CHOLNOKY JENÕ

KARSZT- ÉS BARLANGKUTATÁSI PÁLYÁZAT

2000. ÉVI EREDMÉNYE

A Környezetvédelmi Minisztérium a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulattal közösen 2000-ben is meghirdette az immár hagyományos Cholnoky Jenõ karszt- és barlangkutatási pályázatot a Környezetvédelmi Alap Célelõirányzat terhére.

A pályázat célja a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulaton belül mûködõ barlangkutató csoportok, személyek által barlangokban végzett feltáró és tudományos munka dokumentálásának fellendítése, a dokumentáció színvonalának emelése, a KöM TvH Barlangtani Osztálya barlangnyilvántartási rendszerének fejlesztése, a KTM 13/98. évi rendeletében foglaltak teljesítése érdekében. Sajnos, ez évben az eddig megszokottnál jóval kevesebb pályázat érkezett, ami lehet annak is a következménye, hogy a csoportok éves jelentésüket az engedélyben meghatározott idõre leadták, s a kisebb lélegzetû dolgozatokkal nem kívántak részt venni a pályázaton. A pályázatra megadott határidõre így 8 jelentés érkezett, csoport és egyéni kategóriában egyaránt 4–4.

Az 5 tagú bírálóbizottság (Székely Kinga, Börcsök Péter, dr. Korpás László, Maucha László, Szablyár Péter) a csoportjelentéseket a kiírásban megadott felépítés és pontszámhatárok között, az egyéni pályázatokat pontozás nélkül egyedileg értékelte, s ennek alapján alábbi döntést hozta:

Csoport kategória

I.díj – 25 000 Ft:

– Bekey Imre Gábor Barlangkutató csoport (83 pont)

– MKBT Vulkánszpeleológiai Kollektíva (82 pont)

III. díj – 100 000 Ft:

– Plózer István Víz alatti Barlangkutató csoport (61 pont)

– Marcel Loubens Barlangkutató csoport (57 pont)
 
 

Egyéni kategória

A díj fokának meghatározása nélkül:

140 000 Ft pénzdíj:

– Nyerges Attila: Az Aggteleki-karszt ismeretes zsombolyainak felszín alatti morfoló-giája

50 000 Ft pénzdíj:

– Hazslinszky Tamás: A Baradla-barlang múlt századi nevezetes látogatói

30 000 Ft pénzdíj:

– Szûcs Norbert: A környezet hatása Szemlõ-hegyi-barlangra

10 000 Ft pénzdíj:

– Vass Béla: A “Tettye” karsztforrás bemutatása.

A csoport kategória eredményének részletezése:
 
 

Barlangkutató

Csoport

Össze-foglaló

(0–10)

 

Feltárás

(0–25)

Tudo-mányos

(0–25)

Doku-mentáció

(0–25)

Csoport-élet

(0–15)

Össze-sen

(max. 100)

 

Helye-zés

Bekey Imre Gábor
10
23
25
15
10
83
I.
Marcel Loubens
10
15
0
20
12
57
III.
Plózer IstvánVíz alatti
8
10
15
15
13
61
III.
Vulkánszpeleológiai Koll.
10
12
20
25
15
82
I.

 

Bírálóbizottság


 
 

2000. november 14—19. között lezaj-lott a Társulat szervezésében a Barlangvilágítás nemzetközi konferencia, melyen 9 ország 25 jelenlevõ (Ausztrália 1, Ausztria 6, Csehország 1, Magyar-ország 7, Németország 4, Svájc 1, Szlo-vákia 3, Szlovénia 4) és 6 levelezõ (Ang-lia 1, Ausztrália 1, Ausztria 2, Hollandia 1, Németország 1), azaz összesen 33 résztvevõvel képviseltette magát Az elõkiránduláson 18 fõ vett részt és ismerkedett meg az Abaligeti-barlangban már elvégzett és még folyamatban levõ teljes rekonstrukció munkálataival.

A három napos konferencia délelõttjein összesen 17 elõadás hangzott el, melyek közül 7 a lámpaflórával ill. az ellene való védekezéssel, 5 a barlangvilágítás törté-netével, 2 az egyéni világítóeszközökkel és 2 idegenforgalmi barlangok elektromos világításának tervezési, kivitelezési és rekonstrukciós kérdéseivel foglalkozott. Dél-utánonként egy-egy budapesti barlang (Szemlõ-hegyi-, Pál-völgyi- és Vár-barlang) meglátogatása volt soron. Esti programként barlangvilágítás-rekonstrukciókat bemu- tató videofilmeket vetítettek a szlovák résztvevõk.

