Monday, March 03, 2003 3:50 PM

Nem tudom, pontosan mit is kellene írnom, amúgy nagyon rossz naplóíró vagyok, sohasem szerettem leírni a történteket, mindazt, ami velem megesik. Egyelőre azon fáradozom, hogy felfedezzem magamnak ezt a várost, és akklimatizálódjam, mert egy kicsit itt minden más, mint Kolozsváron. Ilyen-olyan adminisztratív dolgok után futkorászok: rendőrség, vaporetto-bérlet, hol is van a suli stb. Az már bizonyos, hogy valami melót kell keresnem a közeljövőben, mert errefelé elég drága az élet. Velence turistaváros, és nem igazán a magamfajta csóró székelyeknek találták ki az ilyen „településeket”. Amúgy kezdek beilleszkedni a világukba, de ez egyáltalán nem könnyű feladat. Láttam egy-két helyen kiírva, hogy felvesznek emberkéket a konyhára, de előbb a nyelvet kellene megtanulnom rendesen, és majd azután fognék neki tányért mosni. Tehát egyelőre nem számolhatok be nektek az olasz munkaerőpiaci élményeimről, mert nincsenek.

Tuesday, March 11, 2003 4:54 AM

Szerbusz, nép! (Rejtő Jenőt idézem szabadon.)

Remélem, nem gondoltátok, hogy belefulladtam a lagúnába, vagy éhen haltam ilyen hamar, mert ha igen, akkor tévedtek. Épp ellenkezőleg, jól vagyok lakva, és virágzom, mint a nem tudom milyen fák itt körülöttem. Megjött a tavasz, azt hiszem, mert nem kell sapkát meg kesztyűt húznom (nem is hoztam magammal). Ha jól tudom, nálunk Székelyföldön még javában tart a tél. Vagy tévedek? Lassan három hete vagyok itt, de még nem ért utol a honvágy, sőt. Habár nem lenne rossz meginni a Nikóba egy Csíkit vagy egy Ursust, mert az itteni sörök enyhén szólva mosogatólének sem jók, pedig igencsak drágák. Eddig ami elfogadható volt, az a Dániából behozott Tuborg. Egyik este vettem magamnak 3 üvegecskével (mert így olcsóbb: 3 x 33 dl = 2,59 euró, ha kocsmában venném, akkor 2 dl kerül ennyibe). És kiültem a lagúna partjára egyet sziesztázni. Meg is ittam egyből mind a hármat, de elmondhatom, hogy nem igazán szédültem meg tőle.

Ellenben van egy konyakféleség, ami nagyon menő errefelé, és finom is, attól tényleg be lehet rúgni. Már van egy kocsmánk, Cancan neve, ahová a spanyol csajokkal járunk (baszkok mind a ketten, de nem tagjai az ETA-nak, úgyhogy nem kell tartanom attól, hogy kinyírnak). A Cancanban tipikus velencei italt árulnak, aminek a neve spritz, nagyon finom, csak éppen nem tartalmaz elég alkoholt. Olyan, mint a málnaszörp jéggel. Na ennyit az alkoholról.

Közben véget ért a híres velencei karnevál. Tényleg nagyon szép és jó, csak a vége felé már kezdtem megunni a sok külföldi turistát. Nem is vagyok nagyképű, ugyebár?! Tényleg annyian voltak a városban, hogy két órába telt, amíg otthonról eljutottam a Szent Márk térre, máskor viszont elegendő 25 perc. Amúgy nagyon szuper érzés, amikor körülötted (majdnem) mindenki fel van öltözve színesebbnél színesebb kosztümökbe, és maszkot visel. Olyan, mintha egy a középkorban játszódó filmet forgatnának, Casanovával, kurtizánokkal, úri hölgyekkel, trubadúrokkal meg mindenféle különös szerzettel. Készítettem 50 fotót, már elő is hívattam őket. Remélem, be tudok egy párat szkennelni belőlük, és majd elküldöm, hogy ti is lássátok, milyen rosszul megy a dolgom itt.

Ha értenék valami keveset a pingáláshoz, akkor pénzt is kereshettem volna. Minden tíz méterre egy diák állt az ecsetekkel meg a rikító festékekkel, és öt euróért kiszínezte az egyik szemed környékét. Gondoltam, ezt én is meg tudnám tenni, egy ököllel másodperc alatt, de nem hiszem, hogy valaki fizetne a szolgáltatásra. Egy öreg banyának azért fizettek, nem tudom mennyi eurót a turisták, hogy lefényképezhessék a hülyén feldíszített zsebkutyájával az ölében...

