E tanulmány a haszidizmus kezdeti korszakát célozza meg, figyelmet szentelve a tipikus haszid tradíciók bemutatásának, illetve megvizsgálva azok jelentőségét és gyakorlásának okait. Az elvont kabba-lisztikus és judaisztikus vallásfilozófiai elméletek mélyreható tanulmányozása helyett igyekeztem az egyszerű haszid szemszögéből megvizsgálni a mozgalom lé-nyegét a mindennapi élet tekintetében.

A haszidizmus elnevezés a héber chasid (CI¦Q¡G) szóból alakult ki, általában 'jámbor'-nak fordítják, bár Raj Tamás főrabbi szerint a 'lelkes' szó pontosabb lenne: „Olyan ember a hászid, aki teljes odaadással vállalja azt a feladatot, azt az életformát, amelyet meggyő-ződése számára előír."1 A héberben a chasid rokona a chesed (C£Q£G) szónak, ami aktív, gyakorló szeretetet jelent (active practice of kindness).

A haszid mozgalom a 18. század köze-pén, Lengyelország délkeleti tartomá-nyaiban, Podólia és Volhínia területein jött létre a zsidóság körében. Alapítója Rabbi Jiszráel ben Eliézer, azaz Bál Sém Tov, ahogyan később ismertté vált. Neve kezdő-betűinek összevonásával egyszerűen csak Beshtként emlegették. Egyszerű, de karizma-tikus személyiségű zsidó volt, aki jól ismer-te, hogyan lehet a hétköznap emberére, a szegényebb néprétegre hatni. A szegénység, a pogromok üldöztetései megviselték az egyszerű zsidókat, lelkük fogékonnyá vált minden iránt, ami vigasztalást nyújtott számukra. Több száz (főleg fiatal) zsidó, akikkel valamilyen módon – akár szemé-lyesen, akár késobb tanítványai útján – kapcsolatba került, csatlakozott a mozgalom-hoz, és így rövid idő alatt jelentős népi mozgalommá nőtte ki magát a haszidizmus. A második generáció idejére, a 19. század kezdetéig a kelet-európai zsidóság szinte teljesen az új tanítás hatása alá került. Ukrajnában, Kelet-Galíciában és Lengyel-országban a zsidó közösségek legtöbbje, Belorussziában, Romániában, Magyar-országon nagyrészt, Litvániában pedig egy kisebb közösség haszid közösséggé vált. Az irányzat ideológiája még a kevésbé szimpatizáns környezetre is hatással volt. A mozgalom igen rövid idő alatt megszilárdult, hasonlóra előzetes példa még nem akadt a zsidó történelemben. Egy sajátos közösségi életforma és vezetési mód alakult ki a régiből. Úgy is lehetne fogalmazni, hogy a régi, hagyományos minta új formát öltött. Martin Buber szerint a haszidizmus új-szerűen átalakította a judaizmus előző két formáját – a chalahikus tradicionális és a kabba-lisztikus judaizmust – sajátos, miszti-kus judaizmussá. Gershom Scholem véle-ménye szerint a haszidizmus kialakulását a közvetlenül megelőző álmessiási mozgalmak váltották ki, a messianisztikus elemek semlegesítéseként. Moshe Idel hozzáállása lehet a legközelebb az igazsághoz, aki szerint nemcsak egy adott történelmi eseményre való reagálást kell látni a haszidizmusban, hanem ezzel együtt a különböző előzetes zsidó misztikus-mitikus elemek sajátos szintéziseként kell viszonyulni hozzá.

Az első évtizedekben inkább szektaként tartották számon a mozgalmat, amely főként a szegényebb zsidó réteget tömörítette. Azonban nagyon hamar kinőtte egy szekta kereteit, annyira, hogy Lengyelországban és Oroszországban a haszidok száma nagyobb lett, mint a mozgalmat ellenzőké. Nagyon sok helyen domináns szociális erővé váltak a haszidok. A mozgalom túlélte a rabbinátus és a vezető réteg heves ellenállását, be-bizonyítva ezáltal erősségét és stabilitását. Nem sikerült a tagjait kiszorítani a zsidó társadalom peremére, sem pedig lemi-nősíteni szekta szintre a törekvéseiket. A vezetők megőrizték egyéniségüket és sajátos életvitelüket, funkciójukat, anélkül hogy szakadást okoztak volna a judaizmuson belül, vagy megbontották volna a zsidó val-lás és intézmény egységét.

Máig el nem döntött kérdés a haszid kutatók körében, hogy miben rejlett a haszidizmus ereje, az, hogy egyértelműen sikerült tömegek szívét meghódítania. Kétségtelen, hogy nagy szerepe volt a misztika bevonásának a vallásos és hét-köznapi életbe; az egyszerű népet magával ragadta az a tudat, hogy Isten (misztériuma) vezeti őket, és velük van a mindennapokban a legközönségesebb foglalatosságok köze-pette is.

