Farsangvárás, avagy Az Úr kutyája (Dráma)
|
Történelmi dráma két részben
Mottó:
„Ha gyönyörűségtől vagy fájdalomtól
mely egyik énünket megragadja,
lelkünk csak arra, csak az egyre gondol
s egészen gyűlik öntudatja;
– s megbizonyul, mily tévedés a tétel,
mely elménk égő egységét tagadja.
S ha látás, hallás vagy más észrevétel
eszed magába veszti: múl a perc
s te mit sem gondolsz az időnyi léttel:
mert más képesség, amivel figyelsz
s újra más az értelem egésze:
ez rab, míg azzal szabad útra kelsz.”
(Dante: Isteni Színjáték, Purgatórium, IV./1–12.)
(Babits Mihály fordítása)
SZEREPLŐK
NICCOLO MACHIAVELLI, 28 éves, eljövendő történetíró és politikus, pillanatnyilag munkanélküli
SANDRO BOTTICELLI, 52 éves, megrendelés nélkül tengődő festő
MARSILIO FICINO, 64 éves, nyugállományba vonult humanista
GIROLAMO SAVONAROLA, 45 éves, Domokos-rendi prédikátor
SIMONE FILIPEPI, 53 éves, Botticelli testvére, Savonarola lelkes híve
GIROLAMO BENIVIENI, 44 éves, egykori humanista, Savonarola tanácsadója
MARIETTA CORSINI, 19 éves, hajadon, Machiavelli eljövendő felesége
MONA BARTOLOMEA, 52 éves, Machiavelli édesanyja
SIMONE POLLUIOULO, 40 éves, a firenzei dóm capomaestrója
LUCA SIGNORELLI, 47 éves, firenzei festő
I. PIAGNONE
II. PIAGNONE
III. PIAGNONE
Szerzetesek, festők, közemberek.
Történik Firenzében, 1497 február elején
I. FELVONÁS
1. SZÍN
(A február eleji ítéletidő úgy csapott le a vörös liliom városára, akár a kiéhezett szirti sas a nyájától messzire elkóborolt magányos bárányra: váratlanul és kivédhetetlenül. Dermesztő lehelete tombolva seper végig a máskor oly forgalmas belvároson, bekukkantva a gondosan elzárt udvarok négyszögeibe, a fogadók istállóiba, a műhelyek fészereibe; csattogó fergetege akadályt nem ismerve zúdul a hidak, terek, sikátorok gondosan kiszámított világára, pörgeti a hétköznapok szemetét, zörgeti a frissen felépített paloták zsalugátereit, nyögeti a városkapuk láncát, templomfödémek mestergerendáit, kolostorkerengők oszlopát. Mintha csak az oly sokat emlegetett Apokalipszis végelszámolása vette volna kezdetét – a vérfagyasztó süvítés hangja mindenüvé behallatszik: még a legeldugottabb kuckókba, legvédettebb
hálókamrákba is.)
(Utcarészlet Firenzében. Machiavelli, I., II., III. piagnone)
II. PIAGNONE (tőrt szegez a háttérből hirtelen előbukkanó Machiavellinek) Állj! Ki vagy? Felelj, ha kedves az életed!…
MACHIAVELLI Senki veszedelmes… Csak egy közönséges emberi lény…
II. PIAGNONE Azt mindjárt gondoltam! Ha kísértet lennél, nem dermedtél volna meg ennyire a pengém közelségétől!… Pedig még csak meg sem csiklandoztalak vele!…
I. PIAGNONE (lámpásával közvetlenül Machiavelli arcába világít) Neved?
MACHIAVELLI Niccolo Machiavelli.
I. PIAGNONE Lakhelyed?
MACHIAVELLI Firenze. Arnón túli negyed. Via Por Sta Maria. A Ponte Vecchio mellett…
I. PIAGNONE (társaihoz) Melyikötök tud ebben az időben olvashatóan írni? Jegyezzétek fel! Úgyis mindig azzal vádolnak bennünket a Signorián, hogy elbújunk a feladataink elől. Ez legalább bizonyítékul szolgál majd a tanácsos uraknak is. (III. piagnonéhoz) Tehát Niccolo Machiavelli… Két l-lel, te marha!… Firenze, Arnón-túli negyed… (Machiavellihez) Foglalkozásod?… Kérdeztelek!…
MACHIAVELLI Munkát keresek…
II. PIAGNONE Ebben az időben?… Ez hülyének néz bennünket! Ilyenkor minden tisztességes ember a kandalló előtt ücsörög…
I. PIAGNONE Azt kérdeztem, mi a mesterséged? Miből élsz?
MACHIAVELLI Tollforgató ember vagyok. Szellemi szabadfoglalkozású.
I. PIAGNONE S természetesen munkanélküli…
MACHIAVELLI A szüleim tartanak el…
III. PIAGNONE Na akkor van mit adjanak neked! Egy ilyen nagydarab embernek!…
MACHIAVELLI Azt persze nem kérdezitek meg, hogy miért!? Hogy bárhova is fordultam eddig, mindenütt csak elutasítás vagy vállvonogatás volt a válasz… Az odatartott zsebekről, kinyújtott markokról nem is beszélve!…
II. PIAGNONE Te csak ne jártasd feleslegesen a szád! Örülj, hogy még egyáltalán életben vagy!… Tudod, nekem nagyon hamar eljár a kezem! S hidd el, pillanatnyilag nem is esne nagyon nehezemre! Legalább nem gémberednének agyon az ujjaim! Az ilyesfajta éhenkórászokért vesz meg itt bennünket az Isten hidege!…
I. PIAGNONE Mit keresel ilyenkor itt?…
MACHIAVELLI Mondtam már: munkát keresek. Egy ismerősöm ígért valami másolnivalót. Hozzá igyekszem…
II. PIAGNONE Hazudik. A képére van írva, hogy nem mond igazat…
III. PIAGNONE Akárcsak az a fiesolei parasztasszony, akinek a szoknyája alól a múlt héten azt a négy füstölt sonkát előhalásztuk! Az is pont így esküdözött az Arno-parton, hogy így meg úgy, hogy erre meg arra, amíg elő nem került a derekára kötött igazság. Micsoda fenséges vacsora lett belőle!…
I. PIAGNONE Kuss! Locsogtok itt összevissza, mint valami vénasszonyok! Akkor, amikor Firenze nyugalma múlik éberségeteken!… Hallhattátok, mire hívta fel Valori testvér ma este is a figyelmeteket: a rend fenntartása mindenekfelett!… (Machiavellihez) Szóval azt mondod, munkát keresel?… Hózivatar idején!…
MACHIAVELLI Még nem volt az, amikor hazulról elindultam…
II. PIAGNONE Akkor jó nagy kerülővel jöhetsz!…
I. PIAGNONE Na, mutasd csak szépen a zsebeidet! (Társaihoz) Motozzátok meg! Lássuk, kiért is rostokolunk mi itt ebben az ítéletidőben?… (Machiavellihez) Kíváncsi vagyok, miféle röpiratokat rejtegetsz a köpenyeged alatt? Miféle szentséggyalázó irományokat?… Valahogy nem tetszik a fizimiskád nekem!…
II. PIAGNONE Akit a tegnapelőtt este elkaptunk a Ponte Vecchión, annak is pont ilyen képe volt! Hajszálra úgy nézett ki az is, mint ez!
MACHIAVELLI S ez már elég ok arra, hogy levetkőztessetek?
(II. piagnone egy kötetet húz elő Machiavelli köpenyéből)
I. PIAGNONE Na lám! Ugye, hogy jó orrom volt?… Petrarca… (Betűzgeti) De re-me-dis ut-ris-que for-tu-nae… Valami a sorsról… Nem erről prédikált Girolamo testvér a minap?
