Rohannak az évek
[2010. június]
Rohannak a habok köves mederben,
csilingelnek, mint száz üveggolyó,
míg végül szennyel és könnyel keverten
elnyeli őket egy falánk folyó.
Viharfelhők rohannak a magasba’,
gyújtó villámmal, vízárral tele –
de terhüket és mérgüket kiadva,
piszkos völgyekbe foszlanak bele.
Elrohannak fejünk fölött az évek…
Dalolva, vígan, majd nyüszítve, sírva,
mind oda tartanak: a sárba, sírba.
Az ember egyre botlik, egyre téved…
Hogy helyrehozza majd, ne is remélje:
ernyedt aggyal s karokkal hull a mélybe.
Látó Szépirodalmi Folyóirat