Online társadalomtudományok címmel sokat ígérő válogatás jelent meg 2002 közepén. A kötet 23 tanulmányáról aztán gyorsan kiderült, hogy tárgyuk nem más, mint a szakirodalomban „online research“ néven ismert, alapvetően módszertani és kvantitatív elemekből építkező jelenségek világa (az online kérdőívezés technikái, az online adatgyűjtés és adattisztítás módszerei, felhasználói statisztikák készítése, Web-tartalmak elemzése stb.).1

Egy évvel korábban a majdnem változatlan összetételű szerkesztői gárda még izgalmasabb címmel támasztott érdeklődést egy másik válogatás iránt, ezt egyenesen Az internettudomány dimenziói címmel jelentették meg,2 ám tartalma gyakorlatilag megegyezik a másik kötetével: módszertan minden mennyiségben. A bevezető az internet-tudományt (Internet Science) olyan új, interdiszciplináris területként határozza meg, amelynek célja az internet empirikus vizsgálata, ahol az internet maga egyidejűleg eszköze3 és tárgya a kutatásnak.4

Amikor az internet társadalomtudományának (Social Science of Internet) helyét és érvényességi körét keressük a rokon megközelítések és a szakirodalom rengetegében, elsőként azt kell tisztázni, hogy hol, hogyan és miképpen viszonyul, illetve kapcsolódik a felsorolt témákhoz. A különböző elnevezések és jelentések mostanra ugyanis már a tisztánlátást nehezítik, és nemhogy segítenék, hanem gátolják a megfelelő diskurzusok kialakulását. Az alábbiakban tehát javaslatot teszek egy olyan fogalmi és tartalmi felosztásra, amelyben az internettel összefüggő társadalomtudományi megközelítések egymástól jól elkülöníthető, ám az érintkezési pontokat is felmutatni képes rendszerén belül válnak értelmezhetővé a jelenleg ismert kutatási témák, célok és programok.

A mostanra kialakult irányzatok és témák ismeretében négy különböző területet különítünk el:

– az online-kutatást (Online research);

– az internetet mint a társadalomtudományok új ismeretszervező és kooperációs felületét  (Online social science);

– az internetkutatást (Internet-research);

– az internet társadalomtudományát (Social science of Internet).

Az internet társadalomtudományát a belső tartalom szerint lehetetlen tipizálni. Szerveződése diszkurzív, és ugyan létezik kb. két tucat nagyobb téma-vonzáspont, a köztük lévő keresztkapcsolatok és a kisebb témák százainak zavarórepülése miatt jó ideig bele kell törődni abba, hogy ez a tudományterület témák és diskurzusok mozaikjaiból épül. Ennek megfelelően a belső tagolás és a jellemzés is elsősorban formai-műfaji változók mentén történhet. A következőkben 5 ilyen lehetséges szempontot mutatok be, valamennyit egy-egy ismert szakirodalmi példával illusztrálva.

Kontextus és probléma

Amit az internet társadalomtudományának meghatározásakor „kontextusnak” neveztünk, az valójában olyan – már korábban kialakult – tudományos probléma, amelynek megoldásában, továbbfejlesztésében a frissen megszülető internetes vonatkozásoknak növekvő szerepe lehet. Ez a jellemző gondolati útvonal (ti. hogy egy meglévő kontextus „vonja be” az internetes tematikát saját fogalmi körébe) fordítva is működhet azonban: az internetkutatás eredményeként leírt jelenségek elemzéséhez és elmélyült fogalmi megragadásához az internetkutató keresi meg a kontextust, és vonja be azt saját problémamegoldási kalandjába.

(A hacker etika) A hackerek – noha (elő)történetük az 1920-as évek telefonbetyárjainak, a phreakereknek a korszakáig nyúlik vissza – jellegzetes internetes szubkultúrát alkotnak.5 A hackerek a pénzkereseten, a virtuális közösségen és az információgyűjtésen túl a számítógépben és az internetben az önfeledt szórakozást és a szellemi kihívások terepét látják. Pekka Himanen könyve (Pekka Himanen: The Hacker Ethic. Randum House, 2001.) ehhez a „jelenséghez” keres és talál kontextust – nem is akárhol. Max Weber A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme című művét hívja segítségül, hogy igazolja: az információs kor meghatározó jelenségeit (személyi számítógép, internet) egy újfajta munkaerkölcs hívta életre. E világot átformáló technológiák megalkotói megszállott programozók voltak, akik örömmel osztották meg munkájuk eredményeit másokkal. A hackerek így lettek az információs korszak emblematikus szereplői, egyenesen hősei. A protestáns etikától gyökeresen eltérő hackerhozzáállás jobban illeszkedik az információs kor technológiájához: miközben elképesztő mennyiségű kreativitást szabadít fel, olyan létező etikai ideálokat erősít meg, mint az egyenlőség vagy a magánszféra szentsége.

