Van­nak a ma­gyar iro­da­lom­tör­té­net­ben is­mert nagy ba­rát­sá­gok mű­vész­tár­sak, al­ko­tók kö­zött. Ilyen pél­dá­ul az Arany–Petőfi– vagy a Karinthy–Kosztolányi-viszony. Előb­bi pá­ros­nak mind le­ve­le­zé­se, mind az egy­más­hoz írt mű­ve­ik is­mer­tek, utób­bi ket­tős­ről le­gen­dák ke­ring­tek már sa­ját ko­ruk­ban is, és a ba­rát­ság­mí­toszt a kor­tár­sak, mai vissza­em­lé­ke­zők még ár­nyal­ják, újabb és újabb ada­lé­kok­kal ke­re­kí­tik ki. (Nem be­szél­ve ar­ról, hogy Ka­rin­thy is, Kosz­to­lá­nyi is „meg­re­gél­te” iro­dal­mi mű­ben a má­si­kat: Ka­rin­thy már el­ső kö­te­té­ben, az 1912-es Így ír­tok tiben „meg­ra­gad­ja” a Kosz­to­lá­nyi-köl­té­szet lé­nye­ges stí­lus­je­gye­it, Kosz­to­lá­nyi pe­dig  mind az 1921-ben írt Nero, a vé­res köl­tő, mind az 1933-as Es­ti Kor­nél cí­mű kö­te­té­ben meg­je­len­tet egy-egy ala­kot, aki kí­sér­te­ti­e­sen „ha­son­lít” Ka­rin­thy Fri­gyes­re: az el­ső re­gény­ben Nero és tár­sai, Zodicus és Fanninus a ké­sőb­bi el­be­szé­lés [Ötö­dik fejezet,1929] Es­ti Kornél–Kaniczky–Sárkány-hármasának fe­lel­tet­he­tők meg; ezek­ben a tri­á­szok­ban Fanninus, il­let­ve Kaniczky „ere­de­ti­je” le­he­tett Ka­rin­thy.)

Az Ady–Schöpflin-barátság1 nem le­gen­dás. Ta­lán mert Schöpflin (fő­leg) kri­ti­kus volt, s nem köl­tő vagy író – ek­kor eset­leg na­gyobb fi­gyel­met ka­pott vol­na. Ta­lán azért, mert sem ket­te­jük nap­ló­ja (már ha volt ilyen egy­ál­ta­lán), sem „tel­jes” le­ve­le­zé­sük nem je­lent meg; a Belia György szer­kesz­tet­te Ady-le­ve­le­zés­ben ol­vas­ha­tunk a ma­gán­élet­re vo­nat­ko­zó írá­so­kat is, de va­la­mely ok mi­att ép­pen azok a le­ve­lek ma­rad­tak ki be­lő­le, me­lyek ta­lán – ha nem is a leg­fon­to­sab­bak, de – a leg­be­szé­de­seb­bek. (Schöpflin mint a Va­sár­na­pi Új­ság szer­kesz­tő­je is­mer­ke­dett meg Ady­val, elő­ször csak le­ve­lek és köz­ve­tí­tők [pél­dá­ul Bölöni György] út­ján, majd ké­sőbb sze­mé­lye­sen is.)

Ket­te­jük ma­gán­éle­ti-ma­gán­em­be­ri vi­szo­nyát tár­gyal­va az el­ső kér­dés ta­lán jo­go­san me­rül fel az em­ber­ben: le­he­tett-e egy­ál­ta­lán Ady End­re va­la­ki­vel ba­rát­ság­ban, vagy le­he­tett-e va­la­ki ba­rát­ság­ban Ady End­ré­vel? Le­het-e be­szél­ni Ady ba­rát­sá­gá­ról? Hi­szen so­kat em­le­ge­tett és vi­ta­tott élet­mód­ja, ver­se­i­ben meg­szó­lal­ta­tott „mes­si­a­niz­mu­sa” s az ez­zel já­ró zár­kó­zott­sá­ga ta­lán nem is nyúj­tott le­he­tő­sé­get er­re. (A ró­la – a rossz­in­du­la­tú hí­resz­te­lé­sek nyo­mán [?] – ki­ala­kult kép: Ady egye­dül ül a ká­vé­há­zi asz­ta­lá­nál, bort ve­del, és mes­si­ás­nak kép­ze­li ma­gát, nagy­zol­va, fe­lül­ről be­szél az­zal, aki asz­ta­lá­hoz té­ved, és sen­ki­hez sincs egy jó sza­va, mert egye­dül Ő a Köl­tő.) De va­ló­já­ban így van-e? Volt-e ba­rát­ja Ady End­ré­nek?

