A söröző előtt, a járdán Mandache bátyával találkozom, a barátommal.

— Üdvözletem, Mandache bátya.

— Üdvözletem, öregem.

— Min töpreng annyira?

— Én? Töprengek?

— Tán csak nem menesztették magát is?

— Ugyan!

— Olyan... szórakozottnak és kissé idegesnek látom.

— Nem, testvér, a feleségemre várok, még mindig nem jön, rettentő

türelmetlen vagyok, hogy megtudjam, sikerült— e ezúttal is, ha igen, akkor áldás rá! Mert az egy fucuri...

— Miféle fucuri?

 — Nem ismeri, az egyik, akitől valami házakat akarunk vásárolni... A propos: miért nem küldi nekünk is a Moftul Romant? — Dehogynem, örömmel küldök.

— A feleségem van oda érte,..

— Elküldöm, Mandache bátya. Hogyan kéri: egy évre vagy fél évre? — Hogyhogy egy évre vagy fél évre?

— Hát az előfizetést.

— Hogyhogy előfizetést?

— Nem azt mondja, hogy meg akarja rendelni?

— Mit megrendelni, monser, baráttól pénzt kémi? Egy ilyen semmiségért! Egy számmal több vagy kevesebb...

—  Hát hogy, Mandache bátya, ingyen? Lehetséges?.. Nagyon sajnálom.

— Mi az ördög, hogy még nem jön!... Rettentő türelmetlen vagyok. Mulatságos lenne, ha ezt is megpuhítaná... Ha ezt is behúzná... le a kalappal. Milyen pompás lenne!

— Mi lenne pompás?

— Nem mondtam, testvér? Van egy fucuri vénember. Két házát elzálogosította tízezer lejért, és szabadulni akar tőlük, mert nagyobbakat épített magának... és a zálog fölött még hétezer lejt kér. Kínáltam neki ötöt... nem akarja... Tíz napja tárgyalunk, de bár egy százast se enged. Csakhogy én se adok neki, ötven lejjel se többet...

— Hát aztán?

— Hát! Most elküldtem a feleségemet; hadd lám meg tudja— e puhítani... Nagyszerű nő, uram! Félelmetes egy diplomáciája van, uram. Kíváncsi vagyok, lássuk...

— Engedelmet, Mandache bátya, hogy van ezzel a diplomáciával?

— Hát! Figyeljen, öcsém. Ez nagy titok, amiről nem tudhat akárki...Van neki egy mit tudom én milyen nézése — és elszédíti az embert szavakkal. És újból néz, és megint szavak, és a nézés — valami félelmetes, becsszóra! De ez nehéz eset. Az öreg kemény dió!

— Honnét tudja? Ha eddig sikerült neki a diplomáciájával, akkor miért ne sikerülne most is?

— Hohó! Csakhogy a vénember rém fucuri! Nem enged ő kétezret!

— Mondja, hogy engedjen ezret, '(1gyis megéri.

— Azt már nem! Csak úgy érdekes, ha kettőt hagy. Most lássuk őnagyságát a diplomáciájával... Hány óra lehet?

— Háromnegyed hét.

— Mi az ördögöt művel, hogy még nem jön?! Elment négykor... Az az érzésem, hogy nem tudja megpuhítani!...

— Esetleg máshová is betért. Hányra beszélték meg a találkát? — Mihelyst kész van, vagy így, vagy úgy.

— Hát akkor legyen türelemmel, Mandache bátya! Ha már diplomáciáról van szó, hol kell nagyobb türelem, mint a diplomáciában?

— Attól félek, monser, hogy nem tudja megpuhítani... és őszintén megvallva, nagyon sajnálnám. Önnek fogalma sincs, milyen egy aranyos házikó... — Segítse az Isten, hogy az önöké legyen!

— Hát! Csak sikerülne!...

— Ha késedelmeskedik, épp azt jelenti, hogy van remény; máskülönben őnagysága nem töltené az idejét hiába.

