PROGRAMOK, RENDEZVÉNYEK

 

MEGHÍVÓ

2001. január 22-én 16 órára

a Szemlõ-hegyi-barlang vetítõtermében tartandó

nyílt elnökségi és választmányi ülésre

Az ülés keretében dr. Jakucs László professzor, a Társulat tiszteletbeli tagjának 75. születésnapja alkalmából ünnepi köszöntésre kerül sor.

Az ünnepeltet méltatják: dr. Dénes György, a Társulat tiszteletbeli elnöke, dr. Fodor István, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezetõ egyetemi tanára és dr. Keveiné dr. Bárány Ilona, a Szegedi Egyetem tanszékvezetõ egyetemi tanára.

A köszöntéseket követõen videovetítésre kerül sor.

Minden kedves tagtársunkat szeretettel várunk.

Dr. Korpás László

elnök



VIDEO-SOROZAT

a Szemlõ-hegyi-barlang fogadóépületének vetítõtermében

(II. Pusztaszeri út 35.)

A Társulat birtokában levõ – az 1989-ben rendezett 10. Nemzetközi Szpeleológiai Kongresszus filmpályázatára beérkezett, valamint ajándékként kapott és vásárolt – videoanyagokat szeretnénk a tagság számára bemutatni, a barlangüzem projekto-rával nagy méretû vászonra kivetítve. A sorozatot kiegészítjük saját – vásárolt és TV-bõl felvett – anyagainkkal. A nem magyar nyelvû kísérõszövegeket a helyszínen – idõnként mások segítségét is igénybe véve – magyarra fordítjuk.

Fleck Nóra és Hazslinszky Tamás

Január 10., szerda 17 óra

Morva-karszt (német, 72 perc)

A Sloup-šošùvkai-, Balcarka-, Kateøinska-barlang, a Macocha-Punkva-barlangrendszer ki-épített és eredeti állapotú részeinek bemutatása, részletes kutatás- és kiépítéstörténete archív anyagok felhasználásával. Január 31., szerda 17 óra

Atlantida (francia, 26 perc)

Légteres és víz alatti lávacsõ-barlang kutatása Lanzarote szigetén (Kanári-szigetek). A sárkány lehelete (francia, 26 perc) Légteres és víz alatti lávabarlangrendszer kutatása az afrikai Namibiában, barlanglakó állatokkal. Grotte de Demoiselle – Leány-barlang (francia, 18 perc) Dél-Franciaország egyik szép barlangját a vele kapcsolatos monda megjelenítésén keresztül mutatja be. Február 14., szerda 17 óra

Grotte Is Zuddas (angol, 26 perc)

A Szardínia déli részén található barlang kiépített és kiépítetlen (heliktitekben igen gazdag) részeinek bemutatása. Grotte del Frasassi – Frasassi-barlang (angol, 30 perc) Csodálatos tisztaságú, színû cseppkõképzõdmények, kristályalakzatok a barlang kiépített és kiépítetlen részein. Grotte del Frasassi – Kalandtúra a Frasassi-barlangban (olasz, 6 perc) A barlang kiépítetlen részein vezetett overállos túra bemutatása. Február 28., szerda 17 óra

Kína karsztja – geomorfológia (angol, 26 perc)

Kína felszíni karsztformáinak (szurdokok, kúpkarsztok, mésztufagátak, karrformák, stb.) és a karsztosodás folyamatának bemutatása. Kína karsztja– karsztbarlangok (angol, 29 perc) Hatalmas méretû patakos barlangokat, cseppkõképzõdményeket, különleges cseppkõalak-zatokat, kõhidakat, stb. bemutató film. Rege a jég alatt – Izland (francia, 26 perc) Vulkáni kõzetfelszín és az azt borító jégtakaró között kialakult barlang. Március 7., szerda 17 óra

Postojnaska jama – Postojnai-barlang (angol, 50 perc)

A Postojnai-, a Pivka- és a Predjamai-barlangok, valamint a környék természeti és kulturális látnivalóinak bemutatása. Aven Armand – Armand-zsomboly (angol, 12 perc) A dél-franciaországi, magasra “nõtt”, nagy mennyiségû “tányércseppkövérõl” ismert idegen-forgalmi barlangot mutatja be. Obir Tropfsteinhöhlen – Obir-cseppkõbarlangok (német, 17 perc) A 12. sz. óta folytatott bányászat során kialakult 600 km hosszú tárórendszer által harántolt üregeket 1991-ben építették ki a látogatók számára. Március 21., szerda 17 óra

Föld alatti Európa (magyar, 53 perc)

A TV-ben már kétszer vetített “Európa természeti szépségei” c. francia sorozat része (jellemzõ: a bemutatott 27 barlang ¾ része francia), mely röviden bemutatja a Baradlát is és megemlíti a Diabáz-barlangot. Séták a sötétség birodalmában (magyar, 20 perc) Az Aggteleki-kaszt barlangjait (Baradla-, Rákóczi-, Földvári-, Vass Imre-barlang, Rejtek-zsomboly) bemutató összeállítás. Április 11., szerda 17 óra

Nullarbor kihívás – a felfedezés története (angol, 53 perc)

A világ legnagyobb kiterjedésû karsztterülete, a Nullarbor-síkság kutatásának bemutatása 1870-tõl napjainkig. Pannikin-síkság barlangbúvár expedíció (–, 6 perc) Az ausztráliai Nullarbor-síkság egyik barlangjában történt búvárbaleset.
v v v

Akinek a fentieken kívül birtokában van barlangi tárgyú – kizárólag kereskedelmi forgalomban levõ, és nem amatõr felvételû – video-anyag – és hajlandó egy vetítés erejéig rendelkezésre bocsájtani – kérjük jelentkezzen, s a sorozat folytatásaként mûsorra tûzzük.
 
 
 

Elõzetes ! Elõzetes !

ALCADI 2002

A Nemzetközi Szpeleológiai Unió Karszt- és Szpeleológiatörténeti Bizottsága,

az Olasz Szpeleológiai Szövetség

és a “C. Seppenhofer” Karsztkutató Központ, Gorizia

2002. április 27–május 1.

között az olaszországi Goriziában rendezi meg

az Alpok, Kárpátok, Dinaridák és a közbezárt térségek karsztjainak, barlangjainak az elsõ világháborúig terjedõ kutatástörténetével foglalkozó konferenciát