Athéni Timon (Jánosházy György fordítása; Színmű)
|
Színmű öt felvonásban
Fordította JÁNOSHÁZY GYÖRGY
SZEMÉLYEK
ATHÉNI TIMON
KÖLTŐ
FESTŐ
ÉKSZERÉSZ
KALMÁR
KERESKEDŐSEGÉD
LUCILIUS, Timon szolgája
ÖREG ATHÉNI
Athéni urak és szenátorok
VENTIDIUS, Timon hamis barátja
ALCIBIADES, athéni hadvezér
APEMANTUS, goromba filozófus
Cupidónak öltözött személy a masque-ban
Amazonoknak öltözött nők a masque-ban
FLAVIUS, Timon intézője
FLAMINIUS
SERVILIUS
Timon más szolgái
BOLOND
APRÓD
CAPHIS
ISIDORUS SZOLGÁJA Timon hitelezőinek szolgái
VARRO KÉT SZOLGÁJA
LUCULLUS
LUCIUS hízelgő urak
SEMPRONIUS
LUCULLUS SZOLGÁJA
LUCIUS SZOLGÁJA
Három idegen, egyikük neve HOSTILIUS
TITUS SZOLGÁJA
HORTENSIUS SZOLGÁJA Timon hitelezőinek szolgái
PHILOTUS SZOLGÁJA
PHRYNIA
TIMANDRA
Tolvajok
Katonák Alcibiades seregében
Küldöncök, kísérők, katonák
ELSŐ FELVONÁS
1. SZÍN
[Athén. Előcsarnok Timon palotájában]
Jön (egyik ajtón) a Költő, a Festő képet hoz (a másikon), aztán az Ékszerész, Kalmár és Kereskedősegéd, más-más ajtón
KÖLTŐ Jó napot, sir.
FESTŐ Öröm, hogy újra látlak.
KÖLTŐ Rég nem találkoztunk. Hogy megy sorod?
FESTŐ Az bizony csak döcög.
KÖLTŐ Hja, ez a sorsunk.
Tudjuk, nincs semmi új a nap alatt. –
Nézd: bőkezűség, nagy a te hatalmad,
Hogy ide csődítetted ezt a sok
Facér lelket.
(A Kalmár csatlakozik az Ékszerészhez. A Kereskedősegéd
átmegy a színen és távozik)
A kalmárt ismerem.
FESTŐ Én mindkettőt. A másik ékszerész.
KALMÁR (Ékszerészhez) Valódi úr, azt mondom.
ÉKSZERÉSZ Szentigaz.
KALMÁR Páratlan ember ez: fáradhatatlan
A jóságban, sosem fogy ki belőle.
Mindenkin túltesz.
ÉKSZERÉSZ (ékszert mutat) Egy ékszert hozok.
KALMÁR Hadd lássam! Timon úr számára hoztad?
ÉKSZERÉSZ Ha árban megfelel. De az ilyesmi…
KÖLTŐ (magában) „Mikor pénzért ajnározzuk a hitványt,
Bemocskoljuk a verset, mely a jót
Énekli meg."
KALMÁR (Ékszerészhez) Nagyon formás darab.
ÉKSZERÉSZ És gazdag is. Figyeld a kő tüzét.
FESTŐ (Költőhöz) Eltűnődtél: nyilván verset faragsz
A nagyúrnak.
KÖLTŐ Kifolyt az már magától.
Versem akár a mézga, mely kicsurran
A tápláló fatörzsből. Csak megütve
Ad tüzet a kova; de a mi lángunk
Magát csiholja, szélsebesen árad,
Utál minden kötést. Mondd, mi van ott?
FESTŐ Festmény, uram. Mikor jön ki a könyved?
KÖLTŐ Mihelyt módom lesz felajánlani.
Lássuk a képed.
FESTŐ (mutatja) Sikerült darab.
KÖLTŐ Az. Kitűnő. Remekül eltaláltad.
FESTŐ Meglehetősen.
KÖLTŐ Pompás! Mennyi kellem,
Mennyi méltóság! Mennyi ész sugárzik
Szeméből! Mily hatalmas képzelet
Látszik mozgatni ajkát! Bárki érthet
E némaságból.
FESTŐ Az élet tetszetős utánzata.
Nézd e vonást: jó?
KÖLTŐ A természet is
Tanulhat itt. E kép oly eleven,
Hogy az ecset túltett az életen.
Jön néhány Szenátor
FESTŐ Hogy tódulnak, lám, a nagyúrhoz!
KÖLTŐ Athén szenátorai. Boldog ember!
FESTŐ Nézd, még és még.
(Szenátorok átmennek a színen és távoznak)
KÖLTŐ Micsoda áradat, tengernyi vendég!
E nyers kis műben igaz képet adtam
Egy férfiról, akit a földi élet
Elhalmoz mindennel. Nem bíbelődik
A részletekkel, szabadon folyik
A viasztengerben. Sehol egyetlen
Vesszőt sem fertőz meg titkos kajánság,
Merészen száll előre, mint a sas,
Nem is marad nyoma.
FESTŐ Hogy értsem ezt?
KÖLTŐ Megmagyarázom.
Látod, hogy minden rendű s lelkű ember,
Legyen fecsegő s léha, vagy komoly,
Akár mogorva is, szolgálatát
Kínálja Timon úrnak. Vagyona,
Mely kegyosztó jósággal párosul,
Megnyer minden szívet, hogy őt szeresse,
Neki szolgáljon: mind a tükör-arcú
Hízelgőt, mind Apemantust, aki
Önmagát is utálja; még az is
Térdhajtással köszönti, s gazdagabb,
Ha bólintott Timon.
FESTŐ Láttam: beszéltek.
KÖLTŐ Én trónján ábrázoltam Fortunát,
Egy szép, magas hegyen. A hegy tövében
Nyüzsög a mindenfajta jellem, érdem,
Mely földünkön azon munkálkodik,
Hogy gyarapítsa vagyonát. Azok közt,
Kik királynőjüket körülveszik,
Timon képére formáztam meg egyet:
Őt hívja Fortuna ivor kezével,
Szolgát, rabot juttat neki kegye,
S túlnő mindenkin.
FESTŐ Ezt jól kieszelted.
Ezt a hegyet, a trónt és Fortunát,
Akit magához hívott odalentről,
S a meredeknek szegi most fejét,
Hogy boldogan megmássza, ecsetem
Szintúgy leírná.
KÖLTŐ Hallgasd csak tovább.
Az, aki az imént sorstársa volt,
S talán különb, mint ő, e pillanattól
Utána kullog, ott előszobázik,
Mély áhítattal sugdos a fülébe,
Imádja kengyelét is, általa
Szív friss levegőt.
FESTŐ És mi sül ki ebből?
KÖLTŐ De a Szerencse ingatag, s mikor
Elrúgja volt kegyencét, az uszályból,
Mely négykézláb igyekezett mögötte
A csúcsra jutni, fel nem tartaná
És nem követné őt a mélybe senki.
FESTŐ Ilyen az élet.
Ezernyi bölcs képet mutathatok,
Mely Fortuna csapásait szavaknál
Jobban szemlélteti. De te csak intsd
Timont, hogy látott már pórok szeme
Urat fejjel a mélynek.
Trombitaszó. Jön Timon (drága ékszerrel) Ventidius Küldöncével: Lucilius (és több más Szolga) kíséri. Timon udvariasan köszönt minden látogatót, aztán a Küldönccel beszélget
TIMON Azt mondod, hogy becsukták?
KÜLDÖNC Azt, jó uram. Öt talentum miatt.
Nincs pénze most, szorítja az adósság.
Kér, hogy vállalj kezességet azoknál,
Akik börtönbe záratták, különben
Rossz sors vár rá.
TIMON Nemes Ventidius!
Én nem hagyom cserben barátomat,
Ha rám szorul. Tudom, hogy érdemes
A segítségre, hát meg is adom.
Megfizetem a pénzt, legyen szabad.
KÜLDÖNC Örökre lekötelezed, uram.
TIMON Üdvözlöm. Elküldöm váltságdiját.
Ha szabadult már, mondd, hogy jöjjön el.
Nem elég felsegíteni a gyengét,
Kell gyámolítni aztán. Áldjon ég.
KÜLDÖNC Nagyságodnak sok örömöt kivánok. El
Jön egy Öreg Athéni
ÖREG ATHÉNI Timon, hallgass meg!
TIMON Beszélj, jó öreg.
ÖREG ATHÉNI Van egy Lucilius nevű cseléded.
TIMON Igen. Mi van vele?
ÖREG ATHÉNI Nemes Timon, rendeld magad elé.
TIMON Itt van-e? Nincs? Lucilius!
LUCILIUS (előjön) Uram, szolgálatodra.
ÖREG ATHÉNI Ez a fickó, uram, a te legényed,
A házamhoz jár éjjel. Én fogamhoz
Vertem kölyökkoromtól a garast,
S vagyonom jobb örököst érdemel,
Mint ez a tányérhordozó.
TIMON Na és?
ÖREG ATHÉNI Egy lányom van, nincs senki más rokon,
Akire hagyhatnám, amit szereztem.
Szép a leány, asszonynak ifju még,
S a legjobb nevelést adtam neki,
Nem néztem pénzre. Ez az embered
Szerelemmel csábítja. Nagyuram,
Tiltsd meg te is, hogy oda járogasson,
Én hiába beszélek.
TIMON Tisztességes legény ez.
ÖREG ATHÉNI Legyen hát az, Timon,
A tisztessége önmaga jutalma,
Nem kell hozzá a lányom.
TIMON Szereti-e a lány?
ÖREG ATHÉNI Ifjú és erre termett.
Emlékszünk még, milyen könnyen hevül
Az ifjúság.
TIMON Szereted azt a lányt?
LUCILIUS Igen, uram, és ő viszontszeret.
ÖREG ATHÉNI Ha férjhez megy tilalmam ellenére,
Az ég legyen tanúm, örökösöm
Egy koldus lesz, mert őt kitagadom
Mindenből.
TIMON Mennyi az a hozomány,
Ha megfelelő férjet lel magának?
ÖREG ATHÉNI Három talentum: később mindenem.
TIMON Régóta szolgál már ez a legény.
Kötelességem hát, hogy felkaroljam
Boldogulását. Add neki a lányt.
Amit rászánsz, megkapja a fiú is,
S megvan az egyensúly.
ÖREG ATHÉNI Kérlek, nagyúr,
Add szavadat, s ezzel övé a lány.
TIMON Itt a kezem, becsűletem a zálog.
LUCILIUS Alázatosan köszönöm, uram.
Nem juthat nekem állás és vagyon,
Mellyel nem neked tartozom.
Lucilius és az Öreg Athéni el
KÖLTŐ (verset ad át Timonnak)
Fogadd el művem, s élj soká, uram.
TIMON Köszönöm. Hallasz rólam nemsokára.
Ne menj el. (Festőhöz) Hát te mit cipelsz, barátom?
FESTŐ Egy képet: kérem uraságodat,
Fogadd el tőlem.
TIMON Képet szívesen.
A festmény szinte az igazi ember.
Mióta gazság alakítja lelkét,
Csak külszín minden; a festett alak
Az, aminek látszik. Tetszik a munkád,
S meglátod majd, hogy’ tetszik. Többet is
Hallasz felőlem.
FESTŐ Óvjon meg az ég!
TIMON Isten hozott, uram. Add a kezed.
Együtt ebédelünk. (Ékszerészhez) Az ékszerednek
Nem jó, hogy így dicsérik.
ÉKSZERÉSZ Tán leszólják?
TIMON Épp az, hogy magasztalják nyakra-főre.
Ha eszerint fizetném meg az árát,
Tönkre juttatna.
ÉKSZERÉSZ Az nem több, uram,
Mint amit az eladó is megadna.
Egy holmi értékét az szabja meg,
Ki a gazdája. Hidd el, jó uram,
Ha te viseled, többet ér az ékszer.
TIMON Csúfolsz.
KALMÁR Nem, jó uram, csupán azt mondja ő is,
Amit mindenki más.
Jön Apemantus
TIMON Lám csak, ki jön.
Lehordanak most?
ÉKSZERÉSZ Elviseljük együtt.
KALMÁR Ez senkit sem kimél.
TIMON Jó reggelt, kedves Apemantus.
APEMANTUS Várj még vele, míg én kedves leszek,
Te Timon ebe, s e gazok szeráfok.
TIMON Gazoknak mondod? Nem ismered őket.
APEMANTUS Nem athéniek?
TIMON Azok.
APEMANTUS Akkor nem vonom vissza.
TIMON Ismersz engem, Apemantus?
APEMANTUS Tudod, hisz néven szólítottalak.
TIMON Büszke vagy, Apemantus.
APEMANTUS Leginkább arra, hogy nem vagyok olyan, mint Timon.
TIMON Hova indulsz?
APEMANTUS Kiloccsantani egy becsületes athéni agyát.
TIMON Ezért halál jár.
APEMANTUS Igen, ha a semmittevésnek halál a büntetése.
TIMON Hogy tetszik ez a festmény, Apemantus?
APEMANTUS Tetszik, mert ártalmatlan.
TIMON Nem végzett jó munkát, aki csinálta?
APEMANTUS Jobbat az, aki a festőt csinálta, és elég vacak csinálmány az is.
FESTŐ Kutya vagy!
APEMANTUS Anyáddal egy fajta. Ha én kutya vagyok, ő micsoda?
TIMON Velem ebédelsz, Apemantus.
APEMANTUS Nem, én nem eszem urakat.
TIMON Rossz néven is vennék a hölgyek.
APEMANTUS Azok urakat esznek. Attól nő a hasuk.
TIMON Ez arcpirító gondolat.
APEMANTUS Gondold hát annak, és így élj vele.
TIMON Hogy tetszik ez az ékszer, Apemantus?
APEMANTUS Nem annyira, mint a nyílt beszéd, ami egy fityingbe sem kerül.
TIMON Mit érhet?
APEMANTUS Annyit sem, hogy ráfigyeljek.
Mi van, költő?
KÖLTŐ Mi van, filozófus?
APEMANTUS Hazudsz.
KÖLTŐ Hát nem vagy az?
APEMANTUS De igen.
KÖLTŐ Akkor nem hazudok.
APEMANTUS Nem vagy költő?
KÖLTŐ De igen.
APEMANTUS Akkor te hazudsz. Nézz csak bele az utolsó munkádba, amelyben azt állítod róla, hogy érdemes ember.
KÖLTŐ Nemcsak állítom, így is van.
APEMANTUS Igen, megérdemel téged, és azt, hogy pénzeljen a fáradságodért. Aki szereti a talpnyalást, megérdemli a talpnyalóját. Nagy ég, ha én ilyen úr lennék!
TIMON Mit csinálnál akkor, Apemantus?
APEMANTUS Ugyanazt, amit most Apemantus: szívből gyűlölnék egy urat.
TIMON Vagyis önmagadat?
APEMANTUS Vagyis.
TIMON Miért?
APEMANTUS Hogy elvegye a kedvemet az uraságtól. – Nem vagy te kalmár?
KALMÁR Az vagyok, Apemantus.
APEMANTUS Üzlet veszítsen el, ha nem egy isten!
KALMÁR Ha üzlet teszi, istenek teszik.
APEMANTUS Üzlet az istened, veszítsen el hát!
Trombitaszó. Jön egy Hírnök
TIMON Ki kürtöl?
HÍRNÖK Alcibiades s mintegy húsz lovas
A csapatából.
TIMON (Szolgákhoz) Fogadjátok és hozzátok be őket.
(Egy vagy több Szolga el)
(Ékszerészhez) Velem kell most ebédelned. (Költőhöz) Ne menj el,
Még nem háláltam meg. (Festőhöz) Ebéd után
Lássam a képet. (Mindenkihez) Őszintén örültem.
Jön Alcibiades (a lovasaival)
Isten hozott!
APEMANTUS (félre) Csak így tovább.
Görcs, sorvadás álljon minden tagodba!
Nincs csöpp szeretet e finom gazokban
S kedvességükben. Elfajult az ember:
Pojáca és majom lett.
ALCIBIADES (Timonhoz) Hiányoztál, s most be nem telhetek
Azzal, hogy látlak.
TIMON Ég hozott, uram.
Míg újra válunk, töltsük az időt
Jó mulatsággal. Kérlek, jöjjetek.
Mind el Apemantus kivételével
Jön két Úr
ELSŐ ÚR Apemantus, mondd, mennyi az idő?
APEMANTUS A tisztesség ideje volna.
ELSŐ ÚR Mint akármikor.
