Jegyzetek Andrei Marga könyvéről

 

Andrei Margának, a Babeş— Bolyai Egyetem rektorának Universi- tatea ín tranziţie (Az egyetem az átmeneti korszakban) című kötete 1996-ban jelent meg Kolozsváron a Biblioteca Apostrof kiadásában. A négynyelvű — román, angol, német, francia — kiadvány egy sor olyan tanulmányt tartalmaz, melyek az átmeneti korszak egyetemére reflektálnak. A szerző szerint az egyetemek- re, az egyetemek funkciójára irányuló reflexiót az intézményeknek a romániai modernizáció, tudományos kutatás és oktatás egészében betöltött szerepük indokolja.

Marga elemzésének kiinduló- pontja, hogy napjaink Kelet-Közép- Európájában jelentős paradigmaváltás megy végbe (Un changement de paradigme), paradigmán értve egy közösség tagjai által birtokolt meggyőződések, értékek és módszerek összességét. A Marga által tételezett átmenet a nemzeti paradigmáról az európai paradigmára való áttérést jelenti, s ez a paradigmaváltás jelentős mértékben érinti az oktatás, ezen belül az egyetemi oktatás kérdését. Az európai tanulmányok, melyek korában elképzelhetetlenek voltak, annak lehetőségén alapulnak, hogy bizonyos tények vizsgálatának egységes európai alapja van, s ebben a kontextusban a helyi, regionális, interregionális és nemzeti tanulmányok is európaiak.

A kelet-közép-európai paradigma- váltás mögött rendszerint társadalmi-gazdasági szerkezetváltás áll. Az 1989-es forradalmak előtti Kelet- Közép-Európa társadalmai zárt társadalmak voltak. Az egypártrendszert nem az eredmények és az állampolgárok szabadon kinyilvánított politikai opciói legitimálták, hanem az az igény, hogy a középosztály kiváltságait elérhetővé tegyék egy olyan réteg számára, mely igen kevés tapaszta- lattal rendelkezett e kiváltságokat illetően. A Limits and Dilemmas of the Transition című tanulmány szerint a kelet-közép-európai változások az egyéni szabadságjogok és a szabad vállalkozás jogának proklamálásával vette kezdetét. A zárt társadalmak ezáltal belülről változtak meg, és lehetővé tették a társadalmi opciók sokféleségét, s így megosztott, sokrétű társadalmaknak tekinthetők. A gaz- dasági életben egyre fontosabb szere- pet játszanak a magánvállalkozók, az állam elvesztette gazdasági monopó- liumát, noha még mindig a legfonto- sabb résztvevő maradt. Az adminiszt- ráció érdekelté vált a társadalmi változásban, s egyre inkább formálissá vált, a szó pozitív, modern értelmében. A politikai akarat a pártok és politikai szervezetek versenyének függvénye, mindenikük saját ideológiával rendelkezik, és társadalmi csoportok valós érdekeit képviseli. A kulturális életet az egyéni szabadságok és kiváltságok doktrínája szabályozza, amely lehetővé teszi az emberek központi problémáinak kulturális kifejeződését.

Az 1989-es események után Kelet-Közép-Európa igyekszik helyét Európában újra megtalálni. Az újra- egyesülés irányába a legjelentősebb törekvések a politikai és gazdasági életben játszódtak le, de egyszersmind a felsőfokú oktatásban is, ahol két alapvető folyamat indult be (The Culture of Scholarship in Europe Today): az átmenet a nyugati világ egyetemi rendszeréhez, valamint az európai egyesítés. Mindkét jelenség erőteljes hatással van az európai egyetemi (akadémiai) kultúrára. A keleti szocializmus akadémiai kultúrája — természetes módon — a zárt társa- dalom bélyegét viselte. Autonómiájának hiányában az egyetem alá volt rendelve annak a „dialektikának”, amely az egypártrendszert és annak hatalmát legitimálta. Az egyetemi ügyekben a totalitárius államszervezet és adminisztráció döntött. Minden karon marxizmus—leninizmust oktat- tak, ami az egyetemi oktatás egységét, valamint az ideológiai képzést biztosította. A gyakorlati tárgyak körét ideológiai okokból leszűkítették, a társadalomtudományok oktatása pedig egy sor tabuba ütközött. Az ideológiai kritérium meghatározó volt az oktatói állások betöltésénél. Mindezen tényezők az egyetem kortárs kultúrától való radikális elszigetelődéséhez vezettek, s az oktatás lényegében reproduktívvá vált.

