Mármint az újvidéki Híd. A Vajdaságban megjelenő, a hatvanas-hetvenes években a magyar irodalomban kétségbevonhatatlan tekintélyt szerzett fórum most közvetlenül hallatja hangját folyóiratunkban (a 4-től a 77. lapig), régi tervünket segítve ezzel megvaló­sulni, hogy ne csupán ról-ről, hanem tól-től hitelességgel szólaltassuk meg a magyar kultúra fontos régióit, egymástól messzi „vidékre” került alkotóit, s a szomszédságban másképp és más nyelven gondolkodókat is. Bori Imre, a Korunkéhoz hasonló profilú, magát irodalmi, művészeti és táradalom­tudományi folyóiratként megnevező havilap főszerkesztője kísérőlevelében szabadkozik, amiért ebben a pillanatban többre nem futotta erejükből, de reméli, hogy a küldött szövegek reprezentálják a Hidat. Mi is úgy véljük. Sajnáljuk ugyan, hogy a jugoszláviai, a vajdasági magyar irodalom számos neves képviselője hiányzik ebből a friss prózai írásokat, verseket, tanulmányokat tartalmazó összeállításból; ám külön köszönet illeti a szerkesztőt a szerb, a délszláv tematikába bevilágító kitűnő esszékért. Szeretnénk hinni, hogy miképpen az 1995-ös Kalligram (illetve szlovák-) számunkkal, ezzel a Korunk-beli Híd-jelentkezéssel is a földrajzi és szellemi térségek átjárhatósága villan fel mint valósággá váltható remény. Vagyis lezárul a hídrobbantások kora, s a hiteles tájékozódás és az alkotó viták ideje következik majd el.