Kedves Barátaim!

Elképzelem magamnak azt a magyar embert - valahol Románia erdélyi részén -, akinek a közvetlen szomszédja történetesen éppen egy román ember volt, s akivel kiválóan megfértek egymással. Igazi jó szomszédok módjára. Ha az egyiknek éppen kifogyott a sója, szaladt a másikhoz kölcsönkérni egy, kanálkával, s akivel jókat beszélgettek, ha éppen úgy hozta a sorsuk. És persze fogalmuk sem volt, miért kellene haragban lenniük, netán gyűlölniük egymást, még akkor sem, ha a környezetük tán ezt sugallta. Még ha a politika is ezt sugallta volna.

Én úgy gondolom, a hajlandóság a legtöbb emberben megvan: nyugodtan, békében élni, jó szomszédokként segíteni egymást. Tudjuk, a megkötött alapszerződés ehhez most keretet ád. Formát, amelyet ki kell tölteni tartalommal. A romániai politikai változásokkal benyomásom szerint most minden esélyünk megvan rá, hogy a nagypolitika szintjén is jó szomszédai legyünk egymásnak. Olyanok, aki segítik egymást, akiknek egyformán érdekük, hogy mielőbb megfeleljenek az európai integrációs törekvések előírásainak. Meggyőződésem, hogy az egységes Európában mindkét országnak egyaránt helye van, s az odáig vezető utat is csak együtt tehetjük meg. Mindig is egymásra voltunk utalva, s úgy gondolom, hogy - József Attila szavaival - a múltat ugyan be kell vallanunk, de legfőbb feladatunk most mégis "rendezni végre közös dolgainkat".

Ehhez kívánok valamennyiünknek - felelős politikusoknak, az értelmiségnek, mindkét ország polgárainak -erőt, türelmet és egyet akarást!

Meleg barátsággal:

Budapesten, 1997 januárjában

Göncz Árpád

a Magyar Köztársaság elnöke