[Látó, 2009. március]

Már mindenünnen a kereszt
súlytalan gótikája,
szálkás kegyelme, kedvesek
hite kísérti, drága

derű, könyvek egéből
glóriás gondolat –
már nem fél a reménytől
a bűntől boldogabb.

Jó minden, mert minden jó,
súgják hajnali völgyek.
A vers egyhúrú cselló
vagy angyali üdvözlet,

magányos ima. Minden
ima magányos.
Kórus biztatja. Nincsen
kotta a dallamához.

Fölötte ég bont szárnyat,
körötte megigézett,
napba szerelmes társak,
egymást szeretni készek:

szem nélküli tekintet
pihen a fényben alvón,
s reggel az elveszített
tenger kopog az ajtón.