Néhány alak múmiának és íródeáknak öltözött be, mozdulatlanul álltak, mint a szobrok egy-egy dobozon, és csak akkor rikkantottak egyet, ha pénzt dobott valaki a tányérjukba. Néhányan tényleg azt hitték, hogy szoborról van szó – én is így jártam –, és szinte gutaütést kaptak, amikor megmozdult a pofa. Ezt én is ki kellett volna próbáljam, kereshettem volna némi pénzt. Minden utcasarkon zenekar zenélt, vagy kórus énekelt. És persze a bazár: tényleg jó üzlet egyeseknek a karnevál. Olyan pénzeket kérnek egy szaros maszkért vagy Coláért, hogy megáll az eszem.

A gondolázásról nem beszélve... Csak a Szent Márk tér körül van legalább kétszáz gondolás, és mindig van melójuk. Főleg rizsszeműek meg amerikaiak, akik nem sajnálnak száz eurót egy óra csónakázásért. Annyi pénzért kb. egy hónapig lehet kajálni elég normálisan. Ami a legszebb volt az egész karnevál alatt, az a kedd esti koncert. Azok a szerbek zenéltek élőben, akik az Underground című Kusturica-filmnek írták a zenéjét. Sajnos későre értünk oda, mert a csajoknak egy óra kellett, amíg felvették a gondolieri kosztümöket, és átalakították a seprűt evezőre. És persze nem jó vaporettóra ültünk fel, aztán a város másik felén kötöttünk ki. Mire odaértünk, a kertkapukat bezárták, és a zsaruk senkit sem engedtek be. Szerencsére már sötét volt, így hát nem látták, hogy a kert hátulsó részén szép sorjában másznak be az emberek. Az én farmerom alaposan megbánta a dolgot, de bejutottunk. Olyan buli volt, hogy szakított. Vagyis: nem csak nálunk tudnak bulizni az emberkék. Amikor felcsendült a Mesecina, mesecina című nóta, mindenkiből kitört az állat. Mindenki szökött, ordított, mint egy őrült. Reggel ötkor lett vége a bulinak.

Mostanra valamelyest lecsendült a város, de továbbra is tele van turistákkal. Rengeteg magyar meg román szöveget hallani nap mind nap. A suliról csak annyit, hogy egyelőre csütörtökön meg pénteken vannak óráim – egyetlen kurzusra járok –, és egész jól meg lehet érteni. Már dumáltam is néhány lánnyal, vannak csinosak is, de még nem fedeztem fel egyikben sem a híres mediterrán meleg vért... A magyar lányok szebbek. Az itteniek java része kövér, és úgy ki van festve, mint egy ortodox templom. Az én spanyol lányaim viszont csinosak. A baj ott kezdődik, hogy foglaltak. Az egyik biztos (a hapsija otthon van Spanyolországban), a másikban (a kisebbik Sara) nem vagyok biztos, de ahogy kivettem, egy Romannak nevezett spanyol fickó csapja neki a szelet.

Egyszer megkínáltam az illetőt pálinkával, és majd összerókázta magát tőle, pedig nem az a józan életű ő sem. Azt hiszem, egyedül kell megigyam a pálinkámat, mert mindenki túl erősnek találja. Vajon miért? A bor elég olcsó errefelé. Finom borokat lehet venni két-öt euróért. Még nem próbáltam ki, de remélem, annak is eljön az ideje. A kajával valahogy kijövök. A múlt héten jó volt, mert itt volt az egyik csajnak a lánytestvére Spanyolországból, és ő főzött nekünk spanyol ínyencségeket. Kár, hogy tegnap hazautazott. Amúgy van három diákkantin is, ahol enni lehet. A múltkor jártam ott, és elég finomnak tűnt a koszt. Két opció van: 3,5 euróba kerül a teljes menü (több minden közül lehet választani egy-egy levest, másodikat, harmadikat és desszertet (tészta, gyümölcs vagy üdítő), vagy a másik, ami 2,5 euró – viszont kimarad a második vagy a leves. A velencei árakhoz képest nem drága, de úgy számítottam, hogy olcsóbban megúszom, ha én főzök magamnak.

