Értelmezés és alkalmazás
Hermeneutikai és alkalmazott filozófiai vizsgálódások

A Sapientia Alapítvány által 2001-ben létrehozott Kutatási Programok Intézete az erdélyi magyar tudományos kutatást hivatott ösztönözni, vagy akár azt is mondhatnánk: fellendíteni. Fellendíteni olyan értelemben, hogy a különböző szakirányok, mint a bölcsészettudomány, társadalomtudomány, természettudomány, jog- és közgazdaságtudomány, műszaki tudományok és orvostudomány területén eddig is történő kutatások számára egy újabb, egységesítő fórum lehetőségét kínálja. Tudatosítani kívánja, hogy a kimondottan szakmai tevékenységen túl ránk hárul az a felelősség, ami az erdélyi magyar szellemi élet színvonalát érinti. Szükség van tehát arra, hogy a tudományos kutatások ne csupán szűk szakmai körben kerüljenek nyilvánosság elé, hogy képet kapjunk arról, ami szellemi környezetünkben történik. Ennek a törekvésnek eredményeként készül a Sapientia-könyvek sorozat, mely az Alapítvány által meghirdetett kutatási program eredményeit közli tárgyterületenként. E sorozat első köteteként jelent meg 2002-ben az Értelmezés és alkalmazás – Hermeneutikai és alkalmazott filozófiai vizsgálódások című bölcsészettudományi tanulmánykötet a kolozsvári Scientia kiadásában. Szerzői (tanárok és diákok), valamint szerkesztői a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Filozófia Tanszékcsoportjának magyar tagozatához tartoznak. E könyv által tehát egyúttal betekintést nyerhetünk ennek az egyetemnek a keretén belül zajló filozófiai munkába is. A hermeneutika és alkalmazott filozófia megnevezés, bár úgy tűnhet, két irányvonalat jelöl, ennél mégis többet foglal magában. Nem irányvonalak abban az értelemben, hogy valamiféle új filozófiai programot hirdetnének, inkább a filozófia önszemléletéből adódó felismerését jelzik annak, hogy a mindennapi élettől már-már teljesen elrugaszkodó és szinte önálló életet élő gondolati-fogalmi rendszerünk kérdésessé válik, és megújuló értelmet követel magának. Ezt a felismerést nem hagyhatja figyelmen kívül egyetlen komoly filozófiai törekvés sem, és ebben a tekintetben a hermeneutikai és alkalmazott filozófiai megfontolások példaértékűnek mutatkoznak. Valójában téves lenne e kötet tanulmányait külön-külön vagy hermeneuti-kai, vagy alkalmazott filozófiai írásoknak tekinteni, hiszen mindannyiuk esetében az újraértelmezés és megértésigény hermeneuti-kai felismerésének, valamint a filozófia hagyományos problémafelvetési módjainak és fogalmainak a jelen világunkra való rávetítéséről, alkalmazásáról van szó.

Következzen néhány szó arról, hogy milyen problémákat tárgyalnak a kötetben szereplő tanulmányok. A non-verbális herme-neutika lehetőségére kérdez rá Dávid István annak kapcsán, hogy bár a megértés számos tekintetben nem független a nyelvtől, valamely szöveg megértése mégsem szorítható fogalmi keretek közé, különösen ha szépirodalmi szöveggel állunk szemben. Ebben az esetben kérdésessé válhat az is, hogy értelmező nyelvünk mennyiben tükrözi világtapasztalatunkat. Ugyanez a kérdés merülhet fel abból a problémakörből is, amit Marha Tibor vizsgál A kép hermeneutikája és az adekvát nyelv címmel. Hermeneutikai és ontológiai megvilágításban gondolhatjuk újra Kiss Zsolttal a beszédben megmutatkozó egzisztenciális nyitottságot mint megszólíthatóságot. Gál László tanulmányában a logika nyelve és a természetes nyelv összefüggéseinek vizsgálata révén válik láthatóvá, hogy egyrészt a logikai szimbolizálás egyéni értelmezés függvényévé válhat, ami a természetes nyelvben rejlő eltérő interpretációs horizontokkal magyarázható, másrészt pedig logikai eszközökkel világosabban kimutathatók az értelmezések közti árnyalati különbségek. Ez a vizsgálat talán fontos lehet arra nézve, hogy miként közelítsünk az analitikus és a hermeneutikai gondolkodásmód viszonyához, hogy melyiknek mikor tulajdonítsunk elsőbbséget. A hermeneutikai gondolkodásmód és különösen a dialógusmodell humán tárgyterületeken való alkalmazásának jelentőségére hívja fel a figyelmet Ungvári Zrínyi Imre olyan összefüggésben, ami például a konszenzusra való törekvést érinti konkrét gazdasági szituációkban. Ugyancsak a hagyományos problémafeltevéseink újragondolására ösztönöz Egyed Péternek az agy problémáját átfogó filozófiatörténeti elemzése és ennek az agykutatás tudományos eredményeivel való összevetése. Politikai és etnikai közösségünket érintő aktuális kérdésekkel foglalkozik a kötet utolsó három tanulmánya. A liberalizmus és kommunitarizmus elveinek szembeállításával és következményeinek éles kimutatásával állítja új perspektívába Demeter Attila az etnikailag nem semleges politikai közösség gondolatát. Továbbá a kisebbség ontológiai és hermeneutikai megközelítésére vállalkozik Schmidt Dániel az időbeliség egzisztenciális aspektusára koncentrálva. Veress Károly egy kisebbségi létparadoxon értelmezési szintjei mentén világít rá a kisebbségi lét filozófiai vonatkozásaira, mellyel a hermeneutika alkalmazási lehetőségeit tárja fel.