Csak a 19. század végére körvonala-zódott a haszid hagiográfia. (Ebben a kontextusban kiemelkedő személyiségű caddikok életének leírását és tanul-mányozását kell érteni.) A Besht életéről és csodatetteiről szóló történetek először szájról szájra terjedtek, és csak ötvenöt év után, 1815-ben jelentek meg nyomtatásban is héberül és jiddisül, és több tucat különböző történetet tartalmazott Besht gyerekkorától egészen az 1700-as évek végéig. Ezt a haszid forrásanyagot Shivhey ha-Besht-, azaz „Bál Sém Tov dicsérete”-ként emlegetik a tudósok, és az egyik legfontosabb forrás a mozgalom korai periódusáról.2 Területileg Podóliából, Galíciából és Belorussziából származó történeteket foglal magába.

Történelmi áttekintő

A haszidizmus történetében négy fontos periódust3 különböztethetünk meg:

I. A mozgalom megjelenésének és kialakulásának periódusa. Ez az 1740–1781 közötti időszakra tehető, amikor az alapító Baal Shem Tov hatása érződik. Első tanítványai közül Dov Ber Rabbi, a Nagy Maggid veszi át a vezetést. (A maggid haszid kontextusban vándorprédikátort jelent.) Ekkor már megkezdődik a rabbinátus és a haszidok közötti konfliktus.

II. A terjeszkedés és fejlődés periódusa. 1782–1815 között rövid idő alatt népszerűvé válik a mozgalom, Kelet-Európa zsidó közösségeinek nagy részét sikerül meg-hódítania. Már nem szektának, hanem igazi mozgalomnak tekintik. A megszaporodott haszid közösségek izolált egységeket ala-kítottak ki, és egy-egy caddik dinasztia köré csoportosultak. (WI¦f¢V – caddiknak nevezték az olyan szellemi vezetőt, jiddisül rebbét, akinek megfelelő szellemi adottságai vannak a gyülekezet vezetésére.) A haszid-mitnagdim, azaz a haszidizmus ellenzőivel folytatott harc belső, vallásos elkülönüléssel végződött, ami nem azt jelentette, hogy bármelyik csoport is elszakadt volna a judaizmustól.

III. A caddikizmus megszilárdulása és a zsidó felvilágosodás (Haszkala) elleni harc periódusa. 1815–1870 között a mozgalom magába olvasztja a kialakult caddik kultuszt, vagyis a gyülekezet vezetője iránti föltétlen tiszteletet. Területenként változó kisebb-nagyobb haszid udvarok jöttek létre, amelyek tükrözték a caddikjuk sajátos szokásait, életstílusát. Egyes caddikoknak gazdag udvartartása volt, és hintón jártak – hasonlóan a korabeli lengyel nemesekhez –, mások viszont szerényen éltek, és egyszerű parasztszekereken utaztak. Így a kezdeti konvergens mozgalom fokozatosan külön-böző stíluságakra oszlott. De általában a caddikok kritikusan viszonyultak a fel-világosodás törekvéseihez, és elutasították azt.

IV. A hanyatlás periódusa, 1870-től. Az európai kulturalizálódás és a zsidók asszimilációs törekvései következtében a mozgalom hatása és népszerűsége csökkenni kezdett. A második világháború követ-keztében az európai haszid közösségek vég-legesen szétszóródtak. Napjainkban az Egye-sült Államokban szerveződtek újra a külön-böző caddik dinasztiákhoz tartozó haszid le-származottak.

Sabbati tradíciók és ehhez kapcsolódó hiedelmek

A Luria4 kabbalisztikus tanítás nagy jelentőséget tulajdonít a Sabbat esti (péntek esti) és Sabbat reggeli rituális fürdőnek. A fürdő egy vízgyűjtő medence, ahova a ter-mészetes „élő vizet”, azaz többnyire az esővizet gyűjtik össze. A hagyomány pontosan meghatározta, hogyan építsék a fürdőt, mekkora mennyiségű csapadék kerüljön bele. A fürdés hozzátartozik a zsidó vallási kötelezettségekhez, hiszen az Örökkévaló elé csak testileg-lelkileg tisztán lehet járulni. A mikvében fürdésnek (alámerülésnek) célja a haszidok számára elsősorban a szellemi megtisztulás volt. Annak ellenére, hogy a Tórában főleg nőkre vonatkozó tisztasági törvények találhatók, a haszidok körében a férfiak között is elterjedt a gyakori rituális fürdőbe járás szokása, a Luria kabbala hatására. Egy Besht által megfogalmazott bevezető szöveget kellett recitálni, mialatt a haszid a vízbe lépkedett. Számukra az alámerülés azt jelentette, hogy ezáltal tisztává és szentté váltak, ami követelmény volt a Sabbat fogadására. A szombati megmerítkezés jó okot adott a haszid-ellenzőknek, hogy egy szombati törvény megszegésével – miszerint szombaton nem szabad hajat dörzsölni – vádolják őket. Emiatt a haszidok vigyáztak arra, hogy hajukat, szakállukat és pájeszüket ne szárítsák meg törölközővel, de a szombat reggeli alámerülésről nem voltak hajlandók lemondani, hiszen ez volt haszid mivoltuk egyik bizonysága. (Pájesz – fül mellett lecsüngő hosszú hajtincs, a bibliai zsidóság ezt a szokást még nem ismerte.) Sabbat estét Yom Kippurhoz hasonlították, amikor az embernek meg kell vizsgálnia önmagát, hasonlóan a nagy engesztelőnapi rítushoz, és ezért fel kell készülni az eseményre a mikvabeli megtisztulással. Azt mondják Beshtről a legendák, hogy többre tartotta a rituális fürdőt a böjtnél, ami szerinte csak arra jó, hogy legyengítse a testet, és elvonja a vallásos szolgálattól és mély imádkozástól az embert. Ugyanakkor támogatta az elvet, miszerint annak, aki nagyon erősen elhatározta a böjtölést, nem szabad hagynia magát eltéríteni ettől a szándéktól, még akkor sem, ha tisztában van azzal, hogy a legjobb örvendező szívvel szolgálni az Urat, aszkézis nélkül, ami szomorúságot feltételez.