II. PIAGNONE De bizony!… Szűz Máriára, ha nem valami ilyesfélét emlegetett!
III. PIAGNONE Mint a Pokol írástudóját, amely megmételyezi bármikor a lelkeinket! Mint a Kárhozat szellemét!…
MACHIAVELLI Nevetséges! A tudós, akinek a nagyságát idestova százötven esztendeje az egész művelt világ elismeri?… A költő, akinek hírneve a föld legtávolabbi pontjáig is eljutott!…
III. PIAGNONE Attól még a Sátán cimborája lehet!… Ha Girolamo testvér annak hirdeti!…
MACHIAVELLI De hát jóemberek, az ég szerelmére! Százötven év óta ezen a könyvön nevelődik az egész világ! Ez ad tanácsot mindarra az eseményre, ami jó és balsors idején földi halandóval bármikor megtörténhet!…
I. PIAGNONE Odakinn meglehet! De mi itt Jézus Krisztus Királyságában vagyunk! A Megváltó földi birodalmában! S itt pedig efféle irományoknak nincs mit keresniök!… Úgyhogy a könyv marad… Te pedig, hogy lásd a nagylelkűségünket, ezúttal kivételesen még elmehetsz!… Nem érted?… Na kotródj, amíg még megteheted!…
2. SZÍN
(A háztetőkről, mint szétmálló ódon vakolat, zúdul alá a keskeny utcákra a szélvész által felkavart porhó; a fák, bokrok, díszcserjék – már az a kevés, ami belőlük a város falain belül még egyáltalán megmaradt – alázatosan hajlítják földig fagyott, időtlen idők óta nem látott ágaikat; a kőoroszlánok bőgnek, a csatornadíszek jajongnak, az ormókra felszerelt szélkakasok pedig nyikorogva jelzik a fergeteg legkisebb irányváltozásait is.)
(Botticelli műhelye. Körös-körül képek, többé-kevésbé letakarva. Botticelli és Marsilio Ficino egy szál gyertya mellett az asztalnál.)
MACHIAVELLI (a sötétből eltorzított hangon) Pax huic domui et omnibus habinantus in est! (Kivárja, amíg az egyházi köszöntésre az asztalnál ülők felkapják a fejüket, majd közelebb lép) Békesség e háznak s minden lakójának!… Remélem, nem ijedtek meg túlságosan!…
BOTTICELLI Niccolo! Te bolondozol! Már megfagyott az ereimben a vér!…
MACHIAVELLI Niccolo, méghogy Niccolo! Egy ágrólszakadt munkanélküli! Egy a városban kóborló több ezerből!… De kegyelmedék? Maguk itt ketten!… Nem gondolja, messer Botticelli, hogy Firenze két ilyen proeminens személyiségének, mint amilyeneket kegyelmedékben üdvözölhetünk, már a puszta együttléte is gyanúra adhat okot… Kereszt nélkül, világosság nélkül, Isten nélkül… Épp akkor, amikor Savonarola is holnap valami újabb, nagy bejelentésre készül… Krisztus Királysága nem szereti e titokzatos beszélgetéseket…
BOTTICELLI Legalább tudom, hogy miért nem megyek holnap templomba…
FICINO (szelíden mosolyogva) Messere, ha a művészetek szerepéről elmélkedni bűn, akkor mi most felettébb bűnösek vagyunk. Mi ugyanis most épp arról beszélgettünk, amiért egy életen át küzdöttünk: hogy azok a szerencsétlenek, akik csak a test örömeiben hisznek, és jobban szeretik az igaz dolgoknál azok árnyékát, a platóni gondolkodástól megintetve az érzékek fölötti igazságok szemlélésében merüljenek el. Mivelhogy végső soron a mi célunk is ugyanaz, amit most Fra Girolami hirdet: a lélek Istenhez való emelése. Legfeljebb a módszereink különbözők…
BOTTICELLI Legalábbis tudtommal még senki sem verte be a másiknak az ablakát. Még senki közülünk nem kiáltott kígyót-békát a szomszédjára csak azért, mert az díszesebben öltözködött…
FICINO Hiszen amikor az Isten a lélekbe árasztotta a világosságot, akkor azt legfőképpen azért tette, hogy az embert elvezesse ama boldogsághoz, amely nem más, mint éppen a világosság befogadása. S amit mi szépnek neveztünk az idők folyamán, a tiszta színek, egy dallam zenéje, az arany káprázata, az ezüst csillogása, mind-mind e befogadás erősítéséért tettük. A sokaság képzeletét a szépség, a művészet, a műveltség felé vezetve tulajdonképpen mi is az Isten felé vezettük a legkellemesebb és legnemesebb úton…
MACHIAVELLI Persze, persze!… Azért veri most szét kalapáccsal a feldühített tömeg a Szokrátesz és Pláton szobrok arcait! Azért gyűjti össze a kámzsát viselő „Nagy Szent Hadsereg” Dante, Petrarca, Ovidius és Terentius műveit! A világosság befogadásának a megerősítéséért!…
BOTTICELLI Túlzol, Niccolo! Farkast kiabálsz akkor is, amikor az még csak a szomszéd hegy tetején van!… Azért még annyira nem jutottunk!…
FICINO Minden, mi bennünk van, mennyei. A szeretet, amit mi hirdetünk, nem valami véges vagy végtelenre irányuló érzelem, csupán egy hiány felismerése, amely által felemelkedhetünk az értelem véges világosságától Isten végtelen fényéig. Épp ezért valahányszor mi a szerelemről beszéltünk, akkor ezen sohasem az érzéki dolgokat, az ösztönök kiszolgálását, hanem a szépség utáni örökös vágyat kellett volna értenetek. Hiszen már Platón is megmondta annakidején: legelőször is a testekben szeresd a szépséget!…
MACHIAVELLI Platón?… „Platónnál egy egyszerű öregasszony is többet tud a hitről!” S kegyelmed, Mester, még erre a tévelygőre hivatkozik?… Inkább szívlelné meg szent Ágoston tanácsát a „szép és váltakozó formák csalárdságáról”! Vagy gondoljon Aquinói Szent Tamás tanítására, miszerint minden, ami látható módon történik ezen a világon, a démonok műve is lehet!…
BOTTICELLI Badarság! A dolgok mintája és mértéke mindig és mindenkor csakis az ember marad! Az ember az emberért él és munkálkodik!… Mi, festők sem öncélúan, a magunk kénye-kedve szerint forgatjuk az ecseteinket. Mi a test mozgásai által voltaképpen a lélek változásait akarjuk mindenkor megmutatni…
FICINO A mindenség teremtője, a legfőbb építőmester azért helyezte a saját szűk képére alkotott embert a világ közepébe, hogy onnan a legkényelmesebben megláthasson mindent a világon, és semmi esetre sem azért, hogy szüntelen gyónásban, sírásban, penitentia-tartásban tengesse le az életét… Mert nem a kéreg teszi a fát, hanem a tompa, semmit fel nem fogó természet; nem a bőr teszi a barmot, hanem az állati, csak érzékeiben létező élet; s az angyalt sem a test hiánya, a mindenről való lemondás, hanem a szellemi értelem. A boldogságot bölcsesség nélkül senki sem érheti el!…
MACHIAVELLI Tudom, tudom… „Az Úr a világot élővé, változóvá és értelmessé teremtette.” Ha jól emlékszem, éppen kegyelmed írta ezt le nem is olyan rég… Csak hát kegyelmed is láthatja, messer Marsilio, a gyakorlat nem mindig igazolja az elmélet elvárásait. Az élet nagyon sokszor homlokegyenest mást produkál, mint amit elvárunk tőle… Maholnap már az utcára is félünk kitenni a lábunkat, mivel bármikor kérdőre vonhatnak az öltözetem, a foglalkozásom, az úticélom vagy éppen a hajviseletem miatt…
FICINO „Minden kornak volt miért panaszkodnia, és lesz is mindegyiknek mindenkoron, amiért panaszkodjék.” Csak éppen most mi vagyunk a soron. Számunkra nehezedett meg éppen most az idő. Megsűrűsödtek arcunkon a ráncok, megvastagodtak fejünk fölött a fellegek, s úgy tűnik, kibírhatatlan, amit mi itt most végigélni kényszerülünk… Pedig hát minden csak a mértéktartáson múlik. A lehetőségek higgadt számbavételén. Nem az a gazdag manapság, fiatal barátom, akinek nagy a vagyona, hanem akinek kicsi az igénye. Aki beéri az emlékeivel…
MACHIAVELLI Sovány vigasz ez azért egy olyan ember számára, aki egész életében csak a boldogság elérésére törekedett. Aki egész eddigi pályája folyamán kizárólag csak szépségben, művészetben, szerelemben gondolkodott… Most meg örülnie kell annak, hogy valahol még eltűrik! Hogy valahol még egyáltalán fedelet tudhat a feje fölött!…
FICINO Ez a természet rendje, Niccolo! Az élet törvényszerűségeihez ez is hozzátartozik… Hogy mondja Petrarca? „Tövises és sikamlós az emelkedés lépcseje. Nehéz a magas polcra fellépdelni, szorongató gond ott megállni, súlyos és váratlan onnan leereszkedni…” Ha az ínség megnövekszik vagy fellép, megcsappan vagy elszéled a baráti sereg. A balsors elriasztja az alakoskodót. A csiger elkergeti az iszákost… Így múlik el a világ dicsősége!…
