A söröző, kávézó, étterem elemi próbája, hogy beüljünk elfogyasztani valamit, zseb és tetszés szerint. Amíg hűl a gulyás, olvad a kávéban a cukor, és alábbhagy a pohár sör izgalma, szemügyre vesszük a vendégeket és a vendéglőst, esetleg – érzékenység szerint – rozsdát, hasadást, kilazult szeget kereshetünk széken, asztalon. Végül osztályozunk. Annak függvényében, hogy mennyire ízlett a cigaretta; hogyan válaszolt a csinos felszolgálólány (rövid szoknya, hosszú, hosszú láb, rajta sötétbarna harisnya) ellenállhatatlan, sármos vigyorunkra; milyen árnyékot vetett a lámpa, miközben odakint hideg lett, és beborult.

Vannak napfényes kávézók, ahol díszcserjék hűvösében, színes fotelekben pihenve isszuk a limonádét és a barackpálinkát, miközben mintha részesei lennénk a kinti forgalomnak. Ezeket leginkább nyáron jó felkeresni, amikor fagylaltot kívánunk enni egy kiadós séta vagy úszás után. Vannak homályos, szűk, de meghitt sörözők, ahová a régi barátokat visszük. Vannak csillogó, zenés helyek, ahová piros-fekete pulóverben megyünk esténként, lányokat kutatni. És vannak ezenkívül besorolhatatlan helyek, amelyek éppen örökös újdonságaikkal, higanyszerű változékonyságukkal csábítanak.

A Café Rolling Rock kétségkívül a budai vendéglátóipar bravúros fenegyereke. Csintalan, amerikai és nagyon bulis hely, bár valamivel drágább, mint egy átlagos budapesti söröző – másfelől viszont ezek az árak a kétségtelen minőség garanciái. A tágas és színes belső környezet nem kedvez a sejtelmeset és rosszfiúsat kereső egyetemistáknak, a fiatalok azon rétegének, akik a mulatást és az italozást füstös alagsori kocsmák képzetével társítják. Krúdy Gyula Szindbádja sem érezné jól magát benne, túl tiszta és átlátható a hely egy vadregényes torhoz. Sajátos romantikájú világa mégis az egyetemistákat és a fiatalokat ragadja el, a sportkocsik, a mozgás és a rockzene kedvelőit. Ami különleges és leginkább vonzó benne, az a makulátlan tisztaság és a berendezés megkapó ötletessége. 

Az erdélyi sörözők között színvonal tekintetében aligha akad párja, s ha akadna is, hosszú távon aligha maradhatna fenn a kényszerűen magas árai miatt. Nem hasonlítható sem a felkapott temesvári, sem a kolozsvári, sem a marosvásárhelyi kocsmákhoz és lyukakhoz. Ne az Erdélyben megszokott deszkafalú bisztrókra vagy pincébe csúszott füstös bunkerekre gondoljunk, inkább a Beverly Hills tévésorozatra. De nem hasonlít semmihez, ami európai. Talán csak abban a vágyban és (visszás, de kulturálisan igencsak jellemző) igyekezetben európai, hogy megértse és minden apró részletében utánozza Amerikát; meg talán a nosztalgiában egy olyan kor után, amelyet 2003-ban az öreg kontinens talán többre értékel, mint az Újvilág.

Vendéglátóipari egységként nehezen kategorizálható. Bár a cégér kávézót sejtet, a belső tér lenyűgözően sokszínű és mobilis, karizmatikus és tetszés szerint variálható. Hétköznapi változatában is több egyszerű kávézónál: étteremként is működik, előkelő árfekvésben, ami jócskán leszűkíti a vendégek körét. Vagy inkább: szelektálja, hiszen valahányszor csak betérünk, mindig találni benne currys csirkét falatozó üzletembert, gulyást kanalazó családot vagy csemegéző baráti társaságot.

Házibulik, összejövetelek, sajtótájékoztatók rendezésére elsőrangú. A helyiség rövid munkával tetszés szerint alakítható a kevés rögzített berendezésnek köszönhetően. Ilyen berendezés a bárpult és mögötte a tükrös bárszekrény, amelyet azonban biztosan senki nem akar elmozdítani: roskadásig meg van rakva finomabbnál finomabb italokkal, melyek nem annyira a kommersz, mint inkább a különleges ízlést célozzák.