Már az ókori zsidóság körében is szokás volt ünnepi ruházattal megtisztelni a Sabbatot és a nagy ünnepeket. Ez azt jelentette, hogy a hétköznapitól eltérően finom ruhába öltöztek. A haszidok között szokássá vált a fehér selyemköntös viselése. Azért fehér, mert átvették azt a kabbalista tradíciót, miszerint a fehér az erkölcsi tisztaság jelképe. Ezenfelül jellegzetes sabbati öltözetet kellett viselni: földig érő hosszú kaftánt, amelyet állig begomboltak. A kaftán ünnepi kiegészítése a prémből készült szőrmekalap, amelynek karimájáról tizenhárom prém csüngött alá. (Eredetileg mindez lengyel nemesi öltözet volt.) A kaftánhoz még hozzátartozott az öv, amelyet a haszidok ima előtt kissé szorosabbra kötöttek.5 Inkább fehér nadrágot viseltek, mint feketét, és hosszú fehér harisnyát, amelyet ráhúztak a nadrág szárára, egészen a térdig. Ez a ruhaegyüttes Lengyelország és Galícia területén jellegzetessé, sőt követelménnyé vált.6 Annyira fontos volt a selyemköntös viselése, hogy ha már megkopott, és nem jutott újra pénz, inkább továbbra is azt vették fel Sabbatkor, mintsem egy másik anyagból készült új ruhát. Természetesen voltak kivételek, amikor egyes caddikok bársonyból vagy atlaszselyemből (szaténból) készült ruhát hordtak az ünnepkor. Az előbbit azért, mert a samet anyagnév betűszavai megegyeztek azzal a héber mondással, hogy kerüld a rosszat, és tedd a jót (sur me-ra va'asei tov), az utóbbit, mert az atlas szó betűszóként az egyedül ez talál valójában Izraelre (akh tov le-yisrael selah) mondást jelentette.

Sok caddik a taleszt péntek este is viselte, akkor is, amikor nem imádkoztak. (Talesz vagy talit – imakendő, imaköpeny, amelynek szélén négy rojt van, hogy a vallási törvényekre emlékeztessenek.) Ez azonban eredetileg az ókori zsidóság nappali viselete volt. A kék-fehér színű ősi népviselet tóga-szerű köpeny volt, amelybe valósággal beburkolóztak. A tradicionális vallási törvé-nyek szerint, ha nem imádkoztak, viselésére semmi szükség nem volt, de a haszidok eb-ben is követni akarták Ari kabbalista szokásait.

A Sabbat tiszteletére két gyertyát gyújtanak: azért nem elég egy, mert a bibliai parancsolat mindkét szóhasználatát fi-gyelembe kell venni, vagyis megemlékezz (XKF zachor) a szombatról, és megtartsd (XENY shamor) azt.

A zsidóság különleges szeretettel visel-tetett a szombat iránt. „Az egész judaiz-musban nincs még egy parancsolat vagy vallási előírás, amely iránt annyi érzelem, odaadás, rajongás fejeződnék ki, […] az imák költészetében megsze-mélyesítve van jelen: gyengéden Szombat menyasszonynak nevezik, […] a báj és tisztaság jelképe."7 Emellett Szombat királynőnek (D¡m¥L¢N¢D Z¡d¢[ Sabbat haMalcha) is hívják, mert a miszti-kusok képzeletében a királynő is a fenség, szépség és a báj szimbóluma, amilyen a szombat a vallásos zsidók számára. Donin sokatmondóan a szombatot az idő szigetének nevezi, távol a „hétköznapok kontinensei-től”, amikor és ahol a lélek megpihenhet és erőt gyűjthet a következő hétre. Íme egy tör-ténet, ami bizonyítja a szombat megtartásá-nak fontosságát a haszidok életé-ben:

Két haszid rebbe azon vitatkozott, me-lyik a zsidók nagyobb és legkedveltebb ünnepe. Reb Nim a Szukkotot (Sátoros ünnepet) tartotta annak, mivel, úgymond, amikor a zsidó ember bemegy a sátorba, a micva (parancsolat megtartása) teljesen körülveszi, minden testrészével, ruházatával együtt.