Himanen egészen a középkorig nyúl vissza: a feudális felfogásban a munka büntetés, amely a Paradicsomból való kiűzetéssel szakadt az emberre. Az élet célja: várni a vasárnapra, Isten megszentelt pihenőnapjára. A protestáns munkaetika szimbolikus napja ezzel szemben a péntek, a szakadatlan, kötelességtudó munkavégzés ünnepe. A hacker munkaetika különbözik mindkettőtől, bár a vasárnapra jobban hasonlít. A legnagyobb különbség, hogy nem a semmittevés napját látja benne, hanem az alkotás örömét, amelynek érdekében akár kevésbé érdekfeszítő tevékenységekre is hajlandó, ha szükséges. Az ipari társadalom elszabaduló idejével a vállalatok hálózatosodása, a folyamatok optimalizációja és automatizációja révén igyekeznek lépést tartani. Ezáltal a munka világának protestáns komolysága benyomul a szabad idő tervezésébe is, újabb és újabb határidőket kell túlélni, a hét minden napját optimalizálni kell: ez a „vasárnap elpéntekesedése”. A hacker ezt a folyamatot szeretné kifordítani: hisz az automatizálásban, amely megszabadítja (őt és mindenki mást) a rutinmunkáktól; a rugalmassá vált időt pedig arra használja, hogy a saját életét minél kevésbé gépiesen élhesse – ez pedig a „péntek elvasárnapiasítása”. Ezt sok esetben akár hatékonysági megfontolások is alátámasztják: hosszabb időtartamok teljesítményét értékelve több teret hagyunk, hogy a kreativitás a saját ritmusa szerint működhessen. A legfőbb érv azonban végső soron mégiscsak az, hogy egy értékes, tartalmas életet szeretnénk élni.

Himanen könyve éppen azért válhatott gyorsan „klasszikussá”, mert egy régóta „szem előtt lévő” és sokszor leírt jelenséget párosított – sikerrel – egy sokkal átfogóbb kontextussal.

Téma és diszciplína

Számos ponton hasonlít a kontextuskeresés dramaturgiai útjaihoz az internet társadalomtudományának az a jellegzetessége, hogy egy-egy probléma megoldásához sok társadalomtudomány fogalmi-módszertani készletét használja fel, miközben az egyes társadalomtudományi diszciplínák sok internetes jelenséget vonnak be saját problémáik elemzésébe. Az „interdiszciplinaritás” felszíne alatt tehát bonyolult rajzolatokat találunk, s ezt az egyik legsajátlagosabb témával, a digitális szakadék kérdéskörével szemléltetem.

(A társadalmi megosztottság) Az internetkutatónak viszonylag gyorsan szembesülnie kellett azzal, hogy az internethozzáférés és -használat eltérő mintázatai mögött magyarázó változóként a hagyományos társadalmi egyenlőtlenségek (is) feltűnnek (egészen a települési mikroszintig). Eközben az internetpenetráció világméretű növekedése is gyorsan egyértelművé tette, hogy a fejlett/fejletlen oppozíció geográfiája a hálózaton is újratermeli magát. Fogalmi keretekért, módszertanért tehát azokhoz a diskurzusokhoz és tudományokhoz kellett fordulni, amelyek már jó ideje foglalkoztak ezekkel a kérdésekkel, predigitális kontextusban: elsősorban a szociológia és a politikatudomány műhelyein és iskoláin belül. A hatvanas évek szülöttei, a társadalmi egyenlőtlenségekkel foglalkozó, erősen aktivista irodalom és az információs-kommunikációs világegyenlőtlenségek nemzetközi szervezetek által is képviselt irányzatának hagyománya egy ideig jó szolgálatot tett az internetkutatóknak, ám egyre több „rés” támadt a fogalmi építményeken: kiderült, hogy olyan gyors az internet fejlődése és valóságátalakító hatása, hogy a hagyomány nem elég: új standardokat, fogalmakat és tipológiákat kell teremteni. A digitális megosztottság (digital divide) homogén terminusa helyére ezért a megosztottság számtalan részformája került (már nem a hozzáférés, hanem a használat, majd nem a használat, hanem annak minősége, e mögött a kognitív és kulturális megosztottság), s mostanra inkább a változások dinamikája, mintsem a pillanatnyi arányok állnak a figyelem középpontjában.

