Két ember néz egy parki padon ülő, borostás képű, szakadt kabátú férfit. Egyik magyarázza: – Ez egy nagyon szomorú eset, kérlek… Egy hihetetlen komputerzseni volt, kivett hat hét szabadságot, és teljesen lemaradt szegény.

(Karikatúra)

A homo sapiens különböző fajtái – mint homo ludens (játszó), homo oralis (beszélő), homo literalis (olvasó), homo typographicus (könyvnyomtató) – után a legutóbbi századvégen (le deuxième fin du siècle?) megjelent a homo interneticus: az internetet kommunikációs célokra használó ember. Nyomtatott könyv helyett inkább elektronikus könyvet olvas, amelyet nemcsak lapozni lehet, hanem előre bejelölt hivatkozások segítségével a megszokottól eltérően helyről helyre ugorva. Írott, szépen megszerkesztett levél helyett elektronikus üzeneteket küld és kap, tele rövidítésekkel.  Közérdekű és teljesen érdektelen információkkal, álló és mozgó képekkel, esetleg hangokkal is teletűzdelt honlapokat készít, amelyeket bárki megnézhet a világ bármely táján. Tudományos cikkét vagy szakkönyvét még a megjelenés előtt közszemlére teszi a honlapján. Ideje jelentős részét a számítógép előtt tölti, ki szórakozásból, ki pedig azért, mert ebből él meg, ez a munkája. Ha kedve van hozzá, megnézi, hogy egy tőle több ezer kilométerre levő városban mit írnak a helyi lapok. Ha külföldön tartózkodik, nem kell lemondania kedvenc helyi napilapjáról, mert az fenn van az interneten. Ha otthonában állandó internetkapcsolatban áll – és ez ma már egyáltalán nem luxus –, akkor ingyen telefonálhat akár külföldre is, hasonló felszerelésű ismerősének, rokonának.

És ha kedve kerekedik olyan könyvet olvasni, amelyik nincs meg saját könyvtárában, nem kell barátokhoz, szomszédokhoz fordulnia, nagy eséllyel keresgélhet a nyilvános internetes könyvtárakban. Néhány perc, és gépén van a keresett mű! De ha pénzért adják, és hajlandó kifizetni az árát, akkor sem kell kimozdulnia lakásából, interneten keresztül is fizethet.

Ezek után joggal tehetjük fel a kérdést: és mindez jó neki? Igen is, meg nem is. De nem tehet mást, alkalmazkodnia kell. Mert Neumann János szerint: a fejlődés ellen nincs orvosság! Igaz, ugyancsak ő kérdezte a múlt század ötvenes éveinek elején, hogy túléljük-e a technikát. Eddig sikerült, tehát reménykedhetünk.

A kezdetek

Mindig vannak emberek, akik furcsa gondolataikkal megelőzik korukat. Ilyen volt Vannever Bush amerikai mérnök, aki jóval az internet megjelenése előtt, 1945-ben az Atlantic Monthlyben As We May Think címmel egy olyan elképzelést írt le, amely nagyban hasonlít az internet szöveg- és képmegjelenítő szolgáltatásához, a World Wide Webhez. Hatvan évvel ezelőtt ezt adta a világ tudtára:

„Képzeljünk el egy jövőbeli berendezést egyéni használatra, amely tulajdonképpen nem más, mint egy gépesített könyvtár. Adjunk nevet is neki! Legyen »memex«. A memex egy berendezés, amelybe az egyén beviszi a könyveit, lemezeit és mindenféle információt, és amely úgy van gépesítve, hogy gyorsan és könnyen lehessen konzultálni. Ez tulajdonképpen az egyén memóriájának valamilyenféle kiterjesztése.”

Bush az adatok megőrzését mikrofilmes alapon képzelte el, és az információkat indexelte volna. A berendezés részei: átvilágítható asztallap, billentyűzet, gombok, karok és hatalmas tároló.  A megvalósításból, természetesen, nem lett semmi.

Doug Engelbart, a mai számítógép nélkülözhetetlen eszközének, az egérnek a feltalálója, az internet elődjének, az ARPANET-nek az egyik létrehozója, az 1960-as években egy olyan hivatkozásokon alapuló rendszert fejlesztett ki, amelyik nagyon hasonlít a ma is használatos internetes kereszthivatkozási rendszerre, a hipertextre. Magát a hipertext fogalmát Ted Nelson 1965-ben vezette be a Xanadu rendszer megtervezésekor, amelyet úgy képzelt el mint minden létező információ tárolóját.