APEMANTUS Annál galádabb vagy, hogy elszalasztod.
MÁSODIK ÚR A Timon úr lakomájára mégy?
APEMANTUS Hadd lássam, hogy’ tölti a hús gazemberek hasát, hogy’ fűt bolondokat a bor.
MÁSODIK ÚR Ég áldjon, ég áldjon.
APEMANTUS Tökkelütött vagy, hogy kétszer kívánod.
MÁSODIK ÚR Miért, Apemantus?
APEMANTUS Egyiket megtarthattad volna magadnak, mert tőlem ugyan semmit sem kapsz.
ELSŐ ÚR Kösd fel magad!
APEMANTUS Nem, a te szavadra semmit sem teszek. Kérd meg rá a barátodat.
MÁSODIK ÚR Kotródj el, békétlen kutya, vagy én rúglak el!
APEMANTUS Repülök, mint a kutya, mert rúg a szamár. El
ELSŐ ÚR Tagadja ez mindazt, mi emberi.
Jöjj, menjünk be Timon dús asztalához.
A szívessége túltesz mindenen.
MÁSODIK ÚR Kicsordul már. Plutus, a kincses isten,
Sáfárja csak: minden szolgálatot
Hétszerte túlfizet, és nincs ajándék,
Amit ne kapna vissza, aki adta,
Megsokszorozva.
ELSŐ ÚR Ember tetteit
Ily nemes lélek sohasem vezette.
MÁSODIK ÚR Sokáig éljen bőségben! Megyünk?
(ELSŐ ÚR) Veled tartok.
Mindketten el
2. SZÍN
[Athén. Díszterem Timon palotájában]
Hangos fafúvó-zene. Nagy lakomát hordanak fel (Flavius és Szolgák): aztán jön Timon, Alcibiades, Szenátorok, athéni Urak és Ventidius, akit Timon kiváltott a fogságból. Végül belép Apemantus, mint rendesen, ingerülten
VENTIDIUS Nemes Timon, látta az ég apám
Vénségét, s hosszu pihenésre hívta.
Boldogan ment el, s gazdagon hagyott.
Hála fűz engem jóságos szivedhez,
Most megduplázva illő köszönettel
Megadom öt talentumod, amellyel
Kiszabadultam.
TIMON Nem, Ventidius,
Te félreismered a szívemet.
Önként adtam, örökre; nem is ad
Az igazából, aki visszakapja.
Ha legjobbjaink így tesznek is, mégse
Kövessük. Szép a hiba, hogyha gazdag.
VENTIDIUS Nemes szellem!
(Az Urak szertartásosan bókolnak)
TIMON Urak, a formaság
Csak arra jó, hogy fényt adjon a halvány
Tetteknek, az üres a szónak, a meg sem
Nyilatkozott jóságot visszafogva.
Igaz barátságban nincs erre szükség.
Foglaljatok helyet. Több örömöt lel
Vagyonom bennetek, mint benne én.
(Leülnek)
ELSŐ ÚR Mindig is ezt vallottuk, jó uram.
APEMANTUS Vallottátok? A nemjóját, valóban?
TIMON Apemantus, no lám! Isten hozott.
APEMANTUS Nem,
Te csak ne mondj nekem istenhozottat.
Azért jöttem el hozzád, hogy kirúghass.
TIMON Fuj, bugris! Ember szájához nem illik
Ilyen beszéd: szégyellheted magad.
Azt mondják: Ira furor brevis est.
De ebből ki nem fogy soha a méreg.
Külön asztalt terítsetek neki,
Mert nem bírja el senki társaságát,
És senki az övét.
APEMANTUS Maradok, hogyha marasztalsz, Timon,
De vigyázz, nyitva tartom a szemem.
TIMON Mit bánom én: athéni vagy te is,
Szívesen látlak. Nincs hozzá erőm:
Hallgattasson el hát pár jó falat.
APEMANTUS Fütyülök a jó falatodra. A torkomon akadna, mert én ugyan sohasem udvarolnék érte. Istenek, hány ember zabálja fel Timont, és nem látja őket! Fájdalmas nézni, hogyan mártogatják a falatjukat egyetlen ember vérébe: és kész őrület, hogy ez még biztatja őket.
Így merjen bízni emberben az ember!
Kés nélkül hívjon lakomára bárkit:
Több hús marad, és maga nincs veszélyben.
Sok példa van erre. A fickó, aki mellette ül, és tör a kenyérből, együtt kortyol vele az italából, kész volna nyomban megölni. Bebizonyosodott már. Ha én úr volnék, félnék inni az étkezésnél,
Nehogy a torkom gyengéit kilessék.
Nagy ember csak nyakvérttel poharazzon.
TIMON (egy Úrra iszik) Egészségedre: add is körbe ezt!
MÁSODIK ÚR Itt van az útja, jó uram.
APEMANTUS „Itt van az útja?" Derék fickó, és jó a torka. Ez a sok egészség megárt neked és a vagyonodnak, Timon.
Ez gyönge ahhoz, hogy rosszat tegyen:
Becsűletes víz, nem ránt sárba senkit.
Ilyen az étkem is; dús lakoma
Az isteneknek nem hálás soha.
Apemantus imája
Nagy ég, gazdagság nem kisért.
Imát nem mondok senkiért.
Sose legyek oly esztelen,
Hogy higgyek bármily esküben,
Könnyet hullató kurvának,
Alvást színlelő kutyának,
Hogy a tömlöc szabadságom,
S bajban megsegít barátom.
Ámen. A gazdag gonosz:
Nekem a gyökér se rossz
(Eszik)
Váljék egészségedre, Apemantus.
TIMON Alcibiades vezér, a harcmező jár most is az eszedben.
ALCIBIADES Az eszem mindig szolgálatodra áll, uram.
TIMON Szívesebben reggeliznél ellenséggel, mintsem barátokkal ebédelj.
ALCIBIADES A vérét hullatná már, uram: semmi finomság nem versenyezhet azzal. Én ilyen lakomára hívnám a legjobb barátomat.
APEMANTUS Legyenek ellenségeid ezek,
S láthassam, hogy mindet kibelezed.
ELSŐ ÚR (Timonhoz) Bárcsak megérhetnők az örömöt, uram, hogy egyszer a szívünkhöz folyamodj, és legalább részben kimutathassuk szeretetünket: ez örökre boldoggá tenne.
TIMON Kedves barátaim, bizonyára úgy rendezték az istenek, hogy még nagy segítséget kapjak tőletek. Másként hogyan lehetnétek a barátaim? Ezrek közül miért illetne meg benneteket ez a szép cím, ha nem állnátok legközelebb a szívemhez? Több jót mondtam magamnak rólatok, mint amennyit szerénységetekben ti mondhattok a magatok javára: így hát túllicitállak titeket. „Istenek – gondolom –, minek kellenek barátok, ha soha sincs rájuk szükségünk? A legfölöslegesebb teremtmények volnának, ha sohasem fordulnánk hozzájuk; azokhoz a kellemes hangszerekhez hasonlítanának, amelyek tokjukban lógnak, és megtartják maguknak a hangjukat." Sokszor kívántam, hogy szegényebb legyek, és így közelebb juthassak hozzátok. Arra születtünk, hogy jót tegyünk, és mi jobbat, igazabbat mondhatunk a magunkénak, mint barátaink kincseit? Mily drága vigasz, hogy ennyi testvérünk van, és rendelkezünk egymás vagyonával! És ez az öröm semmivé lesz, mielőtt megszülethetne! Szemem nem tarthatja vissza könnyeit. Hogy felejtsem hibáját, iszom a barátságotokra.
APEMANTUS Hogy itasd őket, még sírsz is, Timon.
MÁSODIK ÚR (Timonhoz) Az öröm ugyanígy fogant szemünkben,
S kipattant nyomban, mint a kisbaba.
APEMANTUS Röhögnöm kell: fattyú ez a baba.
HARMADIK ÚR (Timonhoz) Megvallom, uram, nagyon meghatottál.
APEMANTUS Nagyon!
Trombitaszó a színfalak mögött
TIMON Mi ez a trombitálás?
Jön egy Szolga
Mi van?
SZOLGA Uram, néhány hölgy kér esedezve bebocsáttatást.
TIMON Hölgyek? Mi az óhajuk?
SZOLGA Kengyelfutó jött velük, uram, az adja elő a kívánságukat.
TIMON Kérlek, bocsásd be őket.
Jön egy Cupidónak öltözött személy
CUPIDO Nemes Timon, üdv néked s mindazoknak,
Kiknek kijut bőségedből. Urának
Ismer el az öt érzék, és köszönti
Adakozó szíved. Már élvezett
Az íny, tapintás, szaglás és a fül.
Úgy jó, ha végül a szem is örül.
TIMON Szívesen látom itt mindnyájukat.
Fogadja őket muzsika!
Cupido el
(ELSŐ ÚR) Látod, uram, milyen nagyon szeretnek.
Zene. Amazonoknak öltözött nők jönnek, kezükben lanttal,
táncolnak és zenélnek
APEMANTUS Hű, mily özöne ez a hiuságnak!
Táncolnak is? Eszeveszett nők!
A téboly életünk gyönyörüsége:
Olajhoz és gyökérhez ez a pompa.
Kis mulatságért űzzük az eszünket.
Hízelkedünk, hogy tönkre igyuk azt,
Kit vénségére aztán ellökünk
Kajánul és mérges utálkozással.
Kinek nem ártottak, vagy ő nem ártott?
Ki nem viszi sírjába a barátok
Ajándékul kapott rúgásait?
Félnék, hogy aki most táncol nekem,
Még rám tapos. Megjárta már nem egy.
Zárjuk a kaput, ha a nap lemegy.
Az urak felállnak az asztaltól és bókolnak Timonnak: aztán, hogy kimutassák becsülésüket, mindegyikük egy amazont választ: férfiak és nők mind táncolnak a fafúvók egy-két méltóságteljes dallamára, ezzel vége
TIMON Ti bájt, finom díszt kölcsönöztetek
Kedves mulatságunknak, hölgyeim,
Félig sem volna ilyen szép különben.
Fényt adtatok neki és szellemet,
Úgy vidítottatok, ahogy kivántam.
Meglátjátok a hálám.
(ELSŐ HÖLGY) Csupán a jót nézed bennünk, uram.
APEMANTUS Persze, mert a rossz nagyon pocsék, és percig se nézné, annyi szent.
TIMON Hölgyek, odaát pár szerény fogás vár.
Lássatok hozzá, hogyha tetszik.
HÖLGYEK Szívből köszönjük, jó uram.
Hölgyek el
TIMON Flavius!
FLAVIUS Uram!
TIMON Kis ládikámat hozd ide.
FLAVIUS Igen, uram. (Félre) Ékszer megint?
Nem szenvedheti, hogy rontsák a kedvét,
De szólnom kell már, szólnom kell neki.
Ha nincs miből, kedvét sem töltheti.
Előre nézne bár, ne hátra látna,
Jó lelke nem vinné nyomoruságba. El
ELSŐ ÚR Itt vannak az embereim?
SZOLGA Itt, uram, indulásra készen.
MÁSODIK ÚR A lovainkat!
Jön Flavius az ékszeres ládikával. Átadja Timonnak (és el)
TIMON Barátaim, még volna egy szavam.
Megkérlek, jó uram,
Tisztelj meg azzal, hogy az ékszeremnek
Te adsz értéket. Fogadd el s viseld,
Kedves uram.
ELSŐ ÚR Elhalmoztál már ajándékaiddal.
URAK MIND Mindannyiunkat.
(Timon ékszereket ad nekik)
Jön egy Szolga
SZOLGA Uram, a szenátus néhány nemese most szállt le a lóról, látogatásodra jöttek.
TIMON Szívesen látjuk őket. Szolga el
Jön Flavius
FLAVIUS Uram, könyörgök, hadd szólhassak egy szót, a te érdekedben!
TIMON Az enyémben? Majd máskor hallgatom meg.
Most fogadjátok minden jóval őket.
FLAVIUS Csak nem tudom, miből.
Jön a Második Szolga
MÁSODIK SZOLGA Lucius úr szeretete jeléül
Küld nagyságodnak ezüsttel kivert
Szerszámmal négy szép, hófehér lovat.
TIMON Örömmel veszem. Helyezzétek el
Ajándékát tisztességgel. Szolga el
Jön a Harmadik Szolga
Mi újság?
HARMADIK SZOLGA Uram, Lucullus úr kér, hogy tiszteld meg társaságoddal a holnapi vadászaton, és két pár agarat küld nagyságodnak.
TIMON Ott leszek, és illő módon viszonzom
Ajándékát.
Szolga el
FLAVIUS Mi lesz a vége ennek?
Fényes fogadást, ajándékokat
Rendel, s pénzesládája már üres.
Nem nézi erszényét, s nem engedi
Megmondanom, hogy koldus lett a szíve,
Nem teheti már azt, amit szeretne.
Amit ígér, túllépi vagyonát,
Újabb adósságot csinál magának
Minden szavával. Még kamatot is
Fizet. Adóskönyvekben van a földje.
Bár simán itt hagyhatnám ezt az állást,
Még mielőtt rákényszerűlök.
Jobb, ha nem tömjük barátok hasát,
Mert ellenség lesz végül a barát.
Szívem vérzik gazdámért.
TIMON Nem szabad
Érdemeitek így leszólnotok.
(Második Úrhoz) E csekélység szeretetem jele.
MÁSODIK ÚR A köszönetre nincs elég szavam.
HARMADIK ÚR Ez maga a nagylelküség!
TIMON (Első Úrhoz) Úgy emlékszem, uram, a minap dicsérted a pej csődört, amelyen lovagoltam. Tetszett, hát a tiéd.
ELSŐ ÚR Bocsásd meg, uram, nem volt benne szándék.
TIMON Szavamra, uram, jól tudom, csak azt
Dicséri valaki, amit szeret.
Örömömön mérem barátomét.
Elmegyek hozzád.
URAK MIND Boldoggá teszel.
TIMON Ittlétetek olyan kedves szivemnek,
Hogy nem tudok eleget adni érte.
Országot adhatnék barátaimnak,
Nem fáradnék bele. Alcibiades,
Katona vagy, ritkán vet fel a pénz.
(Ajándékot ad neki) Az irgalom diktálja, hisz halottak
Között élsz, és egyetlen birtokod
A harcmező.
ALCIBIADES Szennyes mező, uram.
ELSŐ ÚR Hálára köteleztél.
TIMON Te is engem.
MÁSODIK ÚR Adósaid vagyunk…
TIMON És én tinektek. Fényt ide, világot!
ELSŐ ÚR Boldogságot, tisztességet, szerencsét
Adjon a sors, Timon.
TIMON Barátaim szolgálatára.
Mind el Timon és Apemantus kivételével
APEMANTUS Micsoda ugra-bugra,
Merő hajlongás, farillegetés!
Alig hiszem, hogy a lábuk megér
Ennyi költséget. Seprős a barátság.
Hamis szívnek a lába sem lehet jó.
Jó bolondok bókra dobják ki pénzük.
TIMON Ha nem volnál oly tüskés, Apemantus,
Segítségedre lennék.
APEMANTUS Nem kell nekem semmi; ha engem is megvesztegetnél, nem maradna senki, hogy a fejedre olvasson, és annál gyorsabban bűnbe esnél. Úgy adakozol, Timon, hogy attól félek, egyhamar odaadod magadat is váltóra. Mire való ennyi lakoma, pompa, rongyrázás?
TIMON No, ha kezded piszkolni a társaságot, esküszöm, rád sem nézek.
Ég áldjon, jobb nótával jöjj. El
APEMANTUS Minek?
Ahogy most, nem hallgatsz akkor se rám.
Bezárom eged. Füledhez tanács
Nem ér el, csak hízelgés, semmi más! El
MÁSODIK FELVONÁS
1. SZÍN
[Athén. Szoba egy szenátor házában]
Jön a Szenátor (adóslevelekkel)
SZENÁTOR Most ötezer Varrónak, és Isidorusnak
Kilencezer jár: ez s régebbi summám
Huszonöt együtt. S még folyik a szédült
Tékozlás! Ez nem mehet így tovább.
Ha pénz kell, koldustól kutyát lopok,
Timonnak adom, s aranyat tojik.
Ha eladnám lovamat, hogy helyette
Húsz jobbat vegyek, elküldöm Timonnak,
Nem kérek érte semmit, és azonnal
Lovakat ellik. Nincsen kapuőre:
Egy mosolygó alak beinvitál
Mindenkit. Nem hihetem józan ésszel,
Hogy vagyona elbírja. Hé, Caphis!
