1998 gazdaságpolitikai történései, a kétszeri kormányválság, a hatalomra került jobbközép kormány intézkedési programjának ismétlődő sikertelenségei mind arra utalnak, hogy a liberális elveken alapuló áprilisi kormányprogram jelentős része nem valósul meg. A beígért adó- és járulékcsökkentés nem következett be, sőt a költségvetési korrekció után, szeptembertől új pótadók rontják a közhangulatot s a növekedés esélyeit.

A jelek arra mutatnak, hogy a stabilizációs program előirányzatai távolodnak, a magánosítás és a szerkezetváltás zsákutcában van. Ez elénk vetíti a kormánykoalíció esetleges bukását, a pénzügyi befektetők elbizonytalanodását és megkérdőjelezi a makrostabilizációs eredmények tartósságát. A román bankok és általában az ország besorolása a nyugati pénzintézetek, illetve az NVA által egyre kedvezőtlenebb, ezért a hitelek megszerzése és folyósítása is bizonytalanabb. Rövid, 1997-es tündöklése után, 1998 derekára nyilvánvalóvá vált, hogy a politikai rendszerváltó elit bukásra áll, ami lényegesen rontja a kormány mozgásképességét és esélyeit. Következetes, erős kormányzás helyett a koalíció tagjai nem képesek tisztázni a tulajdonviszonyokat és alkalmazható törvényeket hozni. Kiderült, hogy egy olyan korszakban, amikor minden a gazdaságban dől el, az új kormányfő nem tudja átfogni a gazdasági sorskérdéseket, s olyan kompromisszumokat elfogadtatni a Demokrata Párttal, amely a földtörvényt és a mezőgazdaságot kivezesse a zsákutcából. Az állami szerepvállalás a jelenlegi csődhelyzetben teljesen kétes, mert a liberális gazdaságpolitika nem valósult meg. Erre vall a vállalati csődök sorozata, a hagyományos piacok elvesztése, a költségvetési hiány, a kilencmilliárd dolláros külföldi adósságállomány, a külkereskedelmi mérleg volumene, a gazdasági növekedés elmaradása a monetáris eszközök alkalmazása miatt, a rohamosan csökkenő belső fogyasztás és beruházások stb.

Ilyen előzmények után, a gazdasági reform végkifejlete s a privatizáció sikere nagy talány, jóllehet három-négy hónapja a makrostabilizáció pozitív eredményeket is mutat. Tény viszont, hogy állandósul az átmenetiség, a bizonytalanság és az exlex-állapot.

1998. július—augusztusban mérséklődött az infláció. Júliusban 1,3, augusztusban 0,6 százalékos volt az inflációs ráta. Szenzációs rekordnak vagyunk tanúi. Miközben az ipari termelés közel 20 százalékkal csökkent 1997-hez viszonyítva, a bruttó nemzeti össztermék közel 6 százalékkal, a mezőgazdaság csődhelyzete általános — az infláció három hónapon át csökkenő tendenciát mutatott. Ez a helyzet tovább tart szeptemberben is. Vitán felül áll, hogy a termeléscsökkenés, a költségvetés katasztrofális helyzete, a privatizációs bevételek elmaradása után ez a fontos stabilizációs mutató: az infláció visszafogása közgazdasági paradoxon. A havi 1—2 százalékos infláció ellenére (1998. június—szeptember) a hitel és betéti kamatláb egy hónapra közel 5 százalék, ami szintén paradox helyzet, s közgazdasági logikátlanság. A paradoxon, dr. Wekerle László szerkesztette, több mint 110 éves kislexikonom írja: szokatlan, a gondolkodás rendes törvényeinek ellentmondani látszó állítás, amely tüzetesebben megvizsgálva igaznak és helyesnek bizonyul. Rousseau szerint paradoxon az olyan állítás, amely száz évvel megelőzi korát. Próbáljuk hát tüzetesebben megvizsgálni, miért "sikerült" Romániában kilenc év után több mint három hónapon át megállítani az inflációt.

A statisztika adatai szerint mind az ipari, mind a mezőgazdasági termelés alacsonyabb, mint 1997-ben, az állatállomány lényegesen kisebb (143 ezerrel szarvasmarhából, 600 ezerrel juhból van kevesebb, mint 1997-ben). A lakossági fogyasztás csökkent (2,6 százalékkal), a belső piac beszűkült, s az export is lemaradt 1997-hez viszonyítva (6—7 százalék). Növekedés helyett nyolc hónapja tart a recesszió, s a visszaesés mélysége alapján Románia megítélése rosszabb, mint Bulgáriáé. A munkanélküliek száma 871 ezer, januártól számuk mind abszolút, mind relatív értékben csökkent (részarányuk 9,2 helyett 8,7 százalék augusztusban). Ez a helyzet egyáltalán nem talál a szerkezetváltás és a gazdasági hatékonyság elvárásaival. Mi ez, ha nem paradoxon? Ellentmond a formális logikának is, a közgazdasági racionalitásnak is. Ennek az ésszerűtlen helyzetnek az okait kutatjuk. Ha megvizsgáljuk a gazdasági átmenet stratégiájának sikerét a szomszédos, kelet-közép-európai országokban, az alábbi megállapításokat tehetjük:

1. Romániában a piacgazdaság kifejlődési és térhódítása kezdetleges. Sem a piac, sem a tervgazdaság és a központi koordináció nem működik jól. A piacgazdaság kifejlődésének egyik alapvető követelménye az lenne, hogy az áruk és szolgáltatások piacán a munkaerő- és tőkepiacon viszonylag összehangolt politikák összehangolására kerüljön sor. Erre azért van szükség, mert e három piac szabályozottságának és intézményrendszerének kell biztosítani a verseny működését és hatékonyságát. Enélkül nincs sikeres konkurencia, gazdasági hatékonység és haladás. Az e piacokon kialakuló árak egymásnak kölcsönösen függvényei: az árupiaci viszonyok hatnak a pénz keresletére és kínálatára, befolyásolják a munkaerőpiacot is. Mindhárom piaci intézmény átalakulásra vár, mert a közelmúlt szocialista hagyatéka nemcsak anyagi és humán, hanem a jog és az intézményrendszer tekintetében is időszerűtlen és nagyrészt használhatatlan. Az intézményi lemaradást illetően elég, ha a tőzsdére és a bankokra, vagy az export—import szabályozásra utalunk.

Az áruk és szolgáltatások piacon kialakuló versenyt egy másik hármas — szintén a gazdaságpolitika által befolyásolt — összefüggésében kell megvizsgálnunk. Ezek a következők:

a) az importverseny (az importcikkek és az importőrök közötti konkurencia);

b) a belföldi termelők egymás közötti versenye;

c) az exportverseny (külső piacszerzés, exportvezéreltség és hatékonyság).

Állításunk szerint kilenc év után a román nemzetgazdaság bonyolult, nehezen áttekinthető helyzetben van. A gazdaságpolitika nem stabil, s a gazdasági rend összehangja kétes. Sajátos dualizmussal állunk szemben: a törvényeket nem tartják be, de a szokságjog és korrupció gyakorta erősebb is, mint a törvény. Ugyanakkor a piacgazdaság fontos törvényeinek elfogadása és harmonizálása április óta hihetetlenül lassan és bizonytalanul működik. Három példa erre: nincs még állami segélytörvény (szubvenciós törvény) és új földtörvény sem, ami biztosíthatná a tulajdonviszonyok tisztázását; enélkül nem lehet eladni nagy állami üzemeket, vállalatokat, farmokat stb. Nem működik a csődtörvény, ami nélkül a csődös állami üzemek felszámolása elképzelhetetlen, így nincs gyors csődeljárás és végelszámolás. Nem lehet kivezetni a piacra a veszteséges állami nagyvállalatokat, mert a politikum dominálja a gazdasági döntéshozatalt, így az állami követelések végrehajtása elmarad, ellentmondásos és a költségvetés forráshiánya nő.

Az eladósodás mértéke a román gazdaságban évek óta egyre nagyobb, s a körbetartozás értéke elérte a 75 ezer milliárd lejt. Ez olyan rekord, ami pénzügyi törvények és a fegyelem be nem tartását tükrözi. (Nyolc év óta nem lépnek fel a rosszul fizetőkkel szemben, ebben a kérdésben mind a hat kormány következetlen és ingadozó volt.)

2. Az alacsony infláció másik oka: bizonyos konkurens piacok egy éve jól működnek. Azok a piacok, ahol a CEFTA-áruk jelen vannak, illetve napi szükségleteket, mezőgazdasági és élelmiszeripari cikkeket forgalmaznak. A zöldség, a burgonya, a tojás, a tejtermék nagy része, a hentesáru esetében a drágulás mértéke lényegesen kisebb, mint az infláció. Bármelyik nagyáruházban mindenki meggyőződhet arról, hogy a külföldi élelmiszerek részaránya túl van az 50 százalékon, s ezek versenyben vannak a román mezőgazdasági termékekkel. A gyümölcsfogyasztás csökkent — nem lehet az árakat emelni, mert a lakosság óriási többségének nincs pénze desszertre. A magyar csirke, szárnyas, hentesáru és tejtermék jobb minőségű és olcsóbb, mert a gyártók technikai és technológiai ellátottsága felsőbbrendű. A vegyszerek és mosóporok esetében a helyzet hasonló: a kínálat meghaladja a keresletet. A cukor és étolaj tekintetében a piac és a konkurencia jól működik, bár meghúzták a vészharangot, hogy jön a drágulás, ez nem történt meg, mert a kínálat nagy, s a készletek meghaladják a szükségletet. Más kérdés, hogy a román termelők eladatlan készletekkel maradnak, mert az importáruk jobbak, a vámilletékek csökkentek 1997-ben és a szóban forgó piacok kimondottan konkurenciálisak.