Elég közel van a legnagyobb supermercato, ahol mindent lehet kapni „borsikaostornyélen” kívül. Persze a felhozatal feléről halvány gőzöm sincs, mi fán terem, de van néhány stand, ami fedezi az én igényeimet: pityóka, makaróni, spagetti, halkonzerv, margarin, majonéz (mustár helyett, mert az iszonyatosan drága: egy tubus amerikai mustár 2,56 euróba kerül), olcsó virsli, mozarella (ez valami olyasmi, mint a párizsi, és nem túl drága), narancs (szinte ingyen), tej, kevés nullás kenyér. Ami nagyon drága, az a hús, a sajt, a műanyag leves, a kenyér, a zöldség, az édességek és minden, amit én nem ismerek. Ha tudtam volna, hoztam volna magammal egy zsák pityókát, hagymát meg egy veder mustárt és még egy tábla szalonnát is.

Múlt héten kezdődött egy (ingyenes) olasz kurzus külföldi diákoknak. Érdekes módon a legtöbben (7/24) Romániából származunk, a többiek Európa minden országából: németek, franciák, hollandok, spanyolok, egy izlandi csaj, szlovének, lengyelek, litvánok stb. Elég laza bandának tűnik, remélem, összebarátkozunk majd mindenkivel. Heti három óránk van, és azonkívül egy multimédiateremben ötven órát kell lecsücsülnünk, ahol filmeket lehet nézni, olasz nyelvleckéket lehet tanulmányozni stb.

Ebben a hónapban csak vaporettóval fogok utazgatni, mert muszáj volt bérletet készíttetnem. Van egy Carta Veneziának nevezett igazolvány, amivel diákjegyet lehet igényelni, és így olcsóbb. Sajnos nem tudtam megmagyarázni a nőnek, hogy nekem nem kell a havibérlet, csak az a kártya, hogy ha át akarok menni valamelyik szigetre, akkor tudjak kedvezményes jegyet venni. A lényeg az, hogy most aztán van bérletem – minden járatra. Ki is használtam a héten, kirándultam a közeli szigetekre. Szombaton voltam a Murano-szigeten, ami az üveggyártásról híres. Még a sarki Szűz Mária is üvegből van! Be lehet menni a műhelyekbe, és meg lehet nézni, hogyan készítik a különböző dísztárgyakat. Lehet kérdezősködni (ha tudsz olaszul), na és persze minden tíz méterre egy dísztárgyakat árusító üzlet várja a turistákat. Vasárnap egy másik szigetecskén jártam, aminek Burano a neve. Ez olyan, mintha Liliputba sétálgatnál. Apró házacskák meg szűk utcácskák, de ami a legérdekesebb, az a rikító színkavalkád. Nem látni két egyforma színű házat, és annyira rikítóak a színek, mint Tusnádon az Ádám Pistáék háza. Találna Burano szigetére – ha ötször kisebb volna.

A bürokrácia itt is jól működik, csak éppen nem küldenek el az anyádba, hanem udvariasan megkérnek, hogy gyere vissza a jövő héten, mert most nem érünk rá. Lassan három hete itt vagyok, de csak ma sikerült aláírnom a szerződést a lakásra. Nekem megfelel, mert ha minden igaz, akkor a februári napokra nem fizetek semmit. Amúgy óriási szerencsém volt ezzel a lakással. Tele van a város hirdetésekkel, mindenki lakást keres, és kétszeresét, háromszorosát kész fizetni a város végén is annak, amit én fizetek egy felszerelt, központi lakásért. Na és nekik nincs két spanyol csajuk sem...

Lassan kezdem megszokni az itteni életmódot. Végre-valahára megértem azt, amire mindig is vágytam Kolozsváron, de soha nem jött össze: reggel felkelek, kimegyek a konyhába, főzök egy kávét, és nyugodtan elfogyasztom egy cigi mellett, mialatt megnézem a napi híreket a tévében (az időjárás-jelentést meg is értem, ha mutatják a térképen), és nem zavarok senkit.

A nyelvtanulással van egy kis gondom: nemhogy megtanultam volna olaszul, hanem elfelejtettem románul. A múltkor az olasz kurzus végén dumáltam a román lányokkal, és nem tudtam egy épkézláb mondatot (románul) kinyögni!

A hétvégén el akarok menni Padovába, remélem, összejön. Elég közel van, és a vonat sem drága. Állítólag nagyon szép, és ott vannak Európa legöregebb fái, Európa legelső botanikus kertjében.

