A templomban
a megszégyenült tolvaj
püspöke zsebébe dugja a kezét,
nehogy meglássa istenünk.
A paraszt azt kiáltja nagylábú fiának,
rejtse el csűr mellett fefejtett bakancsát,
vendégek jörrnek,
és elvégre nekünk is van nemzeti büszkeségünk,
mert japán turisták jönnek
aprócska veréblábakon,
tipi-top,
felcsipegetik a búzát, a napraforgót,
Van Cogh szemeit.
Hát egyszer csak
a gyöngédség órája száll alá a városi kórházra,
s az elvonós alkoholista
dajkálni kezdi az egészségügyi szeszt,
amit a nővérke éjjeliszekrényén felejtett, "ibolya-likőrnek" becézgeti,
"isten veled, anyám", )áttalak a sírhantok között",
majd kicsapja az ablakot és kiabál:
"Isten hozott, Fogyasztói társadalom,
lásd el a bajunkat te is,
vegyél meg lábon frissiben,
vesekövünkből e!;ztergál j
szerencse-kockát.
Mától nem elvtársazzuk a segget,
hanem önözzük,
holnap nehezebben húztok ki engem a kocsmából,
mint Shakespeare-t
az Encyclopaedia Britannicából."