TÁRSULATUNK KÖZELMÚLTBAN ELHUNYT TAGJAIRA EMLÉKEZÜNK
&
dr. Rádai Ödön (1927 – 2004)
& Frojimovics
Péter (1941-2004)
& Kósa
Attila (1942-2003)
&
Müller Ernő (1937—2003)
& Holly István (1937-2003)
& Csenyi
Ákos (1958-2002)
& Roda
István (1926 – 2001)
& Surányi
Csaba (1943 – 2000)
& Kovács
Györgyné (Putz Gizella 1926 – 2001)
& Jakucs
László (1926 – 2001)
& Farkas Andrásné (Bözsi Néni, 1924 - 2000)
& Zilahy
László (1947 – 2002)
& Dr.
Szathmáry Sándor (1919 – 2001)
& Kérdő
Péter (1948 – 2002)
& Dékány
Péter (1956 – 2000)
& Torda
István (1973 – 1996)
& Balázs
Dénes (1924 – 1994)
& Szobonya
Károly (1927 – 1996)
& Pászthory
Walter ( - 1996)
& Rose
György ( - 1995)
&
1941–2004
Frojimovics Péter építészmérnök, Társulatunk alapító
tagja 2004. február 12-én, 62 éves korában elhunyt.
Mint 14 éves kisdiák lett tagja 1955-ben a Budapesti
Vörös Meteor S. E. Természetbarát Szakosztályának, és attól kezdve majd minden
hétvégén együtt járta a hegyeket a szakosztály fiataljaival. Két évvel utóbb,
1957-ben alapító tagja volt a Meteor Barlangkutató Szakosztálynak, az év nyarán
már ott volt a Balázs Dénes vezette első alsó-hegyi barlangkutató
expedíciónkon, ahol részt vett több barlang – köztük a Bába-völgyi (Szádvári)
l. sz. víznyelőbarlang, a Favágó-barlang, az Iskola-zsomboly, a Káposztáskerti-forrásbarlang,
a Magastetői-barlang – feltárásában, első bejárásában és fölmérésében. Attól
kezdve közel két évtizeden át elmaradhatatlan résztvevője volt az alsó-hegyi
barlang- és zsombolykutató munkáknak. Rendszeresen részt vett a meteoros
barlangászok kutatómunkáiban, nyári kutatótáborain, részese volt számos újonnan
feltárt barlang és zsomboly első bejárásának, térképezésének.
Az 1961-ben egyik alapító tagja volt a Magyar Barlangi
Mentőszolgálatnak, majd részese több eredményes barlangi mentésnek, amelyek
nyomán az Életmentő Érdemérem kormánykitüntetést is kiérdemelte.
Közben építészmérnöki diplomát szerzett a Műszaki
Egyetemen. Kivételes tehetségű kivitelező építész volt, nagyszerű épületek sora
őrzi maradandóan emlékét, köz-tük a magyar szívgyógyászat központja, az
Országos Kardiológiai Intézet remek épü-letcsoportja a Nagyvárad tér közelében,
vagy a Mexikói úton az Országos Agy- és Idegsebészeti Intézet korszerű, új
szárnya és még számos rangos épület, melyeknek főépítésvezetője volt. Az évek
során megnősült, családot alapított. A munka és a család töltötte ki életét,
régi barlangkutató társaival már ritkábban találkozott, de a baráti érzések nem
lazultak, és a találkozókon együtt örült velünk.
Utoljára közeli barátja és zsombolykutató társa, Kósa
Attila búcsúztatóján voltunk együtt Vele. Tudtuk, hogy Ő is súlyos beteg, de
nem sejtettük, hogy alig három hónap múlva Tőle is búcsúznunk kell. A Kerepesi
temetőben szomorú szívvel vett búcsút Tőle sok barlangkutató meg barlangi mentő
társa és barátja.
Emlékét szeretettel megőrizzük.
Dr. Dénes György
1927—2004
Társulatunk alapító tagja életének 77. évében 2004.
március 7-én elhunyt. 1991-től 2000-ig volt a Karszt és Barlang Alapítvány
Kuratóriumának tagja. 2000-től Társulatunk tiszteletbeli tagja.
Mindig nagyon nehéz egy minden tekintetben teljes és
gazdag élet méltatását néhány sorba sűríteni. Rádai Ödön esetén ez szinte
lehetetlen. Oly sok téren volt úttörő, olyan sok mindenben alkotott nemcsak
maradandót, hanem kimagaslót, hogy azt felsorolni is hosszú volna.
Olyan korban élt, amikor az egyéni tehetséget alig
engedték kibontakozni. Ő azonban még ilyen körülmények között is megtalálta a
módját nemcsak annak, hogy kivételes képességeit megcsillogtassa, hanem, hogy
csodaszép dolgokat – modelle-ket, eszközöket, műszereket,
könyveket, rádió és TV-előadásokat – teremtsen, valamennyiünk örömére.
Még nehezebb volna életét csak egy-két szűk
aspektusból – barlangkutatóként, hidrológusként – felvillantani. Hihetetlenül
gazdag személyiségében mindez folya-matosan jelen volt, szétválaszthatatlanul
összefonódva széleskörű műveltségével, humorával és anekdótázó kedvével.
Élvezte az életet és tudta azt, amit csak nagyon
kevesen tudnak: hogy hogyan kell azt teljes mélységében élni.
Számunkra ő volt a „Dönci”. Szerettük őt – és most
nagyon hiányzik.