Monday, March 17, 2003 3:31 PM

Most néhány rövid érdekességet írok a városról, amit eddig láttam, csak röviden, mert nincs sok időm. Először is sok a szemét, mindenféle kidobott cuccok úszkálnak a csatornákon, és senki sem törődik velük. A helybeliek a turistákra fogják, de én nem állítanám ezt olyan bizonyossággal. A sok szemét azért van, mert minden kicsi szart százszor becsomagolnak, és hát persze, hogy mikor kibontod, majdnem semmi sem marad a termékből. Amúgy a szemetet mindennap elszállítják. Mindenki kiteszi a háza elé, de nem a földre, hanem felakasztja a kilincsre – egyébként a patkányok szétrágnák! Én még nem láttam patkányt, de állítólag van belőlük elég.

Másik negatív dolog a sok málladozó ház. Annyi szép régi épület van itt, hogy az nem is igaz, de nagy részük elég elhanyagolt állapotban leledzik. Sok helyen folynak restaurálási munkálatok, de rengeteg tennivaló akadna itt. Azt gondolom, nem kell mondanom, hogy tele van a város templomokkal, nem tudom, hány, de lennie kell legalább száznak. Ennek ellenére még egy papot sem láttam az utcán. Ellenben rágógumit csemmegtető apácát, azt igen. Koldust is láttam vagy három-négyet. Az egyik azt írta ki egy papírra, hogy Németországból jött (ugye, ő is vendégmunkás, és felhúzta a sátrat az egyik kisebb térre, ott akart aludni, de a zsaruk legombolták). Ugyancsak érdekes kéregető az a transzvesztita férfi – vagyis most már nő –, aki az állomás mellett koldul. Nem olvastam el, mit írt a kartonlapra, de következő alkalommal arra megyek, és megtudom, mivel indokolja nyomorult helyzetét.

Aztán ott vannak az ilyen-olyan utcai muzsikusok, öreg bácsik, akik gitárral vagy harmonikával állnak az utcasarkon, és egész jól húzzák a jó öreg olasz nótákat. Következőben leírom egy román fickóval folytatott ötperces beszélgetésemet, akitől munkalehetőség felől érdeklődtem. A spanyol csajok sajnos nem tudnak segíteni, mert rengeteg tanulnivalójuk van (nem úgy, mint nekem), egész nap a suliban vannak, így hát nem beszélgethetek velük túl sokat a spanyolországi vendégmunkásokról. Tetszett a riport a kolozsvári taxis meg diákéletről.

Saturday, March 22, 2003 3:02 PM

Itt van három kép, ízelítőül a Karneválról. Sajnos a minőségük olyan-amilyen. Kb. egy fél órán át kínlódtam, amíg rájöttem, hogyan kell használni a szkennert. Minden parancs olaszul van!

Wednesday, March 26, 2003 5:15 PM

Subject: mercato del lavoro

A jó múltkorában épp egyik vaporetto-megállóban vártam a csónakot, és hallom, hogy két fiatal srác románul beszélget. Gondoltam, szóba elegyedek velük, hátha tudnak valami érdekeset mondani. Kiderült, hogy Botoşani-ból valók mindketten. Valami meló felől érdeklődtem, és az egyik ezt válaszolta: „De ce nu te apuci de furat?” Utána vigyorgott egyet, mintha csak viccelődne, de láttam, hogy elég komolyan gondolta, amit mondott. Az igazság az, hogy kissé gyanúsak voltak mind a ketten. Az egyik azt mondta, hogy már két és fél éve, hogy itt van, de csak két hónapja dolgozik, épp most próbálja elintézni hivatalosan a papírjait. Nem mertem megkérdezni, hogy mi a francot csinált, miből élt eddig. Most valami műanyag székeket kölcsönöznek, ez a munkájuk. Azt mondja, hogy kb. 1300 eurót keres, és kaját is kap. Kérdezte, hogy értek-e a számítógépekhez. Mondom, igen. „Atunci de ce ce nu te faci hacker!?” Egy rakás embert ismer, otthon, Botoşani-ban, aki azzal foglalkozik, hogy interneten próbál „eladni” különböző dolgokat. Például: megrendelsz tőle egy mobiltelefont, elküldöd a pénzt, és majd várhatod, hogy megérkezzen a telefon. Azt mondja, könnyű ezt az ipart Romániában űzni, mert nincs törvény az ilyenfajta kihágások büntetésére.

