Van-e Kolozsváron magyar jövő? A magyar állam támogatása a biztosíték erre, vagy inkább saját erőforrásainkra kell támaszkodnunk?

Válaszaikat, meglátásaikat előre köszönjük.

A Korunk Baráti Társaság

Kolozsváron még van magyar jövő... És az a mostani ifjú generáció kezében van. Ez vagy megtartja, vagy elveszítjük. A magyar állam a mostani ifjúsági szervezeteket, ezek tevékenységét, rendezvényeit kellene hogy támogassa. Kolozsváron még van magyar jövő... és kell is hogy legyen, mi ko-lozsváriak felelősek vagyunk. (Saman)

A kérdés már önmagában véve is szomorú. Mármint az szomorú, hogy ide jutottunk, hogy ez Kolozsvárral kapcsolatban felmerülhet. Természetesen van magyar jövő! A patinás Kolozsvár persze ma már csak romantikus álom, de tudják-e a magyar szülők gyerekei, tinédzserek, középiskolások, hogy Kolozsváron – akárhová néznek, a magyar múlt tekint rájuk vissza? Tudják-e ezt a kolozsvári magyar fiatalok? Nem szabad engedni, hogy elfelejtsék a múltat, és nem szabad engedni, hogy idegennek tekintsék a hajdanvolt Kolozsvárt. Nem szabad kímélnünk erőnket, hogy a fiatalságban tudatosítsuk: felelősek a kolozsvári magyar jövő iránt. Nem igaz, hogy a mai fiatalságot nem érdekli mindez.

Külföldi tőke kellene, de saját erőforrásból is ki lehetne építeni oktatási programokat. A történelmi egyházak is támogathatnának egy ilyen akciót. Mindehhez pénz kell, a pénz javarésze pedig külföldön van. Viszont önerőből is sokat lehet tenni. A fiatalokra kell alapozni mindent. Ez a legfontosabb, s akkor lesz magyar jövő Kolozsváron. (flavius 98)

Ne haragudj, Saman, de a kérdésed, hogy lesz-e még magyar Kolozsvár, fölöslegesnek tűnik. Nem látok rá lehetőséget, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy mennyiben és milyen körülmények között maradnak meg a magyarok Kolozsváron. A magyar múlt sajnos igen elmosódott a mostani ifjúság számára, hisz ők már ebbe születtek bele: egy elrománosított Kolozsvárba, ahol az illetékesek mindent megtettek azért, hogy minél kevésbé látsszon a magyar múlt a város arculatán. Persze, mindezt azért nem olyan könnyű letörölni.

A jövő – mint mindig – a fiatal generáció kezében van, de hogyan lehetne a fiatalokat meggyőzni arról, hogy itt maradjanak? Amíg tanulnak – támogatást kapnak a magyar államtól, különböző külföldi forrásokból, ösztöndíjak formájában stb. Tanulmányaik elvégzése után meg kell élniük munkájukból, és ennek az országnak a gazdasági helyzete olyan, hogy a megélhetés egyáltalán nem könnyű. Majdnem minden ismerősömnek pont ezért nincs kedve itt maradni. Sehol Romániában, tehát Kolozsváron sem. Itt becsületes munkával sokra nem mehetnek. Ha ez a gond megoldódna, többen maradnának, és a kolozsvári magyar jövő biztosítva lenne (bár ez a kifejezés így, ebben a kontextusban furán hangzik). (nbg)

Well (hogy magyarul fejezzem ki magam), Samannak igaza van – esetleg a magyar államra vonatkozó kitételén kívül. Az is lehet, hogy túl sok időt töltöttem el különféle kapitalista országokban, de bennem szinte azonnal felötlött a kérdés: „Mibe kerül – megéri-e? Alternatívák?” Annál is inkább, hogy Saman, még az „Erdélyi Magyar Ifjak” kezdetétől, adós maradt valamiféle tervszerűséggel. Azaz: én sem tudom – csak szeretném hinni. (Kánya)

Amúgy: Kolozsvár szíve magyar, a Főtér magyar, a belváros lakossága magyar. De románnak van felöltöztetve, tele román zászlókkal, a szívét megtúrták a románok, gödröt hagytak benne, falait (például a Farkas utcai templomot) „teletetoválták” falfirkákkal. (Saman)