Kovalovszky Mik­lós sze­rint igen. Egyik, Schöpflin Ala­dár öz­ve­gyé­vel, Maderspach Irén­nel foly­ta­tott be­szél­ge­té­se so­rán az öz­ve­gyet Ady­val kap­cso­la­tos em­lé­ke­i­ről fag­gat­va az aláb­bi­a­kat kap­ta vá­la­szul: „Ady, aki nem­igen és nem szí­ve­sen járt csa­lá­dok­hoz vagy úgy­ne­ve­zett tár­sa­ság­ba, ná­luk sok­szor és örö­mest idő­zött. Ott­ho­no­san érez­te ma­gát a ke­dé­lyes, mes­ter­ké­let­len kör­nye­zet­ben. Ta­lán csak Móriczékkal volt ilyen csa­lá­di­as vi­szony­ban, ná­luk is ke­reszt­apa­sá­got vál­lalt. Fesz­te­le­nül vi­sel­ke­dett, nem ven­dég­ként, ha­nem szin­te csa­lád­tag­ként il­lesz­ke­dett kö­zé­jük, ve­lük tar­tott, ha et­tek, s a leg­egy­sze­rűbb ételt is kedv­vel fo­gyasz­tot­ta. Sem mo­do­rá­ban, ma­ga­tar­tá­sá­ban, sem tár­sal­gá­sá­ban nem volt ilyen­kor sem­mi kü­lönc­kö­dés, úgy el­be­szél­ge­tett ve­lük hét­köz­na­pi dol­gok­ról, mint bár­mely egy­sze­rű em­ber. Bo­roz­ga­tás ha­tá­sá­ra azon­ban sze­re­tett dé­vaj­kod­ni. Ha ké­ső­ig el­nyúlt a be­szél­ge­tés, ott aludt ná­luk a dí­vá­nyon. Ilyen­kor lát­ha­tó­lag ki­él­te csa­lá­di­as ösz­tö­nét, vá­gya­it, az ott­hon utá­ni nosz­tal­gi­á­ját. A gye­re­kek­kel is vi­dá­man el­szó­ra­ko­zott. Schöpflin is ezt ír­ja: »A gyer­me­ke­ket sze­ret­te, tu­dott ve­lük ját­sza­ni. Ta­lán so­ha nem lát­tam ked­ve­sebb­nek, mint mi­kor kis fi­am­mal ját­szo­ga­tott. Oda­ad­ta ne­ki dús für­tös fe­ke­te ha­ját rán­gat­ni, öl­be vet­te, és fur­csá­kat mon­do­ga­tott neki.«”2

Az em­le­ge­tett (és emel­ge­tett) kis­gye­rek, Schöpflin Gyu­la (1910) ki­lenc­éves volt, ami­kor Ady meg­halt. Ké­sőbb, ma­ga is író­vá vál­ván, így em­lék­szik vissza rá, il­let­ve ap­já­nak a köl­tő­höz fű­ző­dő vi­szo­nyá­ra: „Ady köl­tői nagy­sá­gát kez­det­től fog­va el­is­mer­te, sze­re­pé­nek dön­tő vol­tát az új ma­gyar iro­da­lom­ban kö­vet­ke­ze­te­sen hir­det­te, s ami­kor te­het­te, már a Va­sár­na­pi Új­ság­ban hoz­ta ver­se­it, s mind­vé­gig szi­lár­dan részt vett a harc­ban, amely Ady kö­rül folyt; de ugyan­ak­kor nem szem­lél­te bí­rá­lat nél­kül Ady ma­gán­élet­ének nem egy visszás vo­ná­sát. Egy­szer, sok év­vel ké­sőbb, bo­ro­zás köz­ben azt mond­ta ne­kem: »Ha Ady nem lett vol­na olyan nagy köl­tő, úri­em­ber nem állt vol­na szó­ba vele.« Ez nyil­ván ré­szé­ről is túl­zás volt, hi­szen öröm­mel kö­tött ko­ma­sá­got Ady­val öcsém szü­le­té­se­kor.

To­vább bo­nyo­lí­tot­ta ezt a ba­rá­ti-fegy­ver­tár­si há­ló­za­tot a fe­le­sé­gek sze­re­pe. Csinsz­ká­val a kap­cso­lat rö­vid éle­tű volt; nem na­gyon ér­tet­ték meg egy­mást anyám­mal, aki­nek az volt a vé­le­mé­nye Csinsz­ká­ról, hogy »egzaltált« – ez az ő szá­já­ból ko­moly meg­ro­vást je­len­tett.”3

Az alább kö­vet­ke­ző, mind­ed­dig pub­li­ká­lat­lan le­ve­lek ezt a ba­rát­sá­got hi­va­tot­tak il­luszt­rál­ni. Sze­mé­lyes tar­tal­muk a bi­zo­nyí­ték ar­ra néz­ve, hogy Ady­ban (il­let­ve Csinsz­ká­ban) igen­is meg­volt a kitárulkozni-vágyás, a kény­szer ar­ra, hogy ma­gán­éle­ti prob­lé­má­it és örö­me­it meg­ossza má­sok­kal – és hogy ez a sze­mély ép­pen Schöpflin Ala­dár (és fe­le­sé­ge) lett, nem vé­let­len: akár­csak kri­ti­kus­ként, ba­rát­ként is meg­bíz­ha­tó volt, men­tes az elő­í­té­le­tek­től.

Az itt kö­zölt ti­zen­egy le­ve­let öt al­egy­ség­re le­het cso­por­to­sí­ta­ni: az el­ső­be a „szi­go­rú­an” vett Ady–Schöpflin-levélváltás egy-egy do­ku­men­tu­ma tar­to­zik. Ez­után kö­vet­ke­zik két társaslap: az egyi­ket Ady­nak ír­ták, a má­si­kat Schöpflin Aladárnénak, majd két olyan kö­vet­ke­zik, me­lye­ket „Adyék” ne­vé­ben, Csinsz­ka kéz­írá­sá­val kap­tak meg Schöpflinék. A to­váb­bi le­ve­lek kö­zül négy­nek cím­zett­je egy har­ma­dik sze­mély (s nem Ady vagy Schöpflin): az el­ső hár­mat fe­le­sé­gé­nek ír­ta a kri­ti­kus, a kö­vet­ke­ző há­rom pe­dig a köl­tő ha­lá­la után, an­nak test­vé­ré­vel, Ady La­jos­sal foly­ta­tott vé­le­mény­cse­re do­ku­men­tu­mai.

JEGY­ZE­TEK

1. E he­lyütt mon­dok kö­szö­ne­tet Schöpflin Gyu­lá­nak, ami­ért ren­del­ke­zé­sem­re bo­csá­tot­ta a bir­to­ká­ban lé­vő csa­lá­di le­ve­le­ket, és Dr. Len­gyel And­rás­nak, aki a sze­ge­di Mó­ra Fe­renc Mú­ze­um iro­da­lom­tör­té­ne­ti gyűj­te­mé­nyé­ben ta­lál­ha­tó Csinsz­ka-le­vél­lel tet­te ugyan­ezt. – Ugyan­itt ké­rem a tisz­telt ol­va­sót, amennyi­ben van tu­laj­do­ná­ban Schöpflin Ala­dár-ál­tal vagy hoz­zá írt le­vél, eset­leg tu­do­má­sa van ilyen­ről, le­gyen szí­ves ezt je­lez­ni az aláb­bi cí­men: Sze­ge­di Tu­do­mány­egye­tem Böl­csé­szet­tu­do­má­nyi Kar, Mo­dern Ma­gyar Iro­da­lom Tan­szék, 6722 Sze­ged, Egye­tem tér 2–6.