1942 - 2003
Eltávozott közülünk egy olyan barlangász, aki egész életét
a barlangoknak szentelte. 1956 nyarán, 14 évesen találkozott először a
földalatti világgal, és ez a találkozás sorsdöntő volt. Attila, vagy ahogy a
hazai és nemzetközi barlangász társadalom ismeri, Titi hamarosan a Meteoros
barlangászokhoz csatlakozott, az éppen újjáalakuló Magyar Karszt- és
Barlangkutató Társulatnak (MKBT) pedig alapító tagja, majd nemsokára egyik
titkára lett.
Barlangos pályafutásának kulcsfontosságú állomása az
Alsóheggyel való találkozása, mely kapcsolat aztán, a szó legszorosabb
értelmében, életének utolsó pillanatáig soha nem szakadt meg. 1958-tól
meghatározó alakja volt az itt folyó kutatásoknak. Számtalan új zsomboly
feltárása és térképezése fűződik a nevéhez. Doktori disszertációját is az
alsóhegyi zsombolyokról írta. Több évtizedes tapasztalatait 1992-ben az
Alsóhegyi zsombolyatlaszban foglalta össze.
Az 1970-es évek második felét Líbiában, a Tripoli
Egyetemen töltötte, ahol hidrogeológiát tanított. Ekkor volt módja a Szaharában
található barlangok tanulmányozására és ezen a területen végzett munkájával
széleskörű nemzetközi elismerést szerzett. Később is többször visszatért erre a
területre és a líbiai Vízügyi Minisztérium felkérésére 1982-ben magyar
kutatókból álló expedíciót szervezett és vezetett ide.
Külföldi kiküldetéséről visszatérve ismét aktívan
bekapcsolódott az MKBT életébe. Egyéb munkái mellett hosszú ideig részt vett a
rendszeres és alkalmi kiadványok szerkesztésében. Az ő irányításával készült az
1989-ben Budapesten tartott Nemzetközi Barlangtani Világkongresszus szakmai
anyagát tartalmazó kötet is. Elnökségi tagként, majd társelnökként segítette a
Társulatban folyó munkát. Az MKBT-ben hosszú ideig végzett kimagasló munkájának
elismeréseként 1996-ban Herman Ottó-érmet kapott.
Itthon végzett tevékenysége mellett több mint 35 évig
tagja volt az amerikai barlangászok társulatának, a National Speleological
Society-nek, valamint részt vett a Nemzetközi Szpeleológiai Unió munkájában is.
Ez utóbbiban az Informatikai Bizottság tagjaként megalapozója és fejlesztője
volt a napjainkra már 8 nyelvű barlangász szótárnak.
Életének utolsó éveire hosszan tartó betegsége nyomta
rá a bélyegét. Ez év október közepén elemi erővel tört fel belőle az Alsóhegy
utáni vágy. Minden erejét összeszedve elment Szögligetre, majd barátaival fel a
hegyre, a szívének oly kedves Szabó-pallagra. Csak utólag tudtuk meg, hogy
búcsúzni jött. A vasárnap esti hazatérés után másnap, október 20-án, hétfőn
délután végleg eltávozott közülünk.
Emlékét tisztelettel és szeretettel őrizzük meg.
Hegedűs Gyula
Csendes, szerény alakját nem felejtjük,
emlékét szeretettel megőrizzük.
HOLLY ISTVÁN
1937—2003
Holly István 1937-ben született
Budapesten. A barlangkutatásba már 16 éves korában bekapcsolódott, amikor a
Műegyetemi Barlangkutató Csoport tagjaként testvéreivel együtt közreműködött a
Vass Imre-barlang felfedezésében. A gimnázium elvégzése után az ELTE Geofizikus
Szakán szerzett egyetemi diplomát. 1956-ban a „Természetjártás” hasábjain
jelent meg első írásműve a barlang felfedezéséről. 1956 után a műegyetemi
csoporttal együtt sok éven át dolgozott a Vass Imre-barlang további feltárásán.
1960-ban a Tájékoztatóban, 1961-ben pedig a Karszt és Barlang-ban írt cikket a
Jósvafő környéki barlangok morfológiai viszonyairól. Fejérdy Istvánnal és
Csicsely Andrással együtt adatokat és térkép-vázlatokat közölt két haragistyai
víznyelőről, a Szarvasól-, a Porlyuk- és a Tücsöklyuk-barlangról, valamint a
Nagy-oldali- és a Kuriszlánfői-zsombolyról. Az MKBT Évkönyvnek a Vass
Imre-barlang feltárásának 40. évfordulója időszakában megjelent 10. kötetében
is jelent meg anya-ga a barlang feltárásáról. Nyugdíjazása után szépirodalmi
tevékenységet is folytatott.
2003. augusztus elején álmában
váratlanul érte a halál. Temetése augusztus 14-én du. 3 órakor volt az Apor
Vilmos téren, a Felsőkrisztinavárosi Plébánia Templom Urnatemetőjében.
Maucha László
1958—2002
1974-ben
a Meteor központi csoportjában kezdte a barlangkutatást, majd 1978-ban alapító
tagja a Honvéd Aurora barlangkutató szakosztálynak. Éveken keresztül részt vett
az Alsó-hegyi Vecsem-forrás kutatásában, bontásában, a Meteor-barlang több napos
földalatti táboraiban, Erdélyben a Szelek barlangja közös kutatótáborain és
tagja volt a Csodavár-expedíciónak, ahol magyar barlangkutatóként elsőnek
jutottunk el a végpontra. Rendszeres résztvevője volt a Morva-karszti
találkozóknak, barlangi túráknak.