BOTTICELLI Dolgozni kell, barátaim, dolgozni! (A képeihez lép) Vonalakba sűríteni, látványba foglalni mindazt, ami belülről feszít. Amire vágysz, amit kívánsz, amitől rettegsz. Képekbe menekíteni minden érzelmedet. Ez a lényeg. A többi valahol nem is érdekel. Az idő előbb vagy utóbb úgyis kiforrja magát. „Eljő a nap, amely ezeknek a ciripelő tücsköknek, e fecsegő harkályoknak csöndet parancsol.” S akkor majd ismét a munkája után mérettetik meg az ember… (Egymás után lehúzza a képekről a lepleket) Ezért nem igen járok én sehova. Ezek a vásznak kárpótolnak engem mindenért. Amikor ezeket látom, úgy érzem, megszűnik körülöttem a jelen…
FICINO (hosszas nézelődés után) Hiába, a nagy emberek a szerencse forgandósága közepette is megmaradnak ugyanannak. Emelje bár őket a szerencse magasba, vagy taszítsa mélybe őket, ők maguk nem változnak, szilárdan kitartanak eredeti elképzeléseik és módszereik mellett…
BOTTICELLI Miért?… Jobb lenne, ha szerzetesi ruhát öltenék, és ott esdekelnék bűnbocsánatért, templom padozatán, mint Matteo Franco? Vagy zártam volna be inkább a műhelyemet, mint Perruggio? Semmisítettem volna meg inkább a vásznaimat, mint tette a könyvtárával Giovanni Strozzi?… Így legalább van hova meneküljek, ha elfog a kétségbeesés. Van mivel elfoglaljam magam. Ez az egyetlen mód arra, hogy megszabaduljak a rettegéseimtől. Olyan nehéz ezt megérteni?…
3. SZÍN
(A „Te lucis ante terminum” harsog a gyertyafényben, a mindent elsöprő gregorián ének, s az oratórium ablaktámláin kiszűrődő kései hálaadás. Szent Ambrus esti himnusza úgy lengi körül a kolostorudvar ágas-bogas cédrusát, úgy feszegeti nekikeseredetten a San Marco boltíveit, zegzugait, akár az imént alábbhagyott fergeteg a körloggiák tartópilléreit. Fenn az emeleten a tetőfödém nyitott gerendázata alatt a frissen fehérre meszelt cellák, mint elárvult börtönodúk sorakoznak sivár csendben, éppen csak a harangtorony kondulásaira figyelve, lenn a földszinten azonban, Fran Angelico derűs hangulatú festményei alatt az énekszó még a holt kövekbe is életet lehel, a hit még a falakon imbolygó árnyaknak is áhítatot parancsol. A dominikánusok lefekvéshez készülődnek…)
(A San Marco kolostor oratóriuma. Savonarola, Benivieni, szerzetesek)
SAVONAROLA Testvéreim! Mielőtt ismét elbúcsúznánk egymástól, s az álom csalóka hatalmának engednénk át földi porhüvelyeinket, jegyezzétek meg magatoknak: a Megváltó egyetlen csepp vérével akár ezer világot képes megváltani. Egyetlen verejtékével bármikor minden bánatot eltörölhet. Ne riadjatok tehát vissza a nehézségektől! Ne ijedjetek meg attól, hogy szavaitok nem mindig találnak megértésre! A világon úgyis mindent Istennek kell alárendelnünk! Minden, amivel élünk, amit gondolunk és érzünk, minden, amit magunk körül látunk, magunk körül elvégzünk, az Úr dicsőségét kell hogy hirdesse mindenkoron! A világ és az ember csupán arra teremtetett, hogy szolgáljon! Hogy minden gondolata és cselekedete egyetlen nagy és szakadatlan egyházi szertartás töredéke legyen! Értitek?… Semmi sem állhatatlanabb, semmi sem kiszámíthatatlanabb, mint a nép! Nincs annál bolondabb reménység, sem esztelenebb tanács, mint az, amely a népben való bizalomra mint a hatalom kizárólagos lehetőségére alapoz egyes-egyedül!… Forduljon épp ezért szívünk inkább az ég felé, melynek örök törvényében, múlhatatlan fényességében és való szépségében soha nem csalódhatunk! Emeljük hát fel lelkünket az örök világosság irányába, hogy méltóképp ítéltessünk majd meg ama napon, amely eljövend! Hogy tiszta lelkiismerettel bocsájtassunk majd el egykoron az Úr ítélőszéke elé!… Ne feledjétek: csakis áldozatvállalással és vezekléssel nyerhetitek el a Mennyei Atya kegyelmét! Csakis alázattal és lemondással érhetitek el bűneitek bocsánatát! Minden más tanács a Pokol felé visz! Minden más okoskodás a kárhozatba vezet! Egyes-egyedül az imádkozás és a hit az, ami boldogít! Nem a mitra és nem a püspöksüveg, nem a pénz csengése, és nem is a fegyverek ereje, nem a világi népszerűség vagy a felhalmozott élvezet, hanem az Istennek való feltétlen engedelmesség az, ami bennünket az örök élet fényességébe vezet!… Erre gondoljatok hát legeslegelőször, valahányszor a nép körébe prédikálni mentek! Ez vezesse minden gondolatotokat és minden lépéseteket, hogy nem magatokért, hanem az Úristen anyaszentegyházáért dolgoztok! Hogy a Fennvaló katonái vagytok! Isten kutyái, akik mindenkor és mindenütt csakis az Ő parancsolatait követitek! Ez vezéreljen hát benneteket, és ne a szánalom vagy a kímélet! Krisztus Királyságában a hiúságoknak máglyán kell elpusztulniok! A világi romlottságot ki kell irtani egyszer s mindenkorra közülünk! S itt, testvéreim, nem tehetünk kivételeket! Ebben a küzdelemben nem lehetünk tekintettel semmire és senkire! Ahogy a jó kutya nem hagyja abba az ugatást, hiába vetnek csontot neki, úgy mi sem áldozhatjuk fel gyarló földi megfontolások miatt eszményeinket! Mi sem irgalmazhatunk senkinek! Még ha akadnak is majd szép számmal felebarátaink, akik ezért a cselekedetünkért megharagszanak majd reánk! Még ha az arrabbiattik lángot okádnak is majd dühükben ellenünk! Krisztus Királyságában a törvények mindenkire egyformán érvényesek! A Signoria határozata minden firenzei polgár számára egyformán kötelező: korra, rangra és vagyonra való tekintet nélkül!… Ne habozzatok hát, testvéreim, hanem cselekedjetek! Ne vitatkozzatok és ne tépelődjetek, ne tusakodjatok és ne kételkedjetek: Krisztus földi birodalmát kell megerősítenetek! Gondoljatok Keresztelő Szent Jánosra, Firenze védőszentjére! Emlékezzetek a Szűzanya könnyeire! Gyűjtsétek egybe a hiúságokat!… Hozzátok fordulok, barátok, fehérek, feketék, barnák vagy akármilyen színűek! Krisztus azt kívánja, hogy újítsátok meg az ő egyházát! Elérkezett a megtisztulás ideje!… (Rövid szünetet tart, mialatt körbejárja társait) Ha pedig netán mégis lenne olyasvalaki köztetek, aki azt gondolná, hogy felesleges buzgalom magunkat a világi ügyekbe ártani, annak csak azt tanácsolom, hogy még mindig nem olvasott eleget. Még mindig nem sajátította el rendünk tapasztalatait. Tanulmányozzátok át, testvéreim, rendünk krónikáját Szent Domokos idejéből, mint politizált ő Lombardiában, ismerjétek meg, Szent Péter mártír itt Firenzében hogyan lépett fel az általános béke érdekében, feláldozva még az életét is; hogyan csitította le rendünk Latino bíborosa a guelfeket és a ghibelineket; hogyan teremtett békét Sienai Szent Katalin ebben az államban Gergely pápa idején; hányszor járt a boldog emlékezetű Antal püspök a Signoria palotájában, megelőzendő azt, hogy ott rossz törvényeket hozzanak… Mi mindig az élet sűrűjében éltünk, testvéreim! Mi örökké ott voltunk, ahol nemcsak szemlélődni, hanem cselekedni kell! Mi nem futamodtunk meg soha a nehézségek elől! Mi mindenkor és mindenütt a házőrző kutya szerepkörét töltöttük be!… Erre gondoljatok hát, amikor holnap reggel ismét a tömeg sorai közé vegyültök! A Militia Christi fegyelmére! Szent Domokos édesanyjának a jóslatára! Isten kutyái, az Úr legyen tivéletek!…
4. SZÍN
(A lángokba meredő tekintet elrévülten figyeli az árnyak játékos tobzódását a szemközti falon. Sötét, világos, sötét, világos, sötét, sötét, sötét – leltározza gépiesen a szemgolyó, miközben a szabadjára eresztett gondolat térben és időben kalandozik. Az imbolygó lobogás bizarr állóképeket elevenít fel ismét – ki tudja, hányadjára? – a múlt mélységeiből, a zabolázhatatlan lüktetés feledhetetlen eseményekről mesél; a feszítés nő, az emlékek tisztulnak, a fájdalom erősödik, miközben a szemközi vibráló foltok jól ismert arcokká, mozdulatokká, tekintetekké merevülnek, kíméletlenül összevissza forgatva ismét az idő kerekét.)