Reb Slomó ezzel szemben úgy vélte, hogy a szombat még ennél is nagyobb, mert a szombat beálltával a zsidó embernek még egy mozdulatot sem kell tennie, és a szombat körülveszi őt, és a kimenetelig el sem hagyja.8

Az első szombati étkezés péntek este zajlott. Már az ókorban fontosnak tartották, hogy mi kerül Sabbatkor az asztalra. Generációkon keresztül szokás volt, hogy mindig szolgáltak fel húst (halat is beleértve) és bort. Az étkezés azzal kezdődik, hogy kiddust, áldást mondanak a borra. A középkorban Németország, Lengyelország, Ukrajna területén elterjed egy kugel (jiddisül kigli) nevű étel (jelentése golyó, valójában tojásos galuska) evése, ami az evőket a pusztai mannára emlékeztetett. A kabbalisták almát is ettek, mert utalást láttak benne a „szent almák mezejére”, ami a Zohár könyvéből9 vett egyik ének szövege. Az alma (GhTZ tapuah) betűszavai a Tóra misztikus megértésének megvilágosodására utalnak, valószínűleg ennek eléréséért énekeltek szent almákról. A haszidok újabb ér-telmezésekkel telítették a Sabbatkor tálalt ételeket: minden étel fogyasztásának jelentőséget tulajdonítottak. Sőt megálla-pítottak egy bizonyos számú fogást, amit fel kellett szolgálni, de az is fontos volt, hogy milyen sorrendben történt ezek elfo-gyasztása. Egy jottányit sem engedtek volna ebből a sorrendből, s ha netalán egy fiatal arra vetemedett, hogy tartózkodott bizonyos ételek evésétől, már eretnekséggel gya-núsították, mert megkérdőjelezte a Sabbat szentségét. Besht leszármazottainak péntek esti étrendjébe beletartozott a farfel (jiddisül farfli), gabonaféléből készült apró tészta, tarhonya. Úgy tartották, hogy Besht ezt az ételt összefüggésbe hozta azzal az égi határozattal, hogy a Sabbat megtartóinak eltöröltessenek, megbocsáttassanak (farfa-len) a bűneik.10 Egy másik állandó szombati étel a hagyma és a retek volt. A következő ennek a magyarázata:

A sabbati ételek megőrzik a manna ízét, és a mannában a föld minden íze meg-található volt, a fokhagymát és a hagymát kivéve […]; és ahhoz, hogy a létező összes ízet mind élvezni tudjuk, hagymát és fok-hagymát is tettünk hozzá a sabbati éte-lekhez.11

Haszid körökben a hagymát inkább fokhagyma nélkül ették, úgy tartották, hogy a hagyma fontos, mert a héja alatt hét rétege van, egyik a másikon, és ezért kell a hetedik napon enni. A haszid tanítások óvtak attól, hogy valaki kevesebb fogást egyen, mint amennyi elő van írva szombat napra. A fogások száma tíz, ami megegyezik az is-tenség tíz szférájával (a kabbalista tanítás szerint). Süteményt is fontos volt enni, mert szimbolikusan megfeleltették a szféra egy másik elnevezésével.

A Luria kabbala irodalmában található utalás arra a szokásra, hogy 12 bárheszt sütöttek szombatra, és ebből inspirálódva a haszidok is kötelezőnek tartották ugyanezt. (Bárhesz – fonott hosszúkás kalács, chalanak nevezik angol nyelvterületen.) A tizenkét kalács az egykori jeruzsálemi templomban bemutatott kenyéráldozatot szimbolizálta, amelyeket Sabbatkor az aranyasztalra helyeztek a papok. A haszidok esetében az asztal jelentette az oltárt, és ha Sabbatkor a caddik együtt volt tanítványaival, mind a tizenkét kalácsot eléje tették, de nem akár-hogy, hanem bizonyos megszabott sor-rendben. Miután a rabbi áldást mondott, a kalácsokat szétosztogatta a jelenlévők kö-zött. Ez a gesztus azt a templomi szertartást imitálta, amikor Sabbatkor a papok elosztják egymás között az áldozati kenyeret.

A szombati második étkezés délfelé történhetett, mivel feltehetően reggel első út-juk a zsinagógába vezetett, ahol az isten-tisztelet akár délig is elhúzódhatott. Szombat délben kiddust mondtak valamilyen édes ital fölött azért, hogy a szigorú égi ítélet megéde-sedjen, és a pálinka fölött is, hogy égjen el a mennyei ítélet ereje.