New Yorkban mintegy 16 millió ember él. Ebből 2 millió zsidó. Ha jól számolom, ez az arány alatta van a kolozsvári magyarságénak. Mégis: New Yorkot a világ zsidóságának központjaként tartják számon. Egy megoldás van: tanulni tőlük. Ha már az etnikai fölénynek annyi, ki kell próbálni az etnikai megmaradás és a minőségi gyarapodás stratégiáját. A zsidó megmaradásnak – ott is, máshol is – négy titka van:

1. a minőségre, elsősorban a tudásfelhalmozásra való törekvés;

2. a hagyományok őrzése;

3. az összetartás, vagyis egymás már-már irritáló segítése és protezsálása;

4. az etnikai izoláció (földrajzi és társadalmi értelemben).

Az utolsó hármat – főleg a negyediket – ma divat megbélyegezni. Pedig nincs más út, ha Kolozsvár magyarsága – a fenti értelemben – a Kincses Város zsidósága kíván lenni. (György)

Muie udmr! Ennyi a magyar Kolozsvárról, ott van az Apáczai és a Báthory falán. (Nándika)

Magyar üzlet kell. Magyar kistermelőknek üzlethelyiséget vagy részt kell biztosítani. Addig, amíg a magyar kistermelő nem tudja megmutatni a világnak, mire képes, addig nem képes a piaci élethez felzárkózni. Miért a kistermelőnek? Azért, mert a kistermelő marad, a külföldi befektető szarik a maradásra. Oda szalad, ahol éhbérért tud dolgoztatni. Miért vannak egyházaink, pártjaink, ha egy csóró magyar üzletet sem tudnak létrehozni?! Mindenki tudja, hogy a központban a bakit is el lehet adni, márpedig a magyar kistermelő nem termel bakit. Miért nem lehet magyar húsbolt, kenyérüzlet, bútorüzlet Kolozsváron? Van olyan, hogy oroszpiac. A vasasból megveszik a csavarhúzót 15 000 lejért, és eladják a piacon 30 000 lejért. Miért? Mert hülyék vagyunk. Álljunk ki, és nevezzük el az üzletünket, ahogy kell: magyar termékek boltja. Garantálom, hogy piaci ár felett tudnánk értékesíteni termékeinket. (Mugec, a forgács)

Magyar üzlet márpedig van. Kolozsvár legstílusosabb üzleteit magyarok irányítják. Például a Szentegyház utcában a Nobila Casa magyar, a Bolyai utca sarkán levő dohány- és pipaszaküzlet magyar, a King Art magyar, nem beszélve az olyan cégekről, mint a Kopiernikus, a Telezimex, az Aviatica, a Termoplast és miért ne, a Music Pub. És a többi. Ezek egytől egyig virágzó, jól menő vállalkozások. Miért? Mert a tulaj nem veri magát a földhöz nemzeti kisebbségi bánatában, hanem dolgozik. Túl kényelmes azt mondani, hogy itt semmit nem lehet csinálni. Dehogynem lehet.

Egy előző hozzászóló (György) a zsidó példát említette. Egyvalamit kihagyott: a zsidók dolgoznak. Irgalmatlanul. (Sanyi úr)

Április 30-án, 23.15-kor a Dunán szemlézik ezt a topikot. (Gawain)

Jesszusom, Mugec, mintha a jó öreg pártállam szólna a szádból csak most magyarra faragott retorikával! Magyar üzlet kell. Magyar kistermelőknek üzlethelyiséget vagy részt kell biztosítani. (...) Kihagytad a hatásfokozó felkiáltó- meg kérdőjeleket. Máskülönben „egyházaink, pártjaink(?)” nem azért vannak, hogy a Pata utca 4 alatt magyar tejboltot nyissanak echte hóstáti tejtermékekkel. Különben pedig Kolozsvár nem magyar, rég nem az. S nem csak a nemzetiszínűre mázolt padok s a lobogóerdők miatt. Az embereknek valahogy nem igazán jut energiájuk azon agyalni, hogy buletinnel veszik-e meg az abonamentet a trámvájra – vagy személyivel a bérletet a villamosra. Többek közt ezért sem magyar Kolozsvár. (finisz)

