Egy viszontagságos közvélemény-kutatás adatai

Hosszas vita követte az alábbiakban bemutatásra kerülő felmérés, közvélemény-kutatás egyes részleteinek a nyilvánosságra kerülését. Azt gondoljuk, ezért is érdemes — bár így utólag — bemutatni a kutatást, hiszen úgy véljük, az itt következő leírások, szövegek, értelmezések, táblázatok és ábrák, amennyiben értő olvasó elé kerülnek, „önmagukért beszélnek”, nem szorulnak mentegetőző magyarázatokra és további kommentárokra. Az egyetem diákjaival végzett felmérés körüli vitában keveredtek az egyetemről folyó általános diskurzusok a tudományos módszerek és eljárások — vélt vagy valós — kritikájával, a média által kitermelt és nagyban torzító kép bírálatával stb. Nem vállalkozunk az egész tematika értemezésére, de még összefoglalására sem. Írásunk egy felmérés eredményeinek bemutatása kíván lenni és nem öröknek feltüntetett „tudományos dogmák”, igazságok és cáfolhatatlan érvek gyűjteménye. A lezajlott vita csak annyiban befolyásolt bennünket a kutatás bemutatásakor, hogy részletesebben kitértünk a felmérés módszertani oldalának, a kérdőívnek, valamint az egyetemszervezési opcióknak a részletesebb leírására.

Kérdőíves felmérésünk azt célozta, hogy feltárja és leírja a magyar diákoknak az „egyetem”-ről kialakított jelenlegi képét és jövőbeni elképzeléseit úgy, hogy egyben közelebbi kapcsolatot teremtsen a kettő között. A felmérésünk során szerzett adatok elsősorban tájékoztató jellegűek, főleg a szakmabelieknek (az oktatóknak, oktatáspolitikusoknak) és diákoknak, de talán a sajtó és a nyilvánosság számára is érdekesek lehetnek. Ugyanakkor ez a vizsgálódás egy későbbi időpontban akár kiindulópontja lehet egy tágabb népességben végrehajtandó kutatás számára.

A kutatás elemzési egységének a kolozsvári Babeş—Bolyai Tudományegyetem nappali tagozatán tanuló magyar nemzetiségű diákokat tekintettük. A diákokat fókuszpontjaik, vagyis tulajdonságaik, attitűdjeik és véleményeik mentén vizsgáltuk, ezért a leíró elemzés során azonosított és feltárt jellemzők és orientációk az általuk alkotott csoport(ok)ra vonatkoznak. A csoport(ok) jellemzőin a diákok olyan sajátos vonásainak az együttesét értjük, mint szak, évfolyam, a tanulási nyelv, nem, a lakhely típusa és megyéje, a szülők végzettségi szintje; orientációin pedig azokat az alapvető tendenciákat, hajlamokat és rokonszenveket, amelyek az egyetemmel szemben fogalmazódtak meg. Ilyenek a pályaválasztás során követett motivációs modellek, a választott szakról szerzett ismeretek forrása, az egyetemmel szemben támasztott elvárások, az eddig felsoroltak haszna és szerepe a mindennapok diákéletében, a magyar felsőfokú oktatás formai keretének és megszervezésének az (érték)opciói.

A felmérést transzverzális idődimenzióban végeztük, és így keresztmetszetű ismereteket dolgoztunk fel és értékeltünk ki, amelyeket önkitöltős kérdőíven szereztünk be 1997. január 15. és 20. között, 14 szociológus diák (kérdezőbiztosok) segítségével. A kérdezőbiztosok a kérdőíven megjelenő utasításokon kívül további eligazítást is nyújtottak a megkérdezett diákok számára. A kérdőíveket névtelenül töltötték ki a megkérdezettek, az adatokat szigorúan bizalmasan kezeljük. A kérdőív-szerkesztést fókuszcsoportos beszélgetés előzte meg, melyen tizenhét diák vett részt és mondott véleményt a kérdéskörről és egyúttal a kérdőív-tervről, tett javaslatot kérdésekre és nyelvi kifejezésekre egyaránt. Meg kell azt is jegyeznünk, hogy a kérdőívben használt egyes — akár magyartalannak is tűnő — fogalmakat (amelyek tulajdonságok és orientációk mérésére szolgálnak) a diáktársadalom által felruházott és az egyetem világában természetszerűen használt jelentéssel operacionalizáltuk; ilyen fogalmak például a szekció, autonómia, bejutás. Ezeket a fogalmakat a diákoktól kölcsönöztük a hűség, illetve a validitás biztosítása céljából.

A kérdőív tartalmilag tény- és véleménykérdésekből állt, és a lehetséges válaszokat többnyire — a közvetlen módon megfogalmazott kérdések esetében — zárt formában rögzítette. (Technikai okok miatt kivételt képeznek a szakra, évfolyamra és a helységekre vonatkozó kérdések. Ezek esetében utólagos kódolást végeztünk.) Az adatokat az SPSS for Windows 1993-as 6.0. verziós software segítségével számítógépen dolgoztuk fel. A strukturális kérdőív és az operátorok segítségével nagyon magas válaszadási arányt tudtunk biztosítani; a szétküldött 245 kérdőívből 242 visszaérkezett, pontos és kiértékelhető kérdőív került az adatbázisunkba.