2. Kovalovszky Mik­lós: Em­lé­ke­zé­sek Ady End­ré­ről. Bp., 1987. III k. 638–639.

3. Schöpflin Gyu­la: Az iro­da­lom pe­re­mén. Iro­da­lom­tör­té­net, 1977/2. 425–453.

I. Schöpflin még „csak­” szer­kesz­tő, de már a ma­gán­élet­re is rá­kér­dez. Ta­lán er­re a le­vél­re ér­ke­zett a 2. sz., kel­te­zés nél­kü­li lap.

1.

Schöpflin Ala­dár Ady End­ré­nek

Bu­da­pest, 1910 IV/16

Ked­ves Ba­rá­tom,

Paul Ver­laine­-nek Carriere ál­tal fes­tett arc­kép­ét akar­juk va­la­me­lyik leg­kö­ze­leb­bi szá­munk­ban kö­zöl­ni ab­ból az al­ka­lom­ból, hogy egy hír sze­rint meg­vet­ték a Lu­xem­bourg­-mú­ze­um szá­má­ra. Azt sze­ret­ném, ha te ír­nál hoz­zá cik­ket; akár Ver­laine­-ről, akár Carriere-ről, akár mind a ket­tő­ről, fő az, hogy szép, ér­de­kes és nép­sze­rű le­gyen. A cikk per­sze sür­gő­sen kel­le­ne.

Kér­lek, ér­te­síts, ha nem ír­ha­tod meg. (De hát mi­ért ne ír­hat­nád meg?) Ha meg­írod, ak­kor a cikk le­gyen a vá­la­szod.

Azt hal­lom, készülődöl már ha­za­fe­lé?

Sze­re­tet­tel üd­vö­zöl igaz hí­ved

Schöpflin Ala­dár

MTA. Au­tog­ráf le­vél a VU le­vél­pa­pír­ján. Carriere: Eugene Carriere (1849–1906): fran­cia fes­tő­mű­vész  –  te ír­nál hoz­zá cik­ket: A.E.: Ver­laine és Carriere. VU, 1910. jún. 26. 548–549.

2.

Ady End­re Schöpflin Ala­dár­nak

[Pá­rizs, 1910-es évek ele­je]

Ked­ves, jó Ala­dár,

Párisban va­gyok ti­zen­há­rom nap óta. Ha ener­gi­ám s pén­zem lesz, utá­na: Riviera és – Kon-s­tan­ti­ná­poly. De csak egy hó­nap múl­va, ha egyál­ta­lá­ban igen. Új­ból el­ke­ser­gem, hogy Pes­ten nem ta­lál­koz­hat­tunk. A nagy­sá­gos asszony ke­ze­it s fi­a­dat csó­kol­ja, té­ged na­gyon sze­ret­ve ölel

Ady

OSZK. Au­tog­ráf so­rok Szé­kely Ala­dár Ady-port­ré­ját áb­rá­zo­ló ké­pes­la­pon.

II. A társaslap a le­vél egy spe­ci­á­lis faj­tá­ja. Al­kal­mi rög­tön­zés: ál­ta­lá­ban kö­zös nya­ra­lás vagy egyéb szó­ra­ko­zás köz­ben ír­ják egy kö­zös is­me­rő­sük­nek a részt­ve­vők.

Az aláb­bi két le­vél „ha­gyo­má­nyos” társaslap: a 3. szá­mút ki­len­cen ír­ják Ady­nak, a kel­te­zést fi­gye­lem­be vé­ve („reg­gel 4-kor”) va­ló­szí­nű­leg egy ká­vé­ház­ban vagy egyéb szó­ra­ko­zó­he­lyen „gaj­dol­va”. (Ady 1914. márc. 10-én még Ve­len­cé­ből küld la­pot [köz­li: AEL III k. 15. l.], mely­ben cí­mét ír­ja [Fi­u­me, Europa Szál­ló], ide ír­ják a vá­laszt, de a cím­zést ké­sőbb meg­vál­toz­tat­ták [Bp., Lónyai u. 18.] – Ady köz­ben ha­za­tér­he­tett.) A 4. szá­mú le­vél­nek Ady már nem cím­zett­je, ha­nem író­ja. A csucsai Csinsz­ka-bir­to­kon, 1916. jú­li­us 31-én, an­nak éj­je­lén („es­te 12 óra”) kel­te­zett le­vél ha­son­ló az elő­ző­höz: egy ba­rá­ti tár­sa­ság – mely­nek mag­ját ter­mé­sze­te­sen az Ady-há­zas­pár és Schöpflin Ala­dár ad­ja – le­ve­let írt egyi­kő­jük tá­vol lé­vő fe­le­sé­gé­nek; ez eset­ben Schöpflinné Maderspach Irén­nek, aki nem sok­kal má­so­dik fia szü­le­té­se után ott­hon ma­radt.

3.

Schöpflin Ala­dár és töb­bek Ady End­ré­hez

Bp. 1914. márc. 18.

reg­gel 4-kor

Az én leg­ked­ve­sebb per­tu ba­rá­tom na­gyon hi­ány­zik mind­nyá­junk­nak, de biz­tos, hogy ne­ki is hi­ány­zunk mi, akik itt a hosszú pi­pa­szár­ról gaj­do­lunk.

Móriczné

Schöpflin Ala­dár

Szer­vusz Ban­di­kám, gye­re már ha­za!

