A FELTÁMADÁS REGGELÉN

Két fej egymás mellett,
korona és gyökér.
Átázott, apró testek,
s a hab fölött az ég.
Vén járőr a sötétség.
Ki lélegzik itt?
Az éj alvó szemében
fehér lótusz virít.

A FOLYÓNÁL

Ezüstszarvú angyal tart kezében,
hógubás isten lépeget előttünk.
A láthatatlan eget felszakítom:
lezuhan, nagyot csattan a vízen.
Most már itt a mennyország.

FURCSA

Egy alma közepén ül az Isten,
és néz kifelé egy résen,
miként segíthetnék, hogy végre
a fa tetejére kerüljön?

APOKRIF TÖREDÉK

Elvétetik a szó:
mi kicsit keserűbb a cukornál,
hanyatt fekszik és meztelen,
szemérme cifra oltár.

MIUTÁN

Testvérem, a fecskék mohaágyon,
csobog az ima két part között.
Holnapra magába száll a víz,
visszatérnek az elrabolt fák is.

ZSOLTÁR

Honnan? A sötétből.
És a feneketlen mélyből.
Katlanom fölött
apró virágszirmok
röpködnek, nevetnek.
Ez itt tücsöklakodalom.
És ha sír a sás
meg a bábakalács?
El innen, hamis dalnok!
Mértéktelenül ölel,
magába von a halál.
Tücsöklakodalom. Zenebona. Gyermekkacaj.
Vajúdik valami. Fülel az avar.

RABLÁS

Kiforgatott szőlőtőkék
a könnycseppek az arcon,
csillaghálós éjszaka
vigyáz rám öntudatlan.
Gyermeklábam sárt tapos,
nagy kezem mitől véres?
A sebzett hátú végtelen
tajtékzik, én csak nézem.