Hurrá hurrá, tíz nap alatt (ide számítva a moderátor két hozzászólását!) történt tizenhat felszólalás (...). És a Duna TV máris izgalmasnak találta a topikot. Hiába no, ha a köz érdeklődik, akkor ott érdeklődés van. (Károlyi)

Kolozsvár magyar. Mert Kolozsváron illik magyarul megszólítani az embert, hacsak nem tudja róla, hogy nem az. És illik semmiféle gond nélkül egyéb nyelvre váltani, ha kiderül, hogy nem magyar. Mert Kolozsváron vannak angolok, németek, franciák, hollandok, arabok és mindenféle más népek.

Kolozsvár magyar város: ezt csak éppen a magyarok nem akarják észrevenni. Mert számukra Kolozsvár a Házsongárd és a háromszínű padok városa, nem a nyüzsgő utcák és nem a korlátlan lehetőségek városa. Kolozsváron bánkódni divat – lehetőleg egy korsó sör mellett. Kolozsváron az embernek nem divat, hogy barátai legyenek. Kolozsváron az ivócimbora a divat.

Kolozsvár a jövő lehetne, de most csak értelmiségi temető, transzszilván Királyok Völgye. (Svejk)

Magyarázza már meg nekem valaki, hogy:

1. mit jelent egészen pontosan a magyar jövő kifejezés.

2. mire gondoltak a magyar állami támogatás fedőnév alatt.

(Hogyan tarháljunk hatékonyabban?)

Az egyértelmű, hogy a várost tudatosan, precízen „beőrölte” a román politika az eltelt évtizedek alatt. Az utóbbi tíz évben mit tett ez ellen a helyi értelmiség? Kolozsváriak, nevezzétek meg azokat az embereket, akik érdemben léptek! Nevezzetek meg stratégiákat, amit a helyiek dolgoztak ki – és érvényesítettek. És mondjátok el nekem, mit tett Kolozsvár azért, hogy az erdélyi városok központja, koordinátora, szellemi hátországa maradjon?

Kívülről nézve: Kolozsvár az a város, ahova nem jó menni. Nem azért, mert koszos – és mert esetenként hátrányos helyzetbe kerülök magyarként. Hanem például azért, mert nehézkes az ügyintézés, rossz az információáramlás (a „magyar” intézményekben is).

Én most úgy látom: Csíkszereda, Várad jó úton halad afelé, hogy ellássa a Kolozsváron ellátatlan feladatokat. Vásárhelyen is mozgás van. Szatmár határozottan dobbantott. A lényeg: vagy csapatban játszunk – vagy sehogy. A Kolozsvár-mítoszból nem lehet megélni. (károlyi)

Eredetileg hozzászólt György:

New Yorkban mintegy 16 millióan élnek...

Két dologban tévedsz, György. Először is a magyarság aránya és száma közötti párhuzammal. A minőséghez ugyanis tömeg kell. Néhány tízezer emberből nem lehet elitet képezni. Másodszor: a zsidóságnak csak nagyon kis része tekinthető etnikumnak (hiszen az angol az anyanyelvük). Micsoda különbségek!

Egyébként a kolozsvári magyarságnak már rég vége lenne (teljesen elcsángósodott volna), ha nem működne egyfajta kis agyelszívóként Erdélyen belül. A Székelyföldön és a Partiumban kiépülő felsőoktatási rendszerrel egy időben pedig ez a szerepe is lassan elhalványul. Úgyhogy semmi jóra nem lehet számítani. (trágár)

Kolozsvár – magyar?

