A 22 és az euroatlanti beilleszkedés (1995-1997)

Kevés romániai hetilap foglalkozott oly kitartóan és hatékonyan az euroatlanti beilleszkedés kérdéseivel, mint a bukaresti 22. Az elemző hetilap számára hálás feladat volt az EU-Románia-, illetve a NATO-Románia-kapcsolat bemutatása. A szerkesztők új rovatokat indítottak, a legbefolyásosabb politikusokkal, szakértőkkel készítettek interjúkat, elemző írások, kül- és belpolitikai kommentárok egész sorát tették közzé. A legfontosabb új rovatok a következők: Európa, NATO, EU-INFO.

Az Európa rovat jelentkezett először. A szerkesztők nem kimondottan az integrációs politika boncolgatójává akarták tenni. Eleinte kultúrtörténeti esszék is megjelentek ezeken az oldalakon. (Például Sorin Antohi írása: A románok 1995-ben: szimbolikus földrajz és társadalmi identitás). Hamarosan megváltozik a rovat ('95 vége felé).

A 22 szerkesztői tudták (vagy legalább sejtették, megérezték), hogy 1996 döntő fontosságú év lesz. 1995 végén, 1996 elején szó sem lehetett olyan hajráról, amilyen a '96-os romániai elnökválasztás után kezdődött, de minden felelősen gondolkodó, Románia javát akaró ember tudta, hogy az ország integrációs esélyeit, lehetőségeit és az esetleges akadályokat idejében be kell mutatni.

A 22 1995 végén kezdte közölni Daniel Dăianu hétrészes írását az Európa rovatban. A cím sokatmondó: Az európai integráció pénzügyi dilemmái (alcím: A volt kommunista államok kérdése). A szerző lényeges dolgokról értekezik: a viszonylag fejlett országok (Olaszország, Spanyolország) sem tudtak mindenben eleget tenni az EU pénzügyi politikájának, akkor pedig “könnyen elképzelhetjük, mi történhetne azokkal az országokkal, amelyek az inflációval és a nagy költségvetési hiánnyal küszködnek”. (96.1) Dăianu gondolatai figyelemre méltóak. Azt mindannyian tudjuk, hogy a kommunista rendszerek bukása után a Nyugat nem sietett Kelet-Európa segítségére. Vártunk egy új M-tervet, de magunkra voltunk (és vagyunk) hagyva. Dăianu ilyenfajta “kesergései” semmi újat nem tudatnak velünk. Következő gondolatsora annál érdekesebb. (96.3) Azt próbálja bizonyítani, hogy Németország számára KeletEurópa “stratégiai érdek”. Ha az EU fejlődése normális, szerencsés, akkor Németország egyensúlybiztosító tényező lesz. Ennek Románia is érezné pozitív hatásait. Ha az EU fejlődése mellékutakon valósulna meg, a déli övezet (Olaszország, Spanyolország, Portugália, Görögország) - amely alaposan lemaradt az európai “kemény magtól” - Kelet-Európát vetélytársnak tekintené. Ez Románia számára többletterheket jelentene. Elegendő teher, hogy a keleti térség országait is különböző szemüvegekkel nézik Nyugaton. A románok a nyugatiak szerint nem kerülhetnek ugyanabba a csoportba a lengyelekkel, csehekkel és magyarokkal. Megkülönböztetésről, “hátrányos helyzetről” beszél Dăianu, de ő is tudja, hogy lemaradásról van szó, hiszen a “csodaországok” már '88-'89 körül elkezdték a reformok életbe léptetését. Romániában 1995-96-ban a reform nem volt több üres szólamnál. (Sajnos 1997-ben sem következtek nagy változások. Alapjában véve továbbra is a beszéd az uralkodó, nem a tett.)

Időrendben a második rovat az EU-INF0. Ez az információs oldal az Eurobarométer egyik közvélemény-kutatásának a bemutatásával, elemzésével jelentkezik. Románia a polgárai (97%) arra szavaznának, hogy országuk lépjen be az EU-ba. A végkövetkeztetés mégis az, hogy “a románok Európában vannak, Románia nincs”. (96.12) Miért? Nem megfelelő a törvénykezés s az intézményrendszer.

Érdekes adatokat tudunk meg a PHARE programról. (Joris Declerck írása a 15. számban jelent meg.) “A PHARE program egyre inkább rövid távú finanszírozásként működik. Feladata a társult országok EU-ba való belépésének az előkészítése, a stratégiák támogatása.” Sok ez a segély? - kérdezhetjük. Kevés? A térség országai nem várták az égi mannát, de talán többet érdemeltek volna a “több mint semminél”.