Schöpflinné

Papp Vik­tor

Zrumeczky De­zső

Laczkó Gé­za

Ez a hú­gom kéz­je­gye, nem ír­ja ide a ne­vét, mert

Itt van még Ba­lázs Ba­lázs, a mo­del­lem, de ez anal­fa­bé­ta!

Édes Ban­dim, nagy szív­bé­li örö­met küld­tél a la­pod­dal mindakettőnknek. Ha még so­ká ott le­szel, én is le­men­nék egy pár nap­ra ten­gert szív­ni ve­led. A jö­vő szám­ban baj lesz ket­tőnk közt. Ölel, sze­ret

Zsi­gád

MTA. Au­tog­ráf so­rok le­ve­le­ző­la­pon. Móriczné: Mó­ricz Zsig­mond el­ső fe­le­sé­ge, Holics Eu­gé­nia (Jan­ka) – Papp Vik­tor (1881-1954): ze­ne­kri­ti­kus, ze­nei író – Zrumeczky De­zső (1883–1917): épí­tész és gra­fi­kus – Laczkó Gé­za (1884–1953): író, mű­for­dí­tó – Zsi­gád: Mó­ricz Zsig­mond

4.

Schöpflin Ala­dár, Ady End­re és töb­ben Schöpflin Aladárnénak

[Csucsa, 1916. júl. 31.]

De kár, hogy nem vagy itt. Na­gyon sze­ret

Csinsz­ka

Csó­kol és sze­re­tet­tel gon­dol rád

Irén

Egy mi­előb­bi – csucsai – vi­szont­lá­tás re­mé­nyé­ben ke­ze­it csó­kol­ja:

[?]

Ke­ze­it csó­kol­ja

Schöpflin Ala­dár

916. VII/31. es­te 12 óra

[Az üd­vöz­lő so­ro­kon át­ló­san ír­va:]

Adybandi

[A ké­pes­lap ké­pes ol­da­lán:]

Fe­le­dé­keny fe­le­sé­gem ké­sőn ad­ta föl e la­pot. Nem nagy baj, na­gyob­bak is van­nak. Té­ged Ala­dár­ral s a gye­re­kek­kel együtt csó­kol­lak, sőt egy ki­csit Györ­gyi­két is. Sze­re­tő s hó­do­ló

Adyd

OSZK. Au­tog­ráf so­rok le­ve­le­ző­la­pon. Irén: nem tud­tuk be­azo­no­sí­ta­ni – [?]: ol­vas­ha­tat­lan alá­írás, ta­lán „Irén” fér­je – a gye­re­kek­kel: Schöpflin Gyu­la és End­re – Györ­gyi­két: Maderspach Györ­gyi, Schöpflinné hú­ga.

III. Az 5–6. le­vél Csinsz­ka kéz­írá­sá­val író­dott, így ter­mé­szet­sze­rű­en csak 1914-15 után szü­let­het­tek: Ady és Csinsz­ka – bár már 1911-től le­ve­le­ző vi­szony­ban áll­tak egy­más­sal – 1914 áp­ri­li­sá­ban ta­lál­koz­tak elő­ször Csucsán, s 1915. már­ci­us 27-én kö­töt­tek há­zas­sá­got.

Az 5., kel­te­zet­len le­vél sok in­for­má­ci­ót tar­tal­maz Ady (és Csinsz­ka) ma­gán­éle­té­ről, meg­pró­bál­ta­tá­sa­ik­ról, me­lye­ket vagy kül­ső kö­rül­mé­nyek (ka­to­na­ság), vagy sa­ját jel­le­mük (12 na­pos, de „szín­jó­zan” éj­sza­ká­zás) oko­zott. Da­tá­lá­sát ma­gya­ráz­za az az élet­raj­zi adat, mi­sze­rint Adyt 1916 ja­nu­ár­já­ban hív­ták be ka­to­ná­nak, de – ahogy a le­vél is ta­nús­ko­dik ró­la – fel­men­tet­ték.

A 6., szin­tén kel­te­zés nél­kü­li le­vél da­tá­lá­sát az va­ló­szí­nű­sí­ti, hogy Schöpflin Ala­dár má­so­dik fi­á­nak, End­ré­nek (szül. 1916) Ady volt a ke­reszt­ap­ja, ta­lán er­re a ke­resz­te­lő­re utal­nak a so­rok; bár azon fel­tét­le­nül ott kel­lett len­nie a ke­reszt­apá­nak, és nem elég, hogy „na­gyon ott sze­ret­ne len­ni”.

5.

Ady End­re és Csinsz­ka Schöpflin Ala­dár­nak és fe­le­sé­gé­nek

[Csucsa, 1916. jan. ?]

Drá­ga Schöpflinék,

12 na­pi nyug­ta­lan és össze[…] tom­bo­lás és bi­zony­ta­lan­ság után ma, vég­re Csucsáról – öle­lünk Ti­te­ket. Ban­dit – sze­ren­csé­sen és ide­jé­be föl­men­tet­ték. Ő t. i. je­lent­ke­zett és min­den ka­to­nai erő­sza­kot ki­játsz­va és koc­káz­tat­va nem vo­nult be. Ke­zünk­be nem volt a fel­men­té­se. Ő – mint „be­teg” őriz­te a ho­tel­szo­ba drá­ga és ke­mény ágyát, én mint ha­di­nő, de el­ső­sor­ban mint Ady End­re szem­ka­pa­ró vad­macs­ká­ja – jár­tam a ka­szár­nyá­kat, sür­get­tem, sír­tam, – és – bor­zasz­tó szé­pen – hit­tem és bíz­tam. Mi­kor – ka­to­ná­ék­tól ki­ke­rül­tünk, Ban­di be­lé­me­rült Kvárt a fa­gyott agyú ag­gok ka­rá­ba, s ez új hu­mort, dü­höt és va­du­lá­so­kat szült. A kor­mány­biz­tos Gya­lui (Mendel) Far­kast – a károti gyümölcset – nyu­ga­lom­ba – vagy Po­zsony­ba he­lye­zi – át­he­lye­zé­se – az­óta ta­lán már élet­be is lé­pett. Ugyan­ez úr – Ban­di­val lo­vag­gá akar­ta ma­gát üt­tet­ni egyút­tal.

