A Törődött áriája

Ó, éj! Nem fárasztalak nagyon!

GOTTFRIED BENN

Körben ágak, s ágak között kuksol ő —

szédeleg, remeg, kialvatlan álmodik.

Szoros kapcsokat visel az ajkán,

mintha volna mit kimondani.

Kölcsönös függőség — az én a szertől

s a szer Tőle. Remeg a kéz

s kezében a doboz.

Aztán ír, a szemszög változik.

A doboz: könyv, az én: valaki más.

(Nem sejtik, mi lett belőle.)

Ennyit mára, nyugovóra hát, elég.

Kinn marad a táj. Az éj belép.

A Nagy Belegyaloglás

A Nagy Belegyaloglást sokáig emlegették.

 Mit sem ért most a csöndrendelet

vagy a sajgás nélkül való szótlanság.

Súlyos napok következtek, bőszen okult

mindenki, s a kérdéseket legalább

jól megjegyezték. Érvényben maradt még

az írás, hisz a betűvetés csínját-bínját

őrizték néhányan, s a máglyahalált is hitték.

Bizonyosak voltak a perzselt hús hevében,

a szálló pernye-ízben, a sikoly illatában.

Kezdet volt ama nap, sután bíztak benne,

 s a belopódzó szempárokat, kalligrar-formákat

nem kívánták észrevenni sem.