Kölcsey Ferenc nótáriusi fogalmazványai Szatmár vármegye levéltárában. Összegyűjtötte és az előszót írta Kiss András. Szerkesztette és a jegyzeteket készítette Csorba Sándor.

A kiadvány Kölcsey Ferenc Szatmár vármegyei első aljegyzői, majd főjegyzői minőségében fogalmazott vármegyei felterjesztéseinek, átiratainak szövegét tartalmazza közpályája kezdetétől, 1829-től 1838-ban bekövetkezett haláláig. Mind a fogalmazványokat író személy, Kölcsey, mind azok papírra vetésének időszaka, a reformkor kiemeli ezeknek az iratoknak a jelentőségét a szokványos vármegyei iratok tekintetében. A vármegye álláspontját megszövegező nótárius fogalmazványai akkor keletkeztek, amikor a központi zsarnokság olyan nyílt erőszakos, törvénysértő cselekményekhez folyamodik, mint az országgyűlési ifjak katonai erővel történt elfogatása, a Kossuth Lajos és Wesselényi Miklós elleni eljárások, a szólásszabadság brutális megsértése, a társadalom pedig a nemzeti felemelkedés olyan intézményeit hozza létre, mind a Magyar Tudós Társaság, a Nemzeti Színház, olyan kezdeményezéseket indít el, mint a Jankovich-gyűjtemény megvásárlása – és mindenekfelett: a magyar nyelv ápolása és terjesztése. Mindezek az eddig ismeretlen fogalmazványok a költő-nótárius alapos alkotmány- és közjogi ismereteiről és bölcsességéről tanúskodnak, egyúttal pedig politikai pályájának forrásai is. (Kölcsey Társaság, Fehérgyarmat, 2003) – K. K. GY.

Jakab Attila: Az erdélyi magyar
történelmi egyházak társadalmi szerepe

„Magyarországtól eltérően az erdélyi történelmi egyházak (katolikus, református, unitárius) – mint intézmények – sokkal egzisztenciálisabb, közösségmegtartóbb szerepet töltenek be a magyar kisebbség társadalmi életében. Ennek messzire visszanyúló történelmi okai vannak, amelyeket a XX századi kisebbségi lét tulajdonképpen csak megerősített” – olvasható a kiadvány bevezetőjében. A szerző műhelytanulmányában felvázolja azt a történelmi hátteret, amelynek ismerete elengedhetetlen a magyar történelmi egyházak társadalomépítő szerepének megértéséhez, majd rátér a jelenlegi helyzet elemzésére, illetve beszámol néhány példaértékű egyházi kezdeményezésről. A tanulmány két utolsó fejezetét a jövőbeli kilátások és feladatok megrajzolása és a gyakorlati tennivalók számbavétele képezi. (Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány. Budapest, 2003.) – K. K. Gy.

Fried István (szerk.):
Szövegek között VII.

Tekintélyes sorozat bontakozott ki az első Szövegek között című kötet 1996-os megjelenése óta a Szegedi Tudományegyetem Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékének munkája nyomán. A Monarchia irodalmainak kutatása mellett elméleti jellegű vizsgálódások is helyet kaptak a kiadványsorozatban, ennek jegyében állt össze a Szövegek között hetedik kötete is, amelyet, akárcsak a korábbiakat, Fried István szerkesztett. A tanulmányok szerzői általában a szegedi műhelyhez kötődő fiatal kutatók, doktorandusok, ezúttal sincs ez másként.

A kötetben láthatóvá (és már-már paradigmatikussá) válik az a „kulturológiai fordulat” (Huba Márk által használt kifejezés), amely a társadalomtudományokban a nyolcvanas-kilencvenes években ment végbe. Részben arról van szó, ahogy a posztstrukturalista kritika az újabban magyar nyelvterületen is elterjedtté váló (kulturális) jelenségekkel, médiumokkal is számol, elméletteremtő igénnyel (például Némedi Andrea vagy Tamás Kinga írásaiban). Részben arról, ahogy bizonyos elméletek „megalapításától” való időbeli eltávolodás lehetővé teszi azok távlatosabb, kontextualizáltabb megítélését, újraolvasását (l. Séra Bálint, Huba Márk és mások szövegeiben).

Ebben az összefüggésben is fontos a mitologizáló látásmód és a posztkolonialitás összefüggéseit kutató Jászay Tamás-írás, amely arra mutat rá, hogy a fentebb jelzett fordulat valamilyen módon a kultúra egészét jellemzi, nem csupán az elméleti irodalmat; a fordulat felénk eső oldalának kielégítő leírásához pedig egyszerre szükséges a szöveg játékteréből kiinduló elméletek és a „kultúrázás” használata.

Ezúttal csupán Kocur László tanulmányának néhány olyan passzusára térnék ki bővebben, amelyek a „határon túli magyar irodalmak elméleté”-hez kínálnak (szintén az említett paradigmához köthető) fogódzókat. Itamar Even-Zohar magyar nyelvterületen is ismertnek mondható többrendszerűség-elmélete mellett Dionyz Durisin fogalmait hasznosítja a Határ és irodalom című szövegben. A kiindulópontot az utóbbi esetben a komparatisztika jelenti, ennek megfelelően egy-egy nemzeti irodalom több rendszerben való vizsgálhatósága bomlik ki. Durisin megkülönböztet többirodalmú (egyszersmind egynyelvű) irodalmi rendszereket, mint például az anglofon irodalmi rendszer, illetve ezen belül a többnyelvű rendszereket, mint például a jugoszláv irodalmi rendszer. A tanulmány egyik következtetése, hogy a csehszlovákiai magyar irodalom ennek megfelelően legalább öt irodalomrendszer kontextusában vizsgálható/vizsgálandó releváns módon: önnön fejlődési folyamatának kontextusában, az azonos államalakulatban létező többi irodalomhoz való viszonyt tekintve, az „anyairodalomhoz” való viszony erőterében, a többi nemzetiségi magyar irodalom felől és persze más, komparatisztikailag releváns kontextusok felől. A Kocur-írás alapján bízvást megelőlegezhető, hogy az összmagyar irodalom „monolingvális irodalomközi társulásként” való vizsgálata tartogat még lehetőségeket (Szegedi Tudományegyetem. Szeged, 2003) . – Joó Péter