Kezdetektől aktív részese az ipari alpinizmus kialakulásának. Halálával
egy tapasztalt jó barátot vesztettünk el.
|
|
KÉRDŐ PÉTER
1948—2002 |
|
A Papp Ferenc Csoportba való belépése után rövid időn belül az akkor
már működő Jósvafői Karsztkutató Állomás munkatársa lett, ahol érdeklődésének
meg-felelően 1972-ig elektrotechnikusi munkakört látott el a Vass Imre-barlang
műsze-reinek üzemeltetésével kapcsolatban.
Lelkes munkája és sokoldalúsága révén rövidesen csoportunk, sőt az
egész magyar barlangkutató társadalom jelentős egyénisége lett. Ő szervezte meg
Adamkó Péterrel együtt 1968–70. évek nyarán a Nagyoldali-zsomboly kutatását,
majd 1971—75. évek nyarán Borzsák Péter és György Péter javaslatára Gádoros
Miklóssal és Hlavács Lászlóval együtt megszervezték a Musztáng-barlang feltáró
táborait, melyben a Papp Ferenc Csoport teljes tagsága és sok vendég is részt
vett. Más társulati csoportok munkájában is közreműködött. Nemcsak az említett
kutatások, hanem a Vecsem-bükki és a Baradla Alsó-barlangi expedíciók
hírközlését is ő biztosította. A Musztáng-barlangon kívül az 1975. évben a Vass
Imre-barlang kutatását más területen is elősegítette. Berczik Pállal és az
Amphora Könnyűbúvárok közreműködésével
a
Milada-barlang, a Feneketlen Lednice és a Kecső-forrás felől kísérletet tettek
arra, hogy búvár módszerrel átjussanak a Vass Imre-barlangba. 1983—85 évek
során Cser Ferenc javaslatára a Vass
Imre-barlang végpontján a bontáshoz csörlőt épített ki, majd később a végpont
feletti beszakadás bontását is megkísérelte hasonló módszerrel. A 80-as évek
végéig a csoport második generációs fiataljainak Tücsök-lyuk bontási munkáinál
a biztosítási rendszerek ellenőre volt. 1989-től 1995-ig a Papp Ferenc Csoport
vezetője volt.
Kérdő Péter,
Holl Balázs és Ruff István a 80-as évek második felében modernizálták a Vass Imre-barlangi csepegésmérő
hálózatot, új légáramlás regisztráló rendszert alakítottak ki, majd Gádoros
Miklós javaslatára kiépítették a barlang légnyomás-különbség-regisztráló
rendszerét. E mérések eredményeit feldolgozva két helyen is publikálták.
Egyrészt a Krolopp Andrással együtt a fiatalok részére szervezett nemzetközi
karszt-kurzus (a „Youth and Environment Europe” rendezvénye) kere-tében,
másrészt a Budapesten rendezett Nemzetközi Barlangkutató Kongresszus (1989)
kiadványában. Egy kísérleti méréssel megállapították, hogy a Vass Imre-bar-lang
rendszerének teljes hossza legalább 5 km-re becsülhető. A légáramlás
sebességével arányos légnyomás-különbség mérésekkel ugyanis kimutatták, hogy a
Lagunás-szifon légmentes lezárásakor a 300 m-es barlang-szakaszban mintegy
15—20-szor kisebb volt a légáramlás, mint nyitott szifon esetében.
Kérdő Péter barátunk kitűnő műszaki érzéke és szervező képessége,
rendkívül nagy kutatási kedve, igen jó kapcsolatteremtő képessége és jó humora
következtében továbbra is itt él emlékezetünkben. Nagyon szerették őt a
fiatalok is, mert mindig min-denről lehetett Vele beszélgetni, mert általános
műveltsége is nagy volt. A legutóbbi három évben azonban nehezen felismert
betegsége és fájdalmai miatt visszahúzódott. Olyan hirtelen halt meg, hogy
legtöbben nem is tudtunk Tőle személyesen elbúcsúzni. 2002 január 28-án a
Rákoskeresztúri-temetőben megjelent tagság nagy létszáma (kb. 140 gyászoló)
mutatta meg, hogy milyen sokat jelentett Ő számunkra.
Maucha László
1947—2002
2002. január 12-én, életének
55. évében súlyos betegségben elhunyt. Már gyerekkora óta folyamatosan
barlangászott különböző csoportok keretében, a Meteor Vass Imre csoportnak és a
Társulatnak 2000 óta volt tagja. A Pál-völgyi-barlangnál az elmúlt 5—6 év során
túravezetőként dolgozott. Életének utolsó két évében a Szemlő-hegyi-barlangban
folyó szpeleoterápia barlangász szakszolgálatát látta el.
KOVÁCS GYÖRGYNÉ sz. PUTZ GIZELLA
1926—2001
2001. december 16-án, 75.
születésnapján elhunyt.
2001. október 18-án, életének 75. évében
Rozsnyón elhunyt Roda István gyógyszerész, a szlovák barlangkutatás kiemelkedő
alakja, Társulatunk tiszteletbeli tagja. Nevéhez fűződik a Gombaszögi-barlang
felfedezése (1950), a szlovákiai barlang-terápiai kutatások megindítása, hosszú
évekig vezette a gombaszögi barlang mellett létesített kutatóállomást, jelentős
eredményeket ért el a barlangklimatológiai, barlang-terápiai és egyes
képződmények keletkezésével kapcsolatos kutatások terén, e té-mákban számos
publikációja jelent meg. Szoros szakmai és baráti kapcsolatok fűzték magyarországi
barlangkutatókhoz.
2001.
október 26-án kísérték utolsó útjára a rozsnyói temetőben, ahol sajnos – a
gyászjelentés késői megérkezése miatt – a Társulat és hazai barátai nem
képvisel-tethették magukat. Emlékét megőrizzük.