A szombati hamadik étkezés neve jiddisül salesüdesz (harmadik vacsora). Ennél az étkezésnél elég volt, ha kevéske kenyeret és halat ettek, többnyire egyéb fogást vagy húst nem is szolgáltak fel. Úgy tartották, hogy ennek az étkezésnek az értéke inkább szellemi és nem materiális töltetű. Amikor egy haszid a caddikjához látogatott, vagy fordítva, egy caddik látogatott el egy helységbe, a tanítványok az est beállta előtt, a harmadik étkezésre, mind az asztala köré sereglettek. Ebben az időpontban – a kime-netel közeledtével – érezték meg igazán a Sabbat szentségének értelmét, és a caddik is erre az időre tartogatta tanításának legjavát. A haszidok hitték, hogy még a földi létből el-távozott lelkek is visszatérnek erre az al-kalomra, hogy meghallgassák a caddik Tóra-tanítását, ezért nem is igen igyekeztek lámpát gyújtani, nehogy zavarja a láthatatlan részt-vevőket. Szokás volt Bál Sém Tovról olyan történetet is mesélni, amelynek különösen értékes üzenete van, és aminek hasznát ve-szik majd az előttük álló héten. Az ókorban volt ehhez hasonló szokás, hogy az étkezést megszakítják egy diskurzussal olyan al-kalmakkor, amikor a helyi méltóságok össze-gyűltek, és lakomát rendeztek egy fontos vendég tiszteletére. A vendéget ilyenkor azzal tisztelték meg, hogy beszéd elmondá-sára kérték fel. Ezzel analóg események a haszid ünnepi étkezések, amelyek valósággal nyilvános (mindenki számára nyitott) vallási fórummá változtak. A caddik beszédei álta-lában intő és buzdító jellegűek voltak, és az egyszerű zsidókat foglalkoztató kérdésekről szóltak, mint például hogyan lehet megsza-badulni a földi dolgokról való gondolkodás-tól, büszkeségtől, hitvány vágyakozástól, kapzsiságtól, és hogyan jobbíthatja meg az ember az életét, hogy tessen Istennek. Az összejövetelek már-már olyan jelentőséget nyertek, hogy egyesek fontosabbnak tartot-ták a caddik asztalánál való részvételt, mint az isten-tiszteleti imádkozást. Kimond-hatatlan kiváltság volt a rebbe asztalánál ülni, tanítását saját füllel hallani, és saját szemmel látni, amint előadja azt. Minden mozdulatát, hanglejtését lesték egész idő alatt, minden rezdülésében valami titkos, rejtett üzenetet véltek felfedezni, amit aztán részletesen megbeszéltek és elemeztek. Ez a viszonyulási mód abból a hiedelemből eredt, hogy a caddik Istent magát képviseli, ezért a rebbe minden tette a mennyei dolgok felőli gondolkodásból ered, tehát szentséggel telítődött, ezért érdemes tanulmányozni. Egyes caddikok nem merültek bele hosszas asztali beszédekbe, hanem ehelyett szent énekek dalolására buzdították haszidjaikat, akár táncra is perdültek. A haszidok viga-dozása természetes volt, mivel a kabbala tanítása nyomán úgy tartották, minden dal és általában a muzsika a Muzsika Csarnokában, vagyis szentségben fogan. „A szentségtelen-ség nem ismer zenét, nem ismer örömöt, abból csak szomorúság fakad.”12

A táncoláshoz és vigadozáshoz való viszonyuk egyértelműen kitűnik a következő haszid történetből:

Egyszer megkérdezték Iszrael Bál Sém Tov rabbit, miért vidámak mindig a haszidok, és miért táncolnak annyit. Ő egy példával felelt. Egy mesterzenész utcai zenéjével elragadtatta az arra járókat. Sőt egyesek nagy lelkesedésükben elkezdtek táncolni. Egy süket, aki éppen arra járt, és természetesen nem hallotta a fenséges han-gokat, nem értette, hogy az emberek miért táncolnak az utcán, ezért bolondoknak nézte őket. Így van a haszidokkal is. Ők az Isten sabbati szimfóniáját hallgatják, amelynek minden hangja a teremtésből fakad, és ezért vidámak és táncolnak.13

Solomon Maimon – korabeli filozófus, aki barátságban állt Kanttal és Mendelssohn-nal – emlékiratában14 részletesen bemutat egy, a Maggidnál töltött szombati együttlétet. Arról számol be, hogy amikor megérkezett az ünnepélyes étkezésre, már nagyon sok, különböző helyről érkezett embert talált ott. Egyszer csak megjelent a Maggid talpig fe-hér szaténba öltözve, még a cipője és a bur-nótos szelencéje is fehér volt. Minden új (első alkalommal ott lévő) embert kö-szöntött, majd leült az asztalhoz. Az étkezés ideje alatt ünnepélyes csend uralkodott. Mi-után az evés befejeződött, a Maggid rá-zendített egy ünnepélyes ihletettségű énekre. Homlokát a kezére támasztotta, majd név szerint szólítgatni kezdte a jelenlévőket. Minden újonnan jöttet név szerint szólított, és az emberek nem kis meglepetésére meg-mondta, ki-ki honnan jött. Mindenkit, akit megszólított, megkért, mondjon el egy részt a Tórából. Ezután Dov Ber szentbeszédet mondott a különféle textusokhoz fűződően, amiket az emberek, minden összefüggés nélkül, idéztek neki. Bár a Tóra különböző részeiből voltak az igeversek, ő mégis nagy tehetséggel összefüggő magyarázatot alko-tott belőlük. Az volt a legfantasztikusabb, mondja Maimon, hogy mindenki, aki ige-verset mondott, talált valami személyes szellemi (vallásos) életére vonatkozó üze-netet a beszédnek ama részében, ami az ő textusáról szólt. Természetesen, ezen min-denki ámuldozott.

