A Radó Antal szerkesztésében megjelent Költők albuma a 19. század végének számos ismert és ismeretlenebb poétáját felvonultatta Vajda Jánostól és Reviczky Gyulától Ábrányi Emilig, Wohl Jankáig és Endrődi Sándorig. Ebben a rendkívül igényes kivitelezésű, több kiadást megért kötetben bukkantam Dömötör Pál versére. Szilárd értékek, nyugalom, béke, kevés „életzaj” – rejtett módon ez a családmodell a huszadik századon is végigvonult. Ha azt vizsgáljuk, miért tűnik, tűnhet mégis problematikusnak a szöveg, nehéz fogódzókat találni. Épp ezért küldtem el néhány fiatal költőnek a Dömötör-szöveget, arra kérve őket, hogy valamilyen módon viszonyuljanak hozzá, illetve a versből kiindulva ahhoz, ami körülveszi őket, ahhoz, ahogyan a saját leendő vagy máris körvonalazódó családjukat elhelyeznék Az őszi esték családjához képest.

A beérkezett szövegek felől olvasva Dömötört, két dolog tűnik szembe. Az egyik, hogy milyen hangsúlyosan nézőpontfüggő a vers: a családfő perspektívája érvényesül, miközben általános érvényűnek kínálja magát. Az, aki éppen így látja az őszi estéket, általában az „életzajban” forgolódik, „pihenni” jár a családba. Ezzel függ össze a másik jellegzetesség is: az a passzivitás, amellyel az ember mintegy „elfogadja” a családi életet, az alakítás, alakíthatóság mozzanata, a társas létezés „munkája” pedig teljességgel hiányzik a szövegből. Ilyen értelemben szükségszerű, hogy a külvilág is csak zajként lehet jelen a családban – erre a mozzanatra erősít rá számos beérkezett versszöveg. (A szerk.)