Megadott egy velencei telefonszámot, a barátjáról van szó, aki esetleg tudna nekem valami melót ajánlani. Leírtam a számot, de nem igazán tudom, hogy felhívom-e az illetőt. Mint mondtam, elég gyanús alakok voltak. Ők viszont arról érdeklődtek, hogyan lehet tanulmányi ösztöndíjat kapni Olaszországba. Talán pályázni akarnak.

Amúgy van két ötven körüli öreg román a városban, húzzák a muzsikát az egyik téren. Az egyik gitározik, a másik harmonikázik. Őket látva arra gondolok, hogy én még nem keresem komolyan a munkalehetőséget, de rendszeresen átfutom a hirdetéseket. Az egyik spanyol csaj már keményen keresi a komoly ajánlatokat, csak az a gond, hogy egész héten sulizik, és csak hétvégén tudna melózni. Az ilyen pedig olyan, mint a fehér holló.

Amit a leginkább keresnek Velencében, az az elárusító. Ebből is kétfajta van, az egyik a comessa, a másik az apprendista. Az egyik valamivel magasabb szintű tudást, tapasztalatot igényel. Aztán keresnek embereket a pizzázókba. Mindenütt megkérdezik, hogy tudsz-e idegen nyelvet, mert ez az egyik legfontosabb dolog, hisz tele van a város külföldi turistákkal. Olyan hirdetéseket is láttam, hogy diákok tanítanak idegen nyelveket: angolt, németet, franciát, oroszt, japánt stb. Kb. 10 euró/2óra. Magyart még nem láttam. Azonban a háború betett nekünk is. A híradó állandóan arról szól, hogy rengeteg külföldi turista (főleg amerikaiak) lemondta a szobafoglalásokat a hotelekben a háború miatt, és ez negatív hatással lesz Velence egész életére. Sokan elvesztik majd az állásukat.

Friday, March 28, 2003 8:11 PM

Nagyon rövid leszek, mert sietek. Íme, egy furcsa párosítás álláshirdetésben: munkát keresek mint baby-sitter vagy dog-sitter! Vagyis: vigyázok a kölykére, ám ha nincs kölyke, akkor megsétáltatom a kutyáját. Ez aztán a meló!

Wednesday, April 30, 2003 4:24 PM

Most már a saját bőrömön is tapasztalom a melókeresés gyötrelmeit. Pár napja járom széltében-hosszában a várost, és valami munkát keresek. Mindegyre ünnepek vannak, és ilyenkor semmit sem lehet találni. Amikor nincs ünnep, akkor vendégeim vannak, és városnézni, mutogatni kell mennem. A lényeg az, hogy egy rakás lehetőség volna. Mindenütt ígérgetnek, de semmi konkrét. Ott kell hagyni náluk a CV-t fotóval, és majd felhívnak. Hát persze... Gyártottam egy tonna CV-t, persze tele hazugságokkal, hisz nem az érdekli őket: mennyi pityókát szedtem Tusnádon. Így hát kitaláltam magamnak néhány fiktív munkahelyet, mert mindenütt kérik az eddigi tapasztalatot. Így hát dolgoztam már a Music Pubban, a Metróban, tengerparti hotelben, Pesten bárban stb. Úgysem tudják ellenőrizni – ráadásul minden külföldi diák ezt csinálja.

Ha lány volnék, akkor már régen dolgoznék. Nekik könnyebb, mert eladónak mindenütt lányokat keresnek. Jártam már bárban, hotelban, gyorsbüfében, pizzázóban, a tengerparton stb. melót keresvén. Mindenütt hagytam CV-t, de senki sem hívott fel. Úgy veszem észre, hogy a huszonhárom életév a bűvös határ, ami fölött nem igazán alkalmaznak, mert más törvények érvényesek. Nem tudok ennél többet én sem, de sok helyen láttam a hirdetésekben, hogy max. 23 éveseket keresnek. A part-time melóra külön törvények vonatkoznak. A minimum 500 euró a part-time munkára. Ezt törvény mondja ki. Most mennem kell, de azonnal írok, amint kaptam valami munkát.

Wednesday, May 07, 2003 7:17 PM

Még mindig nem dolgozom... Már régebben is vettem újságokat, és a neten is nézegettem az ajánlatokat, de semmi érdekeset nem találtam. Aztán amikor már kezdett a körmömre égni a gyertya, elhatároztam, hogy nyakamba veszem a várost, felteszem a pléhpofát, és elindulok házalni.