Sokan, nagyon sokan gyűltünk itt ma össze.
A közös, ami bennünket pályatársa-kat, tanítványokat, barátokat, családtagokat
és ismerősöket idehozott, dr. Jakucs László professzor, a világhírű karszt- és
barlangkutató, a Magyar Karszt- és Barlang-kutató Társulat volt társelnöke és
tiszteleti tagja, a Herman Ottó, Kadić Ottokár és Vass Imre emlékérem
kitüntetettje, akitől Társulatunk valamennyi tagja nevében bú-csúzunk. Csaknem
hetvenhat év, a magyar férfiak átlagos életkorát kissé meghaladó idő, ennyi
jutott Neki. Gyermekévek és ifjúság Sarkadon, majd Debrecenben. Egye-temi
tanulmányok Budapesten és ezt követő pályakezdés a Magyar Állami Földtani
Intézetben. Felnőtt kutatóvá válás, élményekben és sikerekben gazdag tíz
esztendő Aggteleken, amelynek kiemelkedő állomása a Béke-barlang felfedezése
1952-ben. Érett férfikor, kiteljesedés és megállapodás Szegeden, majd a
fokozatos visszavo-nulás szakasza ugyanott. Öt lakás és gyakorlatilag három
munkahely – a Magyar Ál-lami Földtani Intézet, az Aggteleki-barlang és a
szegedi József Attila Tudományegye-tem – ahol élt és dolgozott. Mi többnyire
ezeken a helyeken találkozhattunk Vele és lehettünk rövidebb hosszabb ideig
tanítványai és társai. Így ismerhettük meg nyílt, ha-tározott, de sugárzó egyéniségét
és személyiségét. Őrizzük szeme villanását, ked-ves mosolyát, jellegzetes
gesztusait és mozdulatait. Kötelességtudat és felelősség: ezek vezérelték
életében, aminek terheit különleges szokásai, kivételes látásmódja, szuggesztív
stílusa és gyakran fanyar humora enyhítették. Sorolnám tovább, de Kosztolányi
Dezső Halotti beszéde mindezt pontosabban és szebben mondja.
Látjátok
feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra.
Ismertük őt. Nem volt nagy és
kiváló,
csak szív, a mi szívünkhöz közel
álló.
De nincs már.
Okuljatok
mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem
él
s mint fán se nő egyforma-két
levél,
a nagy időn se lesz hozzá
hasonló.
Nézzétek e főt, ez összeomló ,
kedves szemet. Nézzétek, itt ez a
kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye
a rá ékírással van karcolva
ritka,
egyetlen életének ősi titka.
Akárki
is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő
volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az
ételt
s szólt ajka, amelyet mostan
lepecsételt
a csönd s ahogy zengett fülünkbe
hangja,
mint vízbe süllyedt templomok
harangja
a mélyben lenn s ahogy azt mondta
nemrég:
„Édes fiacskám, egy kis sajtot
ennék”,
vagy bort ivott és boldogan
meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére és futott, telefonált
és szőtte álmát, mint színes
fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.
Keresheted
őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a multba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő
nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa
mosolya.
Szegény a forgandó, tündér
szerencse,
hogy e csodáit újólag
megteremtse.
Édes
barátaim, olyan ez épen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája
gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla:
„Hol volt...”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyű
mennybolt
s mi ezt meséljük róla sírva:
„Nem volt...”
Úgy
fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma
szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó,
se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon,
egyszer.
Köszönjük Laci bácsi, hogy Veled lehettünk
és nagyon fáj, hogy elmentél. Nyugodjál békében!
(Dr.
Korpás László búcsúbeszéde, elhangzott Szegeden, 2001. december 14-én)
(1919—2001)
Június
4-én, hosszantartó betegség után elhunyt dr. Szathmáry Sándor, Társulatunk
alapító tagja. 1961—1991 között a Számvizsgáló Bizottság elnökeként nagy
hozzá-értéssel és lelkiismeretességgel tevékenykedett. Tapasztalt jogászként
több társulati alapszabály kidolgozásában vett részt. A Társulat érdekében
hosszú időn át végzett kiemelkedő tevékenységéért 1986-ban Herman Ottó-éremmel
tüntették ki, 1991-ben a Társulat tiszteletbeli tagjává választották. Családja,
barátai és egykori kutatótársai június 21-én búcsúztatták a Szent Gellért
templomban.
(1956—2000)
Dékány Péter, 44 éves hegymászó, nõs, két kisgyermek apja. Több
mint húsz éve a magyar hegymászás élvonalában. Végigjárta az Alpok, Kaukázus,
Pamír, Himalája, Andok számtalan csúcsát és sziklafalát. Átsíelte a
Spitzbergákat. Elsõként volt 1000 m-nél mélyebben a magyar barlangászok
közül. 2000. augusztus 8-án a Karakórum egyik hétezresérõl nem tért
vissza.
Dékány Péter volt azon kevesek egyike, aki a hegymászást és a
barlangkutatást abban a szellemben ûzte, ahogy azt az egykori legendás
nagyok tehették. Õ volt az, aki bármilyen helyzetben tiszta logikával,
józanul értékelve találta meg a hegyen is az optimális megoldásokat. Soha nem
élt a felszerelések, a hírnév, a média bûvö-letében, nem érdekelték a
külsõségek, a felesleges sallangok, csak a belsõ tartalom, az
igazi értékek. A sportban is így volt: a tenyérizzasztó útvonalak, a teljes
erõbedobással elérhetõ sikerek vonzották, és okoztak számára
igazi örömet. Az új terepek felfedezése és a nagyszabású tervek izgatták és
lelkesítették. A hegyek örök szeretete és a nehéz feladatok vállalása hajtotta
Õt a csúcsok és gleccserek világába úgy, mint a Föld mélyébe – több mint 23 éven át.