Egyre többször találkozom olyan magyarral, aki szégyelli, hogy magyar, bizonyos esetekben titkolja is. Azt mondja, csak hátránya származik belőle. Ha ez így megy tovább, és nem lesz meg a következő generációban a magyar büszkeség, a magyar öntudat, akkor Kolozsvár magyar város volt című topikot lehet beindítani. Vagy inkább így: KlúzsNapoka magyar oraş volt. (Saman)

Csakazértis leírom, miként látom én a Magyar Üzletet, mint egy lehetséges magyarság-mentő program részét. Addig is, amíg (g)asztronómiai síkon próbálnánk a meglévő magyarba életértelmet oltani: kenyeret kell biztosítani. Sajnos, az itthon maradást nem lehet csak hazafiasságból művelni, kell hozzá a mindennapi betevő falat, a lakásbér stb. No meg az optimista társaság. Nagyon szépek azok a példák, ahol a sikeres magyar vállalkozók csillognak, legtöbben közülük kint voltak, hazajöttek, vállalkoznak. Dicséretes. Nem akarok ünneprontást, de mondjuk, a Music Pub, Wooden Technik stb. stb. nevek helyett lehetett volna hozzánk közelebbieket választani. De már az is nagyon szép, hogy a magyar tulajdonos általában magyarokat alkalmaz. Az effajta vállalkozás külön téma.

Az én vállalkozás-tervem, elképzelésem arról szól, hogy összegyűjtjük Kolozsvár, illetve Erdély kisiparosait egy céhrendszerbe, ezeknek üzlethelyiséget biztosítunk. Vagyis inkább üzletláncot építünk ki a mesterek, termelők számára termékeik forgalmazására.

Ezt én átlagemberként, egyedül nem tudom véghezvinni. Talán egy befektetőnek is kemény dió volna. Ezért lenne jó az egyházak részvétele.

Miért a kisiparos és nem a nagytermelő? A gépesített, szériatermelés piacán az győz, akinek több a pénze. E téren a külföldi befektető leseper minket. (...) Nem mindegy, hogy a piacon az egyedi kreativitás jelenik meg, a magyarságot szimbolizáló ezer színben vagy az állítólagos piacgazdaság szülte tucatművészet.

Ehetetlen kolbásszal traktálnak a piacgazdaság-vezérelte boltokban. Miért nem lehetne igazi magyar kolbászt tálalni? Egyből megoldódna az a megalázó helyzet, hogy a malacért annyit sem adnak, amennyibe kerül. A magyar gazdák örömmel nevelnék a disznót, mert lenne egy magyar vágóhíd, egy magyar hentesüzlet stb. Tudok olyan magyar szőlősgazdáról, aki bánatában, hogy borára nincs komoly vevő, kivágatta az egész szőlőültetvényét. Mert ezer liter bort senki nem vesz meg: egy felvásárlónak kevés, viszont sok egy kapualjban eladni, és egyáltalán nem emberhez méltó.

Ott a rengeteg visszakapott kúria, félig romokban hevernek. Örömmel átvennék fiatal vállalkozók, családok, ha valaki biztosítaná, hogy két tehenük tejét és krumplijukat rendszeresen átvennék. Miért nem indíthatnánk egy magyar krumplisütődét? Vagy igazi magyar vendéglőt? Nem giccses vízesésekkel, hanem igazi magyar cigányzenével?

Bejön egy külföldi üzletember, és tízezer kosarat akar vásárolni. Nincs hova menjen. Házról házra járni, összeszedni annyi kosarat – lehetetlen. Ha lenne Magyar Üzlet, ahol az adattárban minden létező kisiparos fel lenne jegyezve, mindössze előleg és elszámolás kérdése lenne az üzlet lebonyolítása. Menjen el valaki az iparkamarához, kérjen kistermelői címet. Nincs nekik ilyesmi.

Valóban nincs keletje a magyar portékának? Van. De senkinek nem származik haszna, ha egy kisiparoson segít. Szerintem a magyarságnak nagy haszna lenne belőle. Mert a magyarság nem a Markókból, nem a Tőkésekből áll, hanem a kisemberből, aki ma kell eldöntse, hogy gyermekét holnap magyar iskolába adja-e, vagy letörten azt tanácsolja fiának: „Fiam, a magyarságnak nincs már jövője.”