(Botticelli műterme. Botticelli, Filipepi)
FILIPEPI Már megint az éhenkórászok gyülekezetét eteted!… Szegény Lorenzo, már be sem mer nézni a kamrába, nemhogy számba vegye a készleteinket!… Nem is beszélve az ital tilalmáról! A törvénytelen poharazgatásról!… Azt hiszed, mert te festő vagy, neked jogod van nem megszívlelni Girolamo testvér intelmeit?… Mert te készítettél életedben egy-két oltárképet, te akkor már felette állasz a Tanácsháza rendelkezésein?…
BOTTICELLI De hát most igazán csak ketten voltak. Két régi jó barátom jött el, hogy meglátogasson. Hogy megnézze a legújabb képeim… Nem ittunk, nem duhajkodtunk. Igazán nem zavartunk senkit sem…
FILIPEPI Azt csak én tudhatom!...
BOTTICELLI S különben is, én nem a tegnap-tegnapelőtt költöztem ide! Én is, akárcsak ti valamennyien, ebben a házban nőttem fel! Én itt nem egy megtűrt, befogadott idegen vagyok!… S Francesco Valori ide, Domenico Buonvincini oda, Girolamo testvér amoda, tulajdon otthonomban még egyelőre én vagyok az úr! Saját műhelyemen azt látok vendégül, aki nekem éppen jólesik! S ebbe, testvérem, nincs joga beleszólni senkinek! Még az általatok oly nagyra becsült városi tanácsnak sem!…
FILIPEPI A városi tanácsnak nincs. De nekünk, e házban lakó családtagoknak?… A vér szerinti rokonaidnak, akik nap mint nap hallgathatjuk gajdolásaidat?…
BOTTICELLI Na, ti csak hallgassatok! Elég tisztességesen eléldegéltetek eddig a bőrömön! Igazán szépen felhizlaltalak benneteket! Úgyhogy ennyi kényelmetlenséget igazán elviselhettetek!… Az aranyforintok csengése elég tisztességesen kárpótolt mindenért!…
FILIPEPI Forintok?! Ugyan már! Hónapok óta nincs egy tisztességes megrendelésed! Esztendők óta nem igényli a munkádat egyetlen valamirevaló kolostor, egyetlen plébániatemplom sem! Csak ülsz itt naphosszat, bezárkózva a műhelyedbe, piszmogsz ezekkel a szentséggyalázó pergamenekkel, kevergeted a festékeid, rakosgatod ide-oda a vásznaid, ecseteid, s közben magadban már alig várod, hogy végre megint délután legyen. Hogy hódolóid léhűtő tábora itt lebzseljen megint a műhelyedben… S még te beszélsz nekem anyagi haszonról? Családfenntartói kötelességről? Te, amikor már régóta magad is az unokatestvéred konyhájából élsz!…
BOTTICELLI Én sohasem voltam valami divatos festő, Simone!… Az én munkámat sohase az határozta meg, hogy képeim mennyire elégítik ki a kor elvárásait. Én mindig a magam törvényei, a magam elképzelései szerint festettem. Még amikor a nagy Lorenzo képeit készítettem, akkor is… Az ember végső soron nem tud szembeszállni önmaga hajlamaival. Sem az ihlet örvényeivel. Én mindig a síkban kibomló vonal szerelmese, a látvány költője voltam. Húsz esztendővel ezelőtt éppúgy, mint most, ötvenkét évesen. Engem mindig is elsősorban a vonalak dallamossága érdekelt…
FILIPEPI Azért kopik most fel az állad a nagy igyekezetedben! Mert sohasem törődtél a körülötted élőkkel! A hitben élők igényeivel! Te mindig csak a magad világát kerested! Azt hiszed, mindenki a te ízlésedhez igazodik?…
BOTTICELLI Nem én felejtettem el rajzolni, Simone! A világ változott!… Tizenöt esztendővel ezelőtt Ghirlandaio csapongásaihoz képest én még túlságosan művészieskedő, túlságosan mesterkélt voltam; hogy aztán most az én eszköztáram legyen túlzottan férfias, túlzottan egyszerű Peruggio stílusához viszonyítva. Tíz évvel ezelőtt még azért szóltak meg, mert agyoncicomáztam a képeimet. Most meg az a baj, hogy nem uralom a tér törvényeit… Ezért vagy azért, de valamiért a világnak sohasem tetszettek a vásznaim!…
FILIPEPI S te ebbe persze kényelmesen bele is nyugodtál! Elfogadtad mint megváltoztathatatlant! Meg se kíséreltél tenni ellene valamit is!… Csak ülsz idehaza, ülsz, szenvelegsz, bezárkózol ide az emlékeid közé, és várod a sült galambot. Lesed, hogy mikor történik valami csoda körülötted!…
BOTTICELLI Amikor volt munkám, megkaptátok mindig a magatokét. Szétosztogattam mindenemet köztetek. Igazán nem mondhatjátok, hogy a jövedelemosztásnál kihagytalak volna benneteket vagyegyszer is!
FILIPEPI Amikor volt, testvérem!… Amikor volt!… De most már nincs! Vége! Elfogyott! Hetek-hónapok óta csak ülsz tétlenül idehaza! Az emberek a főtéren lassan arról is elfeledkeznek, hogy egyáltalán létezel!…
BOTTICELLI Hogy mondja Petrarca? „Valamint semmi sem fényesebb, mint a hírnév, ugyanúgy nincs, ami könnyebben elhomályosulna. Nincs, ami jobban alá volna vetve a külső hatásoknak, váratlan körülményeknek…”
FILIPEPI Szavak! Szavak! Üres szavak! Azt hiszed, hogy feltámaszthatod velük a rég elporladt lelkeket? Hogy megállíthatod velük az időt? Petrarca! Ovidius! Dante!… A Gondviselés, Sandro, az hagyott el téged! A mindent betöltő mennyei kegyelem!… Ücsörögsz itt a vásznaid, a rajzaid, a festményeid között, s közben nem akarod észrevenni, hogy megváltozott a világ körülötted. Hogy ez a Firenze már rég nem az a Firenze, akit te dédelgetsz magadban! Hogy ez a város már rég levetkőzte magáról a tespedés és a tékozlás köntösét!…
BOTTICELLI Hát ez az egy biztos! Ha valamiben igen, ebben az egyben tökéletesen osztom a véleményedet!…
FILIPEPI Az egész város a megújulás lázában ég, Sandro! A megtisztulás lángoszlopa perzsel mindenütt! A férfiak kiűzték otthonaik falai közül a cifrálkodást és a fényűzést! Az asszonyok a templomokba hordják ünneplőruháikat és családi ékszereiket. A Dóm kapui már nemcsak szombaton és vasárnap, de a hét valamennyi napján megnyittatnak az Úr szavára áhítozók előtt… S te ezalatt itt füstölögsz egymagadban, gőgös kivagyok-mivagyokságodban, minden eseményről lemaradva, minden megtisztulás-vágytól elzárkózva, megfosztva magadat még a legparányibb lelki vigasz lehetőségétől is…
BOTTICELLI Mit csináljak? Köpjem talán szembe magamat, és kezdjek komédiázni a világ színe előtt, mint teszik manapság annyian? Szórjak hamut a fejemre, és tépjem meg a ruháimat, úgy esedezzek mindenki szeme láttára bűnbocsánatért? Akkor jó leszek? Akkor elfogadnak?… A magam bőréből nem bújhatok ki, Simone! A tulajdon kételyeimet pusztán ennyivel még nem hallgattathatom el! A legtöbb embert megtéveszti a hamis jóság és hamis dicsőség, de engem nem! Én már túljutottam azon a korszakon, hogy készpénznek fogadjak el mindent, ami a szószékről mennyei kinyilatkoztatásként elhangzik! Hogy fenntartás nélkül azonosuljak minden kezdeményezéssel csak azért, mert a tegnapelőtt szent életű Girolamo testvér épp maga hirdette meg… Én, testvérem, bevallom őszintén, szikrányit sem tudok lelkesedni akkor, amikor nap mint nap városom pusztulását szemlélem! Percnyit sem tudok halleluját kiáltani akkor, amikor a tekintetem előtt a szabad művészetek városa élő temetővé változik! Amikor a kacagást, a mosolyt, az örömteremtés élményét akarjátok száműzni az emberek szívéből! Én itt már csak sírni tudok, Simone!… Sírni és menekülni a vásznaim közé!… Én itt már csak a rajzaimban, a vázlataimban, az álmaimban hiszek!…
FILIPEPI (hátrálni kezd) Szerencséd, hogy a testvéröcsém vagy! Hogy benned is apám és anyám vére kering!… Különben már rég a Valori kezére adtalak volna! Már rég ott rohadnál valahol a Podesta tömlöcében!…
5. SZÍN
(A vihar elcsendesedvén, az ablakpárkányokon, kapubálványokon, homlokzatdíszeken mint szétszaggatott vastag takaró fehérlik az északi hegyek üzenete. A sötétben innen is, onnan is hangok hallatszanak: kapualjakból sepregetés és lapátolás, a műhelyek mélyéből kalapácscsengés és ványolózakatolás, a Sta Maria Nouvella irányából ima- és csengettyűfoszlány üti meg a városközpont felé iparkodók fülét. A Mindenszentek templomában takarítanak)
(Utcarészlet. Marietta Corsini, I., II., III. piagnone)
I. PIAGNONE (egy nyakláncot tart a kezében) Szóval mit keres ez a cifraság a nyakadon? Mi ez a törvénysértés? Az előírások e semmibevétele?… Nem tudod talán, hogy Krisztus Királyságának a területén az ékszerek nyilvános viselése idestova másfél esztendeje tilos?… Hogy a Signoria határozata értelmében szigorú büntetés vár mindenkire, aki e rendelkezésnek elleneszegül?…
MARIETTA De hát én csak a köpenyem alatt viseltem. A ruhám redőiben. Onnan rángatták elő a kegyelmed emberei. A szívem közeléből…