Ezt a fajta utolsó étkezést a „Szombat királynő” kivezetésének, elkísérésének is nevezik, így hangsúlyozva, hogy királyhoz méltó tisztelettel búcsúznak az ünneptől. Igazából a szombat nem akkor fejeződik be, amikor a nap lenyugszik, hanem este, amikor már legalább három csillagot lehet látni az égen. A szombat búcsúztatását a haszidok örömmel – énekléssel, tánccal – ünneplik meg. Az esték magasztos légköre – amint a félhomály fokozatosan az összesereglett haszidokra borul, amint áhítatos csendben rebbéjüket hallgatják, majd utána vigasságra pendülnek – felejthetetlen nyomot hagyott az egyszerű ember lelkében.

Nagyon régi szokás a zsidók körében, hogy tányérjukon hagyjanak egy kis maradékot az elfogyasztott ételből, hiszen ha valaki „nem hagy meg egy kis darab kenye-ret az asztalon, nem lát majd gyarapodást az életében”.15 Innen származott az a hiedelem, hogy a maradék az áldás jele, és be fog telje-sedni, amit a Tóra mond: „Áldott lesz kosa-rad és sütőteknőd!”16 Ezt a gondolatot még tovább vitték, és azt mondták, hogy ha szent ember evett abból az ételből, az eledel is szentséggel telítődik, és ez továbbadódik an-nak, aki a szent ember által hagyott mara-dékból eszik. Ugyanez a koncepció áll a mögött a gesztus mögött, amikor a ház ura áldást mond egy pohár borra, belekortyol, majd továbbadja a poharat a többi család-tagnak. Így az áldás továbbadódik. „Ha Iste-neteket, az Urat szolgáljátok, akkor megáld kenyérrel és vízzel. És eltávolítom tőled a bajokat”17 – ezt a részt úgy értelmezték, hogy a szentséggel megáldott étel eltávolítja a betegséget, sőt gyógyulást hoz a betegre. Ezeket a tradíciókat figyelembe véve már nem kell csodálkoznunk, hogy a haszidok is áldásos élelemnek tekintették, ami a caddik étkezésétől megmaradt. Úgy gondolták, rebbéjük inkább csak a Menny kedvéért eszik, és így a szent szféra egyesül minden kicsi morzsával, amihez a rebbe hozzáér, minden csepp vízzel, amiből a rebbe ivott. Tehát minden, ami a tányérjában van, szentté válik, és áldást von maga után. A kabba-lisztikus tanítások még tovább mennek, miszerint a caddik – mint tökéletes ember – evési aktusa „isteni szikrákat” szabadít fel.

Jellemző volt, hogy a haszidok nagyon szerettek egymás között a rebbéjükről mesélni, így időről időre összegyűltek történeteket mondani egymásnak. Úgy tar-tották, hogy ha részt vesznek ilyen beszél-getéseken, valamilyen misztikus előnyük származik belőle. Maga Besht szilárdította meg a mesélési tradíciót tanításának legfőbb terjesztési metódusaként.18 Összegyűjtötte az utcákon, tereken az embereket, és történe-teket mondott nekik, hogy felhívja figyelmü-ket a Mennyei Atya akaratára, és felemelje őket egy magasabb szellemi és vallási szintre. A tanítványainak is mondott példá-zatokat, akik aztán csodálatos jelentéseket, üzeneteket fedeztek fel a történetekben, és továbbadták a hallottakat. Így szilárdult meg a haszid rebbékről szóló történetek mesélé-sének tradíciója, amelyeknek természetfeletti erőt tulajdonítottak. A szűk körű tanulástól eltérően szokás volt sok ember előtt elmon-dani a történeteket: minél nagyobb volt a tömeg, annál jobb. Igazán hitték, hogy ezek a történetek megerősítik az embert isten-hitében és igazabbul tudják szolgálni Őt. A történeteket bizonyos fokig teurgikus eszkö-zöknek tekintették. (Teurgia – természet-fölötti lények [istenek, szellemek] felidézése és azok szolgálatra való kényszerítése.) Egyes kutatók szerint a történetek szerep-lőire és eseményeire általában nem úgy tekintettek, mint olyan elemekre, amelyek-nek inkább funkciója, mintsem tiszta való-ságértéke van a történeten belül. Annyira be-leélték magukat, hogy a csodálatos esemé-nyek, tettek valóságosságát úgy hitték el, a-hogy az a történetben szerepelt, általában nem kutatták allegorikus jelentésüket.19