1996 tavaszán kezd egyre nyilvánvalóbbá válni, hogy a NATO-ba “könnyebb” bejutni, mint az EU-ba. Miért? Mindkét szervezet fontos tényezőként határozta meg a gazdasági stabilitást, mégis úgy tűnt, a NATO-bővítés inkább politikai döntés eredménye lesz, míg az EU-ba bekérezkedőktől száraz számokat fognak kérni. Tehát mi az elsődleges Románia szemszögéből? A NATO-tagság. Persze az Iliescu-korszakban a bizánci politizálási stílus miatt a NATO csak színes szappanbuborék volt. Mellüket döngetve bizonygatták a kormánypártiak, hogy be szeretnék vezetni az országot a NATO-ba, de az 1201es ajánlást támadták, és a szomszédos országokkal nem akarták megkötni az alapszerződéseket. Nyugaton nem kedvelik ez egyet mondó, mást cselekvő politikusokat.

Mindenki tudta (vagy legalább érezte), hogy Romániának arra sincs sok esélye, hogy a Visegrádi Hármakkal együtt kerüljön be a NATO-ba. A 22 mégis elkezdte a NATO-Románia-kapcsolat elemzését. Az első írást (96.18) Mircea Iorgulescu jegyezte (A NATO labda). “Egy ideje különös láz tombol [...] A NATO-láz.” Felsorolja a torzulásokat: a NATO-tagságot a politikusok és az újságírók “küszöbön állónak”, “díjnak” tartják. “Versenyt” emlegetnek, és riasztják a népet: “ha nem jutunk be...” “Ez a láz a választási hadjárat hivatalos megkezdésével ugrásszerűen megnövekedett.” “A beilleszkedés kérdései nem kellene hogy pártok közötti viták tárgyát képezzék” - írja Iorgulescu, ugyanis az euroatlanti integráció nemzeti érdek. Ion Vianu ezt a gondolatmenetet teszi árnyaltabbá: “[...] a külpolitika az országban valósul meg. Ezek szerint Romániának, mint akármelyik országnak, olyan nemzetközi sorsa lesz, amilyent valódi belső állapotai megengednek [...]” (96.19)

A két esszé után a 22-ben megjelenik egy új rovat: NATO. Az első írás címe: A NATO-tünetcsoport. (96.21) A szerző, R.C. Cristea a legérzékenyebb pontokra tapintott: “Igaz, hogy Románia volt az első aláírója a Békepartnerség dokumentumainak '94 januárjában, de [...] Románia volt az utolsó a hajdani szovjet tömb államai közül, amely (alig '90 októberében) diplomáciai kapcsolatokat létesített az Északatlanti Szövetséggel.” Amilyen sietve csatlakozott Románia a Partnerséghez, olyan óvatosan viselkedett, amikor a Varsói Szerződés felbomlásáról volt szó” - állítja a szerző, és keserűen megjegyzi: “attól tartok, nem protokolláris baklövés miatt voltunk mi - ismét mi - az utolsók, akik ennek a szövetségnek a felszámolását támogattuk”.

A legtöbb romániai politikus, újságíró és “egyszerű ember” a NATObővítést csakis érzelmileg közelítette meg. Márpedig az új tagok megváltoztatják a NATO költségvetését, és az ő költségvetésük is módosul. Erről, a költségekről kevesen akartak tudomást szerezni 1996-ban Romániában. Emil Hurezeanu figyelmét ez nem kerülte el. 42 milliárd dollárról beszél. (96.36) Ennek a 19%-át (kb 8 milliárd dollárt) az új tagok kellene hogy kifizessék (15 év alatt). Sok? Nem, de az adófizető legalább annyit érdemelt volna, hogy ezeket a (lehetséges) számokat tudomására hozzák.

Minderről felesleges gondolkodni Madrid után? Nem, sőt. Ha azt akarjuk, hogy második nekifutásunk sikeresebb legyen, mint az első volt, ki kell javítanunk a hibákat. Románia eleget kell hogy tegyen bizonyos elvárásoknak.

Miután a “legkönnyebb” akadályon sem jutott át Románia, várható volt, hogy máshol már eleve hiába kopogtat. 1997. július 17. Az Európai Bizottság közzéteszi azt a dokumentumcsomagot, amely az EU bővítésének a lehetőségeit elemzi. A bővítés kihívásai című rész a társult országok fejlettségi szintjét mutatja be. Az ajánlások alapján Románia még nem tárgyalhat a csatlakozásról. Az EU rögtön a madridi csúcs után becsukta az ajtót Románia előtt (is). Miért? Nem felel meg az EU követelményeinek. Melyek ezek? Az Európa Tanács 1993-ban tette közzé az EU-tagság feltételeit: demokrácia, jogállam, emberi jogok, kisebbségvédelem, működő piacgazdaság, az EU-tagság terheinek az elviselése. A törvénykezést közelíteni kell az EU normáihoz. Arra is gondolni kell, hogy az EU tagállama közös, egységes piac alkotóeleme.

