Witold Gombrowicz születésének százéves évfordulójára készülve

Witold Gombrowicz (1904–1969) a 20. századi lengyel irodalom és színház kiemelkedő alakja. Irodalmi pályája az 1930-as években indult Lengyelországban, egy novelláskötettel (Serdülőkori emlékiratok), egy drámával (Yvonne, burgundi hercegnő) és egy regénnyel (Ferdydurke). A `40-es évektől Argentínában él elszigetelten, az éhséggel küszködve. Az `50-es évektől álláshoz jut, nyugodtabban él, egy drámát (Esküvő) és két regényt (Transz-Atlantik, ill. Pornográfia) tesz le az asztalra. A `60-as években Franciaországba költözik, jólét és elismerés övezi. Egy regényt (Kozmosz) és egy drámát (Operett) ír, amelyek hozzájárulnak világhírnevéhez. Botrányos műveit semmilyen irányzat nem vallotta magáénak, a kritika nem tudott mit kezdeni velük, a legkülönfélébb drámamodellekkel hozta őket kapcsolatba. Drámái, regényei magyarul is olvashatók.

A diáklázadásokat még megéri, 1969-ben meghal. Halála után került elő a sokáig az Operett második változatának tartott Történelem című drámatöredéke.                                                                                                                                               (Cz. Á.)

„Teljes nevén

Gombrowicz Witold Marian.

Meglehetősen lusta, bár valahogy

Mindig átcsúszott. Nem szeret tanulni.

A tudományt megveti. A tudásban nem hisz.

Sohasem próbálta megérteni a matematikát.

A Történelem iránt komoly kétségei vannak,

A Filozófia untatja… Nyelvekben elég jártas,

De nem tiszteli a nyelvet. Egyáltalán,

Mintha ez a fiatalember képtelen lenne

Bármiféle tiszteletre. Látszólag a jóeszű,

Okos tanulókhoz sorolhatnók – ám van benne valami

Ferde és sötét. Ha emelkedett,

Csak úgy, ahogy a természetes szükségét

Végző kutya. Tudatos, de tudatossága

A kutyáé, amely tisztán természetes szükségből

Keresi a csontot. Ha erkölcsi szükséglete

Támad, azt is úgy elégíti ki, ahogy egyéb

Szükségét… Mintha alattomban folyton

Összeesküvést szőne, sőt tiltott szenvedélyeknek

Hódolna, ilyen-olyan gondolatoknak, sőt egyéb

Machinációknak… Bizony, bizony, uraim,

Alaposan meg kell fontolnunk, mielőtt kiadjuk

E tanulónak az érettségi bizonyítványt…

Erőssége a nyelvek és a történelem. Elég intelligens,

Ugyanakkor anarchista, valamint önző

És egocentrikus… Képtelen elhinni,

Hogy nem ő a világ közepe – miközben érzi,

Hogy egy nulla. Nem hisz semmiben,

A vallást nem szenvedheti, hitet nem érez,

A rációban nem bízik. Számára a világ

Szervezetlen kaland, fékezhetetlen

Fonál. Így hát vaktában él, akár

A legsötétebb vakondok! Szelleme úgy keresi

Az igazságot, ahogy az amőba

Mászik a fény felé. Úgy emelkedett,

És mégis mély, ahogy a szükségét végző

Kutya! Úgy tudatos, ahogy a lepke,

Miközben röpdös! Úgy nemes, ahogy

A kutya ugat, a macska nyávog!

Nem túl olvasott, és mégis

Tud valamit… De mit?

Tudással bír,

De mifélével?

Talán sejt valamit…

Talán lát…”

(Részlet Witold Gombrowicz Történelem című drámatöredékéből)

SZEMÉLYEK

IGNÁC

YVONNE

KATARZINA

FIOR

SZÍN

báli forgatag

IGNÁC Vigyázz, meg ne botolj! Amikor utoljára itt jártam, valaki megbotlott, s a kitört korláton át lezuhant a földre. Sokáig nem is tudták megállapítni a személyazonosságát, még a felesége sem ismerte meg, annyira megváltozott.

YVONNE S a legjobb egészségnek örvendett, ugye?

