A világhír s a tulipánok.

Mi voltunk hajóvontatók

s átkalózkodtuk a világot.

Ki süllyessze el a hajót?

„Mentsétek meg a lelkeinket – – – –”

Most már a partokon belül

nagyobb kaland is meglegyinthet,

mint azt, ki Titanicra ül.

A máglyától a hideg szívig.

A lovasnomád is megállt

valahányszor elért a hídig

s a túlsó parton állt a bál.

Az ördögre is rácsodálkozz.

Mozart nagy krumpliérlelő.

Egy pillanatra mindent áthoz

érzékeny ablakán a kő.

A városaink, térdig hóban.

A lelkünk fehér kottalap.

Valami fáj vegyült a jóba.

Más Grimm-meséket mondanak.

A bolygó hollandik nevében

elszabadult Atlantiszán

előttünk költő jár az éjben.

Ki válthat meg, avagy ki szán?

Ó, Európa esküvője –

kozákroham és fuga-folt,

mert valamennyi császár vője

A szépség Othellója volt.

Indítsátok a lelkeinket!

Vaslovagok, vasutasok,

akármilyen paróka inthet,

bármekkorácska zászló sok.

Mint most a hó. S a tulipánok,

s az űrhajónyi fellegek.

Várnak a waterlooi lányok.

De most már végleg nem megyek.