A bejáratot tekintve a (négyzet alakú főhelyiségből és a hosszára fektetett téglalap alakú különszobából álló) kávézó alapjának hosszában kétoldalt kicsi étkezőfülkék helyezkednek el, melyek szükség esetén nyolc embert is be tudnak fogadni. Ezt a tipikusan amerikai gyorsmegoldást is ismerhetjük kedvenc filmjeinkből. Egylábú, falnak támasztott fémasztalkák lépésnyi magas fémdobogón, piros műanyag huzattal borított fotelek, türkizkék asztali lámpák – mindezek egy autópálya menti gyorsétterem szigorúan funkcionális kellékei. Ám mivel a Rolling Rockban a hangulat a legfontosabb és nem a funkció, közvetlenül a kisvendéglő berendezései mellett, a csokoládészínű fapadlón egy kávéház fűzöld székei csoportosulnak parányi, fűzöld asztalok körül. Ez a kávéházi rész alkotja a szórakozóhely legtágasabb, legkönnyebben mozgatható és átcsoportosítható részét, aminek gyakori és gyakorlati haszna van, a Rolling Rock ugyanis sűrűn ad otthont sajtótalálkozóknak, üléseknek és megbeszéléseknek. A szokásos szórakoztató programnak pedig szerves része az élőzene, ami hajnalba nyúló bulikra inspirál. Olyanok léptek fel itt, ahogyan azt a kávézót működtető International Gastro Media Trade eseményszervező cégtől megtudhatjuk –, mint Csepregi Éva és Vikidál Gyula. Ami esetleg zavaró lehet, az a tolongás, amikor híresebb együttesek lépnek fel, hiszen ez a százharminc embert befogadni képes helyiség azért mégsem éjszakai mulatóhely.

A berendezés minden részletében az ötvenes-hatvanas évek Amerikáját idézi, azt a kort, amikor a Rolling Rock helyi különlegességből igazán ismert és elismert sörré nőtte ki magát. A bárszekrény egy Ford Mustang műszerfalára emlékeztet, a homlokzat kellős közepébe óra van építve, mint egy sebességmérő. A jégbe hűtött pezsgők, krémlikőrök és ritka égetett borok hatékony üzemanyagával rövidesen a legendás gépkocsihoz hasonló sebességgel száguldozhatunk, ha merünk. Mintha mellettünk lemaradó nagyvárosok fényei lennének, mozgatható, háromszínű reflektorokkal van tele a mennyezet, a dancefloor-zene hőskorának elmaradhatatlan kellékeivel. Még egy közepes méretű, csillogó diszkógömb is emeli a hangulatot. A falakat és az oszlopokat pedig sűrűn borítják az amerikai trófeák: sörreklámok, aranylemezek, kaliforniai számtáblák, plakátok. Olyan márkanevek uralkodnak itt, mint a Wrigley’s Spearmint, a Ford, a Chevrolet, a Harley Davidson, a Playboy és a Coca Cola, mindez a hatvanas évek egzaltált, romantikus stílusában festve, fotózva és rajzolva. Tucatnyi Elvis Presley és Marilyn Monroe, Beatles és Santana; találkozhatunk az ellenállhatatlan, csábítóan romlott James Deannel és halálos sportkocsijával; a tragikus sorsú Janis Joplinnel; a táncos lábú Ann Margrettel, aki vörös hajával és örökös rózsaszín pulóverével a hatvanas évek eszményképe volt.

Hollywood feliratú fényreklám ragyog a különszoba bejárata fölött; ezt a termet bármikor le lehet foglalni különböző partik, legénybúcsúk, kisebb esküvők rendezésére, hiszen egyetlen kapcsolata a külvilággal a jól záródó ajtó, amely csak a meghívottaknak tárul fel, biztosítva a tökéletes intimitást. Pár méterre a különterem bejáratától áll a kis mozgatható színpad, mely napközben tökéletesen illeszkedik az étkezőfülkék közé, csak estére változik át. Fontos kelléke a hatalmas vászonra festett amerikai tájkép, a végtelenbe kanyargó sivatagi autópálya, amely koncertek alatt a falat borítja, és a hátteret alkotja.