I. PIAGNONE S ez a festett kép?
MARIETTA Édesapámtól kaptam a születésnapomra. A tizennyolcadikra. Anyám vonásait őrzik… Ez volt az egyetlen, amivel megajándékozhatott…
I. PIAGNONE (kis ideig játszadozik a lánccal, majd visszaadja) A láncot és a keresztet visszakapod. Azokra valóban nem vonatkozik a rendelkezés. Feltéve, ha továbbra is a ruhád alatt viseled… A kép azonban marad. Festményekben ezentúl csak a templomokban gyönyörködhetünk…
MARIETTA De…
II. PIAGNONE Semmi de, kicsikém! Semmi de!… Köszönd meg inkább, hogy nem vesszőztettünk meg! Hogy nem süttettük meg tüzes bélyeggel a melleidet!… Ha más veszi el tőled, talán még kalodába is kerülsz! S a hajad is odalett volna pillanatok alatt!… Úgyhogy örülj, hogy elmehetsz!…
(Piagnonék el. Machiavelli be)
MACHIAVELLI Mit akartak tőled ezek a pokolfajzatok?
MARIETTA Semmit. Csak megmotoztak… Teljesítették állampolgári kötelességüket…
MACHIAVELLI Barmok! Azt hiszik, hogy most már mindörökké övék marad a világ! Hogy úgy rángathatják az embereket, ahogy éppen nekik jólesik!…
MARIETTA S nincs igazuk? Nem így van talán?… Lassan az egész város egy hatalmas temetővé változik. Zsolozsmaszó és imamormogás hallatszik mindenfelől. Szinte már beszélni sem merünk egymással. Szomszéd a szomszédját, testvér a testvérét, gyermek a szüleit kémkedi. Se szeri, se száma a denunciálásoknak, házkutatásoknak, elvezetéseknek. Valori pribékjei már fényes nappal is bármikor megzörgethetik az ablakod… Téboly, ami itt most bekövetkezett!…
MACHIAVELLI Semmi sem múlandóbb, Marietta, mint az idő! Mi sem fut sebesebben a történelem kerekénél!… Még ha mi ezt most nem is nagyon akarjuk észrevenni!… Az államok a változásaikban legtöbbször a rendből a zavargásba, majd pedig a zavargásból ismét a rendbe alakulnak át. Ez a történelem menete… Csak hát ezt nyilván ki kell várni! Higgadtan, tisztánlátóan, mindenre felkészülten!… A mi sikerünk vagy kudarcunk most jórészt attól függ, mennyire tudjuk cselekedeteinket az adott korral összeegyeztetni…
MARIETTA Csodálom a derűlátásodat, Niccolo! Még most is reménykedel, amikor pedig már igazán nincs miért bízzál abban, hogy a dolgok lefolyása megváltozik! Amikor minden jel arra mutat, hogy itt most reánk nemhogy egyre jobb idők jönnének, hanem csak a helyzet rosszabbodására számíthatunk…
MACHIAVELLI Ahogy a természet nem engedvén meg az emberi dolgoknak, hogy a maguk végső tökéletességében megállapodjanak, ők nem tudván tovább hova fejlődni, úgy visszafejlődni kénytelenek; hasonlatosképp, miután valamennyi zavargás után leszálltak és elérték a lehető legalsó szintet, nem tudván tovább leszállni, felemelkedni kénytelenek. Így tehát a dolgok szüntelenül a jótól a rosszhoz ereszkednek, és a rossztól a jóig emelkednek. Mivelhogy a bátorság és az erő, azaz az erény nyugalmat fejleszt, a nyugalom viszont tespedést és tétlenséget szül, a tespedés pedig zavargásokhoz, a zavargások pedig romboláshoz vezetnek; ugyanígy a rombolásból rend, a rendből erény, az erényből pedig dicsőség és jólét fejlődik. Ez a világ körforgása. Az emberiség fejlődéstörténete… S ezt nem akadályozhatja meg senki huzamosabb ideig. Még Savonarola sem! Tetszik vagy nem tetszik neki, az idő kíméletlenül halad előre a maga útján tovább!…
6. SZÍN
(Az irdatlan bérpaloták, mint sötétlő óriások vigyázzák a csendet.
A mérművek pókhálóvá válnak, a csatornák sárkányként tátognak,
a hármasablakok vakon bámulnak bele a semmibe. A sikátorokban denevérek cikáznak, az ereszek alatt galambokká változott szellemek dideregnek. Lassan-lassan késő éjszaka lesz.)
