András Réka Zsuzsanna, Misinszki Melinda, Varga Umbrich Ildikó, Sarka Andrea, Nyíri Emese, Árkosi Kinga írásai Szakmai diákönszerveződések Kolozsvárt
A '89-es fordulat után folyamatosan alakultak ki az egyetemi struktúra mellett a különböző szakmai csoportosulások, diákönszerveződések. Az újságírói szakma iránt érdeklődő magyar szakos hallgatókként első próbálkozásunk volt ezek feltérképezése. A „terepmunka” során a következő önszerveződésekre bukkantunk: Láthatatlan Kollégium, Diotima Baráti Társaság (DiBaT), Fizikusok Láthatatlan Kollégiuma, Max Weber Szakkollégium, Comenius Önképzőkör, Kolozsvári Magyar Történészek Egyesülete (KOMATE), Öko-Stúdium Társaság, Telefonal. A Gheorghe Dima Zeneakadémián megalakult a Vermesy Péter Stúdió. A Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémián is szervezkednek a diákok. S mindezek mellett ott vannak a felekezeti csoportosulások. Minden szak a maga sajátos körét, csoportját alkotta meg. Így ezek karonként fogják össze a hallgatókat.
Mi elsősorban a magyar diákok önszerveződéseit vizsgáltuk. Milyen célt szolgálnak ezek az önszerveződési formák? Az LK az elitképzés érdekében jött létre, a Telefonal a lélektan szakos hallgatók telefonos tanácsadása, a többiek pedig szakmai gyakorlatot, kutatási lehetőséget biztosítanak.
A kezdeményezés és tagok szerint sem homogén az ábra. Egyes esetekben tanári ötlet szülte meg ezeket (LK), más karokon a diákok igényéből, terveiből jöttek létre (Vermesy Stúdió). A tagok, résztvevők táborát pedig legtöbb esetben tanárok és diákok együtt alkották, másrészt viszont a tanárok gyakran szakmai-szellemi irányítók, tiszteletbeli tagok, tútorok. Hogy mi keltette életre ezeket az önszerveződéseket? A „miért?”-ekre az elsődleges válasz: az egyetemi struktúra hiányosságai, a szakoktatásban tátongó űr. De nem az egyetem ellen, hanem az egyetem mellett működnek ezek az önképzőkörök.
A továbbiakban ezekből mutatunk be néhányat — a teljesség igénye nélkül.
A csoport nevében:
András Réka Zsuzsanna
Diotima szerelmesei
Kik hát a filozófálók, Diotima----------------- kérdeztem-------- , ha
sem a bölcsek, sem a tudatlanok?
Platón: Lakoma
Diotimát, Platón jósnőjét választotta névadóul a kolozsvári filozófusok köre, amelyet 1970-ben Tamás Gáspár Miklós hozott létre, s amelyet 1978-ban megszüntettek. 1992-ben indult újra több célkitűzéssel, melyek közül a legfontosabbak a filozófia művelése és a környező országok filozófiai műhelyeinek megismertetése.
A BBTE Filozófia Tanszékének tanárai és diákjai szükségét érezték e hagyomány ápolásának, ezért 1994 novemberében megalapították — Egyed Péter vezetésével — a Diotima Baráti Társaságot (DiBaT), melynek céljai között szerepelt a filozófia és a társadalomtudományi tanszékek tanárai és diákjai közötti intenzívebb és eredményesebb szakmai kapcsolatok kialakítása és az oktatás célhorizontjának tágítása vendégtanárok meghívásával. Hogy csak néhány neves vendéget említsek: Borsi Kálmán Béla (Budapest, Történettudományi Intézet), Kósa-Szántó Vilma (New School for Social Research), Békés Gellért bencés szerzetes (Pannonhalma). Ezenkívül szoros szakmai kapcsolatot tart a jelentős európai kutatóműhelyekkel, egyetemi tanszékekkel (pl. a szegedi JATE, a debreceni KLTE).
Az általa kiadott, negyedévenként megjelenő Kellék jelenleg az egyetlen magyar nyelvű filozófiai szakfolyóirat Románia területén. A kezdeti interdiszciplináris jelleget műfajilag a filozófiai megalapozottságú elméleti — de nem csak — szövegek, szakdolgozatok, illetve esszék közlése váltotta fel. A Társaság felvállalta az erdélyi filozófiai hagyományok ápolását s ennek érdekében a jelentős művek újrakiadását. Már megjelent az Erdélyi Filozófusok sorozat első kötete, Böhm Károly Mi a filozófia? című munkája.