Az élelmiszer- és konfencióimport, valamint a más fogyasztási cikkek fokozott külföldi behozatala azt eredményezi, hogy a külkereskedelmi mérleghiány közel háromszorosa lesz az előirányzottnak, s megközelíti a 2,8—2,9 milliárd dollárt. Többek között a Nemzeti Bank azért "egyezett bele", hogy a véleményezett dollárárfolyam szeptember közepétől meghaladja a 9050 lejt...

3. Egy másik oka az alacsony inflációs rátának az utóbbi három hónapban az volt, hogy az átlalános piacbeszűkülés és fogyasztáscsökkenés az utóbbi évben bénító hatású volt, és így új termékeket, illetve minőségileg igazán kiválókat csak kis mennyiségben lehet eladni, mert a vásárlók óriási többsége abból a kategóriából kerül ki, amelynek a havi átlagfizetése egymillió kilencvenezer lej körül van. A fizetésemelés elmaradása költségvetési intézményekben (tanügy, egészségügy, kultúra, állami adminisztráció) maga után vonta az eladók visszafogottságát: kisebb haszonkulccsal is megelégedtek. A költségvetési politika 1998-ban ellentmondásos és káros volt: nagyon későn fogadták el a költségvetést, a költségvetési egyensúly nem állt be. Mellékesen az 1998/154-es törvény ugyan érvényben van július 16-tól, de a mai napig sem alkalmazták a fent említett költségvetési ágazatokban, mert a metodológiai utasítások és normák nem készültek el. Továbbá: a költségvetés forráshiányban szenved a privatizáció csupán 50 százalékos "sikere" miatt, így nem lesz fedezet a tényleges kifizetésekhez. Erre utal az is, hogy nem lesz az utolsó évnegyedben fizetésindexelés, s elmarad a tizenharmadik fizetés is.

Az 1998. szeptemberi költségvetési korrekció konzerválja a fenti állapotot, mert inkább volumen- és kevésbé szerkezeti jellegű. Magyarán lefaragják a tanügy, egészségügy, kultúra és hadügy létfontosságú kiadásait. Emiatt elképzelhetetlen jelentős áremelés az élelmiszerek, a konfekció, a benzin és a lábbeli piacán. A legsiralmasabb és riasztóbb a helyzet a könyvkiadás terén: 69 százalékkal csökkent a termelés, erre jött azután a 11 százalékos értéknövekedési adó. A könyv- és újságeladás októbertől csökkenni fog, akárcsak a bútor és más tartós használati cikkek eladása is. Kivétel és paradoxon, az autógyártás kilenc—tíz hónapja nő, és óriási kereslet van az új autók iránt! Az elmondottak azt mutatják, hogy bár 1998-ban monetáris eszközökkel megtörték az inflációt, s az áremelkedés megállt egy alig 27 százalékos szeptemberig, nincs okunk optimizmusra, mert nem indult be a gazdasági növekedés, nem szüntették meg az állam monopolhelyzetét a stratégiai közszolgáltatások terén. (Áram, víz, gáz, csatorna, posta, távfűtés, vasúti szállítás stb.) És ezek a nem konkurenciális piacok tovább rontják a helyzetet. A lakótársulatok óriási tartozása a melegvíz- gáz- és távfűtésért arra utal, hogy a reform sorsa nem dőlt el a közműveknél, és az állami egyedáruságok monopóliuma továbbra is arat. Előrelátható az áremelések újabb sorozata októbertől.

Ott, ahol az állam az egyetlen vállalkozó egy adott piacon, nem lehet haladás, s bár az infláció csökkent, az állam monopolhelyzete és a magánosítás elmaradása tovább rontja az életszínvonalat, a jövőképet s az európai integrációt. Monopolellenes gazdaságpolitika nélkül nem lehet sikere a magánosításnak, s nem indulhatnak be az ésszerű beruházások egy új piaci szerkezet megteremtéséért. A gazdasági versenyt akadályozó, mesterségesen létrehozott és elburjánzott állami monopóliumokat sürgősen privatizálni kell, ésszerű szétbontás és szerkezetváltozás után. Hasonló a helyzet a nagy kereskedelmi bankok (Postabank, Román Fejlesztési Bank) esetében is: nem akarják eladni a részvénycsomagok több mint 51 százalékát, így alig lehet stratégiai befektetőt találni. Közben a bankok besorolása rizikófaktorok tekintetében romlik, a bankkonszolidáció elmarad.

