– XII. fúga –

Elölről a Hold

hátulról a Nap sütött

azon a napon…

lábamat sárban

húzva – belülről sejlett

fel a fényözön –

s elindultunk a

végkifejlet – a vége –

láthatatlan ki-

tárulkozás (tá-

gulás) irányába hol

csak a végtelen

visszatérés á-

ra (vágya?) törhet utat

az ismert sötét

hánytorgatása – fel-

szabadulása elé

ám látható a

fintorgók – a visz-

szahőkölők sora is –

eltemetve ím

a párhuzamo-

sok világa alá – föl

a X-ik körbe – le

a XIV-ik bugyorba

s talpától fejéig majd

fejétől – talpig

csíkos nadrágban

szólhat ama trombitás

Isten irgalma mellett…

Szóródásban

Nem a szóródás –

csak a szél fújja, magot szór

léted alól is…

kirámolja a-

gyad érveiből az ész

szűretlen vétkét

míg laposan san-

da közeledéssel rád

is barázda hull…