A két napos utókirándulás 14 résztvevõje a Baradla aggteleki és vörös-tói szaka-szát, majd a lillafüredi Anna- és Szt. István-barlangot látogatta meg, végül a Miskolc-tapolcai-tavasbarlangban zárult a program.

A külföldi résztvevõk körében nagy elismerést arattak az utóbbi idõk hazai bar-langrekonstrukciói, különösen a jelenleg folyamatban levõk (Abaligeti- és Pál-völgyi-barlang).

Az elõadásokat tartalmazó kötet megjelentetése 2001. elsõ félévében várható.
 
A konferenciát ismét a Társulat sike-res rendezvényei közé sorolhatjuk, amit a konferencia végén elhangzott vélemé-nyek és a már azóta e-mail-en érkezett elismerések is igazolnak, mint amilyen pl. az egyik szlovák résztvevõtõl érkezett. Vielen Dank für die nette Gastfreund-schaft und die gut organisierte und interessan-te Tagung.

Jan Novomesky

H. T.

GOSSARIO DI SPELEOLOGIA E DI CARSTOLOGIA

(Olasz—magyar/magyar—olasz barlangász és karsztológiai szakszótár)

Földrajz és olasz nyelv szakos fõiskolai hallgatóként olyan földrajz diploma-munkát készítettem, mely az olaszországi karsztterületek és barlangok leírásával foglalkozik. Rengeteg szakcikket, könyvet kellet elolvasnom olasz nyelven és igen nagy segítségemre lett volna egy olasz—magyar/magyar—olasz szakszótár. Sajnos ilyesmi nem létezik, de nem csak a barlangászat terén, hanem más tudomány-területeken sem.
Mivel olasz nyelvészetet is tanultam, elhatároztam, hogy az olasz diplomamunkám egy barlangászati és karsztológiai kétnyelvû szótár lesz, kiegészítve egy, a szókészlet eredetét elemzõ összefoglalással. Fontos szempont volt az is, hogy a szakkifejezések nagy része nem található meg a nagy olasz-magyar/magyar—olasz szótárakban sem.

A szótár összeállítását már a földrajz dolgozatomban elkezdtem, melynek utolsó fejezete egy 70—80 szakkifejezést tartalmazó olasz—magyar karsztológiai szótár. Ott csak egy egyszerû fordításról (az egyes olasz kifejezések magyar megfelelõirõl) volt szó, most viszont tanulmányoztam az egyes szavak eredetét, használatát, valamint a nemzetközileg ismert szakkifejezések eltérõ illetve megegyezõ értelmezését.

A szakdolgozat második fejezete iránymutatás a szótárak használatához mindkét nyelven, majd harmadik és negyedik fejezetként következnek az olasz—magyar és a magyar—olasz szótárrészek.

Az utolsó fejezet a barlangász és karsztos szakkifejezések eredetét vizsgálja mind az olasz, mind a magyar szókészletben, valamint azok eltérõ használatára keres magyarázatot.

Bár a barlangászatban is az angol a nemzetközi nyelv, mégis úgy remélem, hogy a szótár hasznos lesz mindazon magyar, illetve olasz szakembereknek, akik egy harmadik nyelv segítségül hívása nélkül szeretnének együtt dolgozni, egymás mûveit tanulmányozni.

A szótár elkészítésében nagy segítségemre volt a "Schioi Barlangász Klub" (Gruppo Grotte Schio-CAI, Olaszország) melynek én is tagja vagyok, valamint a klub elnöke, Leonardo Busellato úr, aki mindig mindenben a legnagyobb támogatást nyúj-totta nekem.

Köszönetemet kell kifejezni Dr. Ugo Sauro tanár úrnak, a padovai Földrajztanszék docensének, valamint Dr. Veress Mártonnak, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanár-képzõ Fõiskola Természetföldrajz tanszék vezetõjének, akik a karsztos kifejezések értelmezésében vettek részt.

Meg kell említenem Nyerges Attila és Cesare Raumer személyét, akik a barlan-gász technikai szavak fordításában segítettek.

Végül konzulensem, Vig István tanár úr tanácsait szeretném megköszönni, akivel a szavak eredetét, kialakulását, illetve módosulását próbáltuk meg elemezni.

Horváth Éva

(A szótár a Társulat titkárságán megtekinthetõ. Szerk.)