Hiába érvelnek sokan, hogy az Európai Unió nem a családról, nem a kisiparról, nem a céhekről szól. Lehet, hogy a kétségbeesett nagytőkések szeretnék ezt elhitetni velünk, de láttam, hogy Nyugaton is azok élik túl a helyzetet, azok viszik tovább hagyományaikat, akik összeállnak. Mi lenne tehát az első lépés? Összeírni Erdély magyar kisiparosait, vállalkozóit. Ha ezt elvégeztük, garantálom, hogy következik a második lépés is. (Mugec, a forgács)

Magyar Kolozsvár már nem lesz. De lehet EGY magyar Kolozsvár (is). Ha összefognak a kisiparosok, kézművesek, kistermelők, céhecskék, s kiépítenek egy centrumot, ahol van magyar fodrász, magyar fotós, magyar zöldséges, magyar csizmadia, fogorvos stb. Ha tudnám, hogy működik valahol egy magyar fodrász, akkor inkább odamennék, márcsak azért is, hogy tudjam elmagyarázni becsületesen, mit szeretnék. Akkor is, ha esetleg többe kerülne! Így számukra is megérné magyar lapban (is) hirdetni, a lap jobban fenntartaná magát stb. Létrejönne ez a zsidószerű segítsünk egymáson mozgalom. Persze minden agresszivitás nélkül, s így még igényes román vásárlók is betérnének... Aztán hogy a román Kolozsvár mit csinál – az kit érdekel?

Nos, ezért nem lesz magyar Kolozsvár. Még egy kicsike sem. Mert a nyolcvan év alatt túlságosan eltanultuk a vérszívást és a szarháziskodást. (Nándika)

Nem kellene elfeledni, hogy a gazdaságnak olyan törvényszerűségei vannak, amelyek nem ismernek etnikai korlátozásokat. (...) Ha egymás mellett működik két fodrászat, mondjuk egy román és egy magyar, akkor előbb-utóbb úgyis az fog jobban menni, amelyik a legjobb ár/minőség arányt biztosítja. Ha a kolozsvári piacon nea Gheorghe és Piroska néni egymás mellett salátát árul, akkor azt nézem, hogy melyikük salátája szebb, frissebb, nem pedig az eladók nemzetiségét. Nem vagyok meggyőződve, hogy egy, nem a minőségre, hanem az etnikumra alapozott gazdasági struktúra hosszú távon életképes lenne. (Sanyi úr)

Sanyikám, nekem már az minőség egy fodrásznál, ha meg tudom értetni vele, hogy ne hagyjon nekem hülye kis bóbitát a fejemen. Ezért járnék oda. Persze, én is úgy gondoltam, hogy csak minőségi termék és szolgáltatás kellene. Szerintem a magyarok ki tudnak ennyit szorítani magukból. Van még olyan jó az a hóstáti saláta! (Nándika)

Márpedig Kolozsvárt nem a román anyák győzték le. A városban Ceauşescu előtt alig éltek románok. Szóval nem a dák népszaporulat, hanem a bukaresti betelepítési politika – pontosabban a 200 ezer importromán – győzte le Kolozsvárt. Az utóbbi egy évtizedben persze a kitelepülő magyarság is megtette a magáét, azok, akik immár önként adják át/fel városainkat. (György)

Román területfoglalás még mindig létezik. Egyesek jelzésszerűek. Minden szemétkuka román, minden pad-segg román, minden járdajelző-kutyapisi román. Csak így tovább! Ajánlat jószomszédoknak: a gödröket ne tömjétek be, fessétek le trikolórra. (Saman)

Szerintem Nándika fogta meg a lényeget. Van például egy szegény öreg bácsika a Matyi téren, aki kis virágcsokrokat árul, s nyomorában is fantasztikus méltósággal, csak magyarul hajlandó kommunikálni, pedig így a város 75–80 százaléka eleve kiesik a potenciális vásárlók köréből. Remélem, vannak néhányan, akik tudják, ki az a bajuszos ősz bácsi, akiről beszélek (azon az oldalon szokott gubbasztani, ahol a valutaváltó hiénák dekkolnak). Az ilyentől kötelező venni azért a kis pénzért pár csokrot, akkor is, ha fogalmam sincs, kinek ajándékozom oda.

Nem lehet nem venni tudomást a román tengerről, ezért évszázados távlatban sem lehet döntően magyarlakta Kolozsvár reményével kecsegtetni egymást és magunkat. De egy, a mindennapi élet mozzanataiban szeparálódó közösség a városon belül? „Város a városon belül” talán. Éljen Kolozsvár! (Magyar Nemes)