Ez azon­ban si­mán – ele­nyé­szett. A leg­sú­lyo­sabb igaz­ság azon­ban, hogy Adyék – 12 – na­pig mind­ég reg­gel 5-kor fe­küd­tek le, – bár – higgyék, bár hi­he­tet­len – szín­jó­za­non, de reg­gel. És ma olyan el­nyűt­tek és fá­rad­tak – hogy őrü­let.

Meg­hat­va öle­lünk Ti­te­ket, s drá­ga kis ke­reszt­fi­un­kat – ki Ve­le­tek együtt olyan iga­zán hoz[z]ánk tar­to­zik. –

Schöpflin Alit kü­lön öle­lem a ked­ves, bá­jos bá­to­rí­tá­sért, ara­nyos sző­ke asszo­nyát pe­dig na­gyon-na­gyon sze­re­tem, mert olyan iga­zán, olyan nagy­sze­rű­en asszony. –

Gyu­szit csó­kol­juk

Ban­di és Csinsz­ka

OSZK. Au­tog­ráf, Csinsz­ka kéz­írá­sá­val, mind­két alá­írás is. Gya­lui (Mendel) Far­kas (1866–1952): író, új­ság­író, iro­da­lom­tör­té­nész, könyv­tár­igaz­ga­tó.

6.

Csinsz­ka és Ady End­re Schöpflin Ala­dár­nak és fe­le­sé­gé­nek

[1916]

Ké­rünk, ér­te­sít­se­tek idő­ben a ke­resz­te­lés ide­jé­ről, he­lyé­ről stb. Ott sze­ret­nénk na­gyon len­ni.

A mi aka­rá­sunk ren­de­sen meg­ké­sik – a sze­re­tet, ami­vel irán­ta­tok va­gyunk, ment­sen ki előt­te­tek – a kis ezüst po­hár vé­sé­se nem ké­szült el idő­re, de hol­nap ta­lán már kéz­hez kap­juk.

Ve­gye­tek ad­dig is min­ket olyan sze­re­tet­tel, ahogy mi va­gyunk hoz­zá­tok.

Öle­lünk mind­annyi­to­kat

Csinszkáék

Vá­laszt ké­rek.

OSZK. Au­tog­ráf, Csinsz­ka kéz­írá­sá­val.

IV. A 7–8. le­vél cím­zett­je Schöpflin Aladárné. Az el­ső „men­te­ge­tő­ző-meg­nyug­ta­tó” üze­net: min­den bi­zonnyal ar­ra utal, hogy Schöpflinné is jól is­mer­te Adyt (vö. Kovalovszky-interjú), hogy az nem ve­ti meg a bort, és ilyen­kor „sze­ret dé­vaj­kod­ni”. És ahogy Ady Schöpflinék ott­ho­ná­ban ta­lál­ta meg a nyu­gal­mat s a csa­lá­di éle­tet, úgy le­het, hogy Schöpflin Ala­dár Ady tár­sa­sá­gá­ban él­het­te ki az ép­pen meg­hitt csa­lá­di éle­te mi­att el­foj­tott dé­vaj haj­la­ma­it (ahogy Kosz­to­lá­nyi Pa­csir­ta re­gé­nyé­ben a szü­lők, lá­nyuk el­uta­zá­sa után), s ta­lán volt is már er­re pél­da: ki­ma­ra­dás, ké­sőn ér­ke­zés és „más baj” – ezért az elő­re bo­csá­nat– és meg­ér­tés­ké­rés. (Do­ku­men­tált, hogy a min­dig nyu­godt, ki­egyen­sú­lyo­zott, so­ha sem­mi túl­ka­pás­ra és szél­ső­ség­re nem „kap­ha­tó” Schöpflin fi­a­ta­labb ko­rá­ban bi­zony né­ha „túl­lőtt a cé­lon”; az aláb­bi­a­kat ép­pen Ady End­ré­nek ír­ja még há­zas­ság­kö­té­se előtt, 1909. már­ci­us 25-én: „a mi­nap, mi­kor Ön­nek ír­tam, na­gyon sok volt a dol­gom, és hoz­zá min­den­fé­le ba­ja­im vol­tak: kat­zen­jam­mer, nők és egye­bek – nyil­ván ezek ér­zet­tek ki ab­ból a pár sor­ból, nem pe­dig Ön el­le­ni hi­deg­ség. Higgye el ne­kem, so­ha nem szok­tam ba­rá­ta­im­hoz va­ló vi­szo­nyo­mat os­to­ba pil­la­nat­nyi apprehenziók sze­rint sza­bá­lyoz­ni, s ne­he­zen tud­nék oly dol­got el­kép­zel­ni, amely Ön­től el tud­na ide­ge­ní­te­ni. Eb­ben a te­kin­tet­ben tel­je­sen nyu­godt le­het most és min­den­kor­ra. Hogy még én is annyi­ra rab­ja va­gyok a han­gu­la­tok­nak, hogy né­ha ki­érez­nek írá­sa­im­ból, ar­ról nem te­he­tek. Mos­ta­ná­ban na­gyon rossz idők jár­nak rám; na­gyon ke­ser­ve­sen ér­zem, hogy – mint Szűts De­zső ál­lí­tá­sa sze­rint Zu­boly cso­dál­koz­va mond­ta ró­lam – még én is em­ber va­gyok, s raj­tam is erőt vesz az asszo­nyi ál­lat.” [K.: AEL II k. 277. ]) Ké­sőbb, a nyu­godt csa­lá­di hát­tér mi­att, va­ló­szí­nű­leg már nem for­dul­tak elő eh­hez ha­son­ló ál­la­po­tok. Saj­nos mind­két levél(üzenet) kel­te­zet­len, s mi­vel bo­rí­ték­juk sem is­me­re­tes (el­kép­zel­he­tő, hogy nem is volt ne­kik; az el­ső min­den bi­zonnyal a la­kás­ban ha­gyott üze­net, s csak a má­so­dik – „hor­dár­ral” – el­kül­dött le­vél), a da­tá­lá­sok pon­tos idő­pont­ját le­he­tet­len meg­ál­la­pí­ta­ni; de min­den­fé­le­kép­pen csak Schöpflinék há­zas­ság­kö­té­se (1909 jú­li­u­sa) és Ady ha­lá­la (1919) kö­zött szü­let­het­tek, de a fen­ti­ek fi­gye­lem­be­vé­te­lé­vel va­ló­szí­nű­sít­he­tő, hogy az 1910-es évek ele­jén ír­ta őket Schöpflin.