Sokrétû és igazi sportemberré vált, nemcsak a hegymászásban
találta meg a mozgás örömét. Megtanult sárkányrepülni, hogy korábbi munkáját
összekapcsolhassa a szabadság érzésével, nagy szerelme a kerékpározás is sok
ezer kilo-méternyi élményt okozott számára. A Föld mélyének szépségeit, a hazai
és külföldi barlangokat ugyanolyan örömmel kutatta, mint ahogy a hétezer méter
feletti csúcsok csábításának engedett – célokban soha nem szenvedett hiányt.
A 80-as években társam volt szinte minden külföldi
barlangtúrámon. A Sniezna, Gamsovi, Bunevac és Jubiläum-barlang alján boldogan
majszoltuk a közös végpont csokit. A Gortani-ban többször is együtt örülhettünk
a nagy bejutásoknak. Mindezekkel együtt a barlangkutatás csak egy kis rész volt
az õ változatos sportszen-vedélyében. Ahogy barátja és mászótársa
Ozsváth Attila írja – csak megerõsíteni tudom “mindig nagyon bíztam és
hittem benne”. Úgy gondoltam, ha együtt vagyunk, minden helyzetbõl
kimászunk, velünk nem történhet baj...
Elvesztése pótolhatatlan hiány elsõsorban a
családjának, valamint barátainak, de a hegymászó- és barlangásztársadalomnak
is. Jellegzetes mosolya velünk marad.
Börcsök Péter— Ozsváth Attila
1943 - 2000
Búvár barlangkutató barátunk szeptember 11-én, életének 57. évében,
hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után örökre eltávozott közülünk.
Surányi Csaba bányamérnök, az Amphora Búvár Klub alapító
tagja, majd elnö-ke, számos szifon és vízalatti járat kutatásában vett részt.
Ott volt a Kossuth-bar-lang Reménytelen-szifonjának, a Hévízi-tó
forrásbarlangjának, az esztramosi barlangok, a Tapolcai-tavasbarlang, a
beremendi mészkõbánya barlangjai vízalatti járatainak kutatásán, Eger
városa alatti kazamaták feltárásán. Számos távoli egzo-tikus tengeri búvár expedíció
aktív tagja volt.
Szeptember 21-én tartott búcsúztatója után, végakaratának
megfelelõen, Zsolt fia és hajdani búvártársai Csaba barátunk hamvait az
Adriai-tengerbe hintik szét.
Emlékét megõrizzük, nyugodjék békében!
Adamkó Péter
Farkas Andrásné (Bözsi Néni)
(1924—2000)
2000. november 1-én több
százan kísérték utolsó útjára a jósvafõi temetõben az október
30-án este elhunyt Bözsi nénit. A sírnál Szabó Géza, Maucha László (Papp Ferenc
Csoport) és Szablyár Péter búcsúztatta. Az utóbbi búcsúztató beszédének néhány
részletével emlékezünk meg a Jósvafõ környéki barlangkutatás és a
barlang-kutatók önzetlen támogatójáról.
Nem véletlen, hogy egy idõs falusi asszonyt ilyen sokan kísérték
el utolsó útjára, bár szûk családja is igen szép számú: testvérei,
gyermekei, unokái, dédunokái. De ennél is sokszorta többen voltak, akik
szerették, tisztelték. Mert a mi szeren-csénk az volt, hogy Bözsi Nénit a
barlangászok öreganyjának szólíthattuk.
Többségünk
gyerekként–kamaszként ismerte meg a Kutatóállomáson a hatvanas-hetvenes
években, ahol akkor mindenesként dolgozott. Hátán batyuval érkezett. Néhány
ellentmondást nem tûrõ vezényszóval rendet teremtett közöttünk,
majd munkához látott. Mindig szakított idõt, hogy nekünk, az állandóan
éhes kamaszoknak valami tartalmas ebédet készítsen, ha nem volt mibõl,
egy nagy vájdlinggal a közeli erdõbe küldött egy kis róka-gombáért,
amibõl felséges gombapaprikást, vagy tojásos gombát varázsolt. A
forgalom növekedésével becsületkasszás – önkiszolgáló – büfét mûködtetett
az Állomáson, akkor szerencsére még nem volt ÁFA, számlaadási kötelezettség,
annál több jóakarat, szeretet.
Miután Õ volt a
házban a rendteremtõ, aki az általa megengedettnél többet tett a
rendetlenség irányába, azt könyörtelenül lekapta a tíz körmérõl, legyen
az tudományok doktora vagy kandidátus. Olyan természetességgel tárgyalt
bárkivel, hogy azt néhány mai TV-riporter is megirigyelhetné.
Egyszerû falusi
asszonyként lakóházuk egyik szobáját feláldozva létrehozta ma már országos
hírû italmúzeumát, amit büszkén mutatott meg bárkinek, több-kevesebb
magyarázatot fûzve az üveg- és italkülönlegességekhez. Ebben a kis
gyûjteményben számára az volt a lényeg, hogy tárgyiasult formában tudta
megmutatni azt a szeretetet, ami visszasugárzott rá abból a szeretetbõl,
amiben Õ tudta részesíteni kör-nyezetét, olykor akár ismeretlen
embereket.