A díszlet központi eleme természetesen maga a markáns, szőke amerikai: a Rolling Rock sör, egyedi kivitelezésű üvegével és összetéveszthetetlen címkéjével. Durván hatvan éve gördül a piacokon, és hódítást hódításra halmozva az Egyesült Államok második legkeresettebb belföldi sörévé nőtte ki magát (a kedvenc sör a Michelob, de inog már alatta a trón: a Rolling Rock iránti kereslet 1987 óta töretlenül növekszik). A világ minden táján vannak rajongói – őket a Rolling Rock Fan Club tömöríti. És hát nemcsak a rajongói klubnak, hanem magának a kávézónak is ez a sör adja a nevét, hirdetve, hogy az elsőrangú márka magának helyet és elismerést követel. Olyan a város közepén, mint egy zöld-fehér forrás, amelyből Amerika legjobb szelleme buzog fel, az a sokat kritizált szuggesztív erő, amely felszínesnek és pimasznak érzett, de valahol mindig minőségi divatjával elsöpri az európai hagyományokat. Úgy is mondhatnánk: az Egyesült Államok volt a huszadik század legtermékenyebb hagyományteremtő társadalma, hiszen minden egyes évtizedének egyedi, máig élő és elterjedt divatja van.

Ez a meghökkentő kulturális jelenség a zaklatott európai történelem szörnyszülöttje. Az ötvenes-hatvanas évek Franciaországát egy valaha erős gyarmati uralom emléke lengi be keleti misztériumokra vágyó fiataljaival, a háborús megaláztatásból lassan magukra találó, ám gyorsan fasizálódó nacionalistáival és fellendülőben levő gépjárműiparával. Németország a skizofrénia görcseiben hever, az NSZK csendben gazdagodik, az NDK siralmas helyzete valamiféle nosztalgiát kelthet ugyan, most, hogy a lidércnyomásnak vége van, de hagyományt nem teremthetett. Ezzel egy időben az ötvenes-hatvanas évek Amerikája az általános jólét és biztonság, később a nyughatatlanság és neoprimitivizmus kórjától szenved. Ez a két, vívmányaiban és árnyoldalaiban egyaránt oly ellentétes évtized alakítja majd ki az Államok kétféle, oly eltérő összképét, és lesz kútfője az ország két ellentétes, ám egyforma érvényű megítélésének.

Bár különleges, de nem rokontalan Budapesten a Rolling Rock. A Ferencvárosi Torna Club focicsapata (maga is jelentős sörfogyasztó) egykettőre szoros kapcsolatot alakított ki a barátságos, zöld-fehér sörrel és sörözővel. Több generáció törzshelye.

Az RR krémes, visszafogottan habzó, testes sör. Különlegesen világos színét a magas malátatartalom és az egyedi pörkölő eljárás adja. Rizsből és kukoricából főzik; az európai sörök közül talán a Heineken és a Leffe rokonítható vele. Tiszta, üde íze és kellemes illata igazi társasági sörré avatják.

Mivel mindannyian a germán istenek nektárjának tisztelői vagyunk, érdemes megismerkednünk a Rolling Rock történetével. Pittsburghtól (Pennsylvania) 45 mérfölddel keletre, a Laurel-fennsík lábánál fekvő Latrobe városkában van a vállalat székhelye, ugyanott található a legelső gyár is, persze felújítva és berendezve a millióliteres termelésre. Latrobe városkájában nem az RR az első sörmárka. 1893-tól kezdve számos csapszék nyílt, melyekben német és belga receptek alapján házi főzésű sört mértek. A Laurel-fennsíkról és az Appalache-hegységről számtalan kristálytiszta forrás vize zúdul le, a föld pedig zsíros és termékeny; e körülmények hatására rövidesen virágzásnak indult a pennsylvaniai sörgyártás. Mint annyi más ígéretes és alkoholos vállalkozást, a latrobe-i sörméréseket is tönkretette az 1920-as alkoholtilalom.