Épp egy kolozsvári lánynak mutogattam a várost, mikor elmentünk egy pizzázó-gyorsbüfé előtt, és látom a hirdetést, hogy sürgősen keresnek lányokat a konyhára. Mondom, bemegyek, megkérdezem, hátha fiúknak is lehet... A pofám akkor szakadt le, amikor a nő románul válaszolt (miután elmondtam olaszul a versikémet, hogy külföldi diák vagyok, melót keresek blabla). Megígérte, hogy beszél a főnökkel, és ha megfelelek a követelményeknek, akkor felhívnak. Azóta sem hívtak fel, mégis ez volt az első igazi munkakereső élményem.

Aztán olvastam az újságban, hogy a McDonald`s emberkéket keres part-time melóra. A három közül a legközelebbivel kezdtem. Nagyon kedvesek voltak, azt mondták, hogy másnap vigyek be egy CV-t. Mindenütt önéletrajzot kérnek fotóval. Éppen ezért én is nekiláttam CV-t gyártani – olaszul. Hazudtam egy rakást, hisz sosem dolgoztam még ebben az iparágban. Úgysem tudják ellenőrizni. Van szép mosolygós fotóm is, amit még akkor készíttettem, amikor Amerikába akartam menni. Most jól fog, és úgy tűnik, végül elérte rendeltetését.

Másnap bevittem a CV-t a McDonald`s-ba, ahol rendkívül kedvesek voltak, ráadásul meg is ismertek. Azt mondták, majd behívnak kollokviumra (vagyis interjúra). Csütörtök május 1-je volt, ezért nem tudtam folytatni a keresgélést, viszont feltettem egy hirdetést a netre, hátha valaki elolvassa. Pénteken aztán szerre vettem a bárokat, hoteleket, tengerparti üdülőket, valamint a gyorsbüféket. Minden típusú melóra készítettem külön CV-t, úgyhogy már én sem tudom, miket hazudtam összevissza. Ha nem írod a CV-ben, hogy van tapasztalatod, akkor szóba sem állnak veled. Tehát voltam raktáros a Metróban, báros a Music Pubban, pincér Costineşti-en (persze egy soha nem létezett hotelben!), segédkukta Pesten egy snack bárban.

Legtöbb helyen, ahol jártam, nem volt kiragasztva hirdetés, hogy emberkéket keresnek, de attól függetlenül ott lehet hagyni a CV-t, nem küldenek el az anyádba. Errefelé az a divat, hogy felvesznek egy-két-három hónapra, aztán minden további nélkül kirúgnak. A munkaadónak persze megéri cserélgetni az embereket. Péntek délután felhívtak a McDonald`s-tól, hogy hétfőn menjek be interjúra.

Szombat-vasárnap kirándultam. Ez egy másik sztori. Autóval az Alpokban jártunk, hógolyóztunk, és utána rögtön a tengerparton napoztunk. Persze egy baniba, izé: egyetlen eurocentembe sem került a kiruccanás. Aztán a hétfői nap rendkívül mozgalmasra sikerült. A McDonald`s-nál egy kedves csajszival dumáltam. Kérdezte, ki vagyok, mivel foglalkozom, mit dolgoztam eddig, és mit akarok. Aztán elmondta, hogy egy srácot keresnek part-time melóra: hetente öt nap, napi 4–5 óra, és ezzel kb. 500 eurót lehet keresni. Az a gond, hogy ők sem tudták, hogyan működik a szerződéskötés külföldiekkel. Kérdezte, van-e egészségügyi könyvecském és munkakönyvem. Nincs, mondom, mert ahol eddig dolgoztam, nem kértek ilyesmit.  Megígérte, hogy beszél a főnökkel, és egy munkaügyi szaktanácsadóval, aztán felhívnak, ha minden O.K.

Délután felhívott, és azt mondta, enyém a meló, csak vigyem be a tartózkodási engedélyemet. Rövid idő múlva hívtak egy másik gyorsbüféből is, hogy kedden menjek interjúra. Este jött a harmadik hívás. A neten látták a hirdetésemet: menjek interjúra kedd reggel Mestrébe (tíz perc vonattal). Egy nap alatt egy biztos munkahely – és két ajánlat! Kedden reggel elmentem Mestrébe. Egy számítógépes cégnek kellene a szórólapjait szétosztogatni Mestrében, de csak pár napi munkáról volna szó. Három eurót ígértek órájára. Otthon ez ideális lenne, de itt meglehetősen kevés. Persze otthon egy nap alatt sem lehet ennyit keresni, de ez Olaszország, nem Románia. Azt mondtam, hogy majd felhívom őket, viszont magamban azt gondoltam, hogy arrivederci, egyelőre ezt kihagyom.