Caphis, hé!
Jön Caphis
CAPHIS Itt vagyok, uram. Mi tetszik?
SZENÁTOR Végy köpenyt, s menj sietve Timon úrhoz.
Kérjed a pénzemet. Ne érd be holmi
Üres blablával, ha olyanokat mond,
„Tiszteltetem a gazdád", s búcsut int
A sapkájával, így, ni: mondd neki,
Szorít a szükség, fizetnivalóm van
Nekem is, s határideje lejárt;
Hogy bíztam benne, s nem tartotta be,
Rontotta hitelem. Tisztelem, ám
A kedvéért nem töröm a nyakam.
Nyomban kell az a pénz, mit sem segít
Az elodázás, köntörfalazás,
Csak sürgős fizetés. Indulj, siess.
CAPHIS Megyek.
SZENÁTOR (adósleveleket ad neki)
Vidd az adósleveleket,
S mutasd a határnapokat.
CAPHIS Igen.
SZENÁTOR Menj!
Mindketten el (más-másfelé)
2. SZÍN
[Athén. Előcsarnok Timon palotájában]
Jön Flavius, kezében temérdek számlával
FLAVIUS Nincs vége ennek: oly eszeveszetten
Költekezik, hogy azt sem tudja, mit tesz,
Nem hagyja abba, már számon se tartja,
Hogy mennyit ad ki, semmi gondja arra,
Mi vár rá holnap. Még ily esztelen
Nem volt soha, hogy jó legyen.
Mit tegyek? Nem hall, míg bőrén nem érzi.
Kürtszó a színfalak mögött
Vadászatról jön: most ki kell pakolnom.
Piha!
Jön Caphis (egyik ajtón) és Isidorus és Varro szolgái (a másikon)
CAPHIS Jó estét, Varro. Pénzért jössz talán?
VARRO SZOLGÁJA Nem ebben jársz te is:
CAPHIS Úgy van; s te, Isidorus?
ISIDORUS SZOLGÁJA Én csakúgy.
CAPHIS Csak megkapnók.
VARRO SZOLGÁJA Aligha.
CAPHIS Jön az úr.
Jön Timon a kíséretével, közte Alcibiades (szemlátomást vadászatról)
TIMON Ebéd után folytatjuk is azonnal,
Alcibiades.
Caphis odamegy Timonhoz
Hozzám? Mit akarsz?
CAPHIS Uram, itt van néhány adóslevél.
TIMON Adóslevél? Honnan jöttél?
CAPHIS Athénból.
TIMON Eredj az intézőmhöz.
CAPHIS Uram, elnézést, már egy hónap óta
Mindig lerázott, egyre halogatta.
Gazdámnak most sürgős szüksége van
Pénzére, s tisztelettel arra kér,
Hogy amint az nemességedhez illik,
Add vissza az övét.
TIMON Derék barátom,
Kérlek, holnap reggel jöjj vissza hozzám.
CAPHIS Nem lehet, uram.
TIMON Fékezd magad, ember.
VARRO SZOLGÁJA Varro nevében jöttem.
ISIDORUS SZOLGÁJA (Timonhoz)
Isidorustól én. Sürgősen kéri pénzét.
CAPHIS (Timonhoz) Ha tudnád, mily szükségben van a gazdám..
VARRO SZOLGÁJA (Timonhoz) Már több mint hat hete lejárt, uram.
ISIDORUS SZOLGÁJA (Timonhoz) Az intéződ leráz, uram, tehozzád
Küldtek most.
TIMON Hagyjatok lélegzeni! –
Fáradjatok át, kérlek, jó urak.
Mindjárt én is megyek.
Alcibiades és Timon kísérete el
Gyere ide.
Mi folyik itt, hogy a becsűletem
Kárára ilyen lármásan lejárt
Hitellevéllel, régi tartozással
Rohan le ez a népség?
FLAVIUS (Szolgákhoz) Uraim,
Most alkalmatlan erre az idő;
Hagyjátok a dolgot ebéd utánra,
Hadd magyarázzam addig el uramnak,
Mért nem fizettem.
TIMON (Szolgákhoz) Helyes, így legyen.
(Flaviushoz) Jól lásd el őket. El
FLAVIUS Jöjjetek utánam. El
Jön Apemantus és egy Bolond
CAPHIS Állj! Itt jön Apemantus a bolonddal.
Vicceljünk el velük.
VARRO SZOLGÁJA A kötélrevaló csúfot űz belőlünk.
ISIDORUS SZOLGÁJA A nyavalya álljon a rühes kutyába!
VARRO SZOLGÁJA Hogy ityeg, bolond?
APEMANTUS Az árnyékoddal csevegsz?
VARRO SZOLGÁJA Nem veled beszélek.
APEMANTUS Nem hát: magaddal. (Bolondhoz) Gyere, menjünk.
ISIDORUS SZOLGÁJA (Varro szolgájához) A bolond már meglovagolt.
APEMANTUS De hiszen még itt állsz, nem vagy a nyakában.
CAPHIS (Isidorus szolgájához) Most már ki a bolond?
APEMANTUS Aki kérdezi. Csalók és uzsorások ügynökei vagytok! Az aranynak kerítitek a nyomorúságot!
SZOLGÁK MIND Mik vagyunk, Apemantus?
APEMANTUS Szamarak.
SZOLGÁK MIND Miért?
APEMANTUS Mert tőlem kérditek, mik vagytok, nem ismeritek önmagatokat. Szólj hozzájuk, bolond.
BOLOND Hogy vagytok, uraim?
SZOLGÁK MIND Köszönjük szépen, jó bolond. Hogy van az úrnőd?
BOLOND Vizet forral, hogy megkopassza a magatok fajta csirkéket. Jó volna a Korinthusban látni benneteket.
APEMANTUS Helyes, köszönöm.
Jön az Apród levelekkel
BOLOND Ni csak, itt jön az úrnőm apródja.
APRÓD Mi van, főnök? Mit keresel ebben a bölcs társaságban? Hogy méltóztatsz, Apemantus?
APEMANTUS Bárcsak vessző volna a számban, hogy illő módon feleljek.
APRÓD Kérlek, Apemantus, olvasd el ezeknek a leveleknek a címzését. Nem tudom, melyik melyik.
APEMANTUS Nem tudsz olvasni?
APRÓD Nem.
APEMANTUS Akkor kevés tudomány hal meg veled, amikor felkötnek. Ez Timon úrnak szól, ez Alcibiadesnak. Fattyúnak születtél, kerítőként halsz meg.
APRÓD Téged meg kutya kölyközött, és kutyául fogsz éhen veszni. Ne felelj, már megyek is.
APEMANTUS Kimégy te az isten markából. Bolond, veled megyek Timonhoz.
BOLOND Ott hagysz engem?
APEMANTUS A Timon képében. (Szolgákhoz) Ti hárman három uzsorást szolgáltok?
SZOLGÁK MIND Igen. Bárcsak ők szolgálnának minket.
APEMANTUS Azt megnézném: olyanformán, mint bakó a tolvajt.
BOLOND Három uzsorás szolgái vagytok?
SZOLGÁK MIND Úgy van, bolond.
BOLOND Azt hiszem, nincs uzsorás, akit ne szolgálna bolond. Az én úrnőm szerelemmel folytat uzsorát, és én vagyok a bolondja. Mikor a gazdátokhoz megy valaki kölcsönért, szomorúan lép be és jókedvűen távozik; az én úrnőmhöz jókedvűen jönnek és szomorúan mennek el. Mi az oka?
VARRO SZOLGÁJA Én mondhatok egyet.
APEMANTUS Rukkolj ki vele, hadd lássuk, micsoda kurvapecér és lókötő vagy, de azért továbbra is ugyanúgy tisztelünk.
VARRO SZOLGÁJA Mi az a kurvapecér, bolond?
BOLOND Egy jólöltözött bolond, valami hozzád hasonló. Afféle fantom: néha úrnak látszik, néha ügyvédnek, néha meg filozófusnak, akinek egy kerékkel többje van. Sokszor olyan, mint egy lovag; egyáltalán minden alakot felvesz ez a szellem, amelyben az emberek nyolcvantól tizenhárom évig császkálnak.
VARRO SZOLGÁJA Nem vagy te egészen bolond.
BOLOND Te sem egészen okos. Amennyi bennem a bolondság, annyi híja benned az észnek.
APEMANTUS Apemantus szájába illett volna ez a válasz.
Jön Timon és Flavius
SZOLGÁK MIND Félre, félre, jön Timon úr.
APEMANTUS Gyere velem, bolond; gyere hát!
BOLOND Nem mindig hallgatok szerelmesre, idősebbre és fehérnépre, de néha filozófusra.
Apemantus a Bolonddal el
FLAVIUS Maradjatok közel. Mindjárt beszélünk.
Szolgák el
TIMON Csak bámulok, miért, hogy mostanig
Nem tártad fel előttem helyzetem,
Hogy úgy költsek csak, ahogy engedik
Eszközeim.
FLAVIUS Nem hagytad, hogy beszéljek.
Én többször megpróbáltam már…
TIMON Ugyan!
Talán megtörtént egy-két alkalommal,
Hogy rossz kedvemben voltam, nem figyeltem,
S e pár esetet ürügyül hozod fel,
Hogy mentegesd magad.
FLAVIUS Nagy jó uram,
Elhoztam sokszor számadásomat,
Eléd tettem, de félredobtad azzal,
Hogy becsületem elég számadás.
Mikor megsokszorozva viszonoztál
Egy semmiséget, fejem rázva sírtam,
S rimánkodtam, az illemet feledve,
Hogy fogd szűkebbre markodat. Nem egyszer
Legorombítottál, amikor óvni
Próbáltalak, hogy vagyonod apad,
S dagadnak adósságaid. Uram,
Túl késő most megtudnod, hányadán állsz.
Kevés, amid van, a felgyűlt adósság
Felére.
TIMON Add el minden birtokom.
FLAVIUS Zálogban mind, néhány el is veszett már,
Ami maradt, mára sem fogja be
A szájakat. Nyakunkon a jövő.
Mi véd meg addig is, aztán milyen lesz
A végső számadás?
TIMON A földjeim Lacedaemonig értek.
FLAVIUS Jó uram, csak egy szó ez a világ
Ha kiadhatnád egy lélegzeteddel,
Nagyon hamar elmenne.
TIMON Így igaz.
FLAVIUS Ha úgy sejted, hogy hamis gazda voltam,
Citálj a legzordabb bírák elé.
De úgy segítsenek az istenek,
Mikor felprédálták lármás zabálók
Éléstárunkat, és részegen ömlő
Óborral sírt a pince, s termeinkben
Fáklyák lobogtak és muzsika bőgött,
Én elhúzódtam egy hitvány kazalba,
És megeredt a könnyem.
TIMON Ne tovább!
FLAVIUS „Nagy ég – gondoltam –, micsoda pazarlás!
Mit összeettek itt ma éjszaka
Szolgák s parasztok! Ki nem Timoné?
Mely szív, fej, kard, erő nem Timon úré?
Nemes, dicső, királyi, nagy Timon!
De ha már nincs pénz, hogy megadja árát,
Kifogy vele a szusz is, hogy dicsérjék.
Derűre ború: egy kis téli szél,
És nincs több légy.
TIMON Elég, ne prézsmitálj!
Aljas szándék nem volt soha szivemben.
Esztelenül, nem becstelenül adtam.
Mért sírsz? Egy percig is felejtheted,
Hogy van elég barátom? Légy nyugodt.
Ha megcsapolnám hűségük edényét,
S kölcsönkéréssel próbálnám ki szívük,
Úgy rendelkeznék minden vagyonukkal,
Mint te a szóval.
FLAVIUS Bár bebizonyulna!
TIMON Áldás is némiképp, hogy megszorultam,
Mert kipróbálhatom barátaim.
Alábecsülted a vagyonomat,
Meglásd. Gazdag vagyok barátaimban.
Flaminius, Servilius, ide!
Jön Flaminius, Servilius és egy Harmadik Szolga
SZOLGÁK MIND Uram!
TIMON Elindultok más-másfelé.
(Serviliushoz) Te Luciushoz,
(Flaminiushoz) te Lucullus úrhoz –
Ma együtt vadásztam vele –,
(Harmadik Szolgához) Te Semproniushoz. Üdvözlöm őket:
Örvendek, mondjátok, hogy alkalom nyílt
Ma egy kis kölcsönért zavarni őket,
És kérjetek ötven talentumot.
FLAMINIUS Ahogy parancsolod, uram.
Szolgák el
FLAVIUS Lucius úr s Lucullus? Hm!
TIMON Te a szenátorokhoz menj, barátom:
Megérdemlem azért, amit az állam
Javáért tettem, hogy most adjanak
Ezer talentumot.
FLAVIUS Legbiztosabbnak
Ezt véltem, és bátorkodtam nevedben
És pecséteddel fölkeresni őket,
De fejüket rázták, és semmivel
Nem lettem gazdagabb.
TIMON Hogy? Igaz ez?
FLAVIUS Egyöntetű, közös válaszuk ez volt:
Üres a kincstár, sajnos, nem tehetnek
Kedvük szerint, ők őszintén becsülnek…
Bármennyire szeretnék… nem is értik…
Balul ütött ki… nemes lélek is
Pórul járhat… bárcsak ne volna… kár…
És összehordva így hetet-havat,
Rossz pillantások, sunyi makogás közt
Hidegen biccentettek, hogy a szó
Belém fagyott.
TIMON Fizesse meg az ég!
De mit se búsulj. E vénemberekben
A hálátlanság megülepedett.
Vérük megalvadt, már alig folyik.
Mogorvák, mert szívükben nincs melegség.
A föld felé veszi útját a lélek,
És mint az útja, súlyos és komor.
Menj Ventidiushoz. Kérlek, ne búsulj.
Te hű és tisztességes vagy, tudom,
Nem érhet semmi gáncs. Ventidius
Nemrég temette apját, és halála
Nagy vagyonhoz juttatta. Még szegényen
Börtönbe csukták, öt talentum árán
Én váltottam ki őt. Köszöntsd nevemben.
Mondd el, komoly szükség szorít ma engem,
Gondoljon vissza hát barátja öt
Talentumára. Add a pénzt azoknak,
Akiknél esedékes. Egy se mondja:
Barátainak nincs Timonra gondja.
FLAVIUS Bárcsak így volna. Ám én nem hiszem:
Nagylelkűnek vél mást, mert ő ilyen.
Mindketten el (más-másfelé)
HARMADIK FELVONÁS
1. SZÍN
[Athén. Szoba Lucullus házában]
Jön Flaminius, köpenye alatt ládikával, és várja, hogy Lucullusszal beszéljen. Egy Szolga jön hozzá gazdájától
LUCULLUS SZOLGÁJA Szóltam uramnak, hogy itt vagy. Mindjárt lejön.
FLAMINIUS Köszönöm, barátom.
Jön Lucullus
LUCULLUS SZOLGÁJA Itt van az úr.
LUCULLUS (félre) Timon embere? Biztosan ajándék. Soha jobbkor: ezüst mosdótállal és vizeskancsóval álmodtam az éjjel. – Flaminius, derék Flaminius, az ég hozott, fiú. (Szolgájához) Hozz egy kis bort.
Szolga el
Hogy van az a tiszteletreméltó, kiváló és nagy szívű athéni úriember, a te jóságos urad és gazdád?
FLAMINIUS Jó egészségben van, uram.
LUCULLUS Végtelenül örvendek, hogy egészséges. És mi van a köpenyed alatt, kedves Flaminius?
FLAMINIUS Csak egy üres ládika, uram: azért jöttem, hogy gazdám nevében megkérjem nagyságodat, töltse meg, mivel sürgősen nagy szüksége van ötven talentumra, uraságodhoz küldött hát kölcsönért, és biztos benne, hogy nyomban kisegíted.
LUCULLUS Cö, cö, cö, „biztos benne", azt mondta? Hajh, a jó úr! Nagyszerű ember az, csak ne élne olyan nagy lábon! Sokszor, gyakran ebédeltem nála, és elmondtam a véleményemet, elmentem még vacsorára is, hogy rávegyem, kevesebbet költsön, de nem hallgatott a jó szóra, mit sem használt a látogatásom. Mindenkinek van valami bibije, az övé a nagyzolás. Elmondtam neki a magamét, de nem tudtam lebeszélni róla.
Jön a Szolga borral
SZOLGA Uram, itt a bor.
LUCULLUS Flaminius, én mindig okos embernek tartottalak. (Iszik) Egészségedre!