A kelet-európai forradalmak alapvető eredménye az egyetemi autonómia kikiáltása, az állami ellenőrzés visszaszorítása volt. Felszámolták az ideológiai tárgyakat, a kötelező tárgyak számát csökkentették, a szabadon választhatókét megnövelték. Valósággá vált a multidiszciplináris képzés lehetősége. A gyakorlati tárgyak oktathatók, a tudományos kutatás újra helyet kapott az egyetemen. Az oktatói állások betöltésében döntő szemponttá a kompetencia vált, s ugyanakkor megvalósult a reintegráció a nemzetközi tudományos hálózatba. Az oktatás megszűnt reproduktívnak lenni, a hangsúly a diákok probléma- megoldó képességeinek fejlesztésére helyeződött. Ezzel Kelet-Európa sajátossága, a megideologizált akademizmus megszűnt.

A piacgazdasághoz való adaptáció azonnali változtatásokat követelt meg a kelet-közép-európai egyetemektől. Az új helyzetbe került egyetemek működtetésére az állami támogatás összege nem elegendő, s így az egyetem a magánszektor segítségével próbálja fenntartani magát. Bizonyos tekintetben ez a tény az egyetem autonómiáját veszélyezteti: a befektető érdekelt fél az oktatásban. A piacgazdaság és adminisztráció helyi igényeihez való alkalmazkodás a kutatás színvonalának leromlását eredményezte, s ugyanakkor a humán területen végzett kutatások támogatottságának csökkenéséhez vezetett.

Egy másik tekintetben a korszerű egyetem kiépítésének alapvető fel- tétele az egyetemi kutatás és oktatás egysége. Marga ennek az elvnek múltbeli megfogalmazását Humboldt gondolkodásában véli felfedezni (Wissenschaftliche Forschung an der Universität). A humboldti álláspont ugyanis explicit módon tartalmazza az egyetem lényegeként felfogott oktatás—kutatás egységet, mely — a szerző szerint — a mindenkori egyetem normatív elveként kell hogy tételeződjék. Marga szerint a romániai egyetemeken zajló tudományos kutatás milyenségét alapvetően három tényező határozza meg: az elmúlt évtizedek kommunista rendszerének negatív öröksége, az 1989 utáni populista intézkedések, valamint a tudományos kutatás nemzetközi dinamikájához való adaptáció nehézségei.

A kommunista örökség alapján az egyetemi tudományos kutatás az akadémikusképzésnek rendelődik alá, s ennek a ténynek igen komoly következményei voltak: a kutatói tevékenység elhanyagolása, a versenyképes kutatómunkák számának csökkenése, az infrastruktúra „alulfejlettsége” stb.

1989 után a tudományos kutatás státusát — legalábbis formálisan — újra elismerték, ám az ezt követő populista intézkedések Marga szerint igencsak káros hatással voltak a tudományos kutatásra. Marga itt elsősorban az egyetemi tanárok, professzorok túlzott igénybevételére gondol, akik a több egyetemen való tanítás miatt szorították háttérbe tudományos kutatásaikat.

Ugyanakkor az egyetemi autonómia helytelen felfogása (melynek értelmében az autonómia a megoldásmódok relativizálásának lehetősége), valamint a különböző „egyetemek” elszaporodása az akkut szakemberhiány kontextusában is igen káros hatással voltak/vannak a tudományos kutatás fellendítésére.