Tiszta és kevert műfajok

Amikor az internetkutatás négy ágazatát különítettük el, a köztük lévő határvonalakat és műfaji jellegzetességeket egészen élesen sikerült kirajzolni. Ha azonban az internet tárgyú publikációkra nézünk, kiderül, hogy alig találunk „tiszta” kategóriákat: aki technológiát fejleszt, igyekszik egy kis „elméleti megalapozást” keverni a közleményébe, és az internetkutatás eredményeinek ismertetése után a szerzők szívesen „lépnek el” a kitágítás irányába. A „hívószavak”, a „témák” ennek megfelelően egészen különböző kérdéseket és tudásokat kapcsolnak össze egyetlen problémakörön belül.

(Az e-learning) Az egyik legnépszerűbb kutatási irány, az „e-learning” olyan gyűjtőfogalom, amelynek érvényessége valamennyi kategóriára kiterjed, és nagyon gyakran egyetlen közleményben akár mind a négy ágazatra jellemző jegyek is feltűnnek. Mivel a tanulással kapcsolatos tranzakciók monitoringja és mérése különösen fontos az online oktatórendszerek tervezésekor, az online-kutatás magáénak érzi a területet. Az internetkutatás biztosítja az empirikus „gyúanyagot” (mennyire elterjedt, milyen alaprendszerek vannak, mik a használat tapasztalatai), hogy innen jussunk el az internet társadalomtudományáig, ahol a feltett kérdések már a tudásszerzés, tudásátadás és tudásszervezés legáltalánosabb kategóriát érintik, messze kitágítva a látszatra kizárólag pedagógiai relevanciával rendelkező terület határait. Mivel azonban aligha lehet úgy e-learningről beszélni átfogó társadalomtudományi kontextusban, hogy az nincs lehorgonyozva a jelenségszintre, a közlemények legtöbbször sajátos hibridek, amelyek egyidejűleg mutatják fel legalább két ágazat jellegzetességeit.

Narratívaméret

Az információs társadalomról szólva annak irodalmát korábban Nagy, Kicsi és Mini Narratívára osztva elemeztem.6 Ez a hármasság szerencsésnek látszik az internetirodalom esetében is. A Nagy Narratíva az internetjelenség egészét helyezi nagy ívű társadalombölcseleti keretbe, a Kicsi Narratíva a kurrens társadalomelméleti szótár szintaxisában fogalmazza meg tárgyát (globalizáció, hálózatosodás, kultúraváltás), a Mini Narratíva pedig részkérdéseket választ ki, amelyeket aztán nagy felkészültséggel, alapossággal és erudícióval elemez (mondjuk a partnerkapcsolatok szervezésének a hálózattal beköszöntő új paradigmáit).

(Pierre Lévy és az ő Nagy Narratívája) Az internet társadalomtudományának legnépszerűbb és legtöbbet hivatkozott műve (talán Howard Rheingold Virtuális közössége mellett) Pierre Lévy Kollektív intelligencia című 1997-es könyve,7 amely az internet (a cybertér) jelenségét a teljes társadalomtörténeti kontextusba helyezi, egyenesen evolúciós dimenzióban értelmezve a jelen és a jövő várható történéseit.

Lévy az emberi közösségek térhasználata és térfogalma felől építi fel elméletét, négy „teret” különítve el. A Földet (mint a fizikailag, természetesen adott életteret), a territoriális teret (amelyet már szabályok konstituálnak), az áru-teret (a „termelt” javak által megrajzolt teret) és a tudás terét (amely, bizonyos értelemben, a kezdet kezdeteitől fogva „virtuális”). Ennek a négy térképzetnek és valóságos térviszonynak a kontextusában jelenik meg az internet mint a késő 20. század fejleménye, amely azonban a tudás terének forradalmasítása révén magát a társadalmat forradalmasítja, elhozva az időt egyfajta „új humanizmusra”.