És ennek az
õszinte szeretetnek nem volt határa! Házában mindenki otthonra talált,
egy tál forró leves, egy stampedli pálinka vagy pohár bor mindig jutott,
bármikor toppant be a hívatlan látogató. Bözsi Néni sztrapacskái, sparherden
sütött lángosai, diós-szilvalekváros derelyéi fogalommá váltak a mindig éhes
barlangászok között.
Alapelve volt, hogy
nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Saját élete tapasztalata alapján tudta, hogy
minden helyzetben meg kell találni a megoldást, de ez csak úgy lehetséges, ha
teszünk is érte, sokszor nem is keveset!
Nekem mérhetetlenül
sokat segített a jósvafõi tájház létrehozásában, hiszen a
zökkenõkkel haladó felújítás, berendezés évei alatt Náluk lakhattam. Az,
hogy abban a tájházban úgy érezheti magát a látogató, mintha csak éppen
elmentek volna a háziak otthonról – ahogy a vendégkönyvben jegyezte be valaki
nemrégiben – döntõ szerepe volt. Õ vetette be az elsõ
kenyeret az újra rakott sparherdben, Õ kente meg utánozhatatlan
szilvalekvárjával a frissen sült kenyérszeleteket, amit mi ugyan olyan mohón
faltunk fel, mint annak idején a Kutatóállomáson.
Szablyár Péte
Torda István barlangkutató, barlangi mentőszolgálatos 1996. július
7-én a franciaországi Gouffre Berger-barlangban tragikus körülmények között
életét vesztette. Az elhunytat a Magyar Barlangi Mentőszolgálat saját
halottjának tekintette. Temetésére a kispesti temetőben 1996. július 31-én
került sor. Mindössze 23 évet élt, de ezekbe az évekbe egy teljes élet
belefért.
15 évesen a Solymári-ördöglyukban kezdett barlangászni, egy
barátjával járt oda hétvégeken. Aztán egy csepeli iskola diákjaihoz csatlakozva
járta a barlangokat, az ő tanáruk ösztönzésére végezte el 16-17 évesen az
alapfokú barlangász tanfolyamot. Egy évig a Pannónia barlangász csoportnak volt
a tagja, velük járt be egy sor görögországi barlangot is. Majd a Rózsadombi
Kinizsi barlangkutató csoport tagja lett, ahol már a barlangtérképezés és a új
feltárások örömét is megízlelte. Egy ideig a Honvéd Auróra barlangász
csoportjának tagjaként járt be nagy külföldi barlangrendszereket, majd a MAFC
barlangkutató csoportjával vett részt hazai és határon-túli föltáró- és
térképezési munkákban. Közben szorgalmasan tanult és dolgozott. Szakmát
szerzett és utána lelkiismeretesen végezte gimnáziumi tanulmányait is. Midőn
édesapja súlyos beteg lett, átvette családi kis vállalkozásuk vezetését, és
nagy felelősségtudattal gondoskodott beteg szüleiről.
Még 17 éves sem volt, amikor megismertem. Mintha ma is látnám.
Barlangi baleset történt valahol, a Barlangi Mentőszolgálat helikoptert kért a
mentéshez, és rádión adtuk ki, hogy aki tud azonnal jelentkezzék a gyülekezési
ponton. Torda Pisti akkor még nem volt barlangi mentőszolgálatos, de az elsők
között érkezett a gyülekezési helyre, kifogástalan felszereléssel, teli
lelkesedéssel és segíteniakarással. Akkor ugyan nem fért fel már a
helikopterre, de ez időtől kezdve mindig számíthattunk rá, lelkesedésére és
segítőkészségére. Tudatosan igyekezett felkészülni a legnehezebb feladatokra
is. 1992 tavaszán eredményesen elvégezte a barlangász technikai tanfolyamot, és
azután rendszeresen segített az alapfokú tanfolyamokon a technikai oktatásban,
utóbb a vizsgáztatásban is. Bejárt jóformán minden valamirevaló hazai
barlangot, meg a szlovákiai és erdélyi karsztvidékek jelentősebb barlangjait.
Két ízben is járt Angliában, egyik alkalommal a yorkshirei, másik alkalommal a
walesi barlangokkal ismerkedett. Bejárt több nagy ausztriai barlangot, köztük a
Taubenlochot, Lengyelországban a Snieznát és több ízben is volt Olaszország
barlangjaiban, különösen a Canin-platón, amelynek nagy teljesítményt igénylő
Michel Gortani barlangjában egészen annak ismert végpontjáig, -920 m mélységig
lejutott. Ezer méternél nagyobb mélységbe, -1075 m-re, élete utolsó túráján, a
franciaországi Gouffre Bergerben ereszkedett le. Fizikai adottságai és
technikai fölkészültsége eddigi eredményeinél is jóval nagyobb teljesítményekre
predesztinálták. Tervei között szerepelt a földkerekség egyik legnagyobb
barlangrendszerének, a svájci Höllochnak a bejárása, amire nagyon készült, de
erre már nem kerül sor. Szívesen vett részt barlangász versenyeken, ahol csapatával
mindig dobogóra került, ez évben a Hágó Kupán II. helyezett volt. Három
országos barlangnap és számos verseny rendezésében vett részt. De nemcsak járta
a barlangokat, hanem a nála megszokott lelkesedéssel kutatta is azokat. Részt
vett a József-hegyi-barlang térképezésében és annak során részese lett jelentős
új barlangszakaszok feltárásának, így megismerte a felfedezés élményét is. Az
utóbbi években csoportjával az Aggteleki-karsztvidéken, az Alsó-hegy
barlangjaiban és zsombolyaiban kutatott, egyik leglelkesebb résztvevője volt a
Bába-völgyi 3. sz. víznyelőbarlang feltárásának és térképezésének. Az MKBT
Műsorfüzetében térképes túraleírásokat publikált. A Barlangi Mentőszolgálatnak
1992 őszén lett próbaidős, majd egy év múltával rendes tagja. A mentőszolgálat
számos akciójában vett részt, mindig lelkesen és önfeláldozóan. Az utóbbi évek
három nagyobb szabású életmentő akciójának, a Legény-barlanginak, a
Mátyás-hegyinek és a solymárinak is részese volt és jogos várományosa az
Életmentő Érdemérem kormánykitüntetésnek. De komoly teljesítményei mellett,
férfivé serdülve is, mindvégig megmaradt annak a csillogó szemű, mosolygós,
lelkes és tettrekész, meg segíteni kész fiatal fiúnak, akinek megismertem több
mint hat évvel ezelőtt. Nehéz elképzelni, hogy testi valóságában ezután már nem
lesz köztünk, de a lelkünkben ezután is ott lesz velünk - kisfiús mosolyával -
a nagy barlangbejárásokon, a barlangnapokon és versenyeken, a kutatómunkákban
és térképezéseken, meg a mentőszolgálat akcióiban, és erőt ad nekünk, hogy
tudjunk segíteni helyette is a bajbajutottakon.