E témakörök rövid felsorolása is tükrözi azt a széles kutatási területet, amellyel a mai filozófia foglalkozik, és úgy tűnik, hogy e filozófiai kutatócsoport is ehhez alkalmazkodik. Talán ez a legnehezebb, nem csak a személyekre, hanem a filozófiára nézve is: elfogadni a pluralitást és lemondani a rögzítő egységesítés kényszeréről. Az egységet mégis minduntalan keressük és látjuk, hiszen ehhez szokott megértő magatartásunk és gondolkodásunk. Az értelemegység abban a párbeszédben jön létre, amit mi magunk folytatunk egy másik emberrel vagy az előttünk álló szöveggel, és ilyen értelemben ez az egység folyamatosan újrateremtődik. A megértés egzisztenciális jellegének előtérbe kerülése tette lehetővé ezt a felismerést, amelyet a filozófia hermeneutikai fordulataként is emlegetnek. A humán tudományok területén tehát, melyek az emberi tevékenységet, interakciót, kommunikációt vizsgálják, döntő szerephez jut a dialogicitás figyelembevétele. Ahogyan Ungvári Zrínyi Imre írja: „A hagyomány jegyében folytatott gyakorlatok és együttműködési formák egy tágabb értelemben vett, az egész közösséget átfogó beszélgetés, az egzisztenciális dialógus keretében zajlanak, amelyek során végbemegy a megértés feltételeinek állandó újratermelése, s amely végső soron minden emberi tevékenység és kijelentés kontextusát alkotja. A dialogikus magatartás ebben az értelemben a beszélgetésen jóval túlmutató viselkedésmód, amelynek során értelmet nyer a különböző egyének embertársi viszonya, egymáshoz tartozása és egymással, beleértve egymás szükségleteivel szemben is fennálló felelőssége.”(139.) Azt is mondhatnánk, hogy ez a viszony fordítva is fennáll, vagyis nemcsak a morális viszonyulásmódnak vannak hermeneutikai mozzanatai, hanem már a dialogikus magatartás is feltételezi a nyitottságot, a másságra való odafigyelést és a meghallgatással járó tiszteletet mint alapvető morális értékeket. De amint azt Ungvári tanulmányának zárógondolatai is jelzik, a dialogicitás eszménye bizonyos módon világszemléleti kérdésekhez kapcsolódik, és ilyen értelemben mégsem válhat a megegyezésre törekvés „stratégiájává”. Ezzel ugyancsak a filozófiai hagyomány központi problémájával találjuk szemben magunkat, amely minden elmélkedés hátterében jelen van: a bennünket körülvevő világhoz való viszonyunk. Így ismételten kérdésessé válik az a hermeneutikai nézőpontból fontosnak tűnő álláspont, hogy nyelvünk mennyiben tükrözi világtapasztalatunkat.

Jeleztük, hogy e kötet által betekinthetünk a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Filozófia Tanszékcsoport magyar tagozatának munkájába, meg kell említenünk azonban, hogy emellett folyamatos kutatás történik a magyar filozófia területén (Ungvári Zrínyi Imre, Egyed Péter, Tonk Márton), a halál ontológiai tematikájában (Király István), a tudatfilozófia, fenomenológia (Egyed Péter, Szigeti Attila), valamint az esztétika területén (Angi István, Gregus Zoltán). Reméljük, hamarosan újabb munkák kerülnek kiadásra, és azt is, hogy egyre több diák kapcsolódik be a tanárokkal közösen folytatott tudományos kutatásba. Ugyanakkor a kutatási eredmények ilyenszerű közlése és terjesztése talán alkalmat ad munkáinknak a szélesebb magyar nyelvterületen, illetve a nemzetközi kritikai nyilvánosságban való megmérettetésére, amire kétségtelenül  nagy szükség van.