Elmélet és gyakorlat

Az internetpolitikáját bölcs háttéranyagokkal megalapozni kívánó politikus számára ezek az elméletek persze semmit nem mondanak. Örömmel gyűjti viszont be az internetkutatás eredményeit, mert azok (növekedésről üzenő) statisztikáit fel lehet használni a politikai marketingben.   A kérdés az, hogy az internet társadalomtudománya hogyan tud úgy mozogni a saját absztrakciós szintjén, hogy eközben mégiscsak ad „inputokat” a gyakorlat, a politikai és üzleti tervezés számára.

(Hogyan dolgozzon az IT Mentor?) A közösségi hozzáférési pontok (például az ún. „teleházak”) egyik leggyakoribb problémája, hogy megfelelő módszertani/didaktikai kultúra híján az internet elé ülő járatlan érdeklődőből nehezen lesz a használat egyre több részlete iránt elkötelezett felhasználó. Az internetkutatás sok mindent elárul arról, hogy mi a „kezdők” társadalmi összetétele, mi jellemzi őket, hányan vannak, milyen attitűdökkel rendelkeznek. Azt azonban, hogy mi lehet az a mód, ahogyan ők „megszólíthatóak”, nem lehet internetkutatással megtermelni (merthogy éppen preinternetes szakaszról van szó!). Ennek megfelelően indultak el azok a kutatások, amelyek a tevékenységszerkezet, a társadalmi helyzet, a közösségben elfoglalt hely és az értékvilág metszéspontjában arra voltak kíváncsiak, hogy az internethasználat iránti érdeklődés felébresztésére a személyiség mely pontjaira való hatásgyakorlás lehet alkalmas eszköz. Kiderült, hogy a személyes közvetítettség, az interakció ennek nélkülözhetetlen alapfeltétele. Szervesen következett mindebből, hogy az eleve perszonifikált, segítő közegre épülő internetpolgárrá válás „tömegesítésének”, „intézményesítésének” egy szakembertípus lehet az eszköze, aki egy bizalmi térben, mentori szereppel segíti az első lépéseket. Abban a pillanatban, hogy ez a szerep definiáltatott, felvetődött a következő kérdés: hogyan lehet összeállítani a mentorok „fegyvertárát”, milyen internetes tartalmakat vonhatnak/vonjanak be a munkájukba, milyen módszerekkel segíthetnek legjobban? A válaszokhoz kultúraszociológiai, befogadásesztétikai, didaktikai és más szempontok és háttértudások bevonásával formálódnak a válaszok.

Az internet társadalomtudományának néhány trendje

Az NKFP keretében folyó kutatásunk részeként a friss internetirodalom mintegy félszáz, sokat hivatkozott könyvéről, illetve tanulmányáról készítettünk összefoglalót, és összeállítottuk az internet társadalomtudományának reprezentatív bibliográfiáját (amely csak elvétve tartalmaz szakkönyvet a másik három kategóriából).  A szakmai termés ismeretében három olyan tendenciát látunk kirajzolódni, amelyek a következő időszakban meg fogják határozni a kutatások irányát, illetve a témadominanciákat. Befejezésül ezeket tekintjük röviden át.

Az antropológia felértékelődése

2001-ben jelent meg az a két könyv, amely váratlanul az érdeklődés középpontjába helyezte az antropológiai szemléletet. Dan Miller és Don Slater megmutatta, hogyan vonta be a trinidadi társadalom a mindennapjaiba az internetet, Paula Uimonen pedig Délkelet-Ázsia (elsősorban Malajzia és Laosz) cyberpionírjainak motivációs világát kutatta ki.8 Nyomukban azóta mintegy fél tucat releváns könyv igyekszik az antropológiai univerzumot az internetre kiterjeszteni.

Viszonylag könnyen rekonstruálható, hogy az internethasználat tömegesedésének el kellett érnie egy olyan küszöböt, amely után már kiterjedt és releváns antropológiai kutatások indulhattak el. Talán még izgalmasabb azonban arra felkészülni, hogy a fejlett társadalmakban már közeli az az időpont, amikor az internetpenetráció szinte 100 százalékosnak, a hálózati kultúra pedig a mindennapok „alaprétegének” tekinthető majd. Ebben az esetben ugyanis a környezetnek az a „készletvilága” (tárgyak, szokások, kulturális hagyomány), amelyre korábban az antropológia épített, olyan radikálisan alakul át, hogy azt a társadalomelméletnek is követnie kell majd, ennek okán várhatóan egyre több szakmunka csúszik át az adatoló/krónikás „kvázi-néprajzi” mezőből a Nagy Narrativás antropológiai mezőbe.

