Báthory István születésének 460. évfordulójára négy évvel ezelőtt, 1993-ban emlékeztünk, halálának 410. évfordulója pedig két évvel ezelőtt volt. Az idén nincs kerek évforduló. (A nap viszont jeles dátum Báthory életében s egyben a lengyel—magyar kapcsolatok történetében is. Báthory Istvánt május 1-jén választotta a lengyel nemesség királlyá, és május 2-án kötött házasságot Jagelló Annával.) Báthory emlékének felidézését azonban nem valami formális ok, az évfordulók alkalmával szokásos tiszteletadás teszi indokolttá, s nem is csupán az, hogy uralkodása a magyar—lengyel kapcsolatok történetének legjelentősebb, legfényesebb fejezetei közé tartozik, hanem az, hogy országépítő munkájának, politikai gondolkodásának, példájának máig ható tanulsága, üzenete van.

A kor, Báthory István kora több lényeges vonásban analóg a mi korunkkal. Báthory István több évtizednyi pusztító helyi háborúk után, az anarchiát felszámolva, tudott békét, gazdasági és kulturális felvirágzást teremteni. Nemcsak hadvezérként volt kiváló, aki megvédte Erdélyt, Lengyelországot, Litvániát a német-római császárság és az orosz birodalom terjeszkedésétől, a tatár betörésektől, hanem diplomataként is, aki tárgyalásokkal, okos kompromisszumokkal s egyben igazságosságra törekedve egyeztette és hangolta össze a különböző érdekeket.

Két nagyhatalom, a bécsi udvar és a török porta között egyensúlyozva hozta létre az önálló és szilárd erdélyi fejedelemséget. A magyar, a székely és a szász „nemzet” közötti megegyezéssel teremtett nemzetiségi egyensúlyt, s a vallásszabadságot Európában elsőként megvalósító türelmi rendelet, a Tordai Dekrétum (1568) kétszeri megerősítésével biztosította a felekezeti békét, előbb Erdélyben (1571), majd Lengyelországban is (1585). Báthory István politikai-szellemi nyitottságára, egyensúlyozó törekvésére jellemző, hogy uralkodása alatt 12 román nyelvű kötet jelent meg Erdélyben, s köztük ortodox vallási könyvek is voltak, s 1574-ben görögkeleti püspököt nevezett ki a románok számára.

Lengyel királyként rendkívül finom diplomáciai érzékkel békítette össze az egymással torzsalkodó lengyel nemesi csoportokat. Érvei közé tartozott a három részre szakadt Magyarország tragikus példájának említése. Megszilárdította a nemesi köztársaság belső egyensúlyát, és sikeres erőfeszítéseket tett a királyi hatalom megerősítésére. Ez tette lehetővé eredményes hadjáratainak sorát és az ország gazdasági jólétének kibontakoztatását. Felismerte azt is, hogy a közép-európai népek az egymással folytatott meddő harcokban egymás erejét forgácsolják szét, s tervei között szerepelt — a török elleni felszabadító hadjárat miatt — egy széles alapokon nyugvó, kelet-európai szövetség megteremtése. Halála után ez a kényes egyensúlyon alapuló központi hatalom őrlődött fel, s vált a nemesi szabadság követése szabadossággá és vezetett a 18. században Lengyelország feldarabolásához.

Báthory példája, az általa létrehozott történelmi, politikai, államszervezési modell a demokrácia és a — belső egységet biztosító, a társadalmat nagy feladatokra megszervezni képes — központi hatalom egyensúlyára épül. Egyszerre volt bátor, merész fantáziájú államférfi, hadvezér és reálpolitikus, aki terveit valóságos lehetőségek és korlátok

tudomásul vételével szelektálta, illetve rugalmasan átalakította. Aligha tévedünk, ha úgy véljük, hogy eme tulajdonságai teszik személyiségét érdekessé és példáját tanulságossá a 20. századvégi, nemzeti, etnikai és vallási konfliktusokkal küszködő Európában s különösképpen itt, Közép-Európában.

A Regnum Marianumban bemutatott kiállítás a Tokaj-Hegyalján, előbb Tokajban, majd Tállyán működő Közép-Európai Művésztelep 1993-as Báthory-programjának keretében született alkotásokból és a magyarországi lengyel képzőművészek által, a budapesti Zuglói Lengyel Kisebbségi önkormányzat felkérésére készített festményekből, grafikákból és plasztikákból áll.

Egy ilyen művészi feladat egyszerre igényli az adott kor és a Báthory-emlékek tanulmányozását, fokozott beleélő készséget, intuíciót, a különböző hiteles és kevésbé hiteles Báthory-ábrázolások személyes értékelését és megítélését.

Ezeknek az egykorú, illetve a Báthory István halála utáni évtizedekből származó portréábrázolásoknak a hitelességével kapcsolatos kétség fogalmazódik meg Barbara Gawdrik Brzozowska portréin, oly módon is, hogy a névjelzés, a Stefanus B. és Anna J. felirat mellé, zárójelben odatesz egy kérdőjelet. Mintha azt mondaná, senkit sem ismerhetünk meg teljesen, különösen csaknem fél évezredes távolságból nem. Ilyenek voltak? Ilyenek lehettek? A portrérajz csupán kísérlet egy karakter, egy sors, egy szerep megragadására, némi ironikus-szürreális megközelítéssel.