A DiBaT társszervezője volt az 1995 novemberében tartott posztmodern Mikulás Fesztiválnak, melynek meghívottjai voltak a JAK és az Éneklő Borz irodalmi műhelyek. Ha már a rendezvényeknél tartunk, meg kell említenünk a nemzetközi Böhm Károly-konferenciát, amelyet 1996 októberében a DiBaT, az EME és a BBTE Filozófia Tanszékének közös szervezésében tartottak. Erről részletes beszámolót a Korunk 1996. 12. számában olvashatunk.
A DiBaT széles körű tevékenységéhez a nélkülözhetetlen anyagi támogatást az Illyés Közalapítvány, a Pro Professione és a Soros biztosítja.
Misinszki Melinda
Életmentő „telefonal”, avagy pszichológus hallgatók krízisintervenciója
Pszichológus ismerőseim kezében kis nyomtatványokra lettem figyelmes. „Nem hadititok — mondták —, csupán szakmai.” Beavattak engem is, elolvashattam a nyomtatványokat. Egyféle felmérés, közvélemény-kutatás kérdéseit kaptam kezembe, egy esetleges magyar pszichológusi egyesület megalapítási igényéről, lehetőségeiről. Megértettem: a lélektan szakon is kezd megfoganni a szakmai csoportosulás gondolata. A maguk módján az itteni hallgatók is küzdeni akarnak az egyetemi struktúra hiányosságai ellen. Ebben a vonatkozásban nagy űr tátong a magyar és román hallgatók között. A különbségek a szakmai felkészülés szintjén vannak. A magyar pszichológusok programokat szerveznek külföldi meghívottakkal, relaxációs hétvégeken vesznek részt, az 1996-os évben például abortusz-programjuk is volt. A TELEFONÁL is ezekből a gyakorlatokból állt össze, felkészítőkből, a „mély vízbe dobásból” — ahogy beszélgetőpartnereim nevezték. És nekik épp ez a mély víz hiányzik. Az egyetem ugyanis nem nyújt kellő gyakorlati lehetőséget, praxist semmiképp. Így a programok nagy része a diákok igényéből született. A TELEFONÁL mint krízisintervenciós gyakorlat vált nélkülözhetetlenné. Beindulását megelőzte egy komoly, hathetes szakmai képzés, felkészítés. Ehhez tanárt is találtak Vargha Jenő-László személyében. Ezután már csak hátteret, termet s telefont kellett keresni. Az RMDSZ Ifjúsági Főosztálya ezt biztosította. S az időpont tisztázása és a reklámozás maradt még addig a lépésig, hogy elindulhasson a telefonos tanácsadás. Plakátok, névjegykártyák, tévé, rádió, újságok szórták, terjesztették az információt.
1995 nyarán indult a program. Célja nyilvánvaló: egy Kolozsvár-nagyságrendű városban mindenképp szükség van ifjúsági lelki gondozásra. S a telefonos megoldás jónak ígérkezett, hisz diszkréciót, névtelenséget biztosított azoknak, akik rászánták magukat a tárcsázásra. S bár fiataloknak szervezték a programot, gyakran hívták a számot idős(ebb)ek is. A legbonyolultabb konfliktusoktól (életkori, helyzeti) jogi kérdéseken át anyagi gondokig, mindenféle kérésekkel keresték fel „telefonistáinkat”. Egyes esetekben személyes találkozást igényeltek a páciensek, és hónapokig találkoztak/találkozhattak a hallgatókkal.
Nem volt könnyű dolguk azoknak, akik épp a hívásokat várták. Egyszerre két hallgató volt soros, s felváltva, de egymást segítve próbáltak könnyíteni a hívó terhein. Egyik beszélgetőpartnerem, Varga Tünde (most ötödéves hallgató) így mesél élményeiről: „A kezdet nagyon nehéz a hívással. Valószínűleg ilyen sorrendben történnek az események: meglátom a plakátot, gondolkodom rajta, döntök a hívás mellett. Minden hívást döntés előz meg, és egy előre megtervezett monológ.” A hallgatók hozzáállása mindehhez a Rogers-féle nondirektív módszer alapján: hagyni, hogy a hívó arról beszéljen, amiről akar.