Aki azt hitte, hogy az EU “vigaszdíjakat” fog osztogatni a NATO-ból kívülrekedteknek, tévedett. Ezek az országok “nincsenek felkészülve”, de jó úton haladnak - állítja Karen Fogg, az Európai Bizottság romániai küldöttségének vezetője. (97.29) A romániai politikusokat ez nem nyugtatja meg. Egyesek láthatóan megsértődtek. Alexandru Herlea, az integrációs ügyek minisztere “fenyeget”: “Az EU-nak nagyon figyelmesen kell meghatároznia stratégiáját, ugyanis a társadalom lelkiállapota meghatározó módon befolyásolja egy gazdasági reform sikerét.” (97.29) Ha megfordítjuk kissé ezt az utolsó mondatot, (eufemisztíkus) zsarolás, egyfajta orosz “figyelmeztetés” az eredmény: “Ha nem támogatjátok országom, a tömeg reformellenessé válik.” Az ilyen politizálás helyett el kellene mondani a “tömegnek”, miért nem kerülhettünk be (ebben a században) a NATO-ba és az EU-ba. Meg kell értetni a társadalommal, mi hiányzik, min kell változtatni - és következzék a munka! Karen Fogg üzenete egyértelmű a jelenlegi román hatalom számára: “A »vitatkozás« nem helyettesítheti a törvénykezés átalakításáért folytatott fáradozást [...]” Fontos a pénzügypolitika és az intézményrendszer megváltoztatása. Az EU államaiban a környezetvédelem sosem kerül háttérbe. Románia tehát környezetvédelmi politikáját is meg kell hogy változtassa. Ezek a legfontosabb teendők Karen Fogg szerint.

Mindez ismeretlen lenne Alexandru Herlea számára? Dehogy. Tudja, hogy “Romániának ma nem érdeke, hogy az EU tagja legyen. Vagyis - helyesebben - nem lehet az, mert a román gazdaság nem viselné el az Unió piacával való találkozás hatását.” Mit javasol a miniszter? Azt, hogy az EU ne hullámokban gondolkozzék, mert ez óhatatlanul határokat húz a bejutók és a kinnrekedők közé. Érdekes kifejezéseket használ. A “tengeri politika” helyett “folyami politikát” igényel. Szerinte a folyamatosság jobban szolgálná Románia érdekeit, mint a szakaszosság. Ez formai kérdés - mondanánk mi. Politikai jelzést vár az EU-tól: “Ha úton-útfélen azt hangoztatjuk, hogy el szeretnénk kezdeni a tárgyalásokat, azért tesszük, mert politikai jelzésként szeretnénk elkezdeni.” Logikai zsákutca. Az EU bővítése elsősorban gazdasági jelzés lesz. A politikai jelzés csak ezután következik.

Karen Fogg reálpolitikusként méri fel Románia esélyeit: “Ha látható fejlődés jelentkezik, és ez bemutatható a jövő nyári jelentésben, akkor a Bizottság javasolhatja a Romániával folyó tárgyalások felújítását.” Mindez feltételes módban... Erre nem elegendő rávágni, hogy “hét hónap alatt nem lehet bepótolni hét év mulasztásait”. Élni kell a lehetőséggel; Romániának ki kell használnia ezt. Persze nem olyan értelemben, hogy 1997. december 12. a határidő, és addig mindenáron meg kell győzni az EU államait. Sajnos Karen Fogg jól ismeri a romániai politikai élet pszichózisát: “az az érzésem, hogy a román kormány megfogja a labdát, és szaladni fog [...]” Ennek első jele Zoe Petre, elnöki tanácsadó kérdése: “Képesek leszünk meggyőzni decemberig?” (97.29)

Láttuk a NATO madridi értekezletén, hogy a “versenyfutás az idővel” rossz politika, amikor az integráció a tét. Nehogy megismétlődjenek decemberig a hibák egy távoli cél jelenlegi elérhetetlensége miatt. Romániát decemberben nem fogják meghívni az EU tárgyalóasztalához. Éppen ezért politikusainak nem a “meggyőzéssel” kellene foglalkozniuk. Az országnak bizonyítania kell (és nem feltétlenül decemberig). A legjobb meggyőzés a bizonyítás. (22)