Az alapkérdés, amit a felmérés részletesen és több vonatkozásban is megvizsgált, tulajdonképpen két nagyon egyszerűen megfogalmazható kérdéskörbe sorolható:

1) Hogyan alakul(t) a diákok pályaadaptációja az egyetem jelenlegi keretei között?

2) Mi a diákok véleménye a magyar nyelvű felsőoktatás jelenlegi helyzetéről és lehetséges jövőjéről.

Innen származnak a kérdőívben szereplő további pontosító, finomító és adatosztályozó alkérdések — az úgynevezett itemek — mint: „Hányadik egyetemre jársz?”; „Hányadik felvételi után jutottál be az egyetemre?”; „Befejezted-e az első egyetemet?”; „Miért kezdtél neki a második egyetemnek?”; „Milyen motiváció(k) szerint döntöttél a választásban?” stb. Ez utóbbi kérdést nem egyszerűen megfogalmaztuk, hanem megkértük a diákokat, hogy válasszanak kötelező módon kettőt és csakis kettőt a felsorolt releváns kijelentések közül, amelyekkel a leginkább egyetértenek. A választható kijelentéseket előzőleg kettesével különböző motivációs modellekkel összhangban fogalmaztuk meg. Továbbá: „Véleményed szerint milyen a magyar felsőoktatás?”; „Miként szervezzék meg azt?”; „Hol?”; „Melyek a legsürgősebben megoldandó problémák?” stb. Tehát ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat.

A szakirodalom minden kérdőíves felmérés sarkpontjaként említi a minta reprezentativitását. Esetünkben ezt a megkérdezett magyar nemzetiségű diákok száma, e népesség szakmai összetétele, a nemek, évfolyamok és a tanulási nyelv szerinti megoszlása képezi. Munkánk során az úgynevezett kötött rétegzett (kvótás) mintavételi eljárást alkalmaztuk. A mintába az elemzési egységeket oly módon választottuk be, hogy a jellemzőik közti viszony megfeleljen — és legyen egyenes arányban —a Babeş—Bolyai Egyetemen tanuló magyar diákpopuláció jellemzői közti viszonynak. Átlagban (k = 11 lépésszámmal) minden tizenegyedik diákot kérdeztük meg. A minta P = 0,95 valószínűség esetében 13%-os hibaküszöbbel számol. Nagyon fontos megjegyezni, hogy kizárólag a BBTE keretén belül tanuló diákokra terjedt ki a vizsgálat. (A mintában nem szerepelnek tehát az, orvosis, gyógyszerészetis, műszakis, zenész, képzőművész és mezőgazdász diákok.) Így mintánk a következőképpen alakult.

A 242 válaszoló diák karonkénti megoszlása a következő: Matematika/Informatika: 22,3%; Fizika: 4,5%; Kémia: 5,4%; Biológia/Geológia: 4,1%; Földrajz: 7,0%; Jog: 0,4%; Testnevelés: 1,2%; Közgazdaságtan: 9,5%; Történelem/Filozófia: 24,4%; Filológia: 14,5%; Református Teológia: 4,5%; Business: 0,4%; Európai Tanulmányok: 0,8%. 2 diák (0,8%) nem nyilatkozott.

Nemek szerint: férfi: 43,3%; nő: 65,6%.

Évfolyamok szerint: elsőéves: 24,8%; másodéves: 26,4%; harmadéves: 22,3%; negyedéves: 23,6%; ötödéves: 2,5%. 1 diák (0,4%) nem nyilatkozott.

A tanulási nyelv szerinti megoszlás: magyar nyelven tanul: 66,5%; román nyelven tanul: 31,8%. 4 diák (1,7%) nem nyilatkozott.

A megkérdezett diákok 93,8%-a az első, 5,8%-a pedig a második egyetemet végzi. Arra a kérdésre: „Hányadik felvételi vizsga után jutottál be az egyetemre?”, a következő válaszokat kaptuk: „első”: 61,2%; „második”: 24,8%; „harmadik”: 5,4%; „negyedik”:0,4%. Az egyetemre egynél több alkalommal felvételiző diákok 7,4,5%-a csak ugyanarra a szakra, 25,5%-a pedig más szakra/szakokra is próbálkozott.