Nemcsak a páciensek nyertek/nyerhettek a TELEFONÁL által. Az egyetemisták is gazdagodtak tudással, tapasztalatokkal. Az előkészítő tanfolyam mindenképp gyarapodásukra szolgált, de a telefonos esetek utólagos megbeszélése sem elhanyagolható.
S hogy működött a telefonos „játék”, s szólt a telefon olykor gyakrabban, máskor ritkábban, jól mutatja a programkínálat is: kezdetben heti két alkalommal három óra állt a hívók rendelkezésére, később ez kibővült egész hétre, a hétvége kivételével.
Mindezek ellenére hirtelen ért véget a TELEFONÁL. Az okok nem egészen tisztázottak. Megoldatlan problémát jelentett a vakációk megszervezése, hisz a hallgatók nagy része nem kolozsvári. Ilyenkor nem maradt, aki folytatta volna a telefonozást. Ez is egy oka lehetett annak, hogy hirtelen megszakadt a lelki segélyszolgálat. Az igény azonban megmaradt. S íme, itt nincs vége, a történetnek. Néhány hónap kimaradás után ismét láttam a TELEFONÁL plakátját. Érdeklődésemre azt a választ adták, hogy újra megindult a tanácsadás. Ezúttal egy életvédő egyesület, az Agapé Alapítvány ad teret a program újrekezdéséhez vagy talán inkább folytatásához.
A.R.Zs.
Ökostúdium
A Botanikus Kertben sétálgatva pillantottam meg a Biológiai Intézet ajtaján egy hirdetést: az Öko-Stúdium Társaság 1997. március 3—5. közötti előadásaira hívta fel a figyelmet. Azt is megtudtam, hogy a meghívottak a „debreceni KLTE Ökológia Tanszékének PhD-s hallgatói”. Amikor érdeklődni kezdtem a rendezvényről, kiderült, hogy a Társaságot a kolozsvári egyetem biológia, biológia-kémia és ökológia szakának magyar diákjai alapították 1995 tavaszán. (Igaz, ezeken a szakokon már 1993-ban, amikor az első magyar tagozatok indultak, felmerült a gondolat, hogy alapítani kellene egy „klubot”, amely ezeké a diákoké lett volna.)
Megalakulásának oka egy olyan testület hiánya, mely összehangolná a felsorolt szakok hallgatóinak szakmai irányultságú tevékenységét. A Társaságot az EME Természettudományi Szakosztályán belül hozták létre, így biztosítva a törvényes keretet (ügyvéd, bankszámla) és a kapcsolatteremtést más szakmai szervezetekkel és szponzorokkal.
Hetente, esetleg kéthetente szerveznek üléseket. Ezek egyik célja, hogy elősegítsék a diákok szakmai képzését, tekintettel arra, hogy az egyetem ennek biztosítására a minimális kerettel rendelkezik. A tevékenység folytatásához tehát anyagi fedezetre volt szükség. Mivel a Társaság az EMÉ-től sem kapott ilyen jellegű támogatást, pályázatok révén próbálta ezt megszerezni; 1996-ban elnyerte az Illyés Közalapítvány pályázatát.
Üléseik programját egy évre előre megtervezik. Összejöveteleiken (ezekhez az EME biztosít termet) diákok, vendégtanárok tudományos szakdolgozatokat mutatnak be, szemléltetőeszközöket is felhasználva (diafilm, fotó).
Az 1997-es év kutatási programjaiból ízelítőül megemlítenék néhány címet: „Vízirigó-program”, „Fecske-program”, „Patakfigyelő-program”.
Ebben a tanévben terepgyakorlatot is szerveznek, amely 10—12 napos lesz, és a dálnoki méntelepen tartanák. Ehhez a terepgyakorlathoz szerveztek egy „kedvcsináló” ülést, ahol is megpróbálták érzékeltetni a csoportmunka örömeit, diafilmeket vetítettek a méntelepről.
Felmerült egy tudományos kiadvány gondolata is. Ez évente jelenne meg, amely a dolgozatokat magyar nyelven közölné azok román és angol nyelvű tartalmi kivonatával.
Noha tudományos tevékenységeik szervezésében nehézségekbe ütköznek (anyagi háttér, felszerelések hiánya), a társaság felvállalta, hogy távlatilag bekapcsolja Kolozsvárt a magyarországi és az európai diáktudományos tevékenység körforgásába.
Varga Umbrich Ildikó
Fabricando fabricamus
Azaz alkotva alkotódunk, alakulunk — vallotta Comenius. Ez a folyamat talán egy önképzőkör működésében válik igazán kitapinthatóvá. A '96-ban alakult pedagógus-szerveződés célja éppen az, hogy tagjai számára a továbbfejlődést lehetővé tegye — véleménycsere és önálló kutatások formájában.
Ahogy az önképzőkör elnevezése sugallja, a hangsúly a tantervi keretek közül való kilépésen van. A kör elődje két éven át tanári irányítás mellett működött. Ez nem meglepő, hiszen magyar pedagógia szak csak 1992 óta létezik Kolozsváron, az első évfolyam 1996-ban végzett. Az 1996-os hivatalos megalakulás azonban szakítást jelentett az eddigi formával. A kör önálló — diákok által szervezett és működtetett — tevékenység lett, saját elnökkel, titkárral, menedzserrel. A szakmai irányításról Milinte Enikő gondoskodik, aki az egyetem befejezése óta a tanszéken dolgozik. Frissen végzett diákként azonosulni tud a hallgatókat érdeklő kérdésekkel, szaktudásával pedig biztosítja a tudományos tevékenység színvonalát.
A tantervi keretek elhagyása azt is jelenti, hogy mindez az egyetem falain kívül zajlik. Ez olyan szervezési gondokat vet fel, melyek megnehezítik a kör működését. Nagyrészt anyagi jellegű háttérproblémákról van szó, hatásuk azonban nagyon is kézzelfogható. Ilyen például a jogi keret, amely a támogatások, ösztöndíjak elnyeréséhez szükséges. A Heltai Alapítvány segítségével mára ez szerencsésen megoldódott. Egy másik gond volt a terem kérdése. A köri üléseket jelenleg az Apáczai Líceum egyik osztályában tartják, és ugyanez az iskola biztosítja a videót is a gyakori filmvetítésekhez. Mivel az Apáczai egyben tanítóképző is, jó lenne folytonosságot felfedezni a pedagógusképzésben, ez azonban, úgy tűnik, még várat magára. A líceum diákjai előtt egyelőre ismeretlen a kör működése.
A pedagógus hallgatók körében a szerveződés egyre népszerűbb: a másod- és harmadévesek több mint kétharmada, az elsőéveseknek körülbelül fele érdeklődik az önképzőkör iránt. A negyedéves végzősök részben kimaradtak ebből, őket most inkább az államvizsga gondjai foglalkoztatják. Tagjai között viszont más szakok hallgatói is jelen vannak, akiket érdekelnek a megbeszélésre kerülő témák.
És ami szóba kerül, az egyáltalán nem korlátozódik a pusztán tudományos célzatú kutatásokra. Szakmai dolgozatok mellett beleférnek könyvismertetések, meghívottakkal való beszélgetések és olyan filmek levetítése, melyek valamilyen formában pedagógiai kérdéseket vetnek fel: így a Holt Költők Társasága, A fal, (The Wall) vagy a Jim Morrison lázadásáról szóló Doors film. Az árvaházakba, az Öregek Otthonába vagy a Betánia Gyógypedagógiai Intézetbe tervezett látogatások emlékeztetnek arra, hogy a nevelés túlnyúlik a család és az iskola keretein. Egyén és társadalom ezerarcú viszonyrendszere az alakítás és alakulás kérdéseivel szövi át létünket. Így maradhat a comeniusi pedagógia — legyen az tudomány vagy művészet — mindannyiunk számára aktuális.
Sarka Andrea
Szociológia a társadalomért
A szellemi leépülés, elkényelmesedés napjainkban is ugyanolyan fenyegető tényező. mint évekkel és évtizedekkel ezelőtt. Mikroszinten (Kolozsvárott) már beindult egy szellemi hadjárat. Ennek csupán egyik eleme a Max Weber szociológiai szakkollégium. A „csupán” nem a kollégiumnak szól, hanem a hadjárat sokrétűségére utal. Mely az áldásos tevékenység ellenére gyenge publicitással rendelkezik. Holott a csigalassúsággal haladó, konfúz egyetemi (és egyéb) reformok kitűnő ellenpéldája. Azzal kezdődött, hogy nyolc szociológia szakos diák, aki egyetemi éveit valóban a szakmai felkészülésre szánta, tapasztalva az egyetemi képzés hiányosságait, kiegészítő képzés elindítását tervezgette. S 1994 őszére megszületett a Max Weber szakkollégium gondolata. Részint a helyi Láthatatlan Kollégium, részint a magyarországi Széchenyi István és Bibó István szakkolégiumok mintájára.
Az önálló kutatási tervet összeállító diákok sikerrel megpályázták a Soros Alapítvány HESP-pragramját (Higher Education Support Program). A szerencsés véletlen úgy hozta, hogy ebben az időszakban általános kollégiumosodás kezdődött. Hat frissen induló szakkollégiumból megalakult a Tudományos Képzési Programok Intézete (TUKPINT), amelynek működéséhez az Illyés Közalapítvány biztosított minimális pénzügyi alapot.
A szerencse a jogi problémák megoldásában is kedvezett. A Collegium Transsylvanicum Alapítvány szárnyai (pontosabban: jogi személyisége) alá vette a TUKPINT-ot, így az a CTA egyik projectjeként kezdte el működését. A Max Weber szakkollégium abban különbözik a hálózat többi elemétől, hogy diákönszerveződésként indult, és nem volt etnikai jellege. Vagyis román és magyar szakcsoportot egyaránt működtet.
A kollégiumi munka minőségének megőrzése érdekében, többfázisos versenyvizsga alapján kis létszámú, maximum 10—10 (idén 5—5) egyetemistát vesznek (vettek) fel évente. A próbatétel szakvizsgából (módszertan és más anyagok), angol vagy francia nyelvvizsgából, illetve pályázatszerű szakaszból áll. Ez egy önállóan kidolgozott, előzetes költségvetéssel ellátott kutatási terv. Amit a diáknak a kollégiumi képzés két éve alatt meg kell valósítania. A tagok tudományos vezetése tutoriális rendszer alapján működik, főleg helyi egyetemi tanárok segítségével. Ezenkívül vendégtanárok is tartanak időszakos képzést, vagy akár tutorként is részt vesznek a munkában. A nem egészen két éve működő kollégium már komoly eredményeket tud felmutatni. 1995 novemberében önálló, háromnyelvű szakfolyóiratot adott ki (WEB), amely osztatlan sikert aratott, például az Országos Széchényi Könyvtár is jelezte, hogy igényt tart további számaira. Romániában ugyanis elég kevés társadalomtudományi kiadvány található, diákpublikáció pedig alig akad. Már készül a második, sőt harmadik szám is — tájékoztat a kollégium diákelnöke, Veres Valér. Az első számtól eltérően ezek egynyelvűek. Tehát külön román és magyar kiadásban fognak megjelenni.
A szakkollégiumi munka fontos állomásai a közösen végzett társadalomkutatások. Jelenleg egy a nemzeti identitás kérdéseit kutató programon dolgoznak, mely az erdélyi román és magyar nemzeti identitást és a kettő kölcsönhatását vizsgálja. Ezt előzte meg az Interkulturalitás project, amelyet a Szociológus Hallgatók Kolozsvári Egyesületével (ASSC) közösen szerveztek meg. A terv az interkulturalitás fejlesztését célozta meg, és az etnikai előítéletek csökkentésének lehetőségeit kutatta. A többszintes program kérdőíves felmérésből, terepgyakorlatból, kísérleti kirándulásból, pedagógiai tevékenységből állt. Ez utóbbi osztályfőnöki órákra terjedt ki, kolozsvári és dicsőszentmártoni iskolákban, és a másik nép kultúrájának jobb megismerésére irányultak. Hamarosan beindul, a magyarországi Oktatáskutató Intézet szakmai és pénzügyi támogatásával, egy Kolozsvárra és Székelyudvarhelyre kiterjedő vizsgálat Helyi társadalom és ifjúság — ifjúsági értékorientációk a civil társadalomban címmel.
A kollégium nem zárkózik el semmiféle kutatási módszertől. A névválasztás sem jelez szakmai trendhez való csatlakozást, inkább az interetnikus konszenzus egyik bizonyítéka. Veres Valér lelkesen magyarázza, mennyire teljes az összhang a román és a magyar tagozat között. A közös munka szakmai szempontból is csak előnyökkel jár. Bár a román civil társadalomban nincs hagyománya a szakkollégiumoknak — csak Bukarestben van hasonló, de nem kollégium néven —, mégis gyorsan és zökkenőmentesen kialakult egy jó szellemiségű csapat. Amely — Valér szavait idézve — a kisebbségi problémák felé nyitott és érzékeny román értelmiségieket nevel.
Nyíri Emese
VerS-audíciók a Zeneakadémián
A Gheorghe Dima Zeneakadémián 1996. január 18-án jött létre az első diákönszerveződés, a Vermesy Stúdió. Önszerveződés a szó valódi értelmében, ugyanis diákok kezdeményezésére alakult. Magyar tagozat hiányában ma a Vermesy Stúdió igyekszik összefoglalni szakmailag, szellemileg a konzervatórium magyar diákjait. A másodéves Bors László, aki alapító tag és ügyvezető elnök egy személyben, elmondotta, hogy a KMDSZ hivatalosan is elismerte a Vermesy Stúdiót mint a kolozsvári magyar diákszervezet zenei szakosztályát.
Első lépésként a névadás, az alapszabályzat megszövegezése és a tagok toborzása foglalta le a szervezőket. Vermesy Péter nevét választva tudatosan vállalták fel a második világháború utáni erdélyi zenei élet kiemelkedő alakjának az életfelfogását, művészi krédóját.
A Vermesy Stúdió a zeneakadémiai diákok önszerveződése, ám kórusuk, a Kós Károly nevét viselő kamarakórus tagjai közt nem csak konzisokat találni. Ide járnak a IX—XII-ikes zeneiskolások is, hisz előbb vagy utóbb ők is konzisok lesznek. Tiszteletre és csodálatra méltó ez az egymást segítő, minden szakmai féltékenységet félretevő nyitottság. Magyari Zita karmester, aki személyesen is ismerte Vermesy Pétert, így indokolja a „Kós Károly” létjogosultságát: „Fontos, hogy az ifjúság, a fiatalok, akik eljönnek meghallgatni a koncerteket, megismerkedjenek a 20. századi, erdélyi, kolozsvári zeneszerzők műveivel, megszeretve ezáltal a modern muzsikát.”
Lassan felszínre kerülnek az okok: a magyar diákok egybefogása, ifjúsági kórus alakítása, a modern művészi zene megszerettetése s ezáltal az előítéletek eloszlatása, a hiányok pótlása. Még a szakmabeliek sem ismerik s értik igazán a kortárs zeneszerzők műveit, zenéjét — hangzik el a szentencia.
A Stúdió legkonkrétabb „megnyilvánulása” a Kós Károly kórus többszöri fellépése, a koncertezés. Első bemutatkozásuk a nyári Pimpipáré Fesztivál alkalmával történt. A múlt év nagy produkciója a Györkös Mányi Albert Emlékházban rendezett Liszt-emlékünnepség volt. Liszt Ferenc Hungária című kantátáját adták elő — mint hangsúlyozták — első alkalommal Erdélyben. (A darab utolsó bemutatására a múlt században kerül sor Budapesten.)
Bors László elárulta a másik két alapító tag nevét is. Így ismerkedtem meg Német Istvánnal (elsőéves hallgató) és a művészeti vezetővel Lászlóffy Zsolt személyében. A Stúdió „mentor spiritusa” pedig Terényi Ede — vallják egyöntetűen.
A szervezők távlatokban gondolkodnak: nyári turnék, koncertek, zenei tábor, zenei szabadegyetem megszervezése. Vermesy Alapítványról is szó lehet — árulja el Bors László a beszélgetés végén.
A Vermesy Stúdió igényes, művészi zenélést ígér, és nemcsak ígér, hanem erre lehetőséget is biztosít.
A.R.Zs.
Láthatatlan elitképzés
A '89-es fordulat után a 40—50 fős évfolyamokon lehetetlenné vált a színvonalas oktatás fenntartása, s ez vezetett az egyetemen belüli elitképző intézmény megteremtéséhez, amely dr. Cs. Gyímesi Éva ötlete alapján 1993-ban jött létre, s szervezet formájában a budapesti Láthatatlan Kollégium mintájára indult be.
A kolozsvári Láthatatlan Kollégium (a továbbiakban LK) működését a Collegium Transsylvanicum és a Soros Alapítvány HESP (Higher Education Support Project) programja támogatja. Jogilag a Collegium Transsylvanicumhoz tartozik, amely biztosítja a rendszerszerű működéshez elengedhetetlen székhelyet, ahol az LK minikönyvtára (mintegy 700 könyv és folyóirat), számítógépe és fénymásolója is fellelhető. Ugyancsak a Collegium Transsylvanicum jóvoltából az LK tagjai számítógépkezelés-oktatásban is részesülnek.
Az 1993-ban megalakult LK irodalomelméleti műhelyként indult be, amely azonban a diákok, tútorok ötletei és igényei alapján folytonosan változott. Az irodalomelméleti oktatás más diszciplínákkal is kibővült; antropológiai, kommunikációelméleti, filozófiai, logikai, vallástörténeti oktatásban is részesültek az e tudományágak iránt érdeklődő hallgatók. Féléves tevékenységüket szakdolgozat megírásával zárták, amelyeket tútoruk értékelő jelentése kísért. Tehát az LK részben megvalósította azt az interdiszciplinaritást, amelyet minden egyetemnek nyújtania kellene. Az egyetemi oktatásra mind a mai napig az izoláltság jellemző.
1996 októberétől profilváltás történt. Lévén, hogy a kritikaírás hiányterületként jelentkezett a magyar irodalmi életben, az LK diákjai most a kritikaírás szabályaival és rejtelmeivel ismerkednek meg, valamint a második világháború utáni romániai magyar irodalom kanonizációs stratégiájának feltárásával foglalkoznak, amely kapcsolódik a szegedi József Attila Tudományegyetem programjához. A két egyetem közötti együttműködés és tapasztalatcsere folytonos.
A feladatszerű kritikaírás minőségének egyik mércéje a publikálás. Az elfogadott írások a Korunk, Látó, Helikon, A Hét, illetve az Előretolt Helyőrség hasábjain jelennek meg. A felmerülő problémákat az LK tagjai műhelymunka során tárgyalják meg Cs. Gyímesi Éva, Láng Zsolt, Saszet Ágnes, Szilágyi Júlia és Selyem Zsuzsa szakmai vezetőkkel.
Az új célkitűzés szellemében várható, hogy a felvételi követelmények is eszerint módosulnak. A pályázó diákoknak a legutolsó felvételi évben egy szakdolgozatot, egy kritikai írást és két fordítást kellett benyújtaniuk; a fordítást egy világnyelvből magyarra, valamint románból magyarra. A fordításokkal kapcsolatban felmerült az a lehetőség, hogy mindenki egyazon szövegből fordítson, amolyan igazi felvételi rendszer szerint.
Az LK eddig minden évben nyári tábort szervezett, mikor is a diákok és tútorok különböző programokon vettek részt. Az első tábor műhelymunkaszerű volt, a második változatosabb programot kínált: kulturális eseményekkel egybekötött kirándulások, filmnézés, kerekasztal-megbeszélés a meghívott budapesti LK-sokkal stb. A harmadik alkalommal szervezési és menedzsment problémákat vitattak meg, ennek során a profilváltás megbeszélésére is sor került.
A jó menedzseri munka eredményeképpen számos híres személyiséget látott vendégül az LK: a Társadalmi Dialógus Csoporttól és a Helsinki Watchtól Gabriel Andreescut, a 22 című folyóirat egyik alapító tagját, Mariana Celac műépítészt, Margócsy Istvánt, a 2000 szerkesztőjét, Kató Bélát, az illyefalvi centrum lelkész menedzserét, Odorics Ferencet, Szilasi Lászlót, a szegedi JATE tanárait, Kolumbán Gábort, a Hargita megyei Tanács elnökét stb.
- Jelenleg az LK-ban hét tútor, tizenhárom diák, egy menedzser és egy könyvelő tevékenykedik. A diákok ösztöndíjban részesülnek, amely ugyan nem sok, de segíti őket tudományos-kritikai munkásságukban, és enyhíti valamennyire egzisztenciális gondjaikat. Természetesen a tútorok, a menedzser és a könyvelő is fizetésben részesülnek.
A Láthatatlan Kollégium működésének eredményességét — a jelenben és jövőben — leginkább az irodalom iránt érdeklődő olvasók, egyetemi hallgatók és irodalmárok mérhetik majd fel. Az egyetemi oktatásra való tekintettel nagyon jó lenne, ha minél több diák hasonló színvonalú képzésben részesülhetne, és kamatoztathatná is tudását.
Árkosi Kinga