(Machiavelliék otthona. Mona Bartolomea, Machiavelli)
BARTOLOMEA (Desprez frottóláját énekli) „In te Domine speravi / Per trova pieta in eterno / Ma in un tristo e scuro inferno / Fui et frustra laboravi / In te Domine speravi…”
(Machiavelli megpróbál közben ellopózni az anyja háta mögött)
BARTOLOMEA Niccolo, te vagy az?… Már azt hittem, ma is hiába melegítettem meg az ételedet…
MACHIAVELLI Ki lehetne más rajtam kívül? Valami szellem?… Nem akartam megzavarni anyámat, olyan szépen énekelt!…
BARTOLOMEA (ételt vesz elő) Már aggódtam érted, olyan késő van… Éjfél felé lehet. S mostanában annyi mindent hall az ember!…
MACHIAVELLI (kényszeredetten eszik néhány falatot) Dolgom volt, anyám! Dolgom!… Mit csináljak? Nem ülhetek egész nap idehaza!…
BARTOLOMEA Dolgod volt, dolgod volt!… Hetek-hónapok óta csak ezt hallom!… Járod a várost, mint egy űzött vad, rovod az utcákat a hidegben, ha kell, ha nem, s ha rád kérdezünk, merre jártál, kivel találkoztál, csak azt az egyet feleled mindig, hogy dolgod volt… Nem tetszik ez sehogy sem nekem! Apád ma este is haraggal a szívében szenderedett el. Igazán tekintettel lehetnél reá! Tudod jól, mennyit dolgozott örökké értetek!…
MACHIAVELLI De hát nekem is megvan a magam élete, anyám! Nekem is megvannak a magam gondjai-bajai! Köteles vagyok mindenről idehaza beszámolót tartani?… Attól még úgysem változik meg semmi körülöttem!…
BARTOLOMEA Ideges vagy! Látszik rajtad, hogy nem leled a helyed! Hogy nem érzed jól magadat!… Mondd, mi történt veled, gyermekem?… Minden nap külön imádkozom érted, külön könyörgök a Szűzanyához, hogy óvjon és őrizzen meg nekem, mégis, valahányszor nagy ritkán idehaza vagy, soha nem állsz szóba senkivel… Miért?… Soha még nem feküdtem le, amíg haza nem érkeztél, soha még nem hunytam le úgy a szemem, hogy te ne legyél idehaza, s te mégis örökösen csak kerülöd a velünk való találkozást… Mi miatt?… Egyenes utakon jársz te mostanában, gyermekem?… Nincs neked előttünk valami szégyellni, valami rejtegetnivalód?…
MACHIAVELLI (nagyot sóhajtva) Rendben van, anyám! Legyen akarata szerint! (Letelepszik Mona Bartolomea lábaihoz) A várost járom, valóban!… Figyelem az emberek életét. A szokásaikat. A hétköznapjaikat… Hallgatom a véleményüket… Firenze jövőjét firtatom a tekintetükben… Firtatom, hogy minő hatalma van az emberi dolgokban a sorsnak, s azt is, miképpen lehet hathatóan ellene szegülni… Én ugyanis szeretem ezt a várost, anyám! S mert szeretem, szeretném ismét nagynak, gazdagnak, hatalmasnak ismerni… Hiszen a legfőbb jó, amit az életében tehet az ember, az, amit a hazájának tesz… Érti, édesanyám? Ezt keresem az utcán nap mint nap. Ezért jövök minden este olyan későn haza. Ennek a rejtélyét szeretném megfejteni!…
BARTOLOMEA (megsimogatja a fia fejét) Csak aztán nehogy csalódjál, fiam! Nehogy egykettőre kiábrándulj mindenből!… Megtanulhattad már nemegyszer, nem egyformán kedves mindenkinek ugyanaz az illat!… Nem mindig az egyenes út a legfényesebb!… Isten akarata kifürkészhetetlen. Könnyen megtörténhet, hogy a jövendő épp az ellenkező irányba alakul majd. S akkor is élni kell.
MACHIAVELLI Tudom, anyám! Számolok vele… Nagyon nagy igazság, hogy az emberek többsége egy jó társadalmat képes fenntartani, de sokkal kevesebben tudják azt meg is alkotni… De hát akkor inkább üljünk idehaza ölbe tett kézzel, és várjuk, hogy más kikaparja majd számunkra a sült gesztenyét?… Megmondta már Seneca is: az élet legnagyobb része eltelik helytelen tettekkel, nagy része semmittevéssel, s az egész élet mással, mint amit tenni kellene… Én pedig szeretném értelmesen leélni az életemet…
BARTOLOMEA Gyakran megesik, Niccolo, hogy miközben az elérhetetlen után vágyakozunk, semmibe vesszük az elérhetőt. Hogy álomképek hajszolásában telik el az életünk… A testvéreid, látod, nem panaszkodnak. Megtalálták a boldogulás útját. A nővéreid férjhez mentek, a bátyád pénzt keres…
MACHIAVELLI (gúnyosan) Az nagyon fontos! A pénz! Azt tisztelni és becsülni kell! Ó, a hatalom egyedüli forrása és eszköze! Nélküle nem érhetünk el semmit a világon! Nem lehet palotánk, könyvtárunk, szeretőnk! Nem szerezhetjük meg a polgártársaink tiszteletét, sem a Tanácsháza hivatalnokainak a szolgálatkészségét!… Pénz nélkül csak tengünk-lengünk a világon, vegetálunk, életünket pedig kisajtolják, elnyomják, megalázzák a gazdagok…
BARTOLOMEA A keserűség beszél belőled!… Az irigység és a rosszindulat!… Pedig én tisztességre, erényre és alázatosságra neveltem valamennyi gyermekemet… Önzetlenségre és jámborlelkűségre!… Ne akard, hogy épp benned csalatkozzak!…
MACHIAVELLI Ugyan már, édesanyám! Tisztesség és jóindulat! Hova lettek a mai világból ezek a szavak?… A becsület és az adott szó iránti kötelesség manapság csak addig érvényes, amíg betartásuk haszonnal vagy előnnyel jár. Az emberek mostanában nem azért esküsznek vagy adják a szavukat, hogy azt meg is tartsák, hanem hogy mielőbb alkalmuk legyen becsapni a felebarátaikat… S miért cselekednének másként, amikor ugyanezt teszik az uralkodók is? Az erő és a szükség, s nem a szerződés vagy a kötelesség tartatja meg a fejedelmekkel az adott szavuk…
BARTOLOMEA A tisztességes embereknek akkor is bízniuk kell az igazság győzelmében. Az erkölcsösség előbb vagy utóbb úgyis kiderül… Az Úrjézus nem hiába ontotta a vérét miérettünk!…
MACHIAVELLI Ha az ország sorsa függ attól az úttól, amelyre lépni szándékozunk, akkor, édesanyám, semmiféle meggondolás, igazság vagy igazságtalanság, emberség vagy kegyetlenség nem játszhat döntő szerepet. Akkor minden más megfontolást félre kell tenni, édesanyám, és csak egy kérdés maradhat megválaszolnivaló, egyetlenegy: az, hogy melyik az az út, amely révén az ország léte és szabadsága megőrizhető?… Melyik az a cselekedet, amely a köz állapotát előbbre viszi?… A cél a fontos, édesanyám! A cél egyes-egyedül! Az eszköz ilyen időkben nem érdekes!…
BARTOLOMEA Ezért tanítottalak meg, fiam, imádkozni, hogy most ilyeneket beszélj?… Ezért fogtam össze mindig esténként a kezedet?… Mi történt veled, kisfiam?… Hová lett az én szófogadó gyermekem?…
7. SZÍN
(Az oratórium falai közt csend van, meghitten hallgatózó kíváncsi némaság. Az összeboruló támpillérek, mint egymásnak feszülő megkövesedett szellemek, hűségesen őrzik a reájuk bízatott félhomályt. A magasban, a gyertyák imbolygó fénykörén túl, a díszesre faragott zárókő fegyelmezően feszeng őrhelyén, a boltívek találkozásánál. Alant a meg-megrezdülő lángok bűvöletében az újonnan metszett libatoll engedelmesen követi a megdagadt izületű, újból és újból sajogni kezdő ujjperecek valamennyi rezdülését.)
(A San Marco kolostor oratóriuma. Savonarola, Benivieni)
BENIVIENI Agyonhajszolod magad. Túl sok mindent akarsz egyszerre. Túlterheled a szervezeted. Maholnap már a gyertyafény is átlátszik a mellkasodon.
