1. Ilyen traktátust...
Ilyen traktátust fiatal ember nem ír.
Mégsem hiszem, hogy ezt halálfélelem diktálja.
Sok próbálkozás után ez csupán köszönetmondás,
továbbá búcsú a dekadenciától,
amelybe korom költői nyelve süllyedt.

De miért a teológia? Mert elsőé az elsőség.

S ebben igazságra tapintunk. Hisz éppen a líra,
amely ijedt madárként repdes, és átlátszó
ablaküvegnek ütközik, bizonyítja,
hogy nem élhetünk fantazmagóriákban.

Bárcsak visszatérne beszédünkbe a valóság.
Más szóval az értelem, amely nem létezhet, ha nincs abszolút
vonatkozási pontja.

2. A költő, akit falusi templomban...
A költő, akit falusi templomban
katolikus parókián kereszteltek,
bizony nemegyszer gondba esett
saját hitsorsosai miatt.

Hiába próbálta kitalálni, mi jár a fejükben.
Gyanította, hogy a megaláztatás avult félelme,
valamint kompenzációs mítoszok.
De hát e gyerekek közül mindegyik a saját sorsát hordta.

Erkölcstelen volt az ‘‘én–mi’’ ellentéte.

Mert kiderült, hogy ő magát náluk jobbnak képzelte.

Könnyebb volt idegenekkel angolul imádkozni
Berkeleyben, a Szent Magdolna’’kápolnában.
Egyszer, amikor terelőúthoz ért, ahol az egyik sáv
San Franciscóba, a másik meg Sacramentóba vezet,

elgondolkozott, hogy teológiai
traktátust kell egyszer írnia,
hogy levezekelje bűnét: a gőgös önimádatot.

3. Nincs birtokomban...
Nincs birtokomban az igazság, és nem is akarom birtokolni.

Csak az eretnekség mezején való bolyongás adatott meg nékem.

Hogy elkerüljem, amit a hit nyugalmának hívnak,
s ami nem más, mint önelégedettség.

A lengyel hívők szerették a templomi szertartás szavait,
de nem szerették a teológiát.

Lehet, hogy olyan voltam, mint egy barát erdei kolostorban,
aki, kinézvén az ablakon az áradó folyóra,
latinul írt traktátust az irhabekecses parasztok
számára érthetetlen nyelven.

És milyen komikus a városka girbegurba kerítései közt,
ahol tyúkok kapirgálnak a poros utca közepén,
Baudelaire esztétikájáról elmélkedni!

Bár megszoktam, hogy segítségért a Szűzanyához folyamodjak,
nehéz volt őt felismernem
az oltár aranyára emelt istenségben.

4. Bocsánat...
Bocsánat, tisztelendő teológusok, ezért a hangért, amelyik
elüt talárotok violaszínétől.

Vergődök, forgolódom stílusom ágyán,
keresve, hogy mikor lesz elég kényelmes,
vagyis nem túl kegyes és nem is túl világi.

Kell lennie egy középútnak az absztrakció
és a gyermetegség közt, hogy lehessen komolyan beszélni
a valóban komoly dolgokról.

A katolikus dogmák mintha pár centivel
túl magasan lennének. Lábujjhegyre állva
egy szempillantásig úgy tűnik: látunk.

De a Szentháromság titkát, az Eredendő Bűnét
és a Megváltás titkát is mintha csak
páncél védené az észtől, értelemtől.

Amely hiába próbál megtudni bármit is Isten
történetéről a világ teremtése előtt s arról, hogy mikor
vált szét Birodalmában a jó meg a rossz.

S vajon mit értenek ebből a fehérbe öltözött lánykák,
akik most járulnak első áldozásra?

De még az ősz teológusoknak is kicsit sok ez,
így hát inkább becsukják a vastag könyvet, az emberi
nyelv elégtelenségére hivatkozva.

De ez még nem elegendő ok arra,
hogy az édes kicsi Jézusról gügyögjünk, ahogy a szénán fekszik.

5. Adósság
Ez a Miczkiewicz, minek vele foglalkozni, ha így is megteszi?

Akit a hazafiság kellékévé változtattak a tanulóifjúság okulására.

Konzervvé, amelyet ha kinyitunk, rajzfilmet villog
hajdani lengyelekről.

S a katolicizmus, nem jobb, ha békén hagyjuk?

Hogy megmaradjon a szenteltvíz’’hintés rítusa,
az ünnepek megtartása és a halottak
tiszteletteljes búcsúztatása a temetőkben.

Mindig lesznek, akik komolyan fogják ezt venni,
vagyis politikusan fogják kezelni.

Sohasem léptem szövetségre a felvilágosodásnak
ez ellenségeivel, akik az ördög szavát hallják
a liberalizmus hangjából, amint toleranciát hirdet a máshitűeknek.

Sajnos rám is illett az amerikai mondás,
amelyet ellenséges célzattal szokás idézni:
‘‘Aki egyszer katolikus, örökre katolikus.’’

6. Mindhiába
Az istenek vagy mindenhatóak, de az általuk teremtett
világról ítélve, nem jóságosak, vagy jóságosak, de a világ
kicsúszott a kezükből, s így nem mindenhatóak.
Epikurosz iskolája

Hatévesen elborzasztott a világ kőkemény rendje.

Hiába kerestem később oltalmat
a madarak színes atlaszában, a Természetbarátok
Körének pufók gyűjteményőreként.

Charles Darwin, aki lelkésznek készült, szomorúan
tette közzé a természetes kiválasztódás elméletét,
előre látva, hogy az az ördög teológiáját fogja szolgálni.

Minthogy az erősek győzelmét és a gyöngék vereségét jelenti,
és ez pontosan az ördög programja,
akit ezért is hívnak Evilág Hercegének.

Minden, ami fut, csúszik’’mászik, repül és elpusztul, érv
az ember isteni lényegével szemben.

Így a Természet ellen fordultam, vagyis a művészethez,
hogy másokkal együtt közös házat emeljek a zene
hangjaiból, vászonra kent színekből és a beszéd ritmusából.

Minden percben fenyegetetten, napjainkat
kő’’ vagy papírkalendáriumba jegyeztük.

Készen arra, hogy egyszer csak hideg kéz nyúl ki a mélyből,
hogy lehúzzon bennünket befejezetlen
építményünkkel együtt.

De abban a reményben, hogy néhányan közülünk ajándékot
kapnak, ami kegyelem lesz a nehézkedés törvénye ellen.

7. Nekem mindig tetszett...
Nekem mindig tetszett Mickiewicz, csak nem tudtam, miért.

Míg meg nem értettem, hogy titkosírással ír, s hogy ez a líra
alapelve, távolság a között, amit az ember tud,
és amit fel is tár belőle.

Vagyis fontos a tartalom, mint mag a hüvelyben, s annak, hogyan
játszanak majd a felszínnel, nincs nagy jelentősége.

El kell nézni a titok keresőinek hibáit
és gyermeteg elképzeléseit.

Engem kinevettek a Swedenborgok és más badarságok miatt,
mivel áthágtam az irodalmi
divat megszabott határait.

Gúnyos grimaszokkal eltorzult pofájukon
majomemberek értekeztek az én jámbor,
gyermeki babonáimról.

Mivel nem akartam elfogadni a számunkra egyetlen
elérhető tudást az emberek együtt’’teremtéséről
s annak az együtt’’alkotásáról, amit igazságnak neveznek.

Mivelhogy én Ádámban és Évában akartam hinni,
a bűnbeesésben és a visszatérés reményében.

Gömöri György fordítása