Összefoglalás

A haszid életmód elterjedésekor az Istennel való bensőséges kapcsolat minden zsidó emberre nézve egyformán elsődleges követelmény volt. A mozgalom megszilár-dulásával ez a törekvés főként a vezetőknek, azaz a caddikoknak vált kritériumává. Az egyszerű haszidnak ajánlatos volt egy rebbét (caddikot) választani magának, akihez csat-lakozott a nagy ünnepekkor, és akitől taná-csot kért ügyes-bajos dolgai eligazításában. Miután a caddik meghalt, ajánlatosabb volt annak leszármazottjához csatlakoznia, mint-sem új szellemi vezetőt keresnie magának. De általában a haszidok lojálisak maradtak a rebbéjük dinasztiájához.20 A mozgalom ve-zetői, ha jónak látták, önkényesen változ-tattak, de főként finomítottak a szigorú val-lásos előírásokon, hogy megkönnyítsék híveik életét (például a böjtöléssel kapcso-latosan azt tartották, hogy az inkább legyengíti a lelket a szolgálatban, mintsem használ). Megerősődött a caddikok fele-lősségérzete a hozzájuk csatlakozó közösség iránt, bár nem váltak egyenlő felekké. A két pólus jellegében különböző volt: a caddik – az igaz ember – az aktív szerepet töltötte be, míg a tömeg – a hétköznapi emberek – a passzívat. És mégis ebből a kapcsolatból született meg az igény, hogy az „igaz ember-nek” felelősséget kell vállalnia a tömegért. A lényege ennek a köteléknek az, hogy az e-gyik fél létezése értelmetlen lenne a másik nélkül.21 A zsidó bölcselet Mózessel mondat-ja ki, amit tulajdonképpen a caddik érez. Ezt mondja Mózes az Úrnak: „Ha egyszerre csak megölöd őket [Izraelt a pusztában], akkor mi szüksége lesz a világnak rám? És mi lesz ve-lem nélkülük?”22  Ahhoz, hogy az igaz ember vezetni tudja a közösséget, emelkedett-ségéből alá kell ereszkednie az anyagi világba. Az „alászállás” alapelv a haszi-dizmusban, és ez adja meg a caddik létezé-sének igazi értelmét. Az a feladata, hogy kiemelje társát a mocsokból, ugyanakkor önmagát is meg kell erősítenie, hogy vissza tudjon térni oda, ahonnan „leereszkedett”. A közösség figyelmének középpontjában él, és minden tevékenysége erre irányul. Ez az elmélet a Nagy Maggidot követő generáció idejében mérettetett meg igazán, amikorra már a mozgalom kiállta az idő próbáját: határozott alakot öltött, és messze átlépte kialakulási helyének határát. Egy caddik minél jobban hangsúlyozta közössége iránti felelősségét és törődését, és ezt ki is mutatta irántuk, annál népszerűbb lett a nép körében.

Mindezek mellett a haszid vezetők tudatában voltak feladatuk kettősségének: egyfelől hűségesnek kellett maradniuk a misztikus „felső világhoz", meg kellett őriz-niük az Istennel való bensőséges kapcsola-tukat, másfelől kötelességük volt gondos-kodni a közösségük testi-lelki szükségletei-ről. Az más kérdés, hogy a Besht által tanított elv – miszerint a caddiknak befolyása segítségével ki kell elégítenie a világ lelki és testi szükségleteit –, kissé átbillent az anyagi oldal felé a Maggid-tanítványok tanítványai-nak idejében. Fél évszázaddal a mozgalom megjelenése után már természetesnek találták, hogy a hívek anyagilag vagy aján-dékokkal jutalmazzák a segítségüket.

A haszidizmus annak köszönhette vallásos mozgalomkénti megmaradását, hogy nem üzent hadat annak a vallási kö-zegnek, ahonnan származott. A haszidok nem tartották magukat különbeknek Izrael más fiainál. Shmuel Ettinger szerint a kuta-tók által megállapított radikális vallásos tö-rekvések nemigen jutottak kifejezésre a nép körében, mivel a mozgalmon belül két különböző morális rendszer létezett: a caddiké és a népé. Ha radikális elemek vol-tak is, az előbbi kategóriába tartozók misz-tifikálással és ködösítéssel felhőként takarták azt el az egyszerű nép szeme elől. Népi moz-galomként a haszidizmus a tradíciókhoz való hűséget hirdette, és hangsúlyozta a zsidó nép egységét és az egymás iránti kölcsönös fe-lelősség fontosságát.

A mozgalom külön egységet alkotott a tág értelembe vett vallásos zsidó közösségen belül, és ezt bizonyítja a tény is, hogy a haszidok nagyobb tekintélynek tartották saját caddikjukat, mint a hivatalos zsidó vezető-séget. A konfliktusok ellenére a zsidó társa-dalom nem omlott össze, hanem a két autori-tás a kezdeti ellenségeskedés után megtanult egymás mellett élni. Nyilvánvalóvá vált abban a helyzetben, hogy a haszid vezetők alkalmasabbak a bomlásnak indult zsidó társadalom megszilárdítására. Nem tagadták meg a közösség hivatalos rabbinikus tekin-télyeit, sem nem dolgoztak ki ellenük elveket, hanem vagy teljesen ok vezették a közösségeket, vagy hitelt adtak a hivatalos tekintélyek rendelkezéseinek, s így a közös-ség jobban hallgatott azokra. A két ellen-séges tábort egységesítette a közös erő-feszítés, hogy megvédjék a közös szociális és szellemi érdekeket az újabb kormány-rendeletek és a zsidó felvilágosodás fenye-gető destruktív erőivel szemben.

