Benkő Samu az erdélyi magyar közművelődési élet reprezentatív alakja. A számtalan, rá találó foglalkozást megnevező szó közül talán a művelődéstörténész azonosítható leginkább személyiségével. Az elmúlt századok írásos emlékeinek feltárása és a közelmúlt, a második világháború utáni korszak eseményeinek kutatása fémjelzi munkásságát. A kötet előszavában fiatalkori felismerését a következőképpen fogalmazza meg: ,,…számomra az élet valamelyes sikerrel kecsegtető alkalmai szigorúan a szavakhoz vannak kötve”.

A kötet a szerző közelmúltban írt egyes tanulmányait, előadásait és beszédeit tartalmazza. Mondanivalójukban és eszmeiségükben az egyetemes emberi értékek példáját hordozzák. A felvillantott személyek élete és munkássága ezen értékek alkotásában és megőrzésében fogalmazódott meg. Bolyai János 1823. november 3-án kelt, édesapjához címzett levelében a következőket írja: ,,Most többet nem szólhatok, csak annyit, hogy semmiből egy új, más világot teremtettem.” E szavak mögött egy, az egész geometriai gondolkodást átformáló felfedezés állt, de ugyanezek a szavak érvényesek lehetnének számos más tudósunk tollából is. A reformkor hajnalán megszülető Abafik, a szellemi és gazdasági gondolkodás úttörői egy addig soha nem ismert új irányba terelték a magyar tudományos életet. Széchenyi István, Wesselényi Miklós, Bölöni Farkas Sándor, Kemény Zsigmond, Gyulai Pál, Szilágyi Sándor csak néhány fénypont eme generáció sorában. A szorgalom, a becsület, az önfeláldozó munka számukra nem tehertétel volt. Amint azt szerző megjegyzi, Széchenyi Hitelje vagy Wesselényi Balítéletekről című műve ma is fenntartás nélkül olvasható, a gondok nem változtak meg, csak más köntöst öltöttek. A dualizmus bizonyos értelemben vett tompasága, majd az ezt követő 20. század háborúi, diktatúrái és szellemi tévelygései a lényeget nem tudták megváltoztatni.

Sokak számára ijesztő, hogy Erdély kisebbségeinek ma ugyanazért kell harcolniuk, mint százötven, nyolcvanöt, illetve ötven esztendővel ezelőtt. Az elmúlt évtizedek során a magyarság háromszor teremtette újra intézményeit. Ebben a folyamatban központi szerepet vállalt az Erdélyi Múzeum-Egyesület. Múltjával a kötet több tanulmánya is foglalkozik. Az 1859-ben Mikó Imre által megteremtetett EME 1950-ig töretlenül fennállt. Célja az erdélyi magyar tudományos élet szervezése és összefogása volt. Kelemen Lajos, Szabó T. Attila, Imreh István, Jakó Zsigmond neve visszatérő motívuma az egyesület életét bemutató írásoknak. Természetesen a két világháború közötti időszakban számos más, a kisebbségi sorsot vállaló nagy név tarkította az EME sorait. Benkő Samu előadásaiban az ő tevékenységük is tisztán körvonalazódik.

Az 1989-es decemberi újraalapítás körüli események hű rögzítése már kordokumentumnak számít. Jakó Zsigmond és a szerző személyében  az EME két régi tagja lép újra az előtérbe, és próbál hidat építeni negyven év szakadéka felett.

Életének fontosabb pillanataira emlékszik vissza az író a Beszélgetések és a Vallomások című fejezetekben. A Lőrincfalván és a Küküllőszéplakon eltöltött gyermekkor emléke, a marosvásárhelyi és a kolozsvári iskolák bőséges szellemi táptalajt nyújtottak a későbbi alkotó munkához. Mint kora nemzedékéből oly sokan mások, ő is csalódik a sztálini kommunizmus európai és keresztény hagyományokat semmibe vevő rendszerében. Egyetemi gyakornok, munkanélküli, a Korunk munkatársa, kutató – megannyi állomás egy Kolozsváron élő történész életében. A kötet soraiból rövid betekintést nyerhetünk ezen intézmények 1950-es évekbeli viszonyaiba és általuk az egész rendszerbe.

Az alkalmi szavak sorából külön kell szólnunk a jeles személyiségeket bemutatókról. Részben megemlékezések, másfelől ma is élő személyek dicsérete. Többségük a Budapesten 2001-ben kiadott Magyar Örökség. Laudációk könyve. 1995–1999 (Szerk. Farkas Márta) című kötetben jelent meg. Ezek a beszédek a Magyar Örökség Díjjal kitüntetettek méltatása alkalmából hangzottak el, amely díjak átadására többek között Benkő Samut is felkérték. Alkalomhoz illő tömör írások. Kovács Margit szobrász és keramikus, Szabó T. Attila, az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár megalkotója, Kós Károly építész-író, Szabédi László és Csendes Zoltán, a megalkuvást nem vállaló egyetemi professzorok, Kányádi Sándor költő, Benda Kálmán történész mind kiemelkedő alakjai a magyar művelődési életnek.

A kötetet záró utolsó fejezet temetéseken elhangzott búcsúztatásokat tartalmaz. Jó barátok, az erdélyi művelődési élet kiemelkedő személyiségeinek ravatalánál elhangzott beszédek ezek.