A 8. le­vél egy olyan al­ka­lom­ra va­ló ké­szü­lő­dést ír le, amely­ről a már több­ször hi­vat­ko­zott Kovalovszky–Schöpflinné-beszél-getésből tud­ha­tunk: Ady a Schöpflin csa­lád­nál va­cso­rá­zik. De hogy ez nem volt ak­ko­ri­ban olyan egy­sze­rű, ar­ról ta­nús­ko­dik a le­vél: hogy (Ady?) Lajosék köl­tö­zé­se mi­att a ter­ve­zett va­cso­rá­ra (hogy kár­ba ne vesszen) szük­ség­sze­rű­en hív­ni kell még va­la­kit; bár ezt Schöpflin nem sze­ret­né – ő „csak­” Ady tár­sa­sá­gá­ban akar­ja töl­te­ni a ba­rá­ti va­cso­rát.

7.

Schöpflin Ala­dár Schöpflin Aladárnénak

[Bp., 1910-es évek ele­je]

Édes kis fi­am, ne ha­ra­gud­jon és ne bú­sul­jon, de együtt ma­ra­dok ma es­te Ady­val. Ne fél­jen, nem jö­vök ha­za ké­sőn, és más baj se lesz.

Csók

Ali

Cst. Au­tog­ráf so­rok Schöpflin Ala­dár név­je­gyén.

8.

Schöpflin Ala­dár – Schöpflin Aladárnénak

[Bp., 1910-es évek, 1919 előtt]

Édes kis fi­am,

Ady Ban­di most te­le­fo­nál, hogy Lajosék ma köl­töz­nek és sem­mi eset­re se jö­het­nek; úgy lát­szik, meg se kap­ták a le­ve­lün­ket, mert ne­ki nem szól­tak ró­la. Ő – Ban­di – el­jön 6 óra fe­lé hoz­zám a szer­kesz­tő­ség­be, s kis­sé ké­sőbb együtt me­gyünk fel hoz­zánk; ter­mé­sze­te­sen ná­lunk va­cso­rál.

Már most mit csi­nál­jak? Hagy­jam úgy, hogy csak B. jön, vagy hív­jak a nagy va­cso­rá­hoz még egy ven­dé­get: Papp Vik­tort vagy kit? Én az előb­bit sze­ret­ném job­ban, s ta­lán még el le­het a fő­zést úgy ren­dez­ni?

Ha úgy akar­ja, hogy hív­jak még va­la­kit, ak­kor küld­je vissza a hor­dárt egy sor írás­sal.

Csó­kol két­szer

Ali

Ne ha­ra­gud­jon, ne bú­sul­jon!

Cst. Au­tog­ráf. Lajosék: Ady La­jos? – Papp Vik­tor: lásd a 3. sz. le­vél jegy­ze­tét

V. Ady End­re 1919. ja­nu­ár 27-én halt meg. Ha to­vább él, Schöpflinnel szö­vő­dött ba­rát­sá­ga va­ló­szí­nű­leg még to­vább mé­lyül, s még több le­vél­ből ér­te­sül­he­tünk a kap­cso­lat ala­ku­lá­sá­ról. (Bár meg­jegy­zem, az ed­dig elő­ke­rült le­ve­lek­ben szá­mos olyan uta­lás van, amely olyan meg­ka­pott le­ve­lek­re hi­vat­ko­zik, me­lyek – ez idá­ig – nem is­me­re­te­sek az iro­da­lom­tör­té­net szá­má­ra. Ezek fel­buk­ka­ná­sa tel­je­seb­bé ten­né egy fon­tos – iro­dal­mi ala­pon szö­vő­dött – ba­rát­ság tör­té­ne­tét.)

1919 után Ady kul­ti­kus alak­ja lett a ma­gyar iro­da­lom­nak. Meg­íté­lé­se két szél­ső­ség kö­zött moz­gott, epi­gon­se­reg kezd­te on­ta­ni ma­gá­ból a ver­se­ket (mint Pe­tő­fi ha­lá­la után az őt „kö­ve­tők”), mű­ve­it sor­ra új­ra ki­ad­ták, több száz ta­nul­mány je­lent meg ró­la, egész kö­te­tek fog­lal­koz­tak mun­kás­sá­gá­val, éle­té­vel, sze­rel­me­i­vel, val­lá­sos­sá­gá­val, ma­gyar­sá­gá­val stb. Szá­mos tár­sa­ság ré­sze­sed­ni akart a ha­szon­ból, amit az Ady-mí­tosz ki­ala­kí­tot­ta üz­let ma­gá­ban rej­tett s ga­ran­tált. (Az élet­mű­vet azon­ban csak Földessy Gyu­la gon­doz­ta az azt meg­il­le­tő mó­don.) A pony­va­ki­ad­vány­ok – me­lyek szin­te a bul­vár­saj­tó szín­vo­na­lán tár­gyal­ták a köl­tő „min­den tit­ka­it” – kö­zül ta­lán a „leg­me­ré­szebb”, va­ló­já­ban a „ve­gyes­sé­gé­vel és szín­vo­nal­ta­lan­sá­gá­val”, „os­to­ba­sá­ga­i­val” az 1924-ben meg­je­lent Ady-könyv vi­szi el a pál­mát. Sem tar­tal­mi­lag, sem mi­nő­sé­gi­leg nem üti meg a kö­zöl­he­tő­ség mér­cé­jét, rá­adá­sul a szer­zői jo­gok tisz­tá­zá­sa és a ben­ne idé­zett szer­zők hoz­zá­já­ru­lá­sa nél­kül je­lent meg. Az aláb­bi há­rom le­vél (9–11., mind a Schöpflin–Ady La­jos-le­ve­le­zés ré­szei) kö­zül az el­ső a kri­ti­kus és ba­rát e kö­tet kap­csán ér­zett rosszal­lá­sá­nak ad han­got.