Tim Berners-Lee, a svájci CERN kutatója 1989-ben kezdte a World Wide Web tervezését, amikor az internet gyors terjedése már megkezdődött. Ő írta az első böngészőt is, de a világháló ezen szolgáltatása csak 1993-tól kezdett széles körben ismertté válni, amikor megjelent az első professzionális böngésző, a Mosaic. És ettől kezdve hihetetlen gyorsasággal terjedt.

Ennek a gyors elterjedésnek köszönhetően ma olyan információk birtokába juthatunk pillanatok alatt, amelyekről tíz évvel ezelőtt álmodni sem mertünk volna. Ma az interneten nézzük meg a vasúti menetrendet (belföldit és külföldit egyaránt), az országos telefonkönyvet, a turisztikai ajánlatokat, bel- és külföldi újságokat és folyóiratokat, a pályázási lehetőségeket, az egyetemi felvételi eredményét stb.

Annak ellenére, hogy a történelem folyamán sokszor és sokan megelőzték korukat találmányokkal, véleményekkel, elképzelésekkel, érdekes, hogy az internethez hasonló elképzelés egyetlen sci-fi írónak sem jutott eszébe.

Információéhség és  -bőség

A homo interneticusnak mindig új információra van szüksége, ezért állandóan pásztázza az internetet. Ebben több keresőprogram is segíti. Ezek közül ma talán legismertebb a Google (www.google.com) és annak újabb változata, a Scholar Google (scholar.google.com), amelyet kimondottan szakszövegek keresésére fejlesztettek ki. Hihetetlen mennyiségű szöveget találni egy-egy túl általános kifejezésre. De a keresést lehet finomítani, ki lehet szűrni a fölösleges dolgokat, meg lehet adni, hogy milyen nyelvű szövegben keressen stb. Néha így is sok-sok időt kell eltölteni kereséssel, és van, amikor eredménytelenül. Persze látványos eredmények is vannak. Sokszor gyorsan igen fontos információkhoz lehet jutni.

Az interneten levő szövegek rendezetlenek, rengeteg az elavult információ. Bárki bármit feltehet, ezért azok megbízhatósága sokkal kisebb, mint a nyomtatott szövegeké. A nyomtatott könyveknél (legalábbis a komolyabb kiadók esetében) vannak lektorok és szaklektorok, tehát a kinyomtatott szöveg több kézen is átmegy. Ez az interneten nem mindig van így, sőt leggyakrabban nincs így. Természetesen ha elektronikus folyóiratról vagy könyvről van szó, akkor a megbízhatóság éppolyan, mint a nyomtatott esetében. A megbízhatóság mértékét többnyire el lehet dönteni. Ha egy szövegről ezt nem tudjuk eldönteni, akkor mindig a legbizonytalanabb kategóriába kell sorolnunk.

Távolságok a hálón belül

Az internet kisebb-nagyobb hálózatok hálózata. Úgy kell elképzelnünk, mint egy óriási gráfot, amelynek csúcsai a helyi hálózatok, esetleg szervergépek, a csúcsokat összekötő élek pedig a direkt kapcsolatok a gépek között. Két tetszőleges csúcs között a kapcsolat egymás melletti élek sorozatán, azaz egy útvonalon keresztül valósul meg. Amikor üzenetet küldünk, nem tudjuk, és nem is érdekel, hogy milyen útvonalon jut célba. Sőt azt sem tudjuk, hogy miután a rendszer üzenetünket ún. csomagokra bontja,  azok mind egyazon útvonalon jutnak-e célba vagy sem. Csak az érdekel bennünket, hogy gyorsan és biztonságosan célba jusson. Fontos, hogy két csúcs között több út is létezzen, hogy bizonyos kapcsolat sérülése esetében se legyen fennakadás az üzenetek továbbításában. Mivel sok direkt kapcsolat van, a legrövidebb távolság két tetszőleges csúcs között meglehetősen kicsi.

A részhálózatok esetében sok érdekes vizsgálatra nyílik lehetőség. A tudományos kutatásban nélkülözhetetlen referáló folyóiratok felkerülnek az internetre. Így például az amerikai Mathematical Reviews. Az 1940-től havonta megjelenő folyóirat minden matematikai cikket, könyvet recenzál. A nyomtatott kötetekben található recenziók mind elérhetők az internetes változatban (pontosabban az 1970 utániak, az azelőttieknek csak a címe, szerzője és a megjelenés adatai). Elképzelhető, hogy mennyivel gyorsabban lehet keresni ebben az adattárban. Nem kell átlapozni köteteket, ha keresünk valamit. Lehet keresni szerzők szerint, tematika szerint, de a címben szereplő szavak szerint is. Ezáltal a matematikusokat egy részhálóba sorolja. Meg lehet tudni azt is, hogy egy adott cikkre hányan és kik hivatkoztak. Hogy hány hivatkozás szerepel egy adott személy munkáira a recenziókban.