Legtöbben valamelyik egykorú metszetet vagy festményt választották ősképnek, és fogalmazták meg a maguk Báthory-elképzelését. Nagy János és Trojan Marian Józef az erdélyi fejedelmet állítja elénk, Török Ibolya a közrendet, a fejedelmi hatalmat megszilárdító energikus hadvezért, Iwaniuk-Bloch Olga, Keményffy Gábor stilizált portréja a királyi szerepbe belehelyezkedő férfit, Cséri Lajos finom realizmusú arcképe pedig a sokat megélt, bölcs és rezignált uralkodót jeleníti meg. Józef Kopczinski is az idősödő királyt ábrázolja a 16. századi pénzérmék portréábrázolásainak stílussajátosságait felhasználva. Keményffyné Krawczun Halina kerámia-kísérleteiben fogalmazza meg a maga Báthory-elképzelését. Andrzej Wrona a lengyel festett népi szobrok hagyományához visszanyúlva s az archaikus szobrászat építményes jellegű ábrázolásmódját is hasznosítva fogalmazza meg a maga Báthory-vízióját. Az ő Báthoryja bálványszerű, groteszk fenséggel jelenik meg előttünk. Michal Gasienica Szostak is a lengyel népi szobrászat hagyományát újítja meg Báthory István szobrával. Végsőkig egyszerűsített, tiszta formákkal építkezik. Az egész alakos szobor gúlaszerű testformája három részből tevődik össze, s eredeti ötlettel az egyik résbe a lengyel zászlót, a másikba a magyar trikolórt helyezte el. Szyksznian Wanda kompozíciója egyszerre archaizáló stílusú és plakátszerűen expresszív. A kép háttere egy, a 16. századi Erdélyt és Lengyelországot mutató térkép, ám a képszegélyeket játékosan átszövik a királyi öltözet szimbolikus kalligrafikus mintázatai, s máris megtörténik a varázslat: Báthory alakja titokzatos mágusszerű figurává lényegül át. Berkeczné Juszkiewicz Romana István és Anna című, holbeini tárgyilagossággal fogalmazott rajza két ember párkapcsolatának fojtott drámaiságát sugározza. Az előtérben István király, a háttérben jóval kisebb formátumban, mintegy lebegve az idősebb feleség, arcán az öregedő nő sértettségével, gyanakvó féltékenységével. Házassági kötelék című grafikája, amely egy tervezett kompozíció vázlata, ugyanezt a problematikát több síkon fogalmazza meg. Az uralkodói frigy két országot (a térképmotívum itt is megjelenik), Erdélyt és Lengyelországot kapcsolja össze, ám a kötelék szó személyes jelentést is hordoz, mert az országos és külpolitikai érdekek két emberi sorsot is egymáshoz rendelnek. Ezt a témát, a középkorú férfi és az idős asszony házasságát Varga Imrének A páncélos lovag megkísértése című festménye nem annyira drámaian, mint inkább ironikusan fogalmazza meg. A férfifigura ábrázolása rejtőző, személytelen, az arcot a sisakrostély elfedi, a titkos vágyképek azonban tárgyiasulnak, a képmezőt körben női torzók, aktok szegélyezik. Iwaniuk-Bloch Olga kompozíciója a kultúrateremtő Báthoryt, a lengyel reneszánsz udvari életet jeleníti meg, a zene és a tánc szédítő-kavargó ritmusát kifejező mozgalmassággal. Varga Ildikó bőrre festett képe viszont szomorkás, elégikus hangulatú: István király és Jagelló Anna alakja jelenésszerűen lebeg Krakkó palotái, templomtornyai előtt. Alexander Lvovics Báthory István emlékműterv című kompozíciója az idő könyörtelen múlását és a történelmi emlékezet drámai feszültségét érzékelteti. Jakobi Anna Báthory István-triptichonja összefoglaló képet ad Báthory személyiségéről, történelmi jelentőségéről. Jakobi meseszerű formában, szimbolikus motívumokkal építkezik. A kompozíciót a Báthoryak címerállata, a sárkányfigura fogja egybe, amely a kép erőterében többértelmű jelentéssel bír. A mérlegmotívum Báthory asztrologikus csillagjegyére utal, a sakktábla motívum az élet játszmáját kívánja jelképes formában megjeleníteni. A triptichon bal és jobb szárnyán helyezkednek el Báthory ellenfelei, Bekes Gáspár (aki később, legyőzetése után leghűségesebb főemberei közé tartozott), Miksa császár, Rettegett Iván és a török szultán. A kompozíció a rengeteg motívum ellenére sem hat zsúfoltnak, jeléül annak, hogy Jakobi Annának egységes képi látomása volt a témáról. Alvydas Kurtinaitis szoborkonstrukciója, a Szabadon, mint a madár, amely a hagyományos népi kézművesség formáiból teremt modern plasztikai nyelvet, a vallási és lelkiismereti szabadság emlékszobra. Vladimír Scsur tömören és dekoratívon fogalmazott szobra a győzelmet jelképezi, méltán zárva ezt a kiállítást, amely Báthory István életművének, országépítő munkájának, az európai politikát is sikerrel alakító tevékenységének s a nemzetiségi és vallási konfliktusokat tárgyilagossággal és határozottsággal rendező bölcsességének állít emléket.