Most búcsúznunk kell Torda Pistitől. Búcsúznak a magyar és a
határainkon túli barlangkutatók és a barlangi mentőszolgálatosok, meg a
barlangokat járó természetbarátok is, búcsúzik a Természetbarát Szövetség, a
Barlangi Mentőszolgálat, a Barlangkutató Társulat, a sok barlangász csoport és
társai, a MAFC-osok. De csak a testétől búcsúzunk. Emlékét szívünkben őrizzük,
amíg csak élünk.
Dr. Dénes György
A BEAC 1995-ös tavaszi túrája során életét vesztette
a Magyar Barlangi Mentõszolgálat tagja. A csoport tavaszi
expedíciója az alsó-ausztriai Ötscher hegy oldalán nyíló Taubenloch és Geldloch
barlangok bejárására indult. A túra harmadik napján Rose György társnõjével
rövid "sétára" indult este 8 óra körül a Taubenloch bejárat körüli
tágas, fõleg vízszintes járataiba. Túrájuk vége felé, június 4-én éjfél
körül a Melki dóm közelében levõ Fledermaus-nál Rose Gyuri letért a jól
kijárt barlangi ösvényrõl, elkerülve azt, hogy társnõjére köveket
omlasszon. Szerencsétlenségére egy nagy ingatag sziklába kapaszkodott, amely
ráomlott, és kõzuhatagot indított meg. Gyurit a kövek magukkal sodorták,
és halálra zúzták. Társnõje azonnal riasztotta a bejárati üregben alvó,
illetve a Geldloch-barlang kiszerelésével foglalatoskodó túratársakat, akik
kötszerekkel, hálózsákkal és élelmiszerrel felszerelkezve siettek Gyuri
segítségére. Ez alatt ketten a hegyrõl a közeli faluba lerohanva
értesítették a helyi hegyimentõ-szolgálatot. Sajnos a túratársak és a
helyi mentõszolgálat példamutatóan gyors, szakszerû segítsége sem
menthette meg Rose György életét. Halála a BEAC-nak, a Barlangi
Mentõszolgálatnak, a Társulatnak és az egész magyar barlangászatnak
fájdalmas veszteség.
BEAC
Barlangkutató Csoport
Nem mondhatom, hogy közeli
jó barátom lett volna. Még talán a barátjának sem mondhatom magam, ahhoz túl
keveset voltunk együtt. Egyszerûen én is ismertem és szerettem õt.
Elismertem, amit csinált, és tiszteltem érte. Indultam barlangász versenyeken,
amelyeket õ szervezett, részt vettem tanfolyamokon, ahol õ is
oktatott. Bár fiatalabb volt nálam egy-két évvel, mégis volt mint tanulnom
tõle. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy fiatal kora ellenére az egyik
legtapasztaltabb barlangász volt Magyarországon, nagyszerû elméleti és
technikai felkészültséggel, kitûnõ kondícióval.
Gyuri, vagy Gyurika, ahogy
sokan hívták, most fent van az örök barlangászmezõkön. Talán kiül most
egy felhõ szélére, a lábait lógázza, és kissé kaján félmosollyal, de jóindulattal
szemléli erõlködéseinket itt a földön és a föld alatt.
Valaki azt mondta,
értelmetlen volt a halála. Valóban, fiatalon halt meg, tele tervekkel, a
földrajz felvételije elõtt pár nappal. Én mégsem úgy gondolok rá, mint
valakire, aki értelmetlen halált halt. Talán, ha elüti egy autó, ha fejbe ütik
az utcán, ha ..., de õ barlangban halt meg, nem messze a társaitól,
akikkel együtt túrázott, akikkel egy család voltak. Talán értitek, hogy mire
gondolok. A közeli hozzátartozóinak, a barátainak a számára, akik ott voltak,
rettenetes élmény lehetett. Mégis, számunkra, akik elsõsorban, mint
barlangászt ismertük, a neve így már örökre összefonódik a barlangokkal.
Legenda lesz.
Régen volt már halálos
barlangi baleset Magyarországon, és ez nagymértékben annak az
oktató-nevelõ munkának köszönhetõ, amelyben õ is részt
vett, sõt egyik irányítója lett. Az õ balesetét is ki fogják, ki
fogjuk elemezni, leszûrjük a tanulságokat.
