Köszöntő !
Egy évforduló
alkalmával remélem megengedhető néhány szubjektív, személyes hangú gondolat.
Első néhány barlangtúrám alkalmával fokozatosan fedeztem fel a barlang
veszélyeit, ahogy gondolom más is. A sötétség kezdetben nem tűnik fel, de ha
valamiért világítás nélkül maradsz, az bénító élmény. Aztán el lehet tévedni,
hol jobban, hol kevésbé, előbb-utóbb ez törvényszerűen sötétséggel és hideggel
párosul. Be is szorul az ember időnként, le is lehet esni, kicsit, nagyot,
nagyon-nagyot, szinte minden barlangban van hova. Mindezekkel találkozva,
gyakran megfordult a fejemben, hogy vajon mi lesz, ha itt nagyobb bajba
kerülök, ha a társak már nem tudnak segíteni? Hogy jutok ki, mondjuk törött
gerinccel azon az útvonalon, amin befelé jöttem? Azután hallgatni kezdtem a
történeteket egy barlangi mentőszolgálatról, amely állítólag minden helyzetben
segíteni tud. Legendáknak tűntek, de akkor kezdtem el arról álmodozni, hogy
egyszer közéjük tartozhatok. Nem tudom, hogy mást is ilyen élmények vonzanak-e,
de létszámhiánnyal nem küzd a csoport. Mellesleg könnyű dolgom volt,
“csalással”, orvosként kerültem közéjük, nem kellett a legjobbak közé
tartoznom. A munkát látva, azt gondolom, tényleg a legjobbak, a legendák nem
voltak alaptalanok. Nem briliáns egyéni bravúrokra kell gondolnunk, hanem
szigorú, fegyelmezett csapatjátékra és elhivatottságra, hogy a nap 24 órájában
bármikor a magánélet félretolható legyen. Ismerőseim gyakran mosolyognak rajta,
hogy miért vagyok nyugtalan, ha fél órája kimerült a személyhívómban az elem.
Akinek már remegett meg a térde kitett barlangi mászás közben, az talán jobban
megérti.
Idén 40 éves a Magyar Barlangi Mentőszolgálat. Isten éltesse, mindannyiunk érdekében.
Dr. Temesvári Péter
|
Ha egy barlangban bajba jutsz hívd: 06-30-912-6706 (Adamkó
Péter riasztásvezető – a képen ) |
|