Egy helybeli család öt sarja, az azóta legendává vált Tito testvérek 1932-ben felvásárolták az Old Latrobe, egy kényszerűen kiszáradt márka gyárait. Akkoriban már érezhető volt a változás szele: Franklin Delano Roosevelt indult az elnökválasztásokon, és valószínű győzelmét többek között az az ígérete is előrevetítette, hogy eltörli az oly sok gondot és túl kevés fejfájást okozó szesztilalmi rendeletet. A Tito testvérek munkába lendültek, és hamarosan piacra dobták a népszerű Latrobe Pilsner és Latrobe Old German márkákat. Az igazán nagy dobást mégis az 1939-ben, egy hirtelen ötletből fogant szőkeség, a Rolling Rock jelentette. A közeli hegyek szikláiról lezúduló csermelyekről nevezték el, amelyek olykor hatalmas sziklákat görgettek a szakadékokba, valahogy úgy, ahogy a sör áramlatai hajtják maguk előtt az íz buborékjait. Nem kizárt, hogy a rock and roll, illetve a Rolling Stones nevét (akár tudat alatt) befolyásolta, hiszen a sör szoros kapcsolatban áll eme igencsak világias zenei irányzattal, és Mick Jaggerékről eddig még nem jegyezték fel, hogy alkoholos üdítőt visszautasítottak volna, amikor felkínálták nekik.

Idővel világszerte ismert névjeggyé vált a hosszú nyakú, zöld üveg és a színes, üvegre festett címke, rajta a versenyre szerszámozott lófejjel, az akadálypályával, a minőségjelzéssel és az elmaradhatatlan, titokzatos 33-as számmal. Minden címkén szerepel ugyanis egy jókora 33-as, látszólag funkció nélkül, csak a poén kedvéért. A bűvös szám, illetve bizonytalan jelentése – az íz és az egyedi összetétel mellett – jelentős szerepet játszott a Rolling Rock kultuszában, így elterjedésében is. A sör fanatikusai mindmáig vitáznak a szám eredetéről és szerepéről, holott a tulajdonosok már évekkel ezelőtt engedtek a média kíváncsiságának, és felfedték a titkot.

Mint a legtöbb zseniális húzás, a boszorkányos 33-as is a feledékenység műveként lett a márka egyik véd- és névjegye. 1939-ben ugyanis a Tito testvérek valami találó reklámszöveget vagy jelmondatot készültek a sörösüvegekre nyomtatni. Ennek érdekében pályázatot hirdettek, a nyertes szöveget pedig nemcsak a frappáns odamondás, hanem a rövidsége is kiemelte a többi közül. Annak idején a gyorsírt vagy gyorsgépelt szövegeket egy 33-assal zárták, jelezve, hogy a szöveg csak tömörítése a mondanivalónak. Jó humorérzékkel a nyertes szöveg szerzője is odaírta a szlogen alá a végzetes számot, ami később nyomdai hiba folytán az üvegekre is rákerült. Takarékossági okokból a Tito testvérek végül a hibás üvegek megtartása mellett döntöttek, mint később kiderült, igen helyes üzleti érzékkel. Mert míg a szlogen tulajdonképpeni szövegét mára senki nem ismeri, a 33-as megállta a helyét.

1987-ben nehéz döntés várt a Tito testvérek maradékára: amatőr termelőként elérték a teljesítményük csúcsát, és választhattak: vagy eladják a sörgyárat, vagy lassú, de biztos anyagi romlás elé néznek. Így vált ez a tipikusan amerikai termék a belga Interbrew S.A. tulajdonává, a latrobe-i sörgyár pedig a legnagyobb európai sörkereskedelmi cég leányvállalatává. A Budapesten is fogyasztható Rolling Rock sör így annyiban nem eredeti, hogy Angliában gyártják – természetesen szigorúan az eredeti, titkos recept szerint. Ez az ihletésére nézve belga sör így egy amerikai körutat követően visszatért az öreg kontinensre.

Európában eddig hét Rolling Rock Café nyílt. A budai változat fontos közlekedési ütőéren, a Bartók Béla út 76. alatti egykori bérház sarkán, neves szomszédságban: a Móricz Zsigmond és a Kosztolányi Dezső tér között épült ki, szemközt a Feneketlen tóval és a Gellérthegy luxuspalotáival. A kávézó él, ragyog, gyarapszik; az idei április idusán ünnepelte fennállásának negyedik évfordulóját. Működésének négy rövid éve alatt számtalan híresség kedvencévé, az újságírók törzshelyévé és Budapest egyik, látogatásra – különösképp éjféltájban – feltétlenül javallott, elit és mégis felszabadult szórakozóhelyévé vált. Szerencsére a szmoking még nem kötelező. Egy kényelmes pulóverben, jó társaságban néhány üveg amerikai (bár Angliában gyártott) sört elfogyasztani kevés ennél kellemesebb hely van.