Õ nem volt
kezdõ, nagyon is, hogy nem volt az. Mint a Magyar Barlangi
Mentõszolgálat egyik legkiemelkedõbb tudású tagja, nagyon is
tudta, hogy a barlangjárás veszélyekkel jár. Ismerte a barlangi statisztikákat,
tudta, hogy a barlangokban meg is lehet halni.
Mi akkor a tanulság? Még a
legtapasztaltabbakat is érheti baleset. Elég lehet egy óvatlan mozdulat, egy
vízbetörés, egy kõomlás...Tudatában kell lennünk, hogy a barlangok
világa halálos veszélyeket is rejthet.
Ne járjunk akkor
barlangokba? Azt hiszen, nem ez a megoldás. Ne foglalkozzunk a veszélyekkel, és
igyekezzünk az õ balesetét is mihamarabb kiverni a fejünkbõl? Úgy
gondolom, hogy helyére kell tudnunk tenni a dolgokat. Barlangba járni, ezt
olyan szinten mûvelni, ahogyan ezt õ is tette, veszélyes. Sokat
kapunk azonban cserébe. Nem csak a föld alatti világ csodáira, gyönyörû
formáira gondolok. Nem csak az ereszkedések, a zúgó patakok, a kitett mászások
vad izgalmára. A veszély érzete, a közös szenvedés hidegtõl,
víztõl, fáradtságtól összetartó közösségeket kovácsol. Minél nagyobb
dolgokat élünk meg együtt, annál inkább. Azonban, ha így akarunk élni, tudnunk
kell mit kezdeni a balesetek, a halál gondolatával. Fel kell tudnunk dolgozni ,
bele kell tudnunk illeszteni a világról alkotott gondolatok közé.
Gyuri nem élt hiába. Ilyen
emberek, mint õ, nem halnak meg. Tovább élnek abban, amit alkottak,
mozdulatokban, amit tõlük lestünk el, a közös túrák, versenyek
emlékében.
Szerencse fel!
Maucha
Gergõ
Mély
megrendüléssel tudatjuk, hogy csoportunk tagja, Szobonya Károly életének 69. évében, 1996. február 16-án
váratlanul elhunyt. Barlangkutató társunkat február hó 23-án kísértük utolsó
útjára, a pétfürdői temetőben.
Kari
bácsi 1978-ban lett csoportunknak, majd a Társulatnak is tagja. A két évtized
alatt hű társunk volt a Tési-fennsík kutatása során, szerette és védte a
természetet, szervezte csoportunk természetjáró tevékenységét. Részt vállalt a
feltáró kutatásban, földtani vizsgálatokat végzett, mintákat gyűjtött, sokat
dolgozott a kutatóház fejlesztési munkáiban. Ápolta külső kapcsolatainkat,
jelentős támogatásokat szerzett, nevelte a fiatal generációt, előadásokat
tartott és kiállításokat rendezett. Aranyjelvényes túravezető volt, kalauzolta
vendégeinket, s ha kellett tolmácsolt német, orosz, szlovák, szerb és bolgár
nyelven. Közvetlen stílusa, szívós szikár alakja igen népszerű volt közös
rendezvényeinken, túráink során, vagy a barlangnapokon. A barlangkutatás
mellett alapító tagja és haláláig vezetőségi tagja volt a Természetbarát
Szövetségnek is.
Kari
bácsi barlangász munkásságát, szakcikkeit és rajzait, a közös tevékenység
pillanatait évkönyveink őrzik, emléke szívünkben él tovább.
Szolga Ferenc
1996 május
14-én, súlyos betegség következtében elhunyt
Az utóbbi években szervezete egyre kevésbé bírta az újabb és
újabb megpróbáltatásokat, néhány napra többször kórházba került, de a betegség,
mellyel hõsiesen küzdött végül legyõzte. Valter atyát június 1-én
helyezték örök nyugalomra a tihanyi bencés apátsági templomban.
Dr. Balázs Dénes ,geográfus, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat Társelnöke 70 éves korában, 1994. október 19-én elhunyt.
Dr. Balázs
Dénes barlangkutató tevékenységét az 50-es években kezdte. Nevéhez fűződik a
Szabadság-barlang feltárása. Jelentős szerepet játszott a Magyar Karszt- és
Barlangkutató Társulat 1958. évi újjászervezésében, ahol kezdettől fogva vezető
tisztségeket töltött be. 1991-től a Társulat tiszteleti tagja. 1963-ban Vass
Imre, 1976-ban Herman Ottó, 1985-ben
Kadic Ottokár emlékéremmel tüntették ki. 1983-ben MTESZ Díjban részesült. Ő
alapította meg 1961-ben a hazai barlangkutatás nemzetközileg is elismert
szakmai folyóiratát , a Karszt és Barlangot, amelynek haláláig volt
főszerkesztője. Nevéhez fűződik a Magyar Földrajzi Múzeum létrehozása, ahol a barlangkutatás eredményei, s a
kiemelkedő barlangkutató személyiségek
is méltó helyet kaptak. A Föld karsztterületeinek tényleges
megismerésében, tanulmányozásában elért
tudományos eredményein túlmenően óriási jelentőségű az a szakírói tevékenység, amelyet az utazásokról
megjelent könyvei testesítenek meg. 1992-ben három évtizedes geográfusi és
szakírói munkássága elismeréseként a
Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetésben
részesült. Temetése szűk körben 1994. október 25-én volt az érdi temetőben.
Ravatalánál a Társulat nevében dr. Jakucs László mondott búcsúzó beszédet.