A Romániai Professzionista Írók Társasága, az ASPRO 2003-as díjainak kommentálása Adrian Marino írásával vitát kavart, több lap közli ismert irodalmárok véleményét, különösen miután megjelent Andrei Pleşu Adrian Marinóhoz intézett nyílt levele (Observator cultural, 2004. jún. 22–28.), amelyben a nagydíj visszautasítását és döntése indoklását fogalmazza meg. A bukaresti kulturális hetilap főszerkesztője, Ion Bogdan Lefter ugyanebben a számban fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a tiszteletre méltó kolozsvári irodalomtudós gyakran elemzi a díjazott műveket, de véleménye egyéni, s bárha figyelemre méltó, nem tekinthető a zsűri véleményének. (Adrian Marino volt az ASPRO nagydíját osztó zsűri elnöke.) A vitát követően az Evenimentul zilei (2004. júl. 6.) egész lapoldalas összeállítást közöl a kérdés általánosabb vonatkozásáról több érdekelt – a vitában részt vállaló – értelmiségivel, „Az értelmiségi táborok” címmel. A bevezetőben olvassuk: „Egy olyan kultúrában, amelyben nem történnek nagyszabású események (világsikerre számító könyvek megjelenése, visszhangot kiváltó kiállítások, szédítő előadások), természetes, hogy a közönség érdeklődését a különböző értelmiségi csoportosulások közötti viták keltik fel. Akkor pedig, amikor utólag durva szavakkal levelek és több évtizedes dedikációk nyilvánosságra hozatalával visszautasított díjak is közrejátszanak, a spektákulum annál élvezetesebb. Húzhatjuk az orrunkat, és háríthatjuk a hibákat az újságírókra, akik ugyebár nem értenek az igazán komoly kérdésekhez, addig, amíg egyetlen műtől sem áll el a lélegzetünk, nem tehetünk egyebet, mint megpróbálni valamiképpen tisztázni – ahogyan a Dilema veche próbálta legutóbbi számaiban –, hogy miért vitatkoznak az értelmiségiek.” Luminiţa Marcu szerint „a botrány üzlet”, s az, ahogyan az értelmiségiek viszonyulnak egy vitás kérdéshez, sokat mond el róluk, de arról a társadalomról is, amelyben értelmiségivé válnak. Gabriela Adameşteanu lehangolónak tartja, hogy nincs a vitákban fantázia, és a felek nem tisztelik egymás véleményét. Ion Bogdan Lefter, akinek lapjában a szóban forgó vita lényegi része megjelent, derűlátóbb: „Körülbelül egy évtizede, de különösen az utóbbi négy-öt évben a román értelmiségiek a kikristályosodás szakaszában vannak: egyértelművé válnak az ideológiai opciók, átrajzolódik a román kultúra térképe, komplexebbé lesz…”

A brassói egyetemi tanár, esszéíró Caius Dobrescu egyenesen igényli a vitákat, mert „egy »harmonikus« kultúra beteg és veszedelmes”. H.-R. Patapievici esszéíró szerint is természetes, hogy viták legyenek különböző, főleg szakfolyóiratok köré csoportosuló írók között. Másként vélekedik a kérdésről Nicolae Manolescu, a România literară igazgatója: „Ahhoz, hogy valóban táborokról lehessen beszélni, ellenkező érdekeltségű csoportosulások kellene hogy létezzenek, én pedig nem hiszem, hogy volnának ilyenek. Az irodalmi »csatározások« nemzedékek vagy személyiségek között inkább spontánul alakulnak, nem rendszeresek. Mint ahogy ez az említett vita is ilyen.”

Andrei Pleşu döntését – visszatérve a konkrét esetre – H.-R. Patapievici úgy ítéli meg, hogy „egy olyan ember, aki ad a becsületére, nem tarthatja meg a díjat”. Andrei Pleşu az Adrian Marinónak címzett említett nyílt levelében visszautasítja Marino „vádjait” (nem tartja helyénvalónak, hogy a zsűri elnöke a díjazás után fogalmazza meg fenntartásait, melyben inkább a díj érdemtelen volta, mint annak jogossága mellett „érvel”; meghamisítja azokat az idézeteket, amelyeket Pleşu használ a könyvében Descartes-tól, hogy aztán azokból vonjon le következtetéseket), és határozottan állítja, hogy Marino „a tiltást gyakorolja, az intoleranciát”.

Az Evenimentul zilei-beli összeállítás konklúziója: „…a szolidarizálások és elhatárolódások, amelyek következtek [a díj visszamondása után], kiváló alkalmat adnak arra, hogy jobban megismerjük a román értelmiséget, ideológiáját, de különösen magatartását, viselkedését.”