Január 2003
Európai integráció Magyarok - Románok
Szabó Géza A harmadik Európa
Nem harmadik Európa, hanem ‘‘a’’ harmadik. S nem a harmadik világra emlékeztet... Mit jelent ez a bizonyos harmadik Európa ‘’temesvári olvasatban? Például nem a román közéletben szokásos politikai’’ideológiai szemüvegen keresztül szemlélik az egykori Osztrák–Magyar Monarchia csontvázát, hanem előítéletektől mentesen mutatják be az itteni népek és népcsoportok kultúráját, ‘‘a térség reális szellemi portréját’’ kínálják fel. A nyugati kultúra hegemóniáját próbálják megtörni a román közéletben.
A magyarokat például nem azért kell lefordítani ‘’vallják –, mert bizonyos értelemben ez divattá vált az utóbbi időben (Nyugaton persze), hanem azért, mert jók. Kiadás előtt áll a Konrád Györggyel készített beszélgetéskötetük, és hasonlót terveznek Nádas Péterrel. (Nádast egyébként ők fordították le először románra, a iaşi’’i Poliromnál jelent meg a családregénye.) A csoport nem konjunktúrahullámokon közelít a magyar irodalomhoz. Ciprian V?lcan például olyan (Bukarestben szentségtörésnek tűnő) kijelentéseket is megenged magának, miszerint az 1989 utáni romániai magyar irodalom sokkal nyitottabb, értékesebb, mint a román.
‘‘Nyilvánvaló’’, hogy magyar irodalmat nyugati közvetítéssel fogyasztanak: Márai, Esterházy, Konrád és Nádas neve számukra ugyanolyan ismerős, mint a román íróké. Tudathasadásos állapot viszont, és ezt elismerik, hogy éppen a közvetlen közelükben élő és alkotó magyarok műveit nem ismerik, a romániai magyar irodalomról édeskeveset tudnak. Ebből a hiányérzetből született egy lehetséges olvasat, az O antologie a literaturii maghiare din Transilvania (aminek a tükörfordítása ez volna: ‘‘Az erdélyi magyar irodalom egyik antológiája’’ ‘’a hangsúly az ‘‘egyik’’‘’re tevődik, ami meglehetősen tréfás dolog, hiszen nincs ‘‘olyan sok’’. Sőt.), szerkesztette Balázs Imre József és Ciprian V?lcan. (Polirom. Iaşi, 2002.) A kétnyelvű kötet az ‘‘A Treia Europ?’’ sorozatban jelent meg, a Pro Helvetia Alapítvány (Arts Council of Switzerland) támogatásával. Az előszót Balázs Imre József jegyzi. A kötet három nagyobb egységre tagolódik. Az első rész elméleti jellegű, Láng Gusztáv, Cs. Gyímesi Éva és Balázs Imre József reflexiója olvasható benne az erdélyi magyar irodalomról. A második rész a költészeté (Kányádi Sándor, Lászlóffy Aladár, Király László, Visky András, Kovács András Ferenc, Jánk Károly és Orbán János Dénes verseit tartalmazza), a harmadik részben pedig prózaírókkal (Bodor Ádám, Szilágyi István, Láng Zsolt, Molnár Vilmos) ismerkedik a román olvasó. A próza’’, illetve tanulmányfordítások Gabos Ildikótól, Marius Tabacutól, Szász Tibortól és Szonda Szabolcstól származnak, a verseket Paul Drumaru ültette át románra.
Az előzményekről csak annyit, hogy az ATE tematikus lapszámokat ad ki a közép’’európai térség kultúráiról, legutóbbi, az ötödik szám (a lengyel után) vaskos magyar összeállítás volt (ezt ők a szellemi térségben elkövetett mélyfúrásnak nevezik), ahhoz készült egy nagyobb blokk a romániai magyar irodalomból ‘’ami oly nagyra dagadt, hogy végül különálló kötetként látott napvilágot.
A kötetek 2002. novemberi, kolozsvári bemutatóján a temesvári csoport fiatal kutatói oldott hangulatban beszélnek terveikről, megvalósításaikról. Dana Chetrinescu a kétnyelvű kötet anyagai alapján úgy látja (kívülállóként, kívülről befelé ‘‘leskelődőként’’), hogy a mai romániai magyar nagy lélegzetvételű irodalom, tematikája erőteljesen posztmodern, és mint ilyen könnyedén kiszabadul a regionális korlátok szorításából. A fordulat utáni romániai magyar irodalom sokkal életszerűbb, mint a román ‘’ragozza tovább Chetrinescu azt a gondolatsort, amelyet Ciprian V?lcan felvetett –, hiszen a román irodalom a forma rabja, ugyanakkor talán túlságosan hagyománytisztelő. Chetrinescu szerint a kis népek irodalma is kezd szalonképes lenni a világban, ebbe az áramlatba iktatható be az, hogy kezdik megbecsülni... a magyarokat.
(Példa erre a váratlan Nobel’’díj ‘’bizonygatják a temesváriak, akik az Orizont című folyóiratban nemrég közöltek egy terjedelmes összeállítást: ‘‘Ön kinek ítélte volna oda a román irodalom szereplői közül a Nobel’’díjat?’’ Ezt nem sértődékenységből próbálják kideríteni, még csak nem is féltékenykedve: lám, ők már megkapták, mi nem! Talán itt érdemes említést tennünk óriási vállalkozásukról, a közép’’európai kultúra ‘‘kis’’ enciklopédiájáról, amely hamarosan felkerül az internetre, a hozzászólások begyűjtése és feldolgozása után pedig rangos, több száz oldalas alapműként, világnyelvekre lefordítva nyomtatásban is napvilágot lát. Másik, hasonló horderejű kezdeményezésük, a 20. századi közép’’európai regények lexikona ugyancsak megjelenés előtt áll.)