A 10–11. le­vél egy év­ti­zed­del ké­sőbb szü­le­tett – egy újabb Ady-mí­tosz fel­dol­go­zás ürü­gyén. 1934-ben Deb­re­cen­ben mu­tat­ták be az el­ső, Ady éle­tét szín­pa­don meg­ele­ve­ní­tő da­ra­bot. A (mellék)szereplők kö­zött fel­tű­nik Schöpflin Ala­dár is, aki – bár meg­hí­vót is ka­pott, nem te­kint­het­te meg az elő­adást – min­den bi­zonnyal jót „mu­la­tott” vol­na raj­ta, em­lé­kez­vén a ré­gi idők­re.

9.

Schöpflin Ala­dár Ady La­jos­nak

Bu­da­pest, 1925. jan. 12.

Ked­ves Ba­rá­tom,

a loyalitásból fo­lyó kö­te­les­sé­gem­nek ér­zem, hogy – irán­tad va­ló ré­gi ba­rá­ti ér­zel­me­im tel­jes fenn­tar­tá­sá­val – eré­lyes meg­ro­vást in­téz­tem el­le­ned a Nyu­gat ja­nu­ár 16-án meg­je­le­nen­dő szá­má­ba ami­att, hogy az Amicus-féle Ady-könyv­ben elő­ze­tes tud­tom nél­kül pub­li­kál­tad egy Ban­di­hoz írott le­ve­le­met. Ha er­ről elő­re ér­te­sí­tet­tél vol­na, szó nél­kül meg­adom az en­ge­délyt, de az el­len til­ta­koz­nom kell, még­pe­dig nyil­vá­no­san, hogy ma­gán­le­ve­le­zé­sem vogelfreinek nyilváníttassék. Nem aka­rok a jö­vő­ben ri­deg jo­gi ál­lás­pont­ra he­lyez­ked­ni ve­led szem­ben, ezért kér­lek, ha még ez­után va­la­mely eset­leg ke­zed­ben le­vő le­ve­le­met pub­li­kál­ni óhaj­tod, ezt elő­ze­te­sen be­széld meg ve­lem.

Nem hall­ga­tom el azt sem, hogy az egész Ady-köny­vet tar­tal­má­nak ve­gyes­sé­gé­nél és szín­vo­nal­ta­lan­sá­gá­nál fog­va mél­tat­lan­nak ér­zem Ban­di em­lé­ké­hez, az Ady fia cí­mű os­to­ba­sá­got pe­dig fel­há­bo­rí­tó­nak. Ál­ta­lá­ban ne­he­zen vi­se­lem azt az üz­le­ti lár­mát, amit most Ban­di kö­rül csi­nál­nak, s er­ről is írok cik­kem­ben.

Is­mer­lek s tu­dom, van ben­ned annyi ob­jek­ti­vi­tás, hogy ezt az affairet ne ma­gya­rázd egyéb mo­tí­vu­mok­kal, mint ame­lyek a cikk­ben is ben­ne van­nak.

Ma­ra­dok szí­ves üd­vöz­let­tel ré­gi ba­rá­tod

Schöpflin Ala­dár

PIM Au­tog­ráf le­vél a FT le­vél­pa­pír­ján. meg­ro­vást in­téz­tem ellened…: Sch. A.: Az Ady-üz­let, NY, 1925. jan. 16. 79.  – Amicus-féle Ady-könyv­ben: Ady-könyv. Do­ku­men­tu­mok az Ady-kér­dés­hez. Bp., 1924. Amicus. Szerk.: Reiter Lász­ló – egy Ban­di­hoz írott le­ve­le­met: a kö­tet Schöpflin 1908. nov. 24-én írott le­ve­lét idé­zi (58-60.), mely­ben Schöpflin a Duk-duk-afférról fej­ti ki gon­do­la­ta­it – az Ady fia cí­mű os­to­ba­sá­got: Is­me­ret­len szer­ző: Az Ady Fia. 104–108. Tar­tal­ma: egy Gyigyi ne­vű mo­só­nő lá­nyá­nak, aki Ady szál­lá­sán szo­ba­lány volt, a bor­zas ha­jú és tü­zes te­kin­te­tű kis­fia a meg­szó­la­lá­sig Ady End­ré­re ha­son­lít, s ez min­den bi­zonnyal nem a vé­let­len mű­ve.

10.

Ady La­jos Schöpflin Ala­dár­nak

D[ebrecen]. 1934. IV 8.

Ked­ves Ala­dár!

Az Ady-da­rab fő­pró­bá­ja pén­tek es­te lesz. Ked­ves do­log vol­na, ha már ak­kor­ra le­jö­het­nél Deb­re­cen­be. (Hogy a pre­mi­er­re le­jöjj, azt – gon­do­lom – fö­lös­le­ges kér­nem: le­jössz úgy­is.) Ar­ra azon­ban kér­lek: ott, ahol mó­dod­ban van, írj va­la­mit a Kardoss igaz­ga­tó vál­lal­ko­zá­sá­ról. Ez a na­iv-em­ber vi­dé­ki szín­igaz­ga­tói zse­bek­hez mér­ten egy va­gyont ölt be­le a da­rab­ba.