Ha azt mondjuk, hogy két matematikus távolsága egy, ha van közös cikkük, akkor ki lehet számítani bármely két matematikus távolságát a közbeeső közös szerzők szerint. Igen érdekes adatok kerülnek napvilágra, például hogy egy ma élő fiatal kolozsvári matematikus távolsága Gaussig lehet tíznél kevesebb, de Bolyai Jánosig végtelen, mivel Bolyai Jánosnak nincs közös dolgozata senkivel. Mivel manapság egyre gyakoribb, hogy az emberek közösen írnak tudományos cikkeket, ezek a távolságok nem nőnek, hanem inkább csökkennek.

Szintén távolságon alapszik az ún. Erdős-szám. A 19. század egyik legjelentősebb matematikusa, Erdős Pál nagyon sok közös cikket írt másokkal. Főleg kombinatorikával foglalkozott. Az értelmezés szerint Erdős Pálnak az Erdős-száma 0, annak, aki írt vele közös cikket, az Erdős-száma 1. Aki nem írt Erdőssel közös cikket, de írt olyannal, akinek az Erdős-száma 1, annak az Erdős-száma 2, és így tovább. Minél kisebb valakinek az Erdős-száma, annál nagyobb tekintélye van a kombinatorikusok között. Több mint 1500 matematikusnak 1 az Erdős-száma. Több ezerre tehetők azok, akik a 2-es számmal büszkélkedhetnek. Az interneten nyilvántartják azokat, akiknek 1 vagy 2 az Erdős-számuk.

 Mivel a távolságok egyre zsugorodnak, jogosan mondják, hogy a világ egy nagy falu lett. Ha nem is ismer mindenki mindenkit, de a távolságok nem túl nagyok. Sokkal kisebbek, mint ezelőtt ötven évvel.

Az angol nyelv előretörése

Az internethasználók nagy többsége angol anyanyelvű (ha jóindulatúan ideszámítjuk az amerikaiakat is). Az interneten található szövegek is többnyire angol nyelvűek, hisz még a nem angol anyanyelvűek is inkább angolul írnak, mivel az az érdekük, hogy minél többen olvashassák. Ezek az arányok azonban csalókák, mert az utóbbi években rohamosan nőtt a kínai anyanyelvű internetezők száma. Ha 2000-ben arányuk 5% körül  mozgott, 2005-ben ez 25%-ra ugrott. Egyáltalán nem tudni a kínai és japán szövegek nagyságát, hisz ezek az írások nem szavakon alapulnak, és jelenleg olyan módszerekkel lehet összehasonlítani a különböző nyelvű szövegek nagyságát, hogy a szavak számára vonatkozó becsléseket végeznek. Az interneten lévő szavak több mint kétharmada jelenleg angol, utána következik a német nyelv valamivel 10% alatt, majd a francia 3% körül. Ha számarányunkat tekintjük, a magyar nyelv nincs rossz helyen a 0,5%-kal, hiszen jóval a román előtt van.

Sokan aggasztónak tartják az angol nyelv ilyen előretörését. Pedig inkább maguknak az angoloknak kellene aggódniuk nyelvük miatt, mert ez a széles körű használat igen lerontja azt. Egy angol ember ma szép angol nyelvet szinte csak a családjában hall, hisz mindenütt – az utcán, a munkahelyén, külföldön – jóindulatú külföldiek ferdítik és csúfítják azt. Hosszú távon ez biztos nem használ az angolnak. 

Mit hoz a jövő?

Amikor a beszélő ember átvedlett olvasó emberré, attól még nem szűnt meg beszélni. Amikor könyvet kezdett nyomtatni, ez csak részben befolyásolta abban, hogy kevesebbet írjon. A homo interneticus sem fog megszűnni nyomtatott könyvet olvasni. Csakhogy az internethasználat átformálja a gondolkodását, a viselkedését, a szokásait.

Hatékonyabban fog dolgozni? Minden bizonnyal. Tájékozottabb lesz? Ebben biztosak lehetünk. Jobb ember lesz?  Ebben csak reménykedhetünk!

Könyvészet

1. M. H. Goldhaber: The Mentality of Homo Interneticus: Some Ongian Postulates. In First Monday, volume 9, number 6 (June 2004), http://firstmonday.org/issues/issue9_6/goldhaber/index.html

2. Prószéky Gábor: Nyelvészkedünk – de mi van, ha beleszól a számítógép? Nyomdavilág, II. Számítástechnikai nyomdászkonferencia, Kolozsvár, 2005. május 14. EMT.