Hazajöttem Velencébe, és bevittem a tartózkodási engedélyem másolatát a McDonald`s-hoz. Egy sráccal beszéltem, akiről kiderült, hogy elméletileg osztálytársak vagyunk, csakhogy ő egyáltalán nem jár órákra, mert egész nap dolgozik.

Délután eljártam a Burger Kinghez is interjúra. Elég hűvösek voltak, kb. ugyanaz a feladat, mint a McDonald`s-nál, ugyanaz a fizetség, csakhogy néha éjjel is be kell menni, mert non-stop. Ha netalán nem jön össze a McDonald`s, akkor ide megyek. Itt egyébként azt mondták, hogy mint diákok csak heti húsz órát dolgozhatunk. Olaszországban komoly törvények vonatkoznak a részidős (part-time) munkavállalásra is, és ilyen helyeken egyáltalán nem vesznek fel törvényes szerződés nélkül. A jó az, hogy ezt a heti húsz órát törvényesen legyúrhatjuk.

A srác figyelmeztetett, hogy el kell mennem a kórházba, és szereznem kell egészségügyi könyvecskét. Ezt holnap fogom megtenni, tizenkét euróba kerül. Enélkül nem alkalmaznak olyan helyeken, ahol kaja, pia van, mert ha jön az ellenőr, és elkapnak, akkor be is zárhatják a boltot, a főnök pedig a sittre kerül.

Tehát választanom kell: McDonald`s vagy Burger King. (Kész Amerika Velencében!) Azt hiszem, a McDonald`s-ot választom, mert közelebb is van, ismernek is, és abszolút rendesek. Ma megint bejártam, és dumáltam a McDonald`s-os csajjal. Azt mondta, hogy kell egy igazolás az egyetemtől, miszerint tényleg diák vagyok, és itt, Velencében, amint a tartózkodásimon szerepel. Ezt holnap beviszem, és akkor pénteken eljuttatja az összes iratomat a tanácsadójukhoz. Ha minden jól megy, akkor a jövő héten végre melóba is állhatnék. Az a gond, hogy egy rakás papír meg igazolás kell. Remélem nem lesz fennakadás ezekkel.

Csak még azt kell bemesélnem nekik, hogy tovább is tudok maradni, nem csak augusztus végéig, amíg a vízumom szól. Nem akarom, hogy megtudják, hogy max. 2 hónapot tudok dolgozni, és utána haza kell mennem. Persze lehet, hogy két hónap után amúgy is kirúgnak. Ha felvesznek, akkor mindennap jóllakhatom műanyag kajával. Én, aki szívből utálom ezt a fajta „eledelt”!

Addig is, hétvégén el akarok menni néhány múzeumba, mert ez a hét itt a kultúra hete, és minden múzeumba (egész Olaszország területén!) ingyenes a belépés. Ma már jártam egyben, ahol egyébként öt euró a diákjegy. A presto: Pityu

Thursday, May 08, 2003 12:21 PM

Ma reggel az orvosnál voltam, egészségügyi könyvecskét kérni. Addig szóba sem állnak az emberrel, amíg be nem fizetsz egy automatának tizenkét eurót! Az orvos azt mondta, hogy jöjjek vissza holnap, mert tébécétesztre is szükségem lesz, ugyan-is Románia rajta van a tébécé-feketelistán. Remélem, ezért nem kell külön fizetni.

Még egy érdekesség mára: mindennap látok az utcán két alakot, nagy mexikói somberóval a fejükön, és gitároznak, énekelnek egy számomra ismeretlen nyelven a bárok meg a teraszok előtt. Jó feketék, az ember nem is gondolná, hogy mexikóiak, hanem... románoknak nézné őket. Nem másért, de hallottam őket egymás között románul dumálni. Kíváncsi vagyok, mit művelnek, amikor összefutnak egy igazi mexikóival...