Általában az történik, hogy kerekasztal köré ülnek román és magyar írók, költők, irodalmárok, szakmabeliek, közéleti személyiségek stb., barátságosan csevegnek ‘’és osztják... sokszor a nagy semmit. Mivel nem tudnak átlépni egy bűvös kört, az ünnepélyes összeborulások formaságának a határain belül ragadnak. Ezt az egyhangúságot töri meg a temesvári csoport: a magyar kultúráról készített lapszámban több tanulmányt szentelnek a 20. századi magyar regénynek. Ugyanilyen fontos az a rész, amelyben románok és magyarok vallanak a másik kultúrájáról.
Ez a rész persze kísértetiesen hasonlít a vásárhelyi Vatra 1999’’es ankétjához, amelyben több román író frappánsan bevallotta, hogy ő bizony egyáltalán nem ismeri a romániai magyar irodalmat, az erdélyi magyar írókat. Nesze neked transzszilvanizmus! Hasonló háttéradat: 1999–2001 között a Korunk az Apostrof című román folyóirattal közösen román–magyar előadássorozatot szervezett. Az egyik jó nevű román költő nagy közönség előtt ismerte be, hogy ő kiváló ivócimborának tartja Mózes Attilát és Király Lászlót, de műveiket kizárólag csak akkor olvassa, ha többé’’kevésbé illuminált állapotban maguk az érintettek lefordítják ezeket, és az orra alá dugják.
De visszatérve a 2001’’es jelzésű, az Orizont című folyóirat és A Harmadik Európa Alapítvány kiadásában napvilágot látott magyar összeállításhoz, talán érdemes volna néhány gondolatot lefordítani a szerkesztőségi előszóból: ‘‘Miért Magyarország? Elsősorban éppen jelenkori, rendkívül dinamikus irodalma miatt. Ez az irodalom a világnyelvekre történt átültetések révén erőteljesen jelen van a legfontosabb európai kultúrákban.’’ Említés történik az Esterházy–Konrád–Nádas’’hármasról mint arról a csoportról, amelynek a jelenkori magyar irodalom nyugati népszerűségét köszönheti. Ugyanakkor A Harmadik Európa kezdeményezéseiről is olvashatunk, a Konrád’’féle beszélgetéskötetről, valamint a budapesti Román Kulturális Központ által szervezett megbeszélésekről (Anamaria Pop kezdeményezése). A Harmadik Európa Alapítvány hathatósan együttműködik az ELTE’’vel és a szegedi tudományegyetemmel, a BBTE’’vel ‘’és nem utolsósorban a Korunkkal, hiszen az említett lapszám Korunk’’szerkesztők (Balázs Imre József, Horváth Andor) közreműködésével jött létre.
Az összeállításban szereplő terjedelmes ankétban román és magyar írók, költők, fordítók, egyetemi tanárok, szerkesztők, kritikusok, irodalomtörténészek fejtik ki véleményüket a másik kultúrájáról. (Ágoston Hugó, Anavi Ádám, Balázs Imre József, Bíró Béla, Mircea C?rt?rescu, Demény Péter, Paul Drumaru, Láng Zsolt, Mircea Martin, Carmen Muşat, Anamaria Pop, Ion Pop, Mircea Popa, Szilágyi Júlia, Szonda Szabolcs, Geo ?erban, Vallasek Júlia, Daniel Vighi, Visky András szerepel ebben az ankétban.)
Az értelmiségiek Kelet és Nyugat között című anyagban annak a vitának a szerkesztett változatát olvashatjuk, amelyet 2000’’ben a budapesti Román Kulturális Központ szervezett, és amelyen részt vett többek között Sorin Antohi, Konrád György, Andrei Pleşu, Göncz Árpád, Horia’’Roman Patapievici, Molnár Gusztáv, Mircea C?rt?rescu és Hankiss Elemér. A jeles írók, szociológusok, politológusok, filozófusok, történészek és irodalomtörténészek az akkori legégetőbb román–magyar kérdéseket boncolgatták. Ugyanakkor került bemutatásra Andrei Pleşu frissen megjelent két magyar kötete (mindkettőt Horváth Andor fordította), amelyekből románul, illetve magyarul részleteket olvasott fel Mircea C?rt?rescu és Esterházy Péter.
A lapszámnak van egy ún. ‘‘építőtelep’’ című rovata, amelyben szakavatott tanulmányokat olvashat a román közönség Örkényről, Márairól, Kosztolányiról, Krúdyról... és a halálról. A legérdekesebb írása ennek a résznek mindenképp a lapszámfelelős Ciprian V?lcan tollából származik (A magyarok és a halál).
Végül pedig ‘’de távolról sem utolsósorban ‘’van a lapszámnak egy terjedelmes összeállítása, amelyben a temesváriak Esterházy Pétert, Konrád Györgyöt és Nádas Pétert mutatják be. (Érdemes megjegyezni, hogy a 333 oldalas lapszámból ez a rész 165 oldalt ‘‘metszett ki’’, ami jelzi egyben, milyen fontosnak tartják a hármasfogat szerepét Temesváron.)