Kéz­csók­je­len­tés. Sze­re­tet­tel kö­szönt

Ady La­jos

OSZK. Au­tog­ráf le­vél A Deb­re­ce­ni Tan­ke­rü­let Kir. Fő­igaz­ga­tó­ja le­vél­pa­pír­ján. Az Ady-da­rab: Nagy Dá­ni­el (1888-1944) író, új­ság­író, könyv­ki­adó Ady End­re cí­mű da­rab­ját 1934. áp­ri­lis 14-én mu­tat­ták be – Kardoss igaz­ga­tó: Kardoss Gé­za (1888–1944): szí­nész, ké­sőbb szín­igaz­ga­tó – A le­vél mel­lék­le­te az aláb­bi:

MEG­HÍ­VÓ

A deb­re­ce­ni Cso­ko­nai szín­ház 1934. áp­ri­lis hó 14-én, szom­ba­ton es­te 8 óra­kor ün­nep­re gyűl! Ez az es­te A d y  E n d r e, a leg­na­gyobb ma­gyar köl­tő em­lé­ke­ze­té­re ha­sad szét a kár­pit!

Le­ta­rolt a mi me­zőnk, csak rit­kán tűz le ránk si­mo­ga­tó nap­su­gár. –

Ady End­re éle­té­ről ké­szült ere­de­ti szín­mű – deb­re­ce­ni be­mu­ta­tó dísz­elő­adá­sa – Nagy Dá­ni­el hi­va­tott tol­lán ke­resz­tül, egy ilyen me­len­ge­tő ké­ve a ma­gyar vi­dé­ki szí­né­szet al­kot­ni tu­dó és ad­ni aka­ró ere­jé­nek fény­for­rá­sá­ból!

Csen­dül­jön a hír, hogy az „Ady”-dráma be­mu­ta­tó­ja Ady End­re örök nagy­sá­gá­nak és örök­éle­tű­sé­gé­nek áhí­ta­tos ün­nep­re idé­zé­se!

Sze­re­tet­tel ké­rem – vá­rom meg­tisz­te­lő meg­je­le­né­sét, hogy az ün­ne­pi né­ző­tér de­le­jé­ből meg­szü­let­hes­sen az Ady-ra­jon­gók, így min­den ma­gyar kultúrlélek egy­be­dob­ba­nó hó­do­la­ta!

Deb­re­cen, 1934. áp­ri­lis ha­va.

Ha­za­fi­as tisz­te­let­tel

KARDOSS GÉ­ZA

a Cso­ko­nai szín­ház igaz­ga­tó­ja.

ADY END­RE

Szín­mű a köl­tő éle­té­ből 3 fel­vo­nás­ban. Ír­ta: Nagy Dá­ni­el. Ren­de­ző: vi­téz Jakabffy De­zső.

SZE­MÉ­LYEK:

Ady                           Thuróczy Gyula

Halál                          Kardoss Géza

Léda                          Székelyhidy Adrienne

Ady Lőrinc               Bihari Nándor

Ady Lőrincné          Halassy Mariska

Ady Lajos                Besse Miklós

Tö­rök tiszteletes      Viárgháthy Lajos  

Törökné                    Fáskerthy Mária

Erzsike                       Kondor ErzsiReinitz

Kántor                       Szigethy Andor

Árkossy tb. szolgabíró   Sólyom Győző

Jogász                       Czombál Lajos

Vak Gyula                 K. Boócz Mihály

Rienzi Mária             Eöry Klári

Naiva                         Vidor Gabi

Költőnő                    Apor Klári

Dodó                         Bende László

Berta                          Nagy Klári

Müller                       Dózsa Dezső

Civis                          Szerémi János

Móricz Zsigmond    Kormos Ferenc

Hatvany Lajos         Bányai Ferenc

Krúdy Gyula            Sándor Gyula

Schöpflin Aladár     Marjai Károly

Reinitz Béla              Venetiáner Sándor

Löffelmann               Hódy József

Kokott                       Nóthy Margit

Kelemen                    Lányi Alfréd

Fliegenschell            Szokoly Gyula

Az asszony              Jatzkó Cia

Ápolónő                                   Szende Mária

Szolga                       Halász József

Jo­gá­szok, ci­gá­nyok, an­gya­lok, uta­zó kö­zön­ség.

A da­rab­ban elő­for­du­ló Ady-ver­se­ket a „Baj­tár­si Egye­sü­le­tek” Sza­va­ló Kó­ru­sa ad­ja elő.

Jegy­igény­lést kér­jük áp­ri­lis 12-ig Deb­re­cen, Cso­ko­nai Szín­ház­nál be­je­len­te­ni.
Te­le­fon: 25-45.

11.

Schöpflin Ala­dár – Ady La­jos­nak

Bu­da­pest, 1934 IV/10

Ked­ves La­jo­som,

saj­nos, nem ad­ha­tok al­kal­mat a deb­re­ce­ni kö­zön­ség­nek ar­ra, hogy meg­ál­la­pít­sa, jól van-e masz­kí­roz­va az a szí­nész, aki en­gem ját­szik. Hét­főn egy ré­geb­bi ígé­ret­ből ki­fo­lyó­lag Csa­bán kell elő­adást tar­ta­nom, s rend­kí­vü­li el­fog­lalt­sá­gom mel­lett se­hogy se bí­rok egy­más után két na­pot Bu­da­pes­ten kí­vül töl­te­ni.

Szí­ves ba­rá­ti so­ra­i­dat őszin­tén kö­szö­ni ré­gi tisz­te­lő hí­ved

Schöpflin Ala­dár

PIM Au­tog­ráf le­vél a FT le­vél­pa­pír­ján.