Thursday, May 22, 2003 1:55 PM

Szerintem a múlt héten érkezett egy újabb transzport román cigány Velencébe, mert egyszerre igencsak megsokasodtak. Nagy része zenész, de van koldus is elég, úgy, ahogy otthon láthatjuk a híradóban. Én is ismerek legalább 30 (nem túlzok!) román utcai zenészt meg koldust Velencében. Az egyik srácnak (kb. velem egyidős lehet) semmi baja, hisz láttam vidáman sétálgatni az állomás mellett. Bizonyára szabadnapot vett ki, mert máskor két mankóra támaszkodva sem tud két lépést rendesen megtenni az egyik utca sarkán!

A zenészek minden délután nyilvános próbát (!) tartanak a San Paolo téren, vagyis összegyűlnek, és együtt jammelnek, és új dalokat játszanak. Aztán megy mindenki a saját kerületébe, hisz mindegyiknek ott van a saját bárja, terasza, ügyesen felosztották a várost a fejesek.

Ami engem illet, már négy napja hivatalosan is a McDonald`s alkalmazottja vagyok. Egész rendesek, jól kijövök mindenkivel (a főnökkel még nem találkoztam, de ahogy hallottam, jobb is így). Most már van normális egyenruhám is, így (remélem) nem ijesztem el a klienseket, mint az első három nap történt.

Amúgy a munkatársak 99 százalékának az első kérdése Drakulával kapcsolatos. Például szombaton, miután bemutatkoztunk egymásnak, az egyik csaj tömören azt állította, hogy ő a rajongóm!!! Tessék? Már azt hittem, a McDonald`s-szerkómban kezdek tetszeni a lányoknak, mire ő lehűtött, kifejtvén, hogy igen, a rajongóm, mert én Transilvaniából jövök, Drakula hazájából, és ő imádja Drakulát!

Tegnap egy másik munkatársam rohant le, hogy igaz-e a Drakula-sztori, ugyanis ő sátánista, és már hatéves kora óta az az álma, hogy eljusson Erdélybe, a Drakula-fészekhez! Állítólag júniusban kirándul egyet nálunkfelé. Engem már az sem lepne meg, ha valaki Drakulának szólítana...

Jut eszembe, amit a Teraszon olvastam, talán Vida írta, hogy erdélyinek lenni nem érdem, hanem állapot. Úgy látszik, itt fordítva van. Talán ezért alkalmaztak pont engem, hogy kielégítsem a kíváncsiságukat, és meséljek Drakuláról?! Utána kell néznem a dolognak, mert az az igazság, hogy nem igazán ismerem a sztorit. Látod, külföldön jön rá az ember, milyen keveset tud saját hazájáról. (Ez esetben talán éppen szerencse.) Éppen most töltöttem le néhány fotót a netről a törcsvári kastélyról, remélem, ez egyelőre kielégíti kíváncsiságukat. Még a végén holmi McDrakula-menüt is kitalálnak a McChicken helyett vagy mellé.

Elég a Drakula-sztoriból, térjünk a lényegre! Vagyis végre dolgozom. Nem tudom, miből fizetném ki a lakást a jövő hónapra, ha nem találtam volna munkalehetőséget. Az én szerencsémre jellemző, hogy nemrég láttam a McDonald`s-ban két nagyváradi lányt, ők is bátrak voltak, hagytak CV-t ugyanitt, de nem vették fel őket! Lehet, hogy nem volt olyan sokoldalú szakmai tapasztalatuk, mint nekem.

Mindennap beosztanak valaki mellé, aki megmutatja a dolgokat. Már készítettem négyféle menüt (a kb. tizennégyből). Nagyon tisztességesek, rendesek és kedvesek. Ha mondjuk, nem McDonald`s-nak hívnák a helyet, hanem a „Fel, Vidám Orvgyilkosok!” nevű étteremről volna szó, ahol ötórai bicskázásra jön össze az úri közönség (Rejtő után szabadon), akkor egészen jó munkahely lenne. De így sem rossz. Valahogy csak lehúzok két hónapot, aztán majd arrivederci!

Ha a jó oldalát nézem a dolognak, akkor többszörösen megéri: pénzt keresek, ingyen kajálok (ennek még jobban örülnék, ha nem utálnám ezt a műanyagkaját, de ahogy a román mondaná: „Sărac şi cu pretenţii??!!”), aztán olaszul is tanulok, barátokat is szerzek, ráadásul nem unatkozom (jó, ez csak vicc volt), és még egy rakás szabadidőm is marad! Mit is kívánhatnék ennél többet?

Na, majd ha kirúgtak, akkor jelentkezem.

A presto

McPityu