A reform sikere attól függ, hogy az a politikai kényszerkoalíció, amely még működik, meg tudja-e tenni a kormányprogramba foglalt radikális és bátor lépéseket, amelyek Magyarországon és Csehországban, de már Bulgáriában is megtörténtek. Ehhez teljes átvilágítás, intézményi reform szükséges — halaszthatatlanul.

A külföldi befektetők érdeklődését csak akkor lehet javítani, ha a felkínált részvények a nyereséges gazdasági egységekből és bankokból is jönnek, enélkül nincs válságkezelés és tőzsde-újraélesztés. A tőzsdéről ki kell rekeszteni a hónapok óta eladatlan, illetve teljesen csökkent értékű részvényeket, amelyeket hiába jegyeznek, ha nincs vevő, érdeklődő (a játékkedv elmarad és az aktív tőkéjüket kockáztató játékosok is).

A paradox helyzetek elemzése azt mutatja: nő a munkáslétszám, miközben csökken a termelés, csökken az infláció és csökken a fogyasztás. bár nő az import és elmarad a fizetésemelés, bezárnak kórházakat, nem nyitnak meg iskolákat, de vesznek külföldi katonai helikoptereket.

A fiatal közgazdászokra vár, hogy felülbírálják a mind hosszabbodó gazdasági átmenet baklövéseit és hasztalan megszorításait. A nagy kérdés az, mikorra várhatjuk a gazdasági növekedést, piacépítést s a privatizáció végét, hogy ne írhassunk többet törékeny makrostabilizációról.

Utóirat

A sajátos romániai gazdasági átmenet és rendszerváltás egyik nagy ellentmondása, hogy a paradox helyzeteket az a politikai elit generálja, mely fél a radikális átalakításoktól, és nincs biztos partitúrája a transzformáció sikerére.

Az átalakítás két fő kérdése a következő:

1. Van-e politikai szándék a piacgazdaság és demokrácia kivitelezésére?

2. Képes-e a koalíció kollektív cselekvésre a piaci átmenet véghezvitelében?

A jelenlegi kényszerkoalíció gazdaságpolitikai lépései, a reform súlyos lemaradásai, a be nem tartott ígéretek mind arra mutatnak, hogy a kezelés késői, bizonytalan, megalapozatlan, illetve deklaratív jellegű. Jó példa erre, hogy a nemzeti pénznem, a lej, bár elméletileg konvertibilis az országon belül, az árfolyam felülről megállapított és manipulált. 1998-ban tíz hónapon keresztül a lej felülértékelt volt, s a dollár—lej viszony rapszodikusan változott a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap függvényében. Négy hónap sikeres inflációellenes gazdaságpolitikája után a lejt újra leértékelték, s a hitelkamatlábakat felértékelték, mert a két pénzintézmény úgy rendelkezett, hogy egy dollár tízezer lej kell hogy legyen. Ennek ellenére Románia hitelmegállapodás nélkül maradt, s a döntést csak négy—öt hónap múlva hozzák meg, mert a Világbank és az NVA nem értékeli a román reform eddigi eredményeit, és megtorolja azt eddigi megállapodások be nem tartását, és nem hitelez. Az egész makrostabilizáció júniustól októberig összeroppant novemberre azért, mert nem történt meg a szerkezeti átalakítás a nagyiparban, bankokban, negyven nagy központi egyedáruságnál. A paradox helyzetek azért sokasodnak, mert a sok politikai csatározás és dicsekvés mögött nincs biztos gazdasági háttér és exportvezérelt ipar és mezőgazdaság. Az Európai Unió jelentése a romániai helyzetről, amely az eddigi legrosszabb helyre sorolta be az országot, akár nagy állami bankjainkat, mind azt jelenti: a törékeny makrostabilizáció véget ért, és az ezerarcú gazdasági válság minden tünete jelen van és jelen lesz ezen a télen, majd 1999 tavaszán.

A rendszerváltó politikai elit rövid tündöklése után a bukás minden politikai elemző számára nyilvánvaló. A politikai diskurzusok mögött nincs fedezet, mert a nagy pártok készülnek az előrehozott választásokra, hogy eldönthessük végre tíz év után, hogy merre tartunk: jobbra vagy balra. 1996 decemberéig jobbra jeleztünk és balra tértünk, s a jelenlegi politikai elit sem tudta végrehajtani az őszinte önvizsgálatot és az önrevíziót. Félünk, hogy a nyolcvanéves terápia újra a nacionalizmussal társul, mert ebben van tradíció, s lényegében minden politikai párt, ha magyarokról van szó, ugyanazt a nótát fújja, csak más hangszeren. Így a mai Romániában a tulajdonviszonyok tisztázása is 1999-re marad, meg az összes olyan radikális lépés is, amely megteremti a szabad versenyt s a valódi konkurenciát.

Bukarest, 1998. november 5.