IGNÁC Természetesen.

YVONNE Szerelmem sajnos még sehol sem látom.

IGNÁC Lehet, hogy visszavonult kellemeteskedni látogatóival. Azt tanácsolnám, ne fáradj felkutatásával.

YVONNE Ha nem zavarlak, még egy ideig tovább keresném.

IGNÁC Már hogy zavarnál, Yvonne. (merev tekintet rá) Csak az esetleges csalódástól kívántalak volna megkímélni, ha esetleg mégsem találnád meg. Nem érnéd be helyette társaságommal?

YVONNE Boldogan, de előbb megtalálom Innocent-t valamelyik szobában. (el)

IGNÁC Minden fáradozásom hasztalannak bizonyul, feltűnően barátságtalan hozzám.

KATARZINA (élesen) Hihetetlen.

IGNÁC Yvonne tüneményesen szép, egy nagyon fiatal…, de sajnos szépsége nem tudja pótolni teljesen hiányzó humorát. Anélkül pedig az ember önmagát is nehezen viseli el.

KATARZINA Úgy van. Tapintatlannak minősíteném ezt a viselkedést, ha nem félnék attól, hogy adott esetben még Yvonne-nál is tapintatlanabbnak bizonyulnék. Így hát beérem azzal, hogy felháborodom, s nem tudom, miért.

IGNÁC Yvonne hálátlan! Amilyen szép, olyan hálátlan. Azt nem venném rossz néven tőle, hogy érthető és méltányolható viselkedésében olykor minden emberi méltóságot, sőt női kacérságot is levetkez, s lélekben meztelenül mutatkozik illően fegyelmezett társaságban. Mi sem természetesebb, mint hogy ilyenkor jótevőit összetéveszti jóakaróival, s ami az egyiket megilleti, azzal a másikat bünteti.

KATARZINA De milyen jogon neheztelsz Yvonne-ra, akinek kizárólag csak szerelmével volt dolga, s ezt a dolgát mesterien elvégezte?

IGNÁC Elsőrangúan.

KATARZINA Milyen gyöngéden és céltudatosan!

IGNÁC Az emberi lélek tökéletes ismeretében!

KATARZINA S mennyi szerelemmel!

IGNÁC Én véletlenül a közelében álltam, s nem győztem csodálkozni azon, hogy milyen szép, mondhatnám fennkölt volt arckifejezése azokban a pillanatokban. A legszívesebben megcsókoltam volna.

KATARZINA Éljen! Éljen!

IGNÁC Szóra sem érdemes. (félszegen) Érdemtelen vagyok szerelmére, (elfogódottan) kérlek, ne szégyenítsetek meg! Csak kötelességemet teljesítettem jól-rosszul, megbízhatatlan útmutatása szerint. Az ellenszenvet, amellyel Yvonne barátnőnk irányomban viseltetik, bizonyára nem is szerény munkám, hanem személyem keltette, s ez esetben jogosultsága természetesen egy pillanatig sem vitatható. Erre vall, hogy bár ma is egy teljes percet töltöttem vele, mégsem tudtam, noha tehetségemhez képest nagy gyöngédséggel és odaadással igyekeztem elfeledtetni vele a múltat s jövendőt, sajnos hasztalanul. Újra meg kellett győződnöm arról, hogy a legkézzelfoghatóbb tények is milyen tehetetlenek emlékeink s vágyaink sodrásában. Egy percnyi együttlét után arra kért, hogy hagyjam békén.

KATARZINA Hallatlan.

IGNÁC Türtőztesd magad, fecske! (szigorúsággal) Én közöltem veletek tapasztalataimat Yvonne-nal kapcsolatban. Ezennel közéleti tevékenységemet befejezettnek tekintem, feltéve természetesen, hogy holnap valamilyen előre nem látott oknál fogva nem jutok más elhatározásra.

KATARZINA Én, Ignác, társaságodban szívesen megállítom az idő múlását.

IGNÁC Még egy kissé maradnék, ha nincs ellene kifogásod. Bár társaságod pótolni tudja teljesen Yvonne-t, szívesen várnék még egy percet abban a reményben, hogy vele is találkozhatom.