FLAMINIUS Megtisztel uraságod.
LUCULLUS Láttam, hogy élelmes, fürge eszed van, úgy mondom, ahogy van, és tudod, mit kíván az ész, felhasználod az alkalmat, ha az alkalom hasznodra van. (Iszik) Ez javadra válik. (Szolgájához) Hordd el magad!
Szolga el
Gyere közelebb, derék Flaminius. Gazdád nagylelkű úr, de te okos fiú vagy, és jól tudod, noha idejöttél, hogy manapság nem szokás pénzt kölcsönözni, különösen puszta barátságból, fedezet nélkül. (Pénzt ad neki) Itt van három arany, fogjad. Hunyj szemet, jó fiú, mondd, hogy nem is láttál. Isten áldjon.
FLAMINIUS Lehet, hogy ilyen más ma a világ,
És mi még élünk?
Lucullushoz vágja a pénzt
Átkozott szemét,
Repülj ahhoz, aki imád!
LUCULLUS Hűha! Úgy látom, bolond vagy, találsz a gazdádhoz. El
FLAMINIUS Csapd az aranyhoz, melyben sülni fogsz!
Olvasztott pénzben égj a kárhozatban,
Barát fekélye vagy te, nem barát.
Ilyen tejszívű, gyenge a barátság,
Hogy megromlik másnapra? Istenek,
Érzem uram gyötrelmét! Ez a féreg
Hasában hordja még a lakomáját.
De táplálékká válhatik-e benne,
Ha ő maga méreggé változott,
Pusztítsa testét mindenfajta kór,
S halálos ágyán fekve, az a része,
Melynek uram fizette meg az árát,
Ne könnyítse, de nyújtsa meg halálát. El
2. SZÍN
[Athén. Köztér]
Jön Lucius három Idegennel
LUCIUS Ki? Timon úr? Nagyon jó barátom és tiszteletreméltó úriember.
ELSŐ IDEGEN Mi is annak tartjuk, ámbár nem ismerjük személyesen. De mondok neked valamit, uram: az a hír járja, hogy Timon fénykorának vége, fogyton fogy a vagyona.
LUCIUS Piha, ne hidd el. Nem lehet ő szűkében a pénznek.
MÁSODIK IDEGEN De azt elhiheted, uram, hogy egyik embere nemrégen Lucullus úrnál járt néhány talentum kölcsönért: valósággal könyörgött érte, elmondta, milyen nagy szükség van rá, de elutasították.
LUCIUS Micsoda?
MÁSODIK IDEGEN Ahogy mondom, uram, elutasították.
LUCIUS Furcsa eset! Tanúm az ég, szégyellem magam miatta. Elutasították ezt a tiszteletreméltó férfit? Nem sok tiszteletet mutattak iránta. Ami engem illet, be kell vallanom, kaptam tőle apró ajándékokat, pénzt, ezüstneműt, ékszert és hasonló semmiségeket, korántsem annyit, mint Lucullus, de ha nem ismeri így félre őt, és énhozzám fordul, én sohasem tagadtam volna meg tőle néhány talentumot.
Jön Servilius
SERVILIUS (félre) Ni csak, szerencsére itt az emberem! Beleizzadtam a keresésbe. (Luciushoz) Nagyságos uram!
(LUCIUS) Servilius! Örülök, hogy látlak. Isten áldjon. Üdvözlöm tiszteletreméltó, érdemes gazdádat, az én kiváló barátomat.
SERVILIUS Engedelmeddel, uram, a gazdám küldött…
LUCIUS Ohó! Mit küldött? Végtelenül lekötelez a gazdád: mindegyre küld valamit. Mit gondolsz, hogyan hálálhatnám meg? Most mit küldött?
SERVILIUS Csak a kérését küldi, uram, hogy segítse ki nagyságod a sürgető szükségéből néhány talentummal.
(LUCIUS) Jól tudom, csak tréfál velem urad.
Semmi neki a százszor ötven is.
SERVILIUS Kevesebb is jól fogna most, uram.
Ha nem szorítana nagyon a szükség,
Nem erőltetném én sem ennyire.
LUCIUS Komolyan mondod ezt, Servilius?
SERVILIUS Lelkemre, szóról szóra így igaz.
LUCIUS Milyen címeres ökör vagyok, hogy eljátszom ilyen jó alkalmat, amikor becsületet vallhatnék! Szerencsétlenségemre úgy adódott, hogy tegnap vásárolnom kellett egy csekélységet, és ma jócskán ráfizetek a becsületemmel! Servilius, az istenekre mondom, nem tehetek semmit, amilyen címeres ökör vagyok, mondom, még Timon úrtól akartam kérni én is, ezek az urak tanúsíthatják, de nem adnám Athén minden kincséért, hogy nem tettem. Add át legmelegebb üdvözletemet jó uradnak: remélem, őnagysága szeretettel gondol rám, ha most nem is tudtam kiérdemelni. Azt üzenem neki: legnagyobb bánatom, hogy ilyen tiszteletreméltó úrnak nem tehetek szolgálatot. Jó Servilius, megteszed azt a szívességet, hogy így adod át a szavamat?
SERVILIUS Pontosan így, uram.
(LUCIUS) Meghálálom később, Servilius. Servilius el
Ahogy mondtátok: lejtőn van Timon.
Ki ide jutott, végét járja már. El
ELSŐ IDEGEN Hostilius, figyelted?
MÁSODIK IDEGEN Nagyon is.
Egy bordában szőttek minden hizelgőt.
Ki egy tálból cseresznyézik veled,
Vajon barátod-e? Én úgy tudom,
Mintegy az apja volt ennek Timon,
Erszényének köszönte hitelét
És vagyona épségét: ő fizette
Szolgáinak bérét. Mikor iszik,
A Timon ezüstjét súrolja ajka:
És látod – milyen szörnyeteg az ember,
Ha kiveszett a lelkéből a hála! –
Most megtagadja azt, mi néki annyi,
Amit koldusnak vet az irgalom.
HARMADIK IDEGEN Feljajdul a jóérzés!
ELSŐ IDEGEN Én magam
Nem kerültem soha közel Timonhoz,
Ajándékokkal sosem tüntetett ki,
Hogy megnyerjen barátjának: de mégis,
Ha énhozzám vezérelné a szükség,
Nemes lelkéért, fényes jelleméért,
Szeplőtlen életéért
Felszámolnám egész vagyonomat,
S neki juttatnám nagyobbik felét,
Úgy szeretem szívét. De láthatod:
Az emberekben nincs már irgalom,
Nem számit, csak az érdek, a haszon.
Mindketten el
3. SZÍN
[Athén. Szoba Sempronius házában]
Jön Timon Harmadik Szolgája Semproniusszal, Timon egy másik barátjával
SEMPRONIUS Engem zavar? Hm! Annyi más helyett?
Próbálná meg Luciust vagy Lucullust:
Van pénze most Ventidiusnak is,
Kit kiszedett a börtönből. Ezek
Mind tőle tollasodtak meg.
SZOLGA Uram,
Próbáltuk őket, csakhogy mind hamis fém:
Megtagadták.
SEMPRONIUS Mit, elutasitottak?
Ventidius s Lucullus megtagadta,
És most hozzám küld? Hm! Hármuk után?
Ez nem nagy szeretetre s észre vall.
Mentsvára én legyek? Barátai
Feladták, és most orvosoljam én?
Megbántott. Én azt hittem, többre tart.
Haragszom rá: nem látom az okát,
Mért nem tőlem kért bárki más előtt,
Hisz úgy tudom, én voltam a legelső,
Akit megajándékozott.
Olyannyira semmibe vesz ma már, hogy
Én viszonozzam utoljára? Nem.
Kinevetnének mind a többiek,
S bolondnak vélnének urak között.
Megkapta volna háromszorosát is,
Ha hozzám küld előbb: én boldogan
Tennék valamit érte. Elmehetsz,
A többi válaszhoz csapd ezt tehát:
Aki megsértett, tőlem pénzt se lát. El
SZOLGA Nagyszerű! Uraságod ragyogó gazember. Az ördög nem tudta, mit tesz, mikor ravaszságot oltott az emberekbe: kitolt saját magával, mert amilyen furfangos, kicsúszik a markából. Milyen tetszetősen igyekszik ez az úr aljasnak mutatkozni! Fényes mintaképeket követ a gazságban, mint azok, akik heves igyekvésükben országokat égetnek fel: ilyen az ő fondorlatos szeretete.
Uram legfőbb reménye volt. A menny
Maradt csak, minden veszve idelenn.
A kapunak, melyet bőséges évek
Hosszú során nem őrzött soha senki,
Most már gazdáját kell megóvnia.
Aki a pénzét meg nem őrzi épen,
Végül a házát őrzi szégyenében. El
4. SZÍN
[Athén. Előcsarnok Timon palotájában]
Varro két szolgája csatlakozik Timon hitelezőinek más szolgáihoz, akik a jövetelére várnak. Aztán jön Lucius, Titus és Hortensius (egy-egy szolgája)
VARRO (ELSŐ) SZOLGÁJA Jó reggelt, Titus és Hortensius.
TITUS SZOLGÁJA Neked is, kedves Varro.
HORTENSIUS SZOLGÁJA Ej, Lucius, hát itt találkozunk?
LUCIUS SZOLGÁJA Ha jól sejtem, mind egy ügyben vagyunk itt.
Az enyém pénz.
TITUS SZOLGÁJA Az enyém és övék is.
Jön Philotus (szolgája)
LUCIUS SZOLGÁJA Philotusé csakúgy.
PHILOTUS SZOLGÁJA Szép jó napot.
LUCIUS SZOLGÁJA Isten hozott. Vajon hány óra van?
PHILOTUS SZOLGÁJA Kilenc felé jár.
LUCIUS SZOLGÁJA Olyan késő van?
PHILOTUS SZOLGÁJA Az úr még nem mutatkozott?
LUCIUS SZOLGÁJA Még nem.
PHILOTUS SZOLGÁJA Meglep: hétkor már fel szokott ragyogni.
LUCIUS SZOLGÁJA Igaz, de mára lustább lett a napja.
A tékozló pályája, lásd, hasonló
Fent a Napéhoz,
Csak nem kezdődik másnap újra, mint az.
Oly mély a tél zsebében, azt hiszem,
Hogy bármeddig nyúlj, nincs ott semmi sem.
PHILOTUS SZOLGÁJA Magam is tartok ettől.
TITUS SZOLGÁJA De van valami furcsa a dologban.
Pénzért küldött a gazdád?
HORTENSIUS SZOLGÁJA Úgy bizony.
TITUS SZOLGÁJA S a Timon ajándékát hordja közben,
Az ékszert, melynek az árára várok.
HORTENSIUS SZOLGÁJA Utálatos dolog.
LUCIUS SZOLGÁJA Be furcsa: az adós hát
Többet fizessen így, mint az adósság;
Olyan ez, mintha drága ékszeréért
A számlát hozzá küldené a gazdád.
HORTENSIUS SZOLGÁJA Rühellem is, látják az istenek.
Fölette Timont, jobban bárki másnál,
S hálátlansága rútabb a lopásnál.
VARRO ELSŐ SZOLGÁJA Én háromezret várok. Te?
LUCIUS SZOLGÁJA Ötezret.
VARRO ELSŐ SZOLGÁJA Fene sok pénz: úgy látszik, a te gazdád
Az enyémnél meghittebb volt vele,
Többet adott.
Jön Flaminius
TITUS SZOLGÁJA Ez Timon embere.
LUCIUS SZOLGÁJA Flaminius, egy szóra. Mondd, urad
Kijön-e egyhamar?
FLAMINIUS Nem, semmiképpen.
TITUS SZOLGÁJA Őnagyságára várunk,
Kérlek, jelentsd.
FLAMINIUS Nem kell, jól tudja ő,
Mily buzgón jártok el a dolgotokban.
Jön Flavius köpenybe burkolózva
LUCIUS SZOLGÁJA Az intézője bújt el így előlünk?
Felleghajtóban szökne meg. Ne hagyjuk!
TITUS SZOLGÁJA (Flaviushoz) Hallod-e, uram!
VARRO MÁSODIK SZOLGÁJA (Flaviushoz) Engedd meg, uram.
FLAVIUS Mi kell, barátom?
TITUS SZOLGÁJA Bizonyos pénzre várunk.
FLAVIUS Ha a pénz is
Olyan bizonyos volna, mint hogy vártok,
Megkapnátok bizonnyal.
Mért nem hoztátok váltóitokat,
Mikor álnok gazdátok itt zabált?
Adósságán mindegyik csak mosolygott,
S mohó szájába tömte kamatát.
Tinektek árt csak, ha feltartotok,
Engedjetek békén tovább.
A végét járja uram is velem.
Nem költhet többet, s én nem könyvelem.
LUCIUS SZOLGÁJA Az ilyen válasz semmire se szolgál.
FLAVIUS Akkor nem is oly hitvány, mint ti mind,
Kik gazfickók szolgái vagytok. El
VARRO ELSŐ SZOLGÁJA Mit motyorog ez a kihuppant úrféle?
VARRO MÁSODIK SZOLGÁJA Nem számít: most sóher, és ez elég büntetés. Ki jártathatja jobban a száját, mint az, akinek nincs hol lehajtania a fejét? Az ilyen mocskolhatja a palotákat.
Jön Servilius
TITUS SZOLGÁJA Itt van Servilius. Most csak megtudunk valamit.
SERVILIUS Ha megkérhetlek, hogy jöjjetek máskor, uraim, nagyon megköszönöm: mert lelkemre mondom, gazdám szörnyen rossz kedvében van. Derűs kedélye odalett. Megrendült az egészsége, és a szobáját őrzi.
LUCIUS SZOLGÁJA Sok őrzi a szobáját, s nem beteg.
Ha egészsége ennyire leromlott,
Fizessen gyorsan: annál biztosabban
Jut el az istenekhez.
SERVILIUS Istenek!
TITUS SZOLGÁJA Ez semmiképpen sem válasz, uram.
FLAMINIUS (kintről) Servilius, segíts! Uram! Uram!
Jön Timon dühöngve
TIMON Mi ez? Tulajdon ajtóm utam állja?
Szabad emberként házam foglya lettem,
Az ellenségem most, a börtönöm?
E ház, mely fény s vigasság fészke volt,
Oly kőszívű lett, mint az emberek?
LUCIUS SZOLGÁJA Gyerünk, Titus!
TITUS SZOLGÁJA Uram, adóslevél.
LUCIUS SZOLGÁJA Ez is.
HORTENSIUS SZOLGÁJA Ez is, uram.
VARRO (ELSŐ ÉS MÁSODIK) SZOLGÁJA És ezek is.
PHILOTUS SZOLGÁJA Énnálam is van.
TIMON Hányjátok rám, fullasszatok bele!
LUCIUS SZOLGÁJA Uram!
TIMON Daraboljátok fel a szívemet!
TITUS SZOLGÁJA Ötven talentumot.
TIMON A véremből!
LUCIUS SZOLGÁJA Ötezer koronát.
TIMON Ötezer cseppet! És neked? Neked?
VARRO ELSŐ SZOLGÁJA Uram!
VARRO MÁSODIK SZOLGÁJA Uram!
TIMON Tépjetek szét, s az ég dőljön reátok! El
HORTENSIUS SZOLGÁJA Úgy látom, a gazdáink bukszája sírhat a pénzük után. Nem sokat ér a követelés, ha megkergült az adós.
Mind el
5. SZÍN
Jön Timon és Flavius
TIMON Kifacsarták a lelkemet a latrok.
Hitelezők? Sátánok!
FLAVIUS Jó uram…
TIMON Ha megtenném?
FLAVIUS Uram…
TIMON Meg is teszem. Sáfárom!
FLAVIUS Itt vagyok.
TIMON Ily frissen? Menj, hívd meg Semproniust,
Lucullust, Luciust, minden barátom.
Lakomát rendezek nekik.
FLAVIUS Uram,
Zavart lelked beszél csupán belőled.
Annyink sincs már, hogy egy szerény ebédet
Kiálljunk.
TIMON Mit se bánd! Csak hívd meg őket.
Hadd jöjjenek mind, az egész rakás.
Ellátjuk őket, én meg a szakács.
Mindketten el (más-másfelé)
6. SZÍN
[Athén. A szenátus terme]
Jön három Szenátor egyik ajtón
ELSŐ SZENÁTOR Urak, veletek szavazok. Ha vérbűnt
Követett el, meg is kell halnia.
Az irgalom csak bűnre bátorít.
MÁSODIK SZENÁTOR Ezt vallom én is: csapjon rá a törvény.