SAVONAROLA Mit csináljak? Készületlenül csak nem állhatok oda!… Nagyon jól tudod, a legkisebb tévedés, a legparányibb megingás elég, és ellenfeleink máris kíméletlenül lecsapnak reánk! Pierro Medici ügynökei amúgy is itt ólálkodnak állandóan a város körül… Nem is beszélve egykori szövetségeseinkről! Milánó, Velence, Róma mind-mind az én bukásomat lesi…
BENIVIENI Talán éppen ezért… Nem lenne jobb ezt az egész eltervezett látványosságot elhalasztani?… Nem lenne okosabb kivárni, amíg körülöttünk úgy-ahogy megnyugszik a világ?… A kedélyek amúgy is pattanásig feszültek idebenn is. Kenyeret már legalább másfél hete nem osztottunk…
SAVONAROLA Kenyeret, kenyeret! Te is csak a kenyérosztással tudsz előhozakodni? Más bajod nincs neked se már?… Hidd el, testvérem, ez a felhő, ahogyan jött, éppoly hamar el is vonul a fejünk felől. Szerzetesi csuhámra esküszöm!… Bízzatok bennem!…
BENIVIENI De ez a máglyagyújtás csak olajat önt a tűzre. A megbékélés olajága helyett csak egy újabb viszálykodás magvait hinted szét…
SAVONAROLA A magamfajta ember élete nemcsak katonáskodás, hanem harc is. Ad maioram Dei gloriam… Avagy nem erre esküdtem fel húszvalahány évvel ezelőtt?…
BENIVIENI Csakhogy egy ilyen lépés után a város minden tehetősebb polgára ellenünk fordul. Mindenki, akinek vagyegy díszesebb ruhája, ékesebb főkötője, mintásabb kézitáskája van. A Tornabounik, Strozzik, Corsinik már amúgy is nyíltan hangoztatják az elégedetlenségüket!…
SAVONAROLA Leütni a fejüket, megmondtam nemegyszer! Még ha a legkiválóbb polgárai volnának a városnak, akkor is!… Leütni a fejüket, amíg nem késő! Amíg a nyakunkra nem nőnek újra palotáikkal, szeretőikkel, erkölcstelen gyűjteményeikkel!… Nem lehetünk kíméletesek senkihez! És semmihez!…
BENIVIENI De hát épp ez az! Azok a képek, szobrok, ékszerek, azok nem tehetnek semmiről! Azok élettelen, ártalmatlan anyagok, amelyekben temérdek munka, temérdek fáradság, temérdek érték rejtőzik… Elpusztítani őket csak azért, mert neked nem tetszenek?…
SAVONAROLA A világi csábítás, testvéreim, mindent megmételyez. A túlságosan nagy gazdagság fitogtatása nemhogy egyes emberek, de egész népek erkölcseit is megrontotta már. Vagy nem?… Addig maradt fényes, igazságos és érintetlen a római nép, amíg szegény volt! Addig tudott fékentartója lenni a bűnnek, győzedelmeskedni országok és népek felett, amíg a túlságosan nagy gazdagság le nem győzte, tönkre nem silányította polgárait…
BENIVIENI Attól még nem kellene rögtön máglyát gyújtani! Nem kellene percek leforgása alatt pernyévé változtatni mindent! Bőven elég volna összegyűjteni őket, a díszes ruháknak betiltani az otthoni őrzését, az ékszereket pedig pénzre váltani… Nem lenne sokkal ésszerűbb, ha ezt a tömérdek értéket a magunk javára fordítanánk?…
SAVONAROLA Tudod, mit mond a szent apostol? Mert minden valami e világon vagyon, a testnek kívánsága, a szemeknek bujálkodása, életnek kevélysége nem az Atyától vagyon, hanem a világtól. Ezt tanítja Szent János az Evangéliumban. S akkor mi most kezdjünk el kufárkodni a hiúságok förmedvényeivel?… Nem, Benivieni testvérem, ebben nem alkudozhatunk! Ha meg akarjuk tisztítani a világot, akkor ezeknek az ocsmányságoknak pusztulniuk kell! Ha valóban Krisztus Királyságát akarjuk itt megteremteni!…
8. SZÍN
(A Sta Maria del Fiore szélesen hullámzó árkádjai alatt már kora reggel óta moccanni sem lehet. A máskor oly kihalt, oly kongó épület most egyszeriben izgatott mormogással, fojtott félszavakkal telítődik, a boltívek csendje félelmetes suttogásözönre váltatik fel. Aki csak él és valakinek számít a vörös liliom városában, most egyszeriben mind itt akar lenni a hatalmas dóm
kupolája alatt, itt akar szorongani, gyúródni, várakozni a támpillérek körül, a színes márványborítású templomfalak közt.)
(A firenzei Dóm. Tömeg. A piagnonék fontoskodva próbálják
fenntartani a rendet)
II. PIAGNONE Helyet, emberek! Helyet! Más is kíváncsi Girolamo testvér beszédjére!
EGY HANG A posztósok hol vannak?
II. PIAGNONE Jobb oldalhajó, középen… Helyet, emberek! Helyet!…
I. PIAGNONE Még legalább kétezer ember van kinn… Próbáljanak meg, kérem, összébb szorulni! Jó emberek kis helyen is elférnek!…
(Machiavelli be)
II. PIAGNONE Te is itt vagy?… Nagyon helyes! Itt legalább meghallod a kötelességeidet!
I. PIAGNONE Csak aztán semmi feltűnősködés! Számon tartjuk minden mozdulatod!…
TÖMEG Jézus! Jézus! Jézus! Jézus!…
(A szószéken megjelenik Savonarola)
SAVONAROLA Firenze polgárai, kik itt most annyian, oly szép számmal egybegyűltetek, egy meghasonlott, összetört, elkeseredett ember áll most előttetek. Egy szerencsétlen prédikátor szól most hozzátok, aki mindent akart volna az élettől, csak idekerülni nem. Mindent kívánt volna a sorstól, csak azt az egyet nem, hogy prédikátor legyen!… Békére és nyugalomra vágytam, Uram, de te előszólítottál! Pihenést áhítottam, de te felköltöttél!… Úgy jártam, mint a pille, amely a fény után vágyakozik! Viharzó tengerre jutottam, Uram, s minden oldalról szélvész ostromol! Visszavágyom a csendes szemlélődések kikötőjébe, de nem találom a visszavezető utat! Ki szeretném végre pihenni magam, de sehol egy védett öböl! Hallgatni szeretnék és nem beszélni, de nem tudok! Békében szeretnék élni és csendes elmélkedésben eltölteni hátralevő napjaimat, de nem lehet! Az Úr szava állandóan velem van, mint a szívemet és csontjaimat emésztő tűz! Isten beszéde úgy lakozik bennem, mint mellkasomban a tüdő, koponyámban az agyvelő! Képtelen vagyok megzabolázni az érzéseim!…
MACHIAVELLI (félhangosan) Hiába, a korlátlan hatalmat nehéz megszerezni, de még nehezebb megtartani. Ígérni mindig könnyebb, mint az ígéretet valóra váltani…
SAVONAROLA Firenze! Szegény Firenze! Jézus Krisztus földi királysága!… Isten koronájának a gyöngyszeme lehettél volna, de te töviskoszorújának a tüskéje lettél! Boldogsága és szerelme lehettél volna, az imádság és a hála egyedüli otthona!… S mi lett belőled? Mi lett a reményeidből? Nézd meg magadat, amint önön mocskodban, szennyedben, bűneidnek fertőjében hemperegsz; tekintsd meg tulajdon testedet, alantas szenvedélyeidben elrongyolódott öltözékedet, megzavarosodott tekintetedet. Ne félj, ne irtózz a látványtól, ne fordítsd el a tekinteted!… Gazdagságod kevéllyé tett, mint a szívtelen kőszikla, olyanná lettél az intő szózatok előtt; hírneved elbizakodottá, jóléted önhitté változtatott. Férfiaid elnőiesedtek, s egymással élnek, mint nő a férfival; asszonyaid erkölcstelenné és felfuvalkodottá váltak, unalmukban agyoncicomázzák magukat; tudósaid pedig, ha kell, ha sem, holt lelkek körül forgolódnak; naphosszat Arisztotelész-, Vergilius-, Ovidius-, Cicero-idézetekkel meg Dante- és Petrarca-énekekkel akarják megmételyezni a megtisztulni vágyó lelkeket!…
MACHIAVELLI (félhangosan) Helyben vagyunk! Ezért volt hát az a nagy előkészítés!… Valaki csak hibás kell legyen a meg nem érkezett gabonaszállítmányokért!…
SAVONAROLA Van egyfajta hamis, magát költőnek nevező ember, aki egyebet sem tesz, mint, ha kell, ha sem, a görögök és rómaiak után fut. Minduntalan róluk beszél, róluk elmélkedik, ha rajta múlna, meglehet, még fel is támasztaná őket… Kérdem én, mit keresnek az ilyen emberek közöttünk? Mi szükségünk van nekünk az ő jelenlétükre!… Avagy nem maga Platón volt-e az, akit ma úgy felmagasztalnak, aki törvényt tartott szükségesnek ezeknek a költőknek a városból való kiűzésére?… Mivelhogy ezek gyalázattal teli isteneik példájára hivatkozva rút versek izgatószerével és mindenfajta kimondatlan érzékiséggel és erkölcsi pusztulással töltik meg a költészetet?… Mit tesz hát végre Firenze városi tanácsa?… Miért nem hoz törvényt, amely nemcsak ezeket a hamis költőcskéket űzné ki a városból, hanem velük együtt a könyveiket is?.. Miért nem tiltja ki a város falai közül azokat az antik műveket, amelyek erkölcstelen dolgokról beszélnek, és a hamis isteneket dicsérik?… Miért engedik be az iskolába a romlott költőket, mint Ovidiustól a De arte amandit, Tibullust, Catullust és társaikat?… Nagy szerencse volna, ha ezek a könyvek egyszer s mindenkorra megsemmisülnének, és csak azok maradnának fenn, amelyek erényre és hitre nevelik az embereket. Nagy jócselekedet volna részünkről az Úristen színe előtt, ha összegyűjtenénk valamennyiüket, és máglyát készítenénk belőlük a város főterén!…
MACHIAVELLI (félhangosan) Persze! A múlt emlékeit el kell pusztítani minél előbb! Minél hatásosabb indokkal, annál jobb! Nehogy az emberek véletlenül rájöjjenek az igazságra, hogy egy és ugyanazon okból mindig csak ugyanazok a következmények származnak…
SAVONAROLA Itt az idő teljessége! Látom az Úr haragját, amint tűzáradatban függ a bűn városa felett! Látom a végítélet kezdetét, amely égő romhalmazzá változtathatja ezt az arannyal, képekkel, bálványokkal teli várost, ha idejében nem tértek meg! Ti férfiak, kiknek házai teli vannak szemérmetlen dolgokkal, erkölcstelen limlomokkal, kegyeletsértő firkálmányokkal, hozzátok őket ide mind, hogy tegyük a tűzre valamennyiüket, és tartsunk általuk egy hatalmas áldozati ünnepet! Ti anyák, akik ledér ékszereitekkel és szégyentelen cicomáitokkal díszítettétek fel leánygyermekeiteket, hozzátok ide őket mind, hogy dobjuk valamennyit a máglyára, nehogy a Fennvaló haragja a házaitokban találja majd őket azon a napon, amely eljövend! Ti festők, akik még az Úr templomát és oltárait is Molochnak, a ti isteneteknek ajánlottátok fel, hozzátok ide szeméremsértő mázolmányaitokat, istenkáromló förmedvényeiteket!… A gyász, a balsors, a büntetés órája közeleg! Tartsatok hát penitenciát, amíg nem késő! Készítsétek fel magatokat a Mindenható ítélkezésére!… Firenze városa, a végítélet pillanata közeleg! Krisztus Királysága, az Úr legyen hozzád könyörületes!…
(S a felzaklatott, nekikeseredett, kiéheztetett tömeg, mint medréből kilépő síkvidéki patak árad szét máris a Dóm körülötti sikátorokban, a tágasnak igazán nem mondható belvárosi tereken. Akár egy hatalmas hangyaboly, melybe valaki felülről hirtelen kénköves vizet csepegtetett. A legelöl menetelő hangadók, a piagnonék minden útjukba eső házba, minden lakásba
bekopogtatnak, minden elérhető ablaknak megzörgetik a zsalugátereit.