KATARZINA Az igaz szerelemben a nő nem önmagát nézi, hanem elsősorban szerelmét tartja szem előtt. Én erre persze képtelen lennék, de lehet, hogy ha majd szerelmes leszek, én is megtanulom – bár egyelőre azzal a gyanúperrel élek, hogy az ember a szerelemben is csak a maga üdvét keresi.

IGNÁC Szerelemben az ember elfeledkezik önmagáról.

KATARZINA A másikról feledkezik meg, hogy meglelhesse önmagát.

IGNÁC Ha mindegyik megfeledkezik a másikról, akkor hogyan találkoznak?

KATARZINA Minek találkozni, ha már amúgy is szeretik egymást?

IGNÁC Csacsiság! Csacsiság! Kotnyeles kis csibék édes csipogása! Másra sem tudnak gondolni, mint a szerelemre. Előrebocsátva, hogy pillanatnyilag én is szerelmes vagyok, ennek előrebocsátásával azt ajánlanám, hogy nézzünk szembe férfiasan a helyzettel. Az emberiség erejét nem emlékein, hanem reményein méri.

KATARZINA Úgy van. Ignác, te fején találtad a szöget.

IGNÁC Önző érdekek.

KATARZINA Bűbájos kis csacsi.

IGNÁC Jaj, be jó büdös van!

KATARZINA Rég nevettem ilyen jót.

IGNÁC Én is nagyon jól mulattam.

KATARZINA A férfiönérzetnek egy sajnálatos eltévelyedéséről van szó, mely csak egyféleképp menthető, azzal, hogy igazoljuk. Csip-csip. Ne idézzünk fel bennük megoldhatatlan lelki válságot azzal, hogy megrendítjük önbizalmukat, csip-csip-csip.

IGNÁC Bár nem ismerem Yvonne rólam alkotott véleményét, nem értek vele egyet. Gyanakvóvá tesz, hogy embertársait rég kihalt őslényekhez hasonlítja, melyeket ő maga sem ismert. Hasonlatai híján vannak a személyes élmény meggyőző erejének. Azt hiszem, nem bízom meg ítélőképességében.

KATARZINA De nőiességében nem kételkedsz?

IGNÁC Hogy kételkednék, amikor e tárgykörben sajnos még semmilyen tapasztalatra nem tehettem szert! De ítélőképességének hiánya a legszebb reményekre jogosít e téren.

KATARZINA Én akkor nagyon szerencsétlen vagyok, mert én még tudok élvezni.

IGNÁC S én még nálad is szerencsétlenebb, mert én tanítottalak meg rá. De mi következik ebből?

KATARZINA Mi?

IGNÁC Hogy nem vagyunk valók e földre. Komolytalanok vagyunk.

KATARZINA Azt hiszem, nem osztom ezt a nézetet.

IGNÁC Ennyi minden nem is fér el egy ilyen kis nőben, (vidáman) mint te.

KATARZINA (sírva kifut)

IGNÁC Yvonne még itt van?

FIOR Te még itt vagy? Térj észhez. Bizonyára felizgattad magad.

YVONNE (jő)

IGNÁC Szép vagy, szegénykém, mert már nem tudsz ellenszegülni annak, aki elképzel, s ellenállni, ha megkíván. (megbotlik, leesik a lépcsőkön)

FIOR Bátorkodom egy egyéni megjegyzést tenni. Ignác nyilván azt kívánta velünk közölni, hogy te, Yvonne, azért vagy szép, mert szerelmes vagy.

YVONNE Mondd tovább.

FIOR Ignác barátunk meghalt. De mindaz, amit halála körülményeiről s jellegéről elmondhatunk, szerencsére oly fenségesen bizonytalan, mint amilyen kicsinyesen s alantasan bizonyos maga az a tény, hogy meghalt. Iszonyodó tudatunkban százféleképp halt meg, egyértelműen csak önmaga számára. Nyugodjék békében. Yvonne, ha gondolod, hazakísérlek, s az éjszakát is veled tölteném, hogy önzetlen baráti társaságodban némileg elzsibbasszam közös fájdalmunkat.