(Jön Alcibiades kísérettel a másik ajtón)
ALCIBIADES Tisztelet a tanácsnak s szánalom!
ELSŐ SZENÁTOR Mi van, vezér?
ALCIBIADES Én lelketekhez szólok kérelemmel,
Mert törvény lelke is a kegyelem,
Zsarnok használja csak kegyetlenül.
Kor s balszerencse nyomja egy barátom,
Ki forró vérrel a törvénybe gázolt:
És mélységes mély víz annak a törvény,
Aki óvatlanul belémerült.
De ezt az egy hibáját félretéve,
Nyájas, békés természetű,
És tettét sem szennyezte gyávasággal,
Ami magában is már menti vétkét:
Nemes haraggal, igaz, tiszta szívvel
Szállt szembe azzal,
Kitől jó hírét halálos seb érte,
Oly mértéktartó, józan indulattal,
Hogy azt hihette bárki: ellenével
Nem is harcol, csak vitát folytat, érvel.
ELSŐ SZENÁTOR Erőltetett okoskodás nagyon,
Hogy csúf tettből szépet próbálsz faragni.
Te úgy beszélsz, hogy ezzel feldicsérted
A gyilkolást, vitézséggé avattad
A hepciáskodást, mely elfajult
Vitézség csak, és akkor jött világra,
Mikor a szekták és pártok születtek.
Az a vitéz, ki elviseli bölcsen
A legrosszabbat is, sérelmeit
Úgy hordja gond nélkül, mint egy ruhát,
Nem engedi soha közel szivéhez,
Hogy azt veszélybe döntsék.
Ha sérelmünknek ölni készt a mérge,
Bolondság életünket adni érte!
ALCIBIADES Uraim…
ELSŐ SZENÁTOR A vérbűn semmi szótól meg nem szépül.
Nem bosszút állni: tűrni kell vitézül.
ALCIBIADES Bocsánat, urak, engedelmetekkel
Mint katona beszélek.
Mért megy csatába annyi balga ember,
Mért is nem tér aludni a veszélyben,
És hagyja, hogy torkát ellenkezés
Nélkül elvágják? Hogyha ebben áll
A vitézség, mi ott kint mit csinálunk?
Vitézebb hát az asszony, aki otthon
Marad, hogy házának gondját viselje,
Oroszlánnál hősebb a csacsi, bölcsebb
Bírájánál a megláncolt gazember,
Ha szenvedés a bölcsesség. Urak,
Legyen irgalmas jóság ma a nagyság.
Hideg fej ítélhet fellobbanáson?
Ölni rettentő bűn, elismerem,
De menti a jogos önvédelem.
Igaz, a düh istentelen dolog,
De van ember, ki ne gerjedne dühre?
Így mérjétek.
MÁSODIK SZENÁTOR Hiába is beszélsz.
ALCIBIADES Hiába?
Szolgálata Lacedaemon s Bizánc
Előtt bő váltság volt az életéért.
ELSŐ SZENÁTOR Miért, mit tett?
ALCIBIADES Megküzdött jól Athénért,
Megölte ott sok ellenségetek.
Milyen vitézül harcolt legutóbb is,
Csakúgy osztotta kardja a sebet!
MÁSODIK SZENÁTOR Igen, túlságosan sokat is osztott!
Dühödt kötekedő, eltölti gyakran
E bűn, s vitézségét is rabul ejti.
Ellenség híján elég ez magában,
Hogy felpiszkálja. Állati dühében
Erőszakoskodik és pártütést
Szít, tudjuk jól. Azt bizonyítja ez,
Hogy gonosz ember, s veszélyünkre lesz.
ELSŐ SZENÁTOR Meghal.
ALCIBIADES Keserű sors! Halt volna meg csatában!
Urak, ha benne semmi jót se láttok –
Bár ha csak jobbját adná életéért,
Nincs tartozása –, hogy meggyőzzelek,
Tegyétek érdememet az övéhez.
És mert tudom,
Biztosíték kell tisztes korotoknak:
Összes győzelmem és becsűletem
Csapom zálogba, bőven visszaadja.
Ha életet kér bűnéért a törvény,
Hát harcban hulljon el a hősi vér:
Törvénynél is zordabb a csatatér.
ELSŐ SZENÁTOR Törvényt teszünk: meghal. Ne is feszítsd
Tovább. Barát vagy testvér, egyre megy:
A kiontott vért csak vér váltja meg.
ALCIBIADES Muszáj így lennie? Nem, nem muszáj.
Urak, ismerjetek rám.
MÁSODIK SZENÁTOR Micsoda?
ALCIBIADES Idézzetek az eszetekbe.
HARMADIK SZENÁTOR Mi?
ALCIBIADES Vénségetek, úgy látszik, elfelejtett,
Mert nem lehet oly semmi annyi érdem,
Hogy ezt a kis kegyet hiába kérjem.
Sebeim felsajognak.
ELSŐ SZENÁTOR Feldühítesz?
Pár szóval nyomban befogjuk a szájad:
Örökre száműzünk.
ALCIBIADES Száműztök, engem?
Agylágyulásotok s az uzsorát
Száműzd, amely bemocskol.
ELSŐ SZENÁTOR Ha Athénban
Vagy két nap múlva, várhat súlyosabb
Ítélet is: azt meg, hogy ne hevítsen,
Ki kell végezni nyomban.
Szenátorok (és kísérők) el
ALCIBIADES Tartsanak meg az istenek, amíg
Csontváz vagyok csak, nézni is utálat!
Mily esztelen voltam! Elvertem innen
Az ellenségeiket, míg kiadták
A pénzüket zsíros kamatra; én csak
Sebekben lettem gazdag. És ezért?
Ily balzsammal kenik az uzsorások
A katona sebét? Száműzetés!
De nem baj: hadd legyek csak számüzött.
Méltó ok bosszúságomra s dühömre,
Hogy lecsapjak Athénra. Felszitom
A rosszkedvű seregben a tüzet.
Bátor vitéz több harcot is visel.
Katona s isten sértést nem tür el. El
7. SZÍN
[Díszes ebédlő Timon palotájában]
Jön Timon több barátja (köztük Lucullus, Lucius, Sempronius, más Urak és Szenátorok különböző ajtókon
ELSŐ ÚR Szép jó napot, uram.
MÁSODIK ÚR Viszontkívánom. Azt hiszem, ez a tiszteletreméltó úriember csak próbára tett bennünket a minap.
ELSŐ ÚR Erre gondoltam én is, amikor találkoztunk. Remélem, nem csúszott úgy le, ahogy néhány barátjával elhitette próbaképpen.
MÁSODIK ÚR Az újabb lakoma nem erre vall.
ELSŐ ÚR Én is úgy vélem. Ünnepélyes meghívást küldött, amit sok sürgős dolgom miatt visszamondtam, de annyira erősködött, hogy el kellett jönnöm.
MÁSODIK ÚR Engem is halaszthatatlan ügy várt, de hallani sem akart arról, hogy kimentsem magam. Sajnálom, hogy amikor kölcsönért küldött, éppen kifogytam a pénzből.
ELSŐ ÚR Valósággal belebetegedtem a bánatba, mikor megtudtam, miről van szó.
MÁSODIK ÚR Mindenki így van vele. Tőled mennyit kért?
ELSŐ ÚR Ezer aranyat.
MÁSODIK ÚR Ezer aranyat!
ELSŐ ÚR És tőled?
MÁSODIK ÚR Tőlem, uram…
(Hangos zene.) Jön Timon kísérőkkel
Jön is már.
TIMON Szívből köszöntelek, uraim: hogy vagytok?
ELSŐ ÚR Mindig nagyon jól, ha jót hallunk uraságodról.
MÁSODIK ÚR A fecske nem keresi jobban a nyarat, mint mi nagyságodat.
TIMON (félre) És nem kerüli jobban a telet: ilyen nyári madár az ember. – Urak, ebédünk nem kellő jutalom hosszú várakozásért. Laktassátok jól közben a fületeket egy kis muzsikával, ha kedveli a kemény trombitaszót: rögtön asztalhoz ülünk.
ELSŐ ÚR Remélem, nem veszi zokon uraságod, hogy üres kézzel tért vissza a küldöncöd.
TIMON Szót sem érdemel, uram.
MÁSODIK ÚR Drága uram…
TIMON Kedves barátom, mi újság?
Behoznak (asztalt és székeket)
MÁSODIK ÚR Tisztelt uram, beteg vagyok a szégyentől, hogy amikor a minap hozzám küldött uraságod, szerencsétlenségemre koldus voltam.
TIMON Ne is gondolj rá, uram.
MÁSODIK ÚR Ha csak két órával korábban küldtél volna…
TIMON Ne zavarja ez szebb emlékeidet. – Gyerünk, hozzatok be mindent!
(Szolgák jönnek fedett tálakkal)
MÁSODIK ÚR Csupa fedett tál.
ELSŐ ÚR Királyi lakoma bizonnyal.
HARMADIK ÚR Nem vitás: ami pénztől s az évszaktól telik.
ELSŐ ÚR Hogy vagy? Mi hírlik?
HARMADIK ÚR Alcibiadest száműzték. Hallottátok?
ELSŐ ÉS MÁSODIK ÚR Alcibiadest száműzték?
HARMADIK ÚR Úgy van, biztos hír.
ELSŐ ÚR Hogy történhetett?
MÁSODIK ÚR De mondd, miért?
TIMON Drága barátaim, jöjjetek közelebb.
HARMADIK ÚR Majd elmesélem. Itt fényes lakoma lesz.
MÁSODIK ÚR Timon nem változott.
HARMADIK ÚR De bírja? Bírja?
MÁSODIK ÚR Még bírja: egyszer aztán…
HARMADIK ÚR Értem.
TIMON Mindenki a helyére, de olyan frissen, mint szeretőjének a szájára! Mindenütt ugyanazt tálaljuk. Ne csináljatok protokollkérdést belőle, mert kihűl az étel, amíg megegyezünk a főhelyben. Üljetek le. Adjunk hálát az isteneknek.
Leülnek
Fennvaló jótevőink, öntözzétek meg társaságunkat a hála vizével. Ajnároztassátok magatokat azért, amit adtatok, de hagyjatok későbbre is, különben leszólják istenségeteket. Adjatok mindenkinek eleget, hogy ne legyen szüksége kölcsönre senkinek; mert ha kölcsönt kérnétek tőlük, az emberek hátat fordítanának az isteneknek is. Legyen becsesebb az étel annál, aki adja. Húsz tagú társaságból ne hiányozzék húsz gazember. Ha tizenkét nő ül az asztalnál, egy tucat közülük az legyen, ami valóban. A többi ellenségeteket, istenek – Athén szenátorait, a nép aljával együtt –, ami csak rohadt bennük, istenek, vessétek a pusztulásnak! Az itt levő barátaimat, akik semmik számomra, ne is áldjátok meg semmiben; a semmire hívtam őket. – Fedjétek fel a tálakat, kutyák, és lefetyeljetek!
Felfedik a tálakat, szemlátomást forró víz van bennük (és kövek)
NÉHÁNY ÚR Mit mond a házigazdánk?
MÁS URAK Nem tudom.
TIMON Ne lássatok jobb lakomát soha,
Ti zaba-fráterek! Füst és melegvíz
Jár csak ki nektek. Búcsút mond Timon,
Kit benyálaztatok hízelkedéssel,
Lemossa most és arcotokba önti
Gazságotok.
(Vizet önt az arcukba)
Éljetek megvetésben,
Ti mosolygó, sima élősdiek,
Negédes medvék, nyájas farkasok,
A kor legyei, szerencse-pojácák,
Hopmesterek, vízgőz, percmutatók!
Ember és állat minden nyavalyája
Borítson undok varral!
(Egy Úr indul)
Mi az, indulsz?
Várj, kapd ki a részed. Te is! Te is!
(Ütlegeli őket)
Várjatok csak, nem kell pénz: én adok!
Az Urak el, hátrahagyva sapkájukat és köpenyüket
Mi az, elfuttok? Ezentúl zsivány
Üljön főhelyen minden lakomán!
Athén, dúljon tűz, mely mindent feléget!
Timon utálja az emberiséget! El
Jönnek a Szenátorok és más Urak
ELSŐ ÚR Mi ez, urak?
MÁSODIK ÚR Valaki tudja, mért dühöng Timon?
HARMADIK ÚR Hol van a sapkám?
NEGYEDIK ÚR Nincs a köpenyem.
ELSŐ ÚR Bolond úr ez, egyedül a szeszélye hajtja. A minap ékszert kaptam tőle, most meg leverte a kalapomról.
Az ékszerem láttátok?
(HARMADIK) ÚR Hát a sapkám?
(MÁSODIK) ÚR Itt van.
NEGYEDIK ÚR A köpeny is.
ELSŐ ÚR Menjünk is innen.
MÁSODIK ÚR Timon őrült.
HARMADIK ÚR A hátam tőle fáj.
NEGYEDIK ÚR Hol gyémánttal, hol meg kővel dobál.
Mind el
NEGYEDIK FELVONÁS
1. SZÍN
[Athén falain kívül]
Jön Timon
TIMON Hadd nézzek vissza egyszer rád. Te fal,
Ki farkasokat fogsz körül, omolj le,
Ne védd Athént! Matrónák, zülljetek!
Lázadj fel, gyermek! Kóficok s bolondok,
Zsuppoljátok ki a morcos szenátust,
S vegyétek kézbe magatok a kormányt!
Üde szüzesség, légy mindenki mocska,
Anyád szeme előtt! Ránts kést, adós,
Mintsem fizetnél, nyisszantsd el a torkát
Hiteleződnek! Gyáva szolga, lopj!
Markos gazdád zsivány: törvényesen
Rabol. Urad ágyába, kis cseléd!
Úrnőd is szajha. Sánta, vén apádtól
Ragadd el párnás mankóját, kamasz,
S verd szét a fejét! Istenfélelem,
Jogtisztelet, békesség és igazság,
Jó szomszédság és éji nyugalom,
Tudás, erkölcs, ipar és szorgalom,
Mérték és illem, törvény és szokás,
Forduljatok át ellentétetekbe,
Éljen a káosz! Dögletes ragályok,
Zúdítsátok özönnel szörnyü lázak
Mérgét Athénra! Fagyos szélhüdés,
Tedd nyomorékká szenátorainkat,
Mint az erkölcsük! Ifjaink agyába,
Csontjaiba férkőzzék léha kéjvágy,
Az erényt szembeköpve, vesszenek
Rút orgiákba! Lepje ótvar és genny
A szíveket, legyen merő pokolvar
Athén termése, fertő a lehellet,
Változzék szín méreggé mindenük,
Mint barátságuk!
(Letépi ruháját)
Csupasz testemet
Viszem csak tőled, istenverte város.
Nesze, vedd ezt is, átkaimmal együtt!
Erdőbe megy Timon, mélyébe’ nem lel
Olyan gonosz duvadat, mint az ember.
Irtsátok, istenek, kegyetlenül
Az athénit falon kívül s belül,
És gyűljön még Timonban, ha lehet,
Emberek ellen a mély gyűlölet.
Ámen.
El
2. SZÍN
[Athén. Szoba Timon palotájában]
Jön Flavius két-három Szolgával
ELSŐ SZOLGA Intéző úr, mondd, hol van most a gazdánk?
Hát tönkrementünk, semmink sem maradt?
FLAVIUS Hajaj, barátaim, mit mondhatok?
Tanúm az ég: éppoly szegény vagyok
Magam is, mint ti.
ELSŐ SZOLGA Ilyen nemes úr
Ily mélyre bukjék! Minden odalett,
Nincs egy barát, ki karon fogja sorsát
És vele tart?
MÁSODIK SZOLGA Ahogy elfordulunk
Volt cimboránktól, ha már sírba tették,
Az eltemetett bőség élvezői
Elsompolyognak, hamis esküjük
Marad csak, mint kifosztott, üres erszény;
S ő, hasztalan koldus, mindenkitől
Került szegénység betege, magában
Jár, mint a szégyen.
Jönnek más Szolgák
Jön a többi is.
FLAVIUS Egy romos ház törött szerszámai.
HARMADIK SZOLGA Timon libériáját hordja szívünk.
Látom arcunkon. Kollégák vagyunk,
A búnak szolgálunk. Léket kapott
Hajónk, s szegény matrózai, a vízár
Vészes bőgése közt beléveszünk
A légtengerbe.
FLAVIUS Derék társaim,
Elosztom köztetek, amim maradt.
