Selyem Zsuzsa: Valami helyet

Selyem Zsuzsa Valami helyet című, 2003-ban a Komp-Press kiadónál megjelent esszékötete második és bővített kiadás, a könyvet először a budapesti József Attila Kör – Kijárat Kiadó adta ki 2001-ben.

Az első kiadás egy mottóval indít: „A táboron kívül valami helyed is legyen, hogy kimehess oda.” (5Móz 23, 12) A jelen könyv több írására is irányuló mózesi szövegrészlet egyrészt: visszavonás, a romániai magyar irodalomról szóló (messianisztikus, „kétségbeesett mágiával napot költögető”, tehát vádaskodó, panaszos, történet- és történelemközpontú, erősen kontextualizált stb.) beszédmódok felülolvasása és megkérdőjelezése (Romániai? Magyar? Irodalom? Történet?), másrészt egy kinyilatkoztatás, mert lennie kell egy helynek (minden műben, szövegben), ami a tied, még ha azt nem is tudod teljesen kitölteni, még ha ez egyben kilépés is a történetből (a táborból?), mint Krasznahorkai László Háború és háború regényhőse esetében.

A tematikailag (is) sokféle és sokszínű esszék sorozatát egybegyűjtő könyv László Noémi, Visky András, Jánk Károly verseskötetétől kezdve a kortárs teológiai beszédmódokig (Leszek Kolakowski Ha nincsen Isten, Dietrich Bonhoeffer Szentek közössége című könyvéről) vagy a bibliai Jónás könyvének és a Babits Mihály Jónás könyvének apofatikus hermeneutikai megközelítésétől Kierkegaard A keresztény hit iskolájáig veszi szemügyre az egyes műveket vagy jelenségeket. Tehát olyan (színesen) gondolkodni merő olvasói praxist mutat, amely ugyanakkor nem nélkülözi a szakmai tájékozottságot, de nem sorolható a nagyon elméletorientált irodalomértelmezői diskurzusokba. Lassabban: nem az elmélet az elsődleges, pontosabban nem az elmélet felől olvasódik a mű, hanem fordítva.

Az írás-olvasás problematikája Selyem Zsuzsa nagyon sok írásában megjelenik valamilyen formában. Az „irodalom olvasásra utaltságának” problémája másik, Szembe szét. Humor és szentség összefüggése Esterházy Péter prózájában (Koinónia, Kolozsvár, 2004.) című könyvében is hangsúlyosan jelen van.

Az irodalom az írás-olvasás azon médiuma – írja –, „melyben az emberi képlékenység, változatlanság és eldönthetetlenség úgy van jelen a szövegben, hogy az olvasó szubjektumát a legaprólékosabban újra meg újra bevonja az olvasás folyamatában képződő szövegtérbe…” (67.)

Ugyanez a(z idézett) mondat szó szerint olvasható a Szembe szét…-ben is. (15.) Azért tartom fontosnak ezt megjegyezni, mert ez a problémaként tételezett kijelentés a maga egyszerűségében, meglepően kéznél levő volta miatt kerül(het)i el figyelmünket, pedig egyetlen és kizárólagos létjogosultsága minden irodalmi műnek ez a feltétel: el fogják olvasni, egyetlen és kizárólagos létjogosultsága minden értelmezésnek: hogyan olvas(s)unk. Hiszen ez az instancia az, ami megkülönbözteti az irodalmat más, például a tudomány, a vallás, a politika, a szórakoztatóipar stb. beszédmódjaitól.

A Szembe szét… is mottóval indít: „…igen nehéz az Írásnak értelme.” Pázmány Péter szövegrészlete az írásról eleve kijelöl némi távolságot a könyvtől, az olvasástól, az olvasótól s így együtt (nem kevés megszorítással) teológiai és filozófiai diskurzust is (ahogy jelen könyv első kiadásának mottója is), de végső soron az írás értelmének és az értelmezésnek közös természetéről van szó. Körülbelül arról, amit Esterházy Péter ír le az Egy nőben: „Minden értelmezés rossz, miközben valamit mégis tudnék mondani.” (20.)

Selyem Zsuzsa tehát bámulatos aprólékossággal – pontossággal és alapossággal – elemez, de ugyanakkor alázattal is, az olvasás örömét írja minden esszéjében. Azt, hogy minden mondatnak minden mondathoz, minden könyvnek minden könyvhöz köze van/lehet, „…könyvek, melyek újraolvassák egymást. Az ismeretlen olvasónak megközelítési pontokat kínálnak. Kérdezni segítenek.” (56.) A kérdésorientáltság egy másik, nagyon jellemző Selyem Zsuzsa-i olvasásmódja a párbeszédbe lépés a szöveggel. A szövegközi utalásokat nem készen kapott szövegnek tekinti, hanem egy másik helynek, amelyet meg kell keresni. Még ha kételyeink vannak is, hogy megtaláljuk, persze ha tudjuk, hogy létezik, nem lehet kételyünk. Csak kérdéseink lehetnek. A képlet tehát egyszerű: kétely = (meg)kérdőjelezés ¹ (meg)kérdezés. Venni kell a fáradtságot, és kell hozzá a kiváncsiság megvizsgálni, kell hozzá a kérdés választ keresni „hogyan csobban a rosa latinul” (kiemelés: Selyem Zsuzsa) a László Noémi-versben, vagy hogy „mit csinálnak a tücskök?”, ha szóba jön a szerelem, a szél, a fű, szóval az esszé.

Ilyen értelemben Selyem Zsuzsa közvetítő irodalomolvasó. „A közvetítés az olvasásnak az a módozata, amelyik leteszi az éppen kézben tartott könyvet, s megkeresi a Brehmben a tücskökre vonatkozó részt. Mert különben tücsköt-bogarat egybeolvasnék [kiemelés: Selyem Zsuzsa], s nem venném észre a szöveg kettős mozgását, még a komédiaíró Arisztophanész történetében sem. Baudelaire írja, hogy a komikum a dédoublement-on [kiemelés: Selyem Zsuzsa], az el-kettőződésen múlik. Benne lenni valamiben, ugyanakkor rajta kívül is.” (7.)

Tehát a Valami helyet kijelöl olyan helyeket, és még sok ilyen meglepetéssel szolgál, ahonnan nézve az irodalomolvasás referencialitása/instan-ciája nem pusztán önmaga (mint irodalom), de beszédmód is, nem csak párbeszéd a szövegekkel, de a szövegek dialógusainak felmutatása is. Az egymást olvasó könyvekéé.

*Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2003.