HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK
|
Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság előzetes tájékoztatása szerint
a Vecsem-bükki-zsomboly és a
Szabó-pallagi-zsomboly (Baglyok szakadéka)
augusztus 15—április 15. között nem látogatható.
A TÁRSULAT VEZETŐ SZERVEINEK ÜLÉSEI
Elnökségi ülés: 2001. március 12.
Határozatok:
E-5/2001 Elfogadta az előző ülés óta eltelt időszakról szóló beszámolót, valamint az elnökségi tagok beszámolóját a korábban elfogadott feladatmegosztás alapján vég-zett munkájukról.
E-6/2001 Megvitatta és elfogadta a Társulat 2001. évi költségvetését, melyet a választmány, valamint a küldöttközgyűlés elé terjesztésre javasolt.
E-7/2001 Elfogadta 10 fő új belépő tagfelvételi kérelmét. Az alapszabály 6. §. (2) be-kezdés alapján tagdíjfizetési kötelezettség elmulasztása miatt 316 főt törölt a Társulat tagjai sorából. A törölt tagok a hátralék pótlása esetén ismét a Társulat teljes jogú tagjaivá válhatnak.
Elnökségi
ülés: 2001. április 10.
Határozatok:
E-8/2001 Elfogadta az előző ülés óta eltelt
időszakról szóló beszámolót, valamint az elnökségi tagok beszámolóját az előző
ülés óta végzett munkájukról.
E-9/2001 Elfogadta és a küldöttközgyűlés elé terjesztésre javasolta a 2000. évről szó-ló főtitkári beszámolót, valamint közhasznúsági jelentést.
E-10/2001 Elfogadta 4 fő új belépő tagfelvételi kérelmét.
Választmányi
ülés: 2001. március 12.
Határozatok:
V-1/2001 Elfogadta az előző ülés óta eltelt időszakról szóló beszámolót.
V-2/2001 Egyhangúlag elfogadta és a közgyűlés elé terjesztésre javasolta a Társulat 2001. évi költségvetését.
V-3/2001 Elfogadta a küldöttállítás módját, és
az egyéni tagok küldöttválasztásával kapcsolatos szavazólapok értékelésére
három fős jelölő bizottságot hozott létre, melynek tagjai: Börcsök Péter, Fehér
Katalin, Takácsné Bolner Katalin.
V-4/2001 A Barlangterápiai Szimpóziumot felvette a társulati rendezvények sorába.
Ezúton
értesítjük a Társulat tagságát, hogy megkezdtük az MKBT honlap szerkesztését,
amelyhez minden anyagot, ötletet és segítséget szívesen fogadunk.
Jövőben
az MKBT TÁJÉKOZTATÓ – megjelenésével egyidejűleg – olvasható lesz a neten is.
Archivum rovatunkban a régebbi számokat is szeretnénk közzétenni web stilus-ban.
A Tájékoztatóba leadott anyagokhoz a
jövőben fotókat és térképeket is szívesen fogadunk, ezeket azonban csak a
honlapon tudjuk megjelentetni, amit ezzel is szeret-nénk még színesebbé tenni
(szó szerint is).
Levelező rovaton keresztül nyilvános vitafórumot nyitunk, egyben lehetőség nyílik itt is a csoportprogramok közzétételére.
Oktatási anyagok és információk, valamint technikai újdonságok közlésére nyílik lehetőség.
A Társulat arculatának külföldi megjelenése megkívánja, hogy az anyagok egy része német és angol nyelven is felkerüljön a honlapra. Várjuk lelkes fordítók jelent-kezését, akik rövidebb anyagok fordítására vállalkoznak.
Kérünk mindenkit, aki e-mail címmel vagy saját honlappal rendelkezik és érdek-lődik a téma iránt, hogy rövid bejelentkezését tegye meg az együttműködés céljából.
A fentieken
kívül még számos ötletünk van, csak legyen, aki mindezt megva-lósítja.
Akik erre kísérletet tesznek: Dr. Nyerges Miklós webszerkesztő:
MKBT titkárság mkbt@mail.matav.hu
Hazslinszky Tamás
Börcsök Péter szarka.rozi@matavnet.hu
Bajna Bálint
Nyerges Attila.
Az MKBT honlap jelenleg az alábbi címen érhető el: www.nexus.hu/barlangászat
Barlangos információk a meglévő lapokon (www.extra.hu/bghirek/hun/hunmap.html)
MTSZ Barlang Bizottság honlap (www.fsz.bme.hu/mtsz/barlang/4tinfo/1tinfo.html)
(Bajna Bálint szerk.)
Tudomásunk szerint jelenleg az alábbi csoportok, szervezetek ill. témák rendel-keznek honlappal. A CD-lemezre írt anyag megvásárolható a Társulat titkárságán vagy Bajna Bálintnál 500 Ft-ért.
Magyar Természetbarát Szövetség Barlang Bizottsága
Acheron
Adrenalin
Amphora Búvár
Klub
Anubisz
Barlangkutató Szakosztály
BarlangászHírek
Bekey
Benedek Endre
Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület
Budapesti
Egyetemi Atlétikai Klub Barlangászcsoportja
Boros Tibor
honlapja
Gubacs
Laokoón
csoport
Marcel
Loubens Barlangkutató Egyesület
Megalodus
Barlangkutató és Geológiai Szakcsoport, Tata
Micimackó
Barlangászcsoport
Pizolit
Plózer István
Vízalatti Barlangkutató Csoport
Pyperkőcz
Barlangjáró Csoport
Staticky
Fanaticky Barlangjáró Baráti Kör
JATE
Barlangkutató Csoport
Szegedi
Karszt- és Barlangkutató Egyesület
Troglonauta
Barlangkutató Egyesület
Várbarlang
Mednyánszky
Budavár
Veszprémi
Egyetemi Barlangkutató Egyesület
Crysys
Barlangász Klub (Nagyvárad)
Nemzeti
parkok
Balatonederics
Beremend
Cserépfalu
Geri Miklós
Növények a
barlangban
Sportterápia
a barlangban
Virtual
Cave (kitűnő minőségű fotókkal)
Daloskönyv
(régóta hiányolt dalok gyűjteménye)
Kordos László:
Magyarország barlangjai
Oltárkő-barlangalbum
bemutató (Erdély)
Mosoly a
kötélen
In memoriam Dékány Péter
v v v