Ha még találkozunk, legyünk barátok
Timon kedvéért. Mondjuk, mint akik
Szerencséjének húzzuk a harangot:
„Jobb napokat is láttunk."
Pénzt ad nekik
No, vegyétek.
Egy szót se halljak. No, vedd el már, legény.
Csupán bánatban gazdag a szegény.
Megölelik egymást és a Szolgák más-másfelé el
Gyötrő nyomorba vezet a dicsőség!
Vagyont magának még ki is kivánhat,
Ha gazdag sorsa szégyen és a bánat?
Miért gúnyolja jólét, mért is éljen
Barátságban, amely csak álom?
Minek a pompa, s minden, mit a pénz ad,
Ha minden festett, mint barátai?
Szegény uram, a szíve lett a veszte,
Jósága. Furcsa, nincs is erre szó:
Legnagyobb bűne, hogy a szíve jó!
Ha attól, ami istenné tesz, ember
Csak tönkre jut, jót tenni senki sem mer.
Áldott voltál, uram, hogy átkozott légy,
Gazdag, hogy nyomorogj; roppant szerencséd
Sodort romlásba. Jaj, nemes uram!
Dühöngve rohant el aljas barátok
Hálátlan városából;
Nincs, amiből fenntartsa életét,
Vagy valamit vehetne.
Utána megyek és megkeresem.
Bajában is fogom szolgálni híven.
Amíg van még egy aranyam, segítem. El
3. SZÍN
[Erdő és barlang a tengerpart közelében]
Jön Timon (barlangjából, félmeztelenül, karddal)
TIMON Áldott Nap, szívj bűzös párát a földből,
És rontsd meg húgod csillaga alatt
A levegőt. Az ikreknek, kiket
Egy méh formált, nevelt és szült világra,
Érlelj más sorsot, a nagyobb utálja
A kisebbet. Bajoktól ostromolva,
A természet csak a természetet
Rombolva érhet el sikert.
A jó koszttól kövér az ember,
Az ínségtől sovány.
Emeld a koldust, tedd le az urat,
Örökös szégyent hordjon a szenátor,
Bölcsőjétől tiszteletet a koldus.
Ki mer így szólni igaz férfiként:
„Ez itt hízelgő"? Hogyha egy az, mind az,
Hisz a szerencse minden lépcsejéhez
Egy alsóbb simul. Meghajol a bölcs fej
Az aranyos hülyének. Ferde minden,
Nincs egyenes ocsmány természetünkben,
Csak az aljasság. Sújtson megvetés
Minden lakomát, cifra társaságot.
Timon utálja önmagát s az embert.
Emészd el, romlás! Föld, adj gyökeret!
Ás
Aki jobbat kér, annak leggorombább
Mérgeddel kend meg az ínyét.
Aranyat talál
Mi ez?
Arany? Tündöklő, kincses sárarany?
Ne, istenek, őszinte volt fohászom:
Csak gyökeret! Ettől hó lesz a szén,
Szép lesz a rút, a gaz igaz, az aljas
Nemes, ifjú a vén, a gyáva bátor.
Minek ez, istenek, minek, minek?
Ez elvon tőletek papot, hivőt,
Kihúzza a fejek alól a párnát.
E sárga bajszövő
Hitet köt-old, a förtelmet megáldja,
Bélpoklosnak hódoltat, a latornak
Címet, tekintélyt ad, szenátorok
Ovációit, kiérdemesült,
Keshedt özvegynek új férjet szerez.
Oly nőt, kit a fekélyes is lehányna,
Ez áprilisi napfénnyé varázsol
Fűszeres balzsamával. Jöjj, gonosz fém,
Te közringyó, aki gyűlölködést
Vetsz el a népek közt, kapd vissza most
A tisztedet.
Induló hallatszik messziről
Ha, dobszó! Fürge vagy,
De betemetlek.
Betemeti az aranyat
Megszöksz, csalfa tolvaj,
Ha podagrás őröd nem áll a lábán.
Valamennyi aranyat magánál tart
Nem, maradj foglalónak.
Jön Alcibiades hadi menetben, dobosokkal és síposokkal;
vele jön Phrynia és Timandra
ALCIBIADES Szólj, ki vagy?
TIMON Fenevad, mint te! Verjen ki a rosseb,
Hogy ember szemét kell látnom megint.
ALCIBIADES Mi a neved? Így gyűlölöd az embert,
Bár ember vagy te is?
TIMON Mizantróp vagyok, embergyűlölő.
Ha kutya lennél inkább, egy kicsit
Talán szerethetnélek.
ALCIBIADES Ismerős vagy,
Csupán a sorsod furcsa s ismeretlen.
TIMON Ismerlek én is, nem is akarok
Többet megtudni. Menj a dob után!
Fesse vörösre embervér a földet!
Kegyetlen a papi s polgári törvény –
A háború milyen legyen hát? Ez a cafkád
Több rontást hord magában, mint a kardod,
Bár angyali.
PHRYNIA Rohadjon le az ajkad!
TIMON Nem csókollak meg, így a rothadás
A tieden marad.
ALCIBIADES A nemes Timon hogy süllyedt idáig?
TIMON Ahogy a Hold, ha kifogyott a fényből.
De nem újultam meg, ahogy a Hold:
Nem volt Nap, hogy fényt kölcsönözzön.
ALCIBIADES Tehetek érted valamit, Timon?
TIMON Megerősítheted a véleményem.
ALCIBIADES Mi az, Timon?
TIMON Fogadj barátságot, de ne tartsd meg. Ha megfogadod, verjenek meg az istenek, mert ember vagy. Ha nem tartod meg, pusztítsanak el, mert ember vagy.
ALCIBIADES Hallottam ezt-azt sorscsapásaidról.
TIMON Láthattad is, mikor bőségben éltem.
ALCIBIADES Most láthatom; az volt a szép idő.
TIMON Mint most neked e két ribanc között.
TIMANDRA Ez Athén dísze, akit mindenütt
Fennen dicsértek?
TIMON Te Timandra vagy?
TIMANDRA Az.
TIMON Légy kurva csak. Ki élvez, nem szeret.
A kéjhajhászt töltsd is meg nyavalyákkal.
Használd ki az időt: a rózsaképű
Ifjoncokat kénytesd fürdőkurára,
Szigorú böjtre.
TIMANDRA Akaszd fel magad!
ALCIBIADES Édes Timandra, bocsáss meg neki:
Esze a sok viszontagságba fulladt.
Kevés az aranyam, derék Timon,
Szűkölködő hadam naponta lázong
Miatta. Ám nagyon fájt hallanom,
Hogy elfeledte az átkos Athén:
Szomszédai már majdnem eltiporták,
És hogyha te kardoddal s vagyonoddal…
TIMON Kérlek, veresd meg a dobot, s eredj.
ALCIBIADES Barátod vagyok, sajnállak, Timon.
TIMON Hogy sajnálhatod, akit háborítasz?
Hagyj most magamra.
ALCIBIADES Akkor Isten áldjon.
Itt van néhány arany.
TIMON Nem ehetem meg.
ALCIBIADES Ha lerontottam a kevély Athént…
TIMON Athén ellen mégy?
ALCIBIADES Igen. Jó okom van.
TIMON Pusztítsa el kardoddal a nagy ég,
És téged is, ha már elpusztitottad.
ALCIBIADES Engem miért, Timon?
TIMON Mert arra lettél,
Hogy a latrokkal együtt irtsd hazámat.
Tartsd meg a pénzed.
Aranyat ad Alcibiadesnak
Fogd, arany, nesze.
Istencsapása légy, dögvész, amellyel
A bűnbe merült város levegőjét
Mérgezi Juppiter. Senkit se kímélj.
Ne szánd fehér szakálláért az aggot:
Uzsorás. Döfd le a sunyi matrónát:
Csupán ruhája tisztes, ő maga
Kerítő. Kardod heve ne lohadjon
Szűzlány arcától: az a tejfehér mell,
Mely elbűvöl az ablakrácson át,
Az irgalom könyvébe nincs beírva;
Irtsd: áruló. Ellágyulhat a tökfej
A csecsemő gödröcskés mosolyától –
Te fattyút láss, kiről homályos jóslat
Kimondta, hogy elvágja majd a torkod,
Hát vágd ízekre. Hozz mindenre romlást.
Tégy a füledre és szemedre vértet,
Min anya, szűzlány, kisded sikolya,
Szent talárban vérző pap képe sem
Hatolhat át. Fogd, itt a pénz a zsoldra.
Menj, pusztíts, és ha kifogytál dühödből,
Pusztulj végül te is. Egy szót se! Menj!
ALCIBIADES Van még aranyad? Szívesen veszem,
Tanácsod nélkül.
TIMON Ha kell, ha nem, rogyjon reád az ég!
PHRYNIA és TIMANDRA Adj aranyat, kedves Timon, ha van!
TIMON Van elég, hogy felhagyjon iparával
Kurva s kerítő. No, fel a köténnyel,
Piszkos lotyók!
(Aranyat dob a kötényükbe)
Ti esküt nem tehettek,
Bár oly hévvel esküdnétek, tudom,
Hogy kirázná a hideg az örök
Isteneket. Nem kell az eskü: bízom
Bennetek. Ti csak kurválkodjatok,
És ha egy jámbor térítgetni próbál,
Rontsátok meg, hadd kapja el a francot.
Vad tüzetek fojtsa magába füstjét.
A kór kínos hónapjaiban aztán
Borítsátok tar fejtetőtöket
Holtak hajával, tán éppen bitóról,
De csak hordjátok és ámítsatok
Kimázolt képpel, mit leszar a ló is,
Mert csupa ránc!
PHRYNIA és TIMANDRA Aranyat, hallod-e!
Az aranyért akármit megteszünk.
TIMON Oltsatok sorvadást a férfi
Sípcsontjába, lohadjon sarkantyúja.
A prókátort lankasszátok rekedtre,
Ne szájaljon hamis jogcímekért,
És ne csűrjön-csavarjon. Rágja franc
A papot, ki a test ellen tüzel,
De maga sem hiszi. Marja le tőből
Az orrát annak, ki a köz javából
Az elorozhatót orrontja csak.
Taroljátok le a bodros bitangot;
A sebet nem látott harctéri szájhős
Hadd kapjon tőletek. Rohasszatok meg
Mindent, fojtsátok el a nemi vágy
Minden forrását. Itt van még arany.
Ti rontsatok mást, ez meg titeket,
S árok legyen a sírotok!
PHRYNIA és TIMANDRA Tanácsot még, s pénzt hozzá, jó Timon!
TIMON Több kurvát s gaztettet! Ez foglaló volt.
ALCIBIADES Dobot! Athénba! Ég veled, Timon.
Ha szerencsével járok, eljövök még.
TIMON Ha szerencsém lesz, többé sose látlak.
ALCIBIADES Én sosem ártottam neked.
TIMON De igen: jót beszéltél rólam.
ALCIBIADES Ez ártalmas szerinted?
TIMON Ezt tapasztaljuk mindennap. Eredj,
Vidd a szukáid.
ALCIBIADES Zavarjuk. Dobos!
Mind el (dob- és sípszóra) Timon kivételével
TIMON Hogy ember ridegségétől beteg
Gyomor éhes lehet!
Ás a földben
Közös anyánk,
Akinek véghetetlen méhe s keble
Szül s táplál mindent, a matéria,
Melyből kipattant rossz fiad, az ember,
Az formáz kék kígyót, sötét varangyot,
Aranyos gyíkot s méregfogu férget,
Sok szörnyű lényt a friss égbolt alatt,
Hol a Nap éltető tüze világol;
Annak, ki gyűlöli minden fiad,
Adj kebledről egy árva gyökeret.
Szikkaszd ki fogékony, termő öled,
Ne hozz világra több hálátlan embert.
Tigrist, sárkányt, farkast, medvét foganj,
Új szörnyeket szülj, melyeket a fenti
Márványkastélynak még nem mutatott
Soha az arcod.
Gyökeret talál
Gyökér! Hála érte!
Szárítsd ki venyigéd s az eke vágta
Barázdát: hogyha zsíros falatokban,
Borban füröszti ép eszét az ember,
Vége minden megfontolásnak!
Jön Apemantus
Ember megint? Irtózat, gyötrelem!
APEMANTUS Ide hozott a híred. Azt beszélik,
Hogy az én életformámat gyakorlod.
TIMON Csupán azért, mert nem tartasz kutyát,
Hogy inkább azt utánozzam. Gebedj meg!
APEMANTUS Szíven ütött szerencséd fordulása,
És férfiatlan bút csiholt belőle.
Minek az ásó, ez a hely, kanászhoz
Illő gúnyád s a fájdalmas tekintet?
A hízelgők boroznak, selyemágyban
Bódító illatot szívnak, s felejtik,
Hogy Timon élt. Meggyalázod az erdőt,
Ha egyre csak fortyogsz és zsémbelődsz.
Te hízelkedj most, az hozzon sikert,
Mi tönkre juttatott. Hajtsd meg a térded,
S bámult urad puszta lehelletétől
Hulljon le tökfedőd. Dicsérd fel azt,
Mi benne rút. Ezt tették veled is.
Te kocsma-ajtónállóként füleltél
A betérő latrokra. Most te légy
A gazfickó. Ha ismét volna pénzed,
Latroknak jutna. Ne kövesd a példám.
TIMON Ha te volnék, sutba dobnám magam.
APEMANTUS Oda dobtad magad, mikor te voltál –
Előbb őrült, most sültbolond. Talán
A csípős szél, goromba inasod
Megmelegíti inged? E mohos fa,
Mely túlélte a sast, csak arra vár,
Hogy ints, és pattan? A jéggel borított,
Hideg patak a leves, mely kigyógyít
Az éjjeli zabából? Hívd e sok
Teremtményt, mely hajléktalanul él
Az ádáz ég prédájaként, s pucér
Törzsével állja elemek dühét:
Hívd őket, hogy hadd hízelegjenek.
Megtudhatod…
TIMON Mily bolond vagy! Eredj!
APEMANTUS Jobban szeretlek most, mint bármikor.
TIMON S jobban utállak.
APEMANTUS Mért?
TIMON Mert hízelegsz.
APEMANTUS Nem hízelgek: azt mondom, gyáva vagy.
TIMON Mért jöttél hozzám?
APEMANTUS Hogy hergeljelek.
TIMON Himpellér vagy bolond mulat csak ezzel.
Te élvezed?
APEMANTUS Az ám.
TIMON Gazember is vagy?
APEMANTUS Ha azért vagy most ily fanyar s rideg,
Hogy gőgödet büntesd, helyes – de te
Rákényszerülsz. Ha nem koldus, megint csak
Nagyúr lennél. Önként vállalt nyomor
Túlél kétséges pompát, s koszorút nyer.
Egyik tömi magát, sosem elég:
A másik boldog. Az elégedetlen
Jólétét is kevesli, panaszolja,
Rosszabb a rossznál, mely elégedett.
Ha nyomorult vagy, a halált kivánod.
TIMON Nem annak szájával, ki nyomorultabb.
Te senki, téged sohasem ölelt
Lágy karral a szerencse, kutya vagy.
Ha pólyádtól járhattad volna, mint mi,
Az édes lépcsőt, mit a röpke lét
A robotos tömeg urainak
Kínál, bizony te is csak dőzsölésbe
Merültél volna, ágyak gyönyörébe
Olvasztva ifjúságod, a fagyos
Erkölcs intelmét meg sem hallanád,
A kéj játéka vonzana csupán.
De cukrászom volt mindig a világ,
Emberek szája, nyelve, szeme, szíve
Szolgált versengve, szükségen felül,
S e sokaság, mely rám nőtt, mint a tölgyre
A lomb, a tél érintésére máris
Lehullt és otthagyott lecsupaszítva
Minden viharnak: elviselni ezt,
Nekem, ki jobbat láttam csak, nehéz.
Te szenvedéssel kezdted, és az évek
Megedzettek. Mért gyűlölnéd az embert?
Nem hízelegtek. Mit adtál te másnak?
Te rongyember apád átkozhatod csak,
Mert kínjában koldusasszonyba szórta
Magját, s örökre ily ágrólszakadtnak
Fabrikált téged. Menj, hordd el magad!
Ha nem legalja embernek születsz,
Hízelkedő lator volnál te is.
APEMANTUS Büszke vagy még?
TIMON Arra, hogy nem vagyok te.
APEMANTUS Én arra, hogy sohase voltam
Tékozló.
TIMON Én, hogy most is az vagyok.
Ha világ kincsét zártam volna is
Beléd, hagynám, hogy felkösd. Elmehetsz.