A hazai tudományos kutatás nemzetközi dinamikájához való felzárkózás tekintetében Marga véleménye az, hogy ámbár a kilencvenes évek közepétől a szakmai élet szabályozása kétségtelenül áttért a nemzetközi normákhoz — gondol itt a különböző kutatási programok közötti versenyre, a nem állami szponzorálási módokra stb. —, ennek ellenére főleg a kutatás szabályozásának határozatlansága, valamint a szűk költségvetés kiváltotta finanszírozási bizonytalanság vitathatatlan negatív hatással van a tudományos kutatás mennyiségére és minőségére. A kutatás felélesztése így tehát jelentős mértékben egy adekvát tudomány- szervezés, illetve törvényhozás függ- vénye.

Mindezen gátló tényezők ellenére a Babeş—Bolyai Tudományegyetemen az elmúlt években végbement változások megteremtik a humboldti elv alkalmazásának a lehetőségét. A korszerűség követelményeinek megfelelő jelenlegi egyetemi struktúrában ugyanis egyre jellemzőbb a befogadásra törekvő oktatásról az alkotó oktatásra való áttérés, melynek egyenes következménye a tudományos eredmények számbeli és minőségi növekedése.

Az eddigiekben vázolt társadalmi/ gazdasági háttér, valamint az új helyzet egyetem elé állított követelményeinek leírása mellett a szerző — a romániai társadalmi valóság ismeretében — szükségesnek látja az etnikumközi kapcsolatok normalizálásának tárgyalását is. Az erre irányuló törekvéseket a kolozsvári BBTE példáján keresztül próbálja megközelíteni {Die Uni ver- sitat a/s  Forum des Kulturellen Dialogs; Das Klausenburger Bei- spiel; Die rumanischen-deutschen kulturellen Beziehungen nach 1989; Die Erfahrung der Babeş—Bolyai Universität). Az elméleti megalapozás az, hogy miként lehetséges egyáltalán az etnikai csoportok egysége az állam keretein belül. A múltbeli sikertelen kísérletek alapjában véve két típusra oszthatók: a leninizmus megoldására, melyben az egységet a mindenkire érvényes proletáridentitás, „osztály- tudat” biztosítja (s ekképpen a nemzeti öntudat csupán másodlagos), valamint az 1989 utáni posztkommunista korszak nacionalista törekvéseire, melyek elsődleges céljuknak az autonómiatörekvéseket tekintik (s ekképpen az etnikai csoportok egysége szorul háttérbe). Marga véleménye szerint az igazán előremutató lépés egy korszerű európai megoldás lenne, mely a legalitáson, a nemzeti identitás és a történelmi tradíció elismerésén alapszik.

A BBTE-re vonatkozó állás- pontok két véglet között mozognak: a helyi ideológia demagóg nacionalizmusa, valamint a magyar értelmiségnek az önálló Bolyai Egyetem visszaállítására irányuló törekvése között. A BBTE-n számos olyan kísérlet történt, mely a fenti álláspontokat egy európai követelményeknek megfelelő “egyetem szellemében próbálja kibékíteni. A jelenlegi egyetemi viszonyok már mindenképpen meg- teremtik az interkulturális dialógus feltételeit, Marga kérdése azonban az, hogy vajon végbe is megy ez a dialógus. A dialógus alapfeltétele ugyanis egy ún. „demokratikus koalíció” létrehozása a különböző nemzetiségű értelmiségiek között. Ugyanakkor a kulturális dialógus nagy- mértékben függ a megbékélés létrejöttétől, valamint — nem utolsósorban — a romániai piacgazdaság fejlődésétől.

A mindenkori egyetem presztízse professzoraitól, tudományos eredményeitől, diákjaitól függ. Éppen ezért az alapvető követelmény, mellyel ma az