A vizsgált jelenségek méretének növekedése

Az internet megállíthatatlanul terjed: hamarosan eléri az egymilliárd felhasználót. Ezzel párhuzamosan a hálózaton hozzáférhető tartalom mennyisége is exponenciálisan nő. Egyre nagyobb méretű hálózati közösségek, összekapcsolt „megagépezetek” jönnek létre. A társadalomelméleti reflexió ennek megfelelően egyre nagyobb „alakzatokat” választ vizsgálati egységnek. A szubkultúrák, szakmai közösségek vagy egyes nemzetek felhasználói helyett mindinkább a globális erőtér, az új szerveződési rendszerszintek és formák kerülnek előtérbe. A „cybergeográfia” irodalma láthatóvá is tesz néhány világméretű összefüggést, Castells metaforája és könyvcíme (az internetgalaxis) pedig jelzi, hogy mindennek van egy belső, „inherens” dinamikája is: az interneten mint technológiai platformon egymás mellé kerülő tartalmak és szolgáltatások mély szinergiájának felismerése, összekapcsolódva az internet valódi mélységeire és méreteire való rácsodálkozással.

A politikai kontextus felerősödése

Az internet cyberkorszakának „alternativitása” apolitikumban (sőt: anti-politikumban) is jelentkezett. Viszonylag hamar kiderült azonban, hogy az „elektronikus demokrácia” vagy az „online szavazás” diskurzusán túllépve nagyon sok megkerülhetetlen kérdés van, amelynek természete mélyen politikai, megragadása pedig elsősorban politikatudományi.

A méretproblémára rímelve ez elsősorban a transznacionalizálódásban, az együttélés jogi és politikai kereteinek határokat átlépő dinamikájában, az internetgazdaság és -kultúra globális versenyképességi kategóriákra való lefordításában jelentkezett,9 de gyorsan kiderült, hogy ennél talán még érdekesebb lesz a lokális dimenzió. Nemzetállami szinten az e-kormányzat programjai elkezdték átformálni az együttélésnek, a hatalomnak, a tranzakcióknak, az állam és polgára viszonynak azokat a kereteit, amelyek erősen mutatnak egy új közéleti-közpolitikai minőség felé. A ma tanulmánytermésének talán leginkább meghatározó része már ezekkel a kérdésekkel foglalkozik, miközben a felszínen az internetnek a politikai kommunikációba (választási kampányba) való bevonhatósága, a politikai mozgalmaknak az internet által nyújtott új lehetőségei és működésmódjai látszanak a legizgalmasabb témáknak.

JEGYZETEK

1. Batinic, Bernad, Ulf-Dietrich Reips, and Michael Bosnjak (red): Online Social Sciences. Hogrefe & Huber Publishers, Göttingen, 2002.

2. Ulf-Dietrich Reips, Bosnjak Michael (red): Dimensions of Internet Science. Pabst Science Publishers Lengerich, Germany, 2001.

3. Az „és” helyett szívesebben használnánk a „vagy” modalitást, hiszen az online-kutatás eszközként bármilyen tárggyal kapcsolatos adatgyűjtést lehetővé tesz.

4. Internet Science is a new and exciting interdisciplinary field. Its purpose is the conduct of empirical studies which examine the Internet as both an instrument for, and an object of, scientific investigation.

5. Sok gondot okoz – az elméleti irodalomban is – a crackerekkel, a károkozásra „szakosodott” szubkultúrával való tartós összekeverésük.

6. Z. Karvalics László: Bevezető az információs társadalom tudománytörténetéhez. Információs Társadalom, 2001.1. 34–49

7. Angol kiadása: Lévy, Pierre: Collective Intelligence. Mankind’s emerging world in the Cyberspace. Helix/Perseus, 1997.

8. Miller Daniel and Slater. Don: The Internet: An Ethnolographic Approach. Berg, UK, 2001.; Paula Uimonen: Transnational. Dynamics@Development. Net (Internet. Modernization, and Globalization) Stockholm, 2001.

9. Gondoljunk csak az Európai Unió információs társadalom politikájára, a Tudás Európája vagy éppen a barátságos internet koncepciójára, a NetFiesta eseményeire stb.

*Részlet egy nagyobb tanulmányból.