Bár Athén élete rejtőzne ebben,
Beleharap a gyökérbe
Hogy megegyem.
APEMANTUS (étellel kínálja) Nesze, ez jobb ebéd.
TIMON Jobb társaságot adj: kotródj el innen.
APEMANTUS Magamnak is, ha nem leszek veled.
TIMON Nem jobb attól: toldott-foldott csupán.
Ez jár neked.
APEMANTUS És mit kívánsz Athénnak?
TIMON Téged, egy forgószélben. Majd meséld el,
Hogy aranyam van. Idenézz: temérdek!
APEMANTUS Itt semmi haszna.
TIMON Ám legtöbbet ér,
Mert alszik és így nem tesz semmi kárt.
APEMANTUS Te hol alszol éjjel, Timon?
TIMON Az alatt, ami éppen fölöttem van. Hát te hol eszel nappal, Apemantus?
APEMANTUS Ahol az éhségem ennivalóra lel, vagyis inkább, ahol lenyelem.
TIMON Bárcsak hallgatna rám a méreg, és kitalálná a gondolatomat!
APEMANTUS Mire rendelnéd?
TIMON Hogy fűszerezze az ételedet.
APEMANTUS Te sohasem ismertél középutat az emberi létben, csak a két végletet. Amíg aranyban és jó illatokban éltél, csúfoltak a túlzott finomkodásodért; a rongyaidban nyoma sincs ennek, most megvetnek az ellenkezőjéért. Nesze, naspolya, egyed!
TIMON Nem eszem azt, amit utálok.
APEMANTUS Utálod a naspolyát?
TIMON Igen, mert hamis, mint te.
APEMANTUS Ha régebben is utáltad volna azt, ami hamis, most jobban szerethetnéd magadat. Láttál már tékozlót, akit a pénze fogytával is szerettek?
TIMON Láttál már valakit, akit pénz nélkül szerettek?
APEMANTUS Magamat.
TIMON Értelek: volt annyid, hogy kutyát tarts.
APEMANTUS Mit hasonlíthatsz leginkább a hízelgőidhez?
TIMON Leginkább a nőt: a férfi maga a hízelgés. Mit tennél a világgal, Apemantus, hogyha hatalmadban volna?
APEMANTUS Vadállatoknak vetném, hogy szabaduljak az emberektől.
TIMON Magad is részt vennél az emberek pusztításában, és vadállat maradnál vadállatok között?
APEMANTUS Úgy van, Timon.
TIMON Vadállati becsvágy: adják meg neked az istenek, hogy teljesüljön. Ha oroszlán vagy, becsap a róka. Ha bárány vagy, felfal a róka. Ha róka vagy, törvényt ül fölötted az oroszlán, ha a szamár netalán bevádol. Ha szamár vagy, megjáratja veled az ostobaságod, és csak azért élsz, hogy a farkas bekapjon reggelire. Ha farkas vagy, hajt a falánkság, és sokszor az életedet teszed kockára egy ebédért. Ha egyszarvú vagy, eluralkodik benned a dölyf és a düh, és tombolásod áldozata leszel. Ha medve vagy, halálra rúg a ló. Ha ló vagy, elragad a párduc. Ha párduc vagy, akkor testvére az oroszlánnak, és a rokonság pettyei összeesküdnek életed ellen: biztonságot csak a messzeség, védelmet csak a távolság nyújt. Milyen állat lehetnél, hogy ne légy kiszolgáltatva egy másik állatnak? És milyen állat vagy máris, hogy nem látod, mennyit veszítenél az átváltozással!
APEMANTUS Ha egyáltalán tetszésemre lehetne, amit beszélsz, akkor most ráhibáztál. Az athéni állam vadállatok erdeje lett.
TIMON Áttörte a falat a szamár, hogy kijöttél a városból?
APEMANTUS Ott jön egy költő és egy festő. A társaság kórsága szálljon rád! Félek, hogy rám ragad, így hát elmegyek. Ha majd nincs jobb dolgom, eljövök megint.
TIMON Ha már nincs más élő rajtad kívül, szívesen látlak. Inkább lennék koldus kutyája, mint Apemantus.
APEMANTUS Te bolondok legbolondabbika!
TIMON Bár volnál tisztább, hogy leköpjelek!
APEMANTUS Dögvész beléd! Átkot sem érdemelsz.
TIMON Melletted szűzlány a haramia.
APEMANTUS Más förtelem sincs, csak amit beszélsz.
TIMON Ha a neved kiejtem.
Nem csaplak meg: bepiszkolná kezem.
APEMANTUS Bár lerothaszthatná szavam!
TIMON Pusztulj innen, te rühes kutyafajzat!
Megöl a méreg, hogy még mindig élsz.
Rosszul vagyok, ha látlak.
APEMANTUS Pukkadj meg!
TIMON Kotródj el, pimasz lókötő!
(Követ dob Apemantusra)
Kár a kőért is, amit rád pazarlok.
APEMANTUS Vadbarom!
TIMON Senkiházi!
APEMANTUS Varangy!
TIMON Himpellér! Himpellér!
Beteg vagyok már e hamis világtól,
Nem kell más, csak az elkerülhetetlen.
Készítsd el sírodat, Timon. Pihenj ott,
Hol csillogó tengerhab mossa hantját.
Kövére írd fel, bárki lássa jól:
Neveted az élőt a föld alól.
Az aranyat nézi
Édes királygyilkos, apa s fia
Egymásnak ugrasztója, tiszta nászágy
Fényes bemocskolója, daliás Mars,
Üde, finom udvarló, örökifjú,
Kit elég látni, s olvad is a szent hó
Diana ölén; látható nagy isten,
Ki összeforrasztsz ellentéteket
És csókra késztetsz, s száz nyelven emelsz szót
Céljaidért, szívek próbája, te:
Nézd, lázad rabszolgád, az ember, vesd be
Erőd, hogy irtsa egymást, és vadállat
Legyen a föld ura!
APEMANTUS De csak, ha már
Meghaltam. Majd mesélek aranyadról.
Lesz itt tolongás!
TIMON Tolongás?
APEMENTUS Az ám.
TIMON Menj már!
APEMANTUS Élj és szeresd a nyomorod.
TIMON Sokáig élj s halj így. Nekem elég volt.
Jönnek a Tolvajok
APEMANTUS Emberfélék. Egyél, s rémítsd el őket. El
ELSŐ TOLVAJ Hol tarthatja az aranyát? Szegényes dolog lehet az, a maradék morzsaléka. Az döntötte ilyen bánatba, hogy nem volt már aranya, és elmaradtak a barátai.
MÁSODIK TOLVAJ Úgy hírlik, hogy teméntelen sok kincse van.
HARMADIK TOLVAJ Tegyünk próbát vele. Ha nem gondja, könnyen ki is adja. De ha kapzsi módon őrzi, hogy jutunk hozzá?
MÁSODIK TOLVAJ Úgy bizony, mert nem tartja magánál, elrejtette.
ELSŐ TOLVAJ Nem ő az?
TÖBBI TOLVAJ Hol?
MÁSODIK TOLVAJ Így írták le.
HARMADIK TOLVAJ Ő az, ismerem.
TOLVAJOK MIND (előrejönnek) Csínján, Timon!
TIMON No lám, tolvajok!
TOLVAJOK MIND Katonák.
TIMON Mindkettő, s nők fiai.
TOLVAJOK MIND Nem tolvajok, csak szükségbe jutottak.
TIMON Húsban láttok ti szükséget leginkább.
De minek az? A föld tele gyökérrel.
Egy mérföldön száz forrás is buzog.
Tölgy makkot ad, bogyót a csipkerózsa.
A természet jótékony háziasszony,
Minden bokron terít. Szükség? Miben?
ELSŐ TOLVAJ Nem élhetünk füvön, bogyón, vizen,
Mint a barom, a madár és a hal.
TIMON De barom húsán, madáron, halon sem:
Embert kell ennetek. De köszönöm,
Hogy nyíltan tolvajkodtok, nem a szentség
Képében, mert tisztes formák között
Folynak a nagy lopások. (Aranyat ad nekik) Tolvajok,
Nesztek arany. Szívjátok szőlő vérét,
Amíg felhabzik véretek a láztól,
S megóv a bitótól. Ne bízzatok
Orvosban: szere méreg: többet öl,
Mint loptok. Együtt kell elvenni pénzt
És életet. Gazságban is lehetsz
Jó munkás. Adjak tolvajlásra példát?
Tolvaj a Nap: vonzása megrabolja
Az óceánt. Hírhedt rabló a Hold:
Sápadt tüzét is a Naptól orozza.
Tolvaj a tenger: sós cseppekre bontja
Árja a Holdat. Tolvaj ám a föld is:
Ganajból lopott komposzttal nevel,
Táplál. Tolvaj minden: korbácsotok
És zablátok, a törvény, erejével
Kedvére lop. Fosszátok hát ki egymást.
Fogjátok, még arany! Vágjátok el
A torkokat, mind tolvaj. Fel Athénba,
Törjétek fel a boltokat, csupán
Tolvaj veszít. Ezért adom a pénzt,
És pusztítson is el az arany. Ámen.
HARMADIK TOLVAJ Kis híján eltántorított a mesterségemtől, annyira rábeszélt.
ELSŐ TOLVAJ Utál minden embert, ezért ad ilyen tanácsokat, nem azért, hogy többre vigyük az iparunkban.
MÁSODIK TOLVAJ Én azt tartom, hogy ellenségünk, fel is hagyok a szakmával.
ELSŐ TOLVAJ Előbb csak legyen béke Athénban. Nincs olyan nyomorúsá
gos idő, hogy az ember ne lehetne tisztességes.
Tolvajok el
Flavius jön Timonhoz
FLAVIUS Nagy istenek!
Ez itt a gazdám, ez a levitézlett,
Siralmas emberroncs? Lyukas marokkal
Elszórt jótettek szobra és csodája!
Hogy kiforgatott magadból az ínség!
Galádabb már barát nem is lehet,
Mint hogy jó lelket ily nyomorba vet!
Csak hát így illik korunkhoz, mivel
Ellenségünk az, kit szeretni kell!
Ki ártana, azt jobban szeretem
A másiknál, aki árt is nekem.
Timon megpillantja
Lám, észrevett. Elmondom, mennyire
Fájlalom sorsát, és szolgálom is,
Amíg csak élek. – Drága jó uram!
TIMON Eredj! Ki vagy?
FLAVIUS Elfeledtél, uram?
TIMON Mért kérded? Minden embert elfeledtem;
Ha annak vallod magad, téged is.
FLAVIUS Hű szolgád vagyok, jó uram.
TIMON Akkor nem ismerlek. Hű emberem
Nem volt soha, csak gazfickó, s az ételt
Latroknak hordta fel.
FLAVIUS Tanúm az ég:
Soha még sáfár tönkrement uráért
Nem bánkódott úgy, mint az én szemem.
TIMON Mi az, te sírsz? Jöjj közelebb: szeretlek,
Mert nő vagy, és megtagadod a durva
Hímet, kinek csupán a hahotától
És gyönyörtől csurran ki szeme nedve.
Fura kor ez: nem sírva sír – nevetve!
FLAVIUS Kérlek, ismerj rám végre, jó uram,
Higgy bánatomnak, (pénzét kínálja) s míg e kis vagyon tart,
Hadd szolgáljalak még sáfárodul.
TIMON Ily igaz szívü, hű
Sáfárom volt, ki még segítene?
A veszett düh lelkemben szinte olvad.
Hadd nézzem meg az arcod. Ez az ember
Asszonytól született valóban.
Bocsássatok meg, józan istenek,
Hogy elsiettem az ítéletet.
Egy tisztességes ember is van – egy,
Egyetlen egy, nem több – és az cseléd.
Én gyűlölni akartam minden embert –
Te megváltod magad! De kívüled
Érjen mindenkit átkom!
Hűségesebb vagy, mint amily okos,
Mert hogyha te is rúgsz rajtam s elárulsz,
Gyorsabban kapnál új, előnyös állást:
Sokan tesznek szert új gazdára azzal,
Hogy megtapossák urukat. De mondd csak
(Megkérdem, bár ily biztos sose voltam),
Szíveskedésed nem sunyi, mohó
Haszonlesés, ahogy a gazdag ad,
Hogy hússzor annyit kapjon vissza érte?
FLAVIUS Nem, jó uram, kinek szívébe, sajnos,
Későn fészkelt be kétely és gyanú.
Bár féltél volna, amíg dáridóztál!
De pénzed fogytán jön meg a gyanú.
Tanúm az ég: igaz szeretet ez,
Hűség nemes lelkedhez, buzgalom,
Gond, hogy legyen mit enned, hogy megélhess:
Hidd el, szeretett, jó uram,
Ami jó érhet most vagy ezután,
Feladnám, hogy egy vágyam teljesüljön,
Mert szebb jutalmat nem adhatsz nekem:
Vagyonod és tekintélyed legyen.
TIMON Nézd: van. Egyetlen hű lélek, vegyed,
(Aranyat ad Flaviusnak)
Vigyed. Lásd, kincset küld neked az ég
Nyomoromból. Menj és élj boldogan,
Egy feltétellel: az embert kerüld,
Gyűlöld, átkozd mindet, sohase szánd,
Csontjairól bár minden húst lehánt
Az éhség, ne koldusnak, a kutyának
Adj inkább. Börtön nyelje el, adósság
Sorvassza; legyen szél tarolta erdő,
Igya fel vérét mindenfajta fertő!
Most ég veled, menj!
FLAVIUS Hadd maradjak itt
A vigaszodra.
TIMON Ne akard az átkom,
Eredj, fuss innen, amíg áldalak.
Ne láss embert, és én se lássalak!
Mindketten el (Timon a barlangjába, Flavius másfelé)
ÖTÖDIK FELVONÁS
1. SZÍN
[Erdő Athén közelében. Timon barlangja előtt]
Jön a Költő és a Festő
FESTŐ Ahogy elmondták a helyét, nem lehet messze a tanyája.
KÖLTŐ Mit gondoljunk felőle? Igaz volna a hír, hogy rengeteg aranya van?
FESTŐ Biztos. Alcibiades mesélte. Phrynia és Timandra aranyat kapott tőle. Szegény csellengő katonákat is teletömött pénzzel. Azt mondják, óriási összeget adott az intézőjének.
KÖLTŐ Szóval a csődje csak arra szolgált, hogy próbára tegye a barátait?
FESTŐ Semmi másra. Látod őt még pálmaként Athénban, teljes virágzásban. Így hát nem árt, ha szeretettel közeledünk hozzá állítólagos ínségében. Ez tisztességre vall, és alighanem megrakja a szándékainkat azzal, amiért elindultak, ha valóságos és igaz a hír, amit a vagyonáról terjesztenek.
KÖLTŐ Mivel állítasz be hozzá?
FESTŐ Most semmivel, csak magamat hozom, de ígérek neki egy kitűnő képet.
KÖLTŐ Én is csak ilyesmivel kedveskedhetek neki, beszélek egy vele kapcsolatos tervemről.
FESTŐ Ez a legjobb.
(Timon észrevétlenül kijön a barlangjából)
Ígérni, ez korunk lelke: felnyitja a reménykedés szemét. A teljesítés, ami cselekvés, póriasabb dolog; csak nagyon együgyű, ostoba emberek között tartja magát a szokás, hogy állják a szavukat. Ígérni divatos, úri dolog. Teljesíteni afféle végrendelet, amely nagyon beteg észjárásra vall.
TIMON (félre) Jeles mester, nem tudsz embert olyan silánynak festeni, amilyen te vagy.
KÖLTŐ (Festőhöz) Az jár az eszemben, mit mondjak: mit gondoltam ki a számára. Őt vehetem mintaképül valamihez, egy szatírához a jólétben való elpuhulásról, amely leleplezi az ifjúságot és gazdagságot környező mérhetetlen hízelgést.
TIMON (félre) Csirkefogónak kell lenned saját művedben? A magad hibáit ostoroznád másokban? Csak csináld, van aranyam számodra.
KÖLTŐ (Festőhöz) Keressük is meg.
Kárát látjuk, ha nem vagyunk azon,
Hogy ott legyünk, ahol a pénz s haszon.
FESTŐ Igaz.
Míg nem lepi az éj be feketén,
Keresd meg, ami kell, még jó a fény.
Gyere.
TIMON (félre) Még látlak. Milyen isten az arany,
Hogy förtelmesebb templomban imádják,
Mint ahol a disznó eszik!
Te hajót építsz és járod a tengert,
Egy senkinek is tiszteletet adsz.
Imádat néked – s egye a fene
Azt, akinek te vagy az istene!