JEGYZETEK

 1. Raj Tamás: 100+1 jiddis szó. A hószed, 178.

 2. Israel Bartal: From an Intimate Circle to a Mass Movement: The Emergence of Hasidism. 10.

 3. Simon Dubnov:  Istoria Hasidismulu. I. 78.

 4. Jichak Luria (1534–1572) haAri (I¦X©@¢D), „az oroszlán”-nak nevezték. Apja lengyel területről származott, de emigrált Izraelbe, és ott megnősült. Ari már Jeruzsálemben született. Miután apja meghalt, anyjával Egyiptomba, Kairóba költöztek (a nagybátyjához). A legenda szerint itt találkozott a kabbalisztikus tanokkal. Safedben halt meg. Tőle származnak az olyan elméletek, mint a cimcum (a világ teremtése óta az Istenség, ami betölti az egész világot „összehúzza magát”, hogy korlátozza önmagát, és így kommunikálni tudjon teremtményeivel), shevira (az ősi Fény edényei összetörtek, és az isteni szikrák szétszóródtak a földi világban), a tikum (az isteni szikrák kiszabadítása a dolgokból, törekvés a kezdeti állapot visszaállítására a jó cselekedetek által).

 5. Raj Tamás: i. m. 208. Értelmezése a perzsa dualizmusból, Zarathustra vallásából ered, aki két isten (a jó és a rossz) harcát hirdette. Hívei feltűnő övet viseltek, hogy a testük „jó” felső részét elválasszák a „rossz" alsó felétől.

 6. Aaron Wertheim: Traditions and Customs in Hasidism. 365.

 7. Hayim Halevy Donim: Zsidónak lenni. 65.

 8. Naftali Kraus: Mózes öt könyve. 173.

 9. „Ragyogás könyve”, a zsidó misztika, a kabbala fő műve, szerzője Simon ben Jochaj, az „isteni tanaita”. A hagyomány szerint Észak-Izraelben egy barlangban írja meg művét.

10. A. Wertheim: i. m. utalás Gutman, Mi-gedolei ha-hasidut, bk.2, 30.

11. A. Wertheim: i. m. utalás Ta'amei ha-minhagim, item 367.

12. Naftali Kraus: i. m. 90.

13. Slomo Lais: Sabat - cununa creatiei. 118, Sdei Margaliot.

14. Solomon Maimon: On a Secret Society. 20.

15. A. Wertheim: i. m. utalás Sanhedrin Traktátus 92a.

16. VMóz 28.5.

17. IIMóz 23.25.

18. M. Idel: Hasidism. 274.

19. Harry Culer: Mythical signification of Hasidism. 46.

20. A. Wertheim: i. m. 374.

21. Shmuel Ettinger: The Hasidic Movement. 233.

22. Sh. Ettinger: i. m. utalás Toledot Yaakov Yosef, Huqat.

IRODALOM

Bartal, Israel: From an Intimate Circle to a Mass Movement: the Emergence of Hasidism. Studia Judaica III Ed. Dr. Ladislau Gyémánt, Cluj Napoca, 1994. - Culer Harry: Mythical Signification of Hasidism. Studia Judaica III Ed. Dr. Ladislau Gyémánt, Cluj-Napoca, 1994. - Dictionar Enciclopedic de Iudaism. Buc., 2001. - Donin, Halevy Hayim: Zsidónak lenni. Bp., 1998. (Alapkiad. To Be a Jew. Division of Harper Collins Publishers Inc., 1972.) - Dubnov, Simon: Istoria Hasidismului. I. Buc., 1998. (Slapkiad. Geschichte des Chassidismus. Berlin, Jüdischer Verlag, 1931.) – Ettinger, Shmuel: The Hasidic Movement – Reality and Ideals. Essential Papers on Hasidism, Origins to Present. Ed. Hundert, Gershon David, New York University Press, 1991. – Idel, Moshe: Hasidism – între extaz şi magie. Buc.,2001. (Alapkiad. Hasidism Between Ecstasy and Magic, State University of New York Press, 1995.) – Lais, Slomo: Sabat – cununa creaţiei. Tel-Aviv, Technosdar LTD, 1979/5739. – Maimon, Solomon: On a Secret Society, and Therefore a Long Chapter. Essential Papers on Hasidism, Origins to Present. Ed. Hundert, Gershon David, New York University Press, 1991. - Naftali Kraus: Mózes öt könyve, a haszid folklór tükrében. Bp., 1995. - Raj Tamás: 100+1 jiddis szó. Bp., 1999. - Wertheim, Aaron: Traditions and Customs in Hasidism. Essential Papers on Hasidism, Origins to Present. Ed. Hundert, Gershon David, New York University Press, 1991. – Érdeklődőknek további olvasásra ajánlom a következő vituális oldalakat:www.hasidicstories.com; www.baalshemtov.com; www.aronson.com; www.us-israel.org