Március 2004
A változó család

Lépcső/ház

Korunk Kulcsa

A Korunk szerkesztősége Korunk Kulcsát adományozza évente (2004 februárjától kezdve) egy-egy olyan munkatársának, aki fontos szerepet vállal a folyóirat szemlélettágító, tudatalakító munkájában. A jelképes kulcsot első alkalommal Tettamanti Béla grafikusnak adtuk át, a rajzaiból rendezett kiállítás keretében, február 20-án.

Korunk Galéria

Január 23-án került sor Pusztai Péter kanadai grafikus és fotóművész kiállítására. Bevezetőt mondott Kántor Lajos. Verseiből olvasott fel Balázs Imre József. A zenei műsorban Hollandus József és Nucu Pandrea működött közre.

Február 20-án nyílt meg Tettamanti Béla budapesti grafikus kiállítása. Bevezetőt mondott Kántor Lajos. Paródiáiból olvasott fel Székely Csaba. A zenei műsorban a Concordia Vonósnégyes (Márkos Albert, Botár Gerő, Olimpiu Moldovan és Török Béla) Vermesy Péter, a Kolozsvárról Németországba települt és ott fiatalon elhunyt zeneszerző Novelletti című darabját játszotta.

Könyvkiadás

A Korunk–Komp-Press Kiadónál 2003 decemberében megjelent Álló- és mozgóképek. Vázlat az erdélyi főnemességről című kötet (szerkesztette és az előszót írta Kovács Kiss Gyöngy) igen jó fogadtatásáról a visszajelzések is tanúskodnak. Az alábbiakban közöljük Mádl Ferencnek, a Magyar Köztársaság elnökének a kötet egyik szerzőjéhez, gróf Degenfeld Sándorhoz  a könyv apropóján írott levelét.