— Látja, hogy nem ismeri? Nála ez nem úgy lassacskán megy... Gyorsan, min a forgószél... Nem ismeri... Csak példaképpen: az elmúlt napokban — hiszen az imént kérdezte, hogy nem menesztettek— e, nos, az elmúlt napokban hívat az igazgató, és mondja: "Mandache úr, sajnálattal értesítem, hogy április elsejétől az ön, állása megszűnik." "Hogyai1 lehetséges, igazgató úr? — feleltem. — Eppenséggel engem rúgnak ki, aki annyi buzgalommal és lelkesedéssel szolgáltam?" "Takarékoskodnunk kell, Mandache úr. Az irodában három főnök van; egy marad, és egy irodavezető, ön pedig, akinek nincs végzettsége, ugye, megérti..." Csűri— csavarja, hogy nem.1ehet, és nem lehet. Mit teszek én? Szaladok, és megmondom a feleségemnek. Szalad a feleségem is hamarjában, kihallgatást kér az igazgatótól, a főtitkártól, a minisztertől,             és a diplomáciájával, érti, mindegyiket megpuhítja.

— Es magát nem menesztik.

— Várja meg a végét. Másnap hívat az igazgató: "Mandache úr, megúszta! Figyelembe vették, hogy buzgalommal és lelkesedéssel szolgált — megtartják az állásában." De én rákérdek: "Alacsonyabb fizetéssel, igazgató úr?" "Legyen türelemmel — feleli az igazgató — , mivel három irodafőnököt menesztettek, ön megmarad az irodájában mint főnök, a megfelelő javadalmazással."

— Vagyis hogy előléptették!

— Természetesen.

— Nahát! Mit mondott az igazgatónak?

— Isten éltesse, igazgató úr, éltesse a főtitkár urat, a miniszter urat, és...

— És a maga feleségét!

— Természetesen. Az ő dipolmáciája nélkül most fogdoshatnám a legyeket a Cişmigiu— parkban... Hány óra lehet?

— Hét óra öt perc.

— Még nem jön... Rettentően izgulok.

— Meg kell érkeznie, Mandache bátya, és én, nem tudom miért, de fogadni mernék, hogy jó hírrel érkezik, fogadni mernék, hogy sikerrel járt.

— Bár a próféta beszélne magából! Tudja meg, ha sikerül, koccintunk...

— Hallgasson rám: sikerülni fog!

Mandache bátya eltöprengett, és mint minden türelmetlen várakozó, jobb lábát rázogatta, cipője orrát csikorogtatva, majd néhány perc után felugrott;

— Ő az! Nézze! Jön!

S integetni kezd a kalapjával:

— Miţa! Miţa!

Valóban, egy hölgyike száll le a villamosból, amelyik a Sfântu— Gheorghe

felől érkezik a Színház térre! Fiatal, kecses, jókedvű és sikkes... olyan sikkes! Látta férje jelzését, és az asztalunkhoz közeledik. Sugárzó külsejéről látszik, hogy a kiváló diplomata teljes győzelmet aratott.

— Megpuhítottad? — kérdi Mandache bátya.

— Még szép! — felelte.

— Ötezer...

— Annyi!

— Nem megmondtam, Mandache bátya?

— Kihez van szerencsém? — kérdi a hölgyike a hitvesétől, miközben rám pillant.

Mandache bátya bemutat.

— Ön az, aki, a Moftul Romant szerkeszti?

— Igen! Nagysád szereti?

— Odavagyok érte. Aztán jól van, testvér: Mandache mindig mondja, hogy barátok. Nekünk miért nem küldi?

— Mondd már te is, hogy küldje, mert engem visszautasított — biztatja Mandache bátya.

— Hogy visszautasított? Hát lehetséges? — kérdi a mi diplomatánk, miközben közelebb húzza a székét hozzám, és olyan pillantásokat vet, amelyekre csak meghurtyászkodással lehet válaszolni.

— Akkor küldeni fogom! Asszonyom, kérem a címet –mondom lefegyverezve.

— Látta? — szólal meg Mandache bátya győzedelmesen. –Ugye megmondtam, hogy van diplomáciája! Látja, hogy magát is megpuhította?

Baba Hegyi Ágnes fordítása