Szólok velük.
Odamegy hozzájuk
KÖLTŐ Nemes Timon, üdv!
FESTŐ Régi jó urunk!
TIMON Hát láthatok két tisztességes embert?
KÖLTŐ Sokszor élveztük nagy jóságodat,
S hallván, hogy elpártolt minden barátod,
A rohadtak – ily aljas árulásra
Kevés az égnek minden ostora –
Ezt tenni veled,
Aki csillag-lelkeddel életet
S értelmet adtál nekik! Szédülök,
Akkora hálátlanság ez, nem is
Találok elég nagy szót, amely fedje.
TIMON Hagyd hát pucéran, jobban látni így.
Ti, igazak, a tisztességetekkel
Mutatjátok meg, hogy kik ők.
FESTŐ Mi ketten
Ajándékaid édes záporát
Érezhettük.
TIMON Két tisztességes ember!
FESTŐ Eljöttünk, hogy álljunk szolgálatodra.
TIMON Két igaz ember! Ám mit adhatok?
Megélnétek gyökéren és vizen? Nem.
KÖLTŐ és FESTŐ Megteszünk minden tőlünk telhetőt.
TIMON Hallottátok nyilván, hogy aranyam van.
Valljátok csak be, igaz emberek.
FESTŐ Beszélik, jó uram, de nem azért
Jöttünk, sem én, sem a barátom.
TIMON Igaz lelkek. Jobb arcképet Athénban
Senki sem fest, igen, te vagy a legjobb,
Arcképed szinte él.
FESTŐ Meglehetős.
TIMON Nem, nem, akár ha élne. (Költőhöz) A te versed
Oly pompásan illeszkedik a tárgyhoz,
Hogy műved a valósággal vetekszik.
És mégis, két igaz lelkű barátom,
Hadd mondjam szembe: van egy kis hibátok,
Nem szörnyü, ne is fáradjatok azzal,
Hogy leküzdjétek.
KÖLTŐ és FESTŐ Könyörgünk, uram,
Mondd meg, mi az.
TIMON Megharagudtok érte.
KÖLTŐ és FESTŐ Szívből köszönjük, jó uram.
TIMON Igazán?
KÖLTŐ és FESTŐ Hidd el, uram.
TIMON Te is, te is megbízol egy latorban,
Ki rútul megcsal.
KÖLTŐ és FESTŐ Megbízunk, uram?
TIMON S bár látni, hogy képmutató hazug
És rászed, tápláljátok, szeretettel
Ölelgetitek, ám elmondhatom,
Hogy agyafúrt bitang.
FESTŐ Nem ismerek ilyent, uram.
KÖLTŐ Én sem.
TIMON Szeretlek titeket, lesz arany is,
Csak a latroktól szabaduljatok meg.
Pusztítsátok el tőrrel vagy kötéllel,
Árokba fojtva, mindegy, s jöjjetek,
Lesz arany.
KÖLTŐ és FESTŐ Mondd a nevüket, uram!
TIMON Járod az utad, és te is – de ketten:
Mindegyikőtök külön, önmagának,
Ám útitársa egy-egy fő gazember.
(Festőhöz) Ha nem kell két lator a társaságban,
Ne közeledj hozzá. (Költőhöz) Ha egy latorral
Akarsz maradni, gyorsan válj meg ettől.
Kotródj! (Üti) Ne! Aranyért jöttél, szemét!
(Üti a Festőt) Itt van a munkád bére. Tűnj el innen!
(Üti a Költőt) Ebből csinálj aranyat, ha ügyes vagy!
El, aljas dögök!
Mind el (a Költő és a Festő egyfelé, Timon a barlangjába)
2. SZÍN
Jön Flavius és két Szenátor
FLAVIUS Hiába is szeretnétek Timonnal
Beszélni: úgy magába zárkozott,
Hogy emberformát önmagán kivül
Nem visel el.
ELSŐ SZENÁTOR Mutasd meg a tanyáját.
A dolgunk, és ígértük is Athénnak,
Hogy beszélünk vele.
MÁSODIK SZENÁTOR Nem ugyanaz
Mindig az ember. Bánat és idő
Tette ilyenné. Hogyha egykori
Szerencséjét lágy kézzel visszaadja,
A régi lehet még. Vezess oda,
Kíséreljük meg.
FLAVIUS A barlangja ez.
(Bekiált) Béke e lakra! Timon úr, Timon,
Jöjj, szólj barátaiddal. Két athéni
Tisztes szenátor vár, hogy üdvözöljön.
Beszélj velük, nemes Timon.
Timon kijön barlangjából
TIMON Süss, éltető nap! Nos, beszélj, s gebedj meg!
Minden igaz szó húzzon hólyagot
Nyelvedből, és tőből égesse ki
Minden hamis szó.
ELSŐ SZENÁTOR Érdemes Timon…
TIMON Csupán reátok, és ti csak Timonra.
ELSŐ SZENÁTOR Athén szenátusa köszönt, Timon.
TIMON Köszönöm, és a dögvészt küldeném
Legszívesebben válaszul.
ELSŐ SZENÁTOR Felejtsd el,
Amit úgy bánunk, s fájlalunk ma benned.
A szenátus egyhangu szeretettel
Vár vissza most Athénba, és be nem
Töltött szép méltóságokat kinál,
Hogy viseld illő díszedül.
MÁSODIK SZENÁTOR Bevalljuk:
Hálátlanul s durván bántak veled:
A tanács, mely nem szokta a kimondott
Szót megmásítni, érzi, hogy hiányzik
A segítséged, és átlátta már:
Rajtaveszít, ha Timont nem segíti;
Bennünket küldött hát sajnálatával,
És kárpótlást, amely sokszorta túltesz
Azon, amit a sértés nyom a latban:
Sok-sok szeretetet és annyi kincset,
Hogy minden rossz emlékét eltörölje,
És szeretetünk képét mindörökre
Vésse beléd.
TIMON Odavagyok egészen,
Úgy bámulok, majd’ elsírom magam.
Csak bolond szíve s nő szeme hiányzik,
Hogy könnyezzem, nemes szenátorok.
ELSŐ SZENÁTOR Méltóztassál hát velünk visszatérni,
Athén vezére, a tiéd s miénk:
Ha vállalod, a köz hálája vár,
Hatalmad korlátlan lesz, és neved
Dicsőség övezi. Így visszaverjük
Alcibiades dühödt támadását,
Aki szilaj vadkanként túrja fel
Hazája békéjét.
MÁSODIK SZENÁTOR És rázza kardját
Athén fala előtt.
ELSŐ SZENÁTOR Így hát, Timon…
TIMON Jól van, uram, legyen csak így, uram.
Ha Alcibiades kardélre hányja
A honfitársaim, hadd tudja meg:
Timon fütyül rá. Ha a szép Athént
Dúlja, megtépi aggok gyér szakállát,
És szent szüzeket a vadállati,
Ocsmány és őrült harc mocskába vet,
Mondjátok meg, azt üzeni Timon:
Oly szörnyen szánom az ifjat s a vént,
Hogy annyit mondhatok csak, fütyülök rá,
Ne is sajnálja tőletek a kést,
Míg van hozzá torok. A zabolátlan
Táborban nincs egy ócska penge, mit
A legtisztesebb athéni toroknál
Ne tartanék sokkalta többre. Úgy
Bízlak az ég kegyére, mint a tolvajt
A porkolábra.
FLAVIUS (Szenátorokhoz) Itt hiába minden.
TIMON A sírversemet írogattam éppen.
Holnap kész. Életem hosszúra nyúlt
Kórsága enyhül már; a semmi meghoz
Mindent. Ti éljetek. Alcibiades
Gyötörjön titeket, és ti is őt,
Minél tovább!
ELSŐ SZENÁTOR Itt hasztalan beszélünk.
TIMON De én szeretem mégis a hazámat,
És nem nézem örömmel pusztulását,
Amint hírlik rólam.
ELSŐ SZENÁTOR Most jól beszélsz.
TIMON Üdvözlöm kedves honfitársaim…
ELSŐ SZENÁTOR Ilyen beszéd illik a szádba, lásd.
MÁSODIK SZENÁTOR Úgy ér fülünkbe, mint győztes vezér
Diadalkapun át.
TIMON Üdvözlöm őket,
S azt üzenem: hogy enyhítsem a bút,
Az ostrom félelmét, a jajt, a vért,
Szerelem kínját, és amit a lélek
Gyönge hajója elszenved az élet
Veszélyes útján: elmondom, hogyan
Védjék ki Alcibiades haragját.
ELSŐ SZENÁTOR (félre) No, ez már tetszik: mégis visszajön.
TIMON Van egy derék fa itt a közelemben:
A szükség arra indít, hogy kivágjam,
Meg is lesz. Szóljatok barátaimnak,
Minden athéninak, nagynak s kicsinynek
Rangsor szerint, hogy akinek elég volt
A rettegésből, szedje jól a lábát
S jöjjön, hogy míg a fát nem érte fejsze,
Köthesse fel magát. Üdvözlöm őket.
FLAVIUS (Szenátorokhoz) Hagyjátok békén. Nincs mit várni tőle.
TIMON Ne jöjjön ide senki: tudja meg
Athén: örök szállása van Timonnak
A sós tenger homokpartján, melyet
Tornyos tajtékjával borít naponta
A zúgó vízár. Oda jöjjetek majd,
És sírkövem legyen útmutatótok.
Elég: ne várjátok, hogy visszakozzak.
Javítsa fertő és ragály a rosszat!
Emberi mű a sír, s a bér: halál.
Rejtőzz el, Nap! Timon nyugtot talál.
El (barlangjába)
ELSŐ SZENÁTOR A gyűlöletet már ki nem beszéli
Belőle senki.
MÁSODIK SZENÁTOR Reményünk meghalt. Menjünk vissza hát,
S okoskodjuk ki, hogy mi mást tehetnénk
Szorultságunkban.
ELSŐ SZENÁTOR A gyors láb a fő.
Mind el
3. SZÍN
[Athén falai előtt]
Jön két más Szenátor egy Futárral
(HARMADIK) SZENÁTOR Szomorú hírek. Oly nagy az a had,
Ahogy mondod,
FUTÁR Szerény becsléssel is.
S gyors vonulása azzal fenyeget,
Hogy hamarosan itt lesz.
(NEGYEDIK) SZENÁTOR Nagy baj van, hogyha nem hozzák Timont.
FUTÁR Beszéltem egy futárral: volt barátom,
Más-más párton szolgáltunk többnyire,
De győzött most a régi szeretet,
És szót váltottunk. Alcibiadestól
Meghívást vitt ez a lovas Timonnak,
Hogy társuljon vele hadjáratában
A város ellen, mit részben miatta
Indított.
Jön a többi Szenátor
(HARMADIK) SZENÁTOR Jönnek már a társaink.
(ELSŐ) SZENÁTOR Szót se Timonról: nincs mit várni tőle.
Döng az ellenség dobja, égre száll
A por. Készüljünk fel, szenátorok,
A legrosszabbra, szorul a hurok.
Mind el
4. SZÍN
[Az erdő. Timon barlangja, a közelben sírhant]
Jön egy Katona, Timont keresi
KATONA Ahogy elmondták, ez lehet a hely.
Van itt valaki? Szólj, hé! Csend?
(Megpillantja a sírkövet)
Mi ez?
Meghalt, a sírja ez. De nem tudok
Olvasni. Nem baj, viaszba nyomom.
A vezérünk ért bármiféle írást,
Még fiatal, de észben már öreg.
Ott áll a dölyfös Athén kapujába’,
Hogy térdre kényszerítse, az a vágya. El
5. SZÍN
[Athén falai előtt]
Trombitaharsogás. Jön Alcibiades a seregével
ALCIBIADES Fújjad rettentő jöttünket a gyáva
És elpuhult városnak.
Trombitajel. A falon megjelennek a Szenátorok
Mindeddig kényetekre-kedvetekre
Intéztetek mindent, tetszésetek
Szabott igazságot. Mi mind, akik
Hatalmatok árnyékában aludtunk,
Tétlen karral hiába panaszoltuk
Bajainkat. De ébred már a kor,
A görnyedt hátu kiegyenesedve
Kiált: „Elég volt!", karosszéketekbe
A megalázott ül zihálva most,
S a potrohos dölyf szedheti a lábát,
Rettegve s iszonyattal.
ELSŐ SZENÁTOR Nemes ifjú,
Mikor még szó volt csak neheztelésed,
Erőd sem volt, mely ok a félelemre,
Küldtünk hozzád, dühödre írt kináltunk,
Hogy hálátlanságunkat szeretettel
Tegyük jóvá.
MÁSODIK SZENÁTOR A felbőszült Timont
Szelíd szavakkal s dús ígéretekkel
Hívtuk vissza Athén szeretetébe.
Nem mind bántottunk, nem mind érdemeljük
A háború csapását.
ELSŐ SZENÁTOR Falainkat
Nem azok keze építette, kik
Sérelmedet okozták, s az sem oly nagy,
Hogy tornyok, iskolák omoljanak le
Néhány ember miatt.
MÁSODIK SZENÁTOR Már nem is élnek,
Akik miatt elhagytad ezt a várost.
Meghasadt szívük a szégyenkezéstől
Csúf mesterkedésük miatt. Vonulj be
Kibontott zászlókkal, nemes uram.
Ha bosszúd holtak tizedére éhes,
Olyan étekre, melytől visszaborzad
A természet, hát vedd el tizeded,
S ahogy esik a szennyes kocka, vesszen
Az, aki szennyes.
ELSŐ SZENÁTOR Nem mindenki vétkes.
És nem méltányos bosszút állni élőn
A holtakért. Bűn nem örökletes,
Mint egy földbirtok. Városunk fia,
Hozd be hadad, hagyd kint haragodat.
Kíméld meg bölcsőd és atyafiságod,
Melyet veszett dühöd kiirtana
Azokkal, kik bántottak. Mint a pásztor,
Úgy jöjj a nyájhoz, selejtezd a férgest,
Ne öld le mindet.
MÁSODIK SZENÁTOR Azt, amit akarsz,
Egy mosolyod jobban kikényszeríti,
Mint kivághatja kardod.
ELSŐ SZENÁTOR Vesd a lábad
Elreteszelt kapunknak, és kinyílik,
Csak küldd előre nemes szívedet:
Hirdesse, hogy barát vagy.
MÁSODIK SZENÁTOR Add a kesztyűd,
Vagy becsületed bármely zálogát,
Hogy kárpótlás a célja háborúdnak,
Nem pusztulásunk. Így egész hadad
Athénban táborozhat, míg pecsétet
Ütünk minden vágyadra.
ALCIBIADES (feldobja fél kesztyűjét) Itt a kesztyűm.
Nyissatok hát roham nélkül kaput.
A Timon ellenségei s enyémek,
Kiket megróttok ti magatok is,
Ők vesszenek csak, más ne; hogy elűzze
Félelmeteket célom: körletét
Egyetlen katonám sem hagyja el,
S a város jogrendjét nem sértheti,
Másként Athén törvényei szerint
Felel érette.
MINDKÉT SZENÁTOR Ez nemes beszéd.
ALCIBIADES Gyertek le, s álljatok a szavatoknak.
(Trombitaszó. A Szenátorok lemennek a falról)
Jön egy Katona viasztáblával
KATONA Nemes vezérem, Timon már halott,
A tenger partján van nyugvóhelye:
A sírkövén e felirat, melyet
Viaszban hoztam el: lenyomata
Elmondja azt, mi tőlem nem telik.
Alcibiades olvassa a sírverset
ALCIBIADES
„Egy rongy test fekszik itt, melyet
Rongy lelke elhagyott.
Nevem ne kérdd. A nyavalya
Törjön, kicsik s nagyok!
Timon van itt, ki, amig élt,
Minden embert utált.
Átkozz, ha tetszik, s állj tovább,
A napot el ne álld."
Jól látszik, hogy az eszedben mi volt.
Irtóztál emberlétünk sok bajától,
Lenézted örvényes agyunk s a fösvény
Szív könnyeit, de gazdag volt a lelked,
S nagy Neptunus szünetlenül siratja
Silány sírod s megbocsátott hibáid.
Meghalt nemes Timon, méltón megüljük
Majd emlékét.
(Szenátorok jönnek a kapun)
Vezessetek be most,
És olajágul szolgáljon a kardom:
Szülj békét, harc, a harcot fojtsd le, béke:
Legyen mindkettő ír egymás sebére.
Peregjen a dob!
(Dobszó.) Mind el (a kapun)
Látó Szépirodalmi Folyóirat