Az utcafelelősök amúgy is régóta elkészítették már a számbajöhető
családok névsorát…)
III. FELVONÁS
9. SZÍN
(… A tömeg pedig csak megy, sodródik, tülekedik az élen csörtető néhány száz fanatikus után – ki kíváncsiságból, ki bosszúból, ki alkalmazkodásból, ki félelemből; kilépni az árból, félrevonulni tőle vagy éppenséggel szembeszállni vele senkinek sincs ereje. Jöttüket mindenfele jobbára szorongással vegyes kíváncsiság, tétova habozás fogadja, nyissanak-e nekik ajtót vagy sem, nyomukban azonban már egyértelműen csak a döbbenet és a kétségbeesés marad. A feldúlt lakások, utcára hányt értéktárgyak, kifosztott ruhásszekrények látványa minden ékesszólásnál hatásosabban perel…)
(Utcarészlet. Tömeg. Háttérben Machiavelli és Marietta Corsini)
MARIETTA Hallottad?!…
MACHIAVELLI Hallottam! Ott voltam én is a Dómban az előbb…
MARIETTA És?…
MACHIAVELLI És?… Most mit mondjak neked?… A legviharosabb időkben mindig azok vannak a hatalmon, akiknek békében semmi becsületük nincs…
MARIETTA De a tömeg?… A tömeget láttad?…
MACHIAVELLI Láttam. Ott gyúródtam az imént én is közöttük. Volt időm tanulmányozni testközelből a lelkesedésüket…
MARIETTA Láttad azokat a mennyei boldogságban úszó bamba tekinteteket?… Azokat a kifényesedett arcokat, ahogy mindenről megfeledkezve bömbölték a záróéneket?… Figyelted ezeket a csontvázzá fogyott embereket, mint lesik még mindig ennek a csuhás pojácának a zagyvaságait?…
MACHIAVELLI Ilyen a tömeg! Az igazságból mindig keveset fogad el, a hiedelemből viszont annál többet. A butaságokat mindig könnyebb elhitetni vele, mint a józan érveket…
MARIETTA S te még itt a jobb időkre vársz, Niccolo? Te még itt melegebb napokban reménykedel? Még mindig azt állítod, hogy itt egyszer ismét a bőség városa, a nyugalom otthona, a szabad gondolkozás találkozóhelye lesz?… Itt, ahol most targoncára hányják a könyveket! A ruhákat! A festményeket!…
MACHIAVELLI Pontosan… „Az igazság nagyon sokszor pislákol, de sohasem alszik ki.” Titus Livius… Ne feledd, Savonarola most mindent kockára tett!…
MARIETTA Bolondozol, szerelmem! Megjátszod itt előttem a naiv együgyűt!… Mintha nem tudnád magad is, hogy milyen roppant gyenge és ugyanakkor mennyire gőgös élőlény az ember! Milyen szívesen elhiszi azt, amire vágyik! Amit bebeszélnek neki!…
MACHIAVELLI Jegyezd meg: az emberekkel könnyű bármit elhitetni, de sokkal nehezebb azt elérni, hogy e hitüket meg is tartsák huzamosabb ideig. Miatyánkmormolással pedig nem lehet sokáig egy államot kormányozni…
MARIETTA Hogy gyűlölöm ezt a várost! Hogy gyűlölöm ezt a világot! Legszebb éveim itt szállnak el, céltalanul!… Csak tudnám, kihez menjek? Hova forduljak? Meg kellene próbálnom valamit, akár nagy, akár jelentéktelen dolog, akár kárhozatos, akár gyalázatos! Jobb meghalni, mint így élni!… Fekete kendőben! Gyászruhában! Eleve eltemetetten!
MACHIAVELLI Várj türelemmel!…
MARIETTA De meddig?
MACHIAVELLI Egy évig, kettőig… Ameddig csak kell!… Ne hadd, hogy tönkretegyen a hétköznapok nyomora! Hogy úrrá legyen rajtad a kétségbeesés!… Ne feledd: Nehéz legyőzni azt, aki higgadtan fel tudja mérni a maga és az ellenség erejét!…
MARIETTA Én csak egy szerencsétlen leány vagyok, Niccolo! Nekem igazán nincsenek nagy elvárásaim! Nem kívánom senki palotáját! Sem pedig az ékszereit! Én csak élni szeretnék! Én csak nyugalmat szeretnék tudni magam körül! Békét! Biztonságot! Emberi életet!…
MACHIAVELLI Készülnünk kell, Marietta! Készülnünk! Előbb-utóbb úgyis érdemeink szerint mérettetünk meg mindannyian!…
MARIETTA Csak tudnám, miért nem mentünk el apámmal, amíg még lehetett!?… Miért nem telepedtünk át mi is, mint annyian, Milánó, Velence, Róma vagy akár Ferrara falai közé?… A magamfajta léleknek valóban jobb hallani hazája rossz sorsáról, mintsem látni azt; dicsőségesebb manapság egy távolban lévő lázadónak lenni, mint egy idehaza nyomorúságban tengődő, némaságra kárhoztatott asszonynak!…
MACHIAVELLI S akkor idehaza ki marad majd, mondd?… Boccaccio örökségének ki lesz akkor a letéteményese? Ki énekli majd tovább Dante dalait, Petrarca szonettjeit? Kihez szól majd holnapután Giotto Campanillájából a harang?…
MARIETTA De hát nem látod, Niccolo, hogy itt már semmi sincs? Hogy itt még a legcsekélyebb jószándékot is könnyűszerrel szétzúzza a gonoszság és a gyűlölet?… Hogy itt maholnap még egy ilyesfajta találkozás, egy efféle beszélgetés is veszedelmes főbűnnek, városellenes szervezkedésnek nyilváníttatik?…
MACHIAVELLI A sors ott mutatja meg hatalmát, ahol nincs szervezett erény, amely ellenálljon neki! Ahol a korlátolt gondolkozás dicsőségszámba megy!… Az erőszakos uralmat azonban egy országban senki sem tarthatja fenn sokáig. Aki mindenkitől fél, minden változástól reszket, az nem tud megújítani az égvilágon semmit sem