A második egyetem előadásait hallgató diákok 52%-a abbahagyta, 18%-a pedig még nem fejezte be az első egyetemet; 30%-uknak azonban már van valamilyen diplomája. Kíváncsiak voltunk, mi késztet egyes diákokat új, második szak elvégzésére. Ezt a késztetést egy nominális skála segítségével próbáltuk megmérni: kijelentéseket fogalmaztunk meg korábbi vizsgálatok figyelembevételével, amelyek közül a második egyetemre járó diákoknak — fontossági sorrendben — két kijelentést kellett választaniuk. A válaszalternatívák százalékos megoszlása az első választás során a következőképpen alakult:

„2. A jelenlegi szak több érvényesülési lehetőséget kínál, mint az első”: 31%; „3. A jelenlegi szak érdekesebb”: 38%; „4. Nem tetszett a társaság/hangulat”; 7,7%; „5. Kevés érvényesülési lehetőséget kínált”; 15,4%; „7. A jelenlegi szak kiegészíti az első egyetemen szerzett tudást”: 7,7%.

A problémáról pontosabb képet kapunk, ha az előbbieket összevetjük a második legfontosabbnak tekintett válaszok megadásával:

„1. Túl nehéznek találtam az elsőt”: 6,6%; „2. A jelenlegi szak több érvényesülési lehetőséget kínál, mint az első”: 20%; „3. A jelenlegi szak érdekesebb”: 6,6%; „4. Nem tetszett a társaság/hangulat”: 6,6%. „6. Nem felelt meg a szakmai elvárásaimnak”: 33,3%; „7. A jelenlegi szak kiegészíti az első egyetemen szerzett tudást”: 26,6%. A 0%-os válaszokat nem írtuk ki.

A második egyetemmel szemben támasztott elvárások „Részben teljesültek”: 39%; „Messze alulmaradtak elvárásaimhoz képest”: 17% és „Még nem tudnám megmondani”: 39%. Senki sem adta a „Több mint beváltak” és a „Maradéktalanul teljesültek” válaszokat.

Az eddig bemutatott adatok alapján a következőkre szeretnénk felhívni a figyelmet:

1) Az első egyetemre járó diákok magas számarányából arra lehet következtetni, hogy megszűnt a diákok szakok közötti túlzottan nagyfokú mobilitása, amely a '89 utáni első generációkat még jellemezte. (Lásd erről Demény Enikő—Kozák Gyula—Orbán Mária: Tanulási láz Kolozsváron? Korunk, 1996. 5. 34—43.)

2.) A sikeres felvételi vizsgára vonatkozó kérdés számszerűsített válaszait valószínűségi fogalmak segítségével értelmezve megállapíthatjuk, hogy az egyetemre való sikeres bejutás esélye fordítottan arányos a próbálkozások számával. Vagyis a sikertelen vizsga után matematikailag is kimutatható az esélyek csökkenése.

3) Részben az első megállapításból is következik, hogy az indíték, amely a diákok egy részét egy új szak megkezdésére készteti, egyénivé és racionalisabbá vált: súlypontja áttevődött a személyes haszon/nyereség szférájába. Azt is mondhatnánk, a döntésben fő szerepet az egyéni és belső motívumok játsszák. A korábban észlelt (1991/1994) és a kortárs csoport, a „társaság” által indukált külső, olykor kényszerítő hatás, a „divat” megszűnőben van. A Q.5. kérdés 4-es válaszlehetősége „Nem tetszett a társaság/hangulat” mindkét választás esetén utolsó helyezést ért el 7,7 és 6,6 százalékkal. A szociális-gazdasági kontextus sem igen kedvező egy további szak felvételére. A válaszokból az derül ki, hogy az újabb szak elkezdésének a tényét a diákok racionálisan modellezik: sikerorientált stratégiájuk részeként értelmezik, amelyben az előző és mostani szakok/szakmák jelentősége együttesen érvként jelenik meg. A leggyakoribb válaszok: ,A jelenlegi szak érdekesebb”: 38%, illetve a korábbi szakra vonatkozó „Nem felelt meg a szakmai elvárásaimnak”: 33,4% erre utalnak. Ezt a továbbiakban még jobban alátámasztják a szintén nagyon gyakori „A jelenlegi szak több érvényesülési lehetőséggel szolgál”: 31% és „A jelenlegi szak kiegészíti az első egyetemen szerzett tudást”: 26,6% válaszok.

Az egyetemi motivációk igen fontos kérdéskört képeztek felmérésünkben, hiszen hipotézisünknek megfelelően az egyetemszervezéssel kapcsolatos opciókat igen erősen befolyásolja/meghatározza az, hogy a diákok milyen motivációból jöttek tanulni, mire kívánják felhasználni diplomájukat stb. Ezért kétszer is visszatértünk a kérdésre, és a feldolgozáskor három különböző csoportba soroltuk a megadott hat válaszlehetőséget. A motivációkra vonatkozó kérdésre: („Az alábbi kijelentések közül melyik kettővel értesz a leginkább egyet?”), hat válaszlehetőséget soroltak fel, és kétszer kértünk választani minden k.sz.-t. A válaszokat utóbb három csoportba soroltuk: 1) „Pragmatikus” motivációk: 1 + 3 válaszok; 2) „Hedonikus” motivációk: 2 + 5 válaszok és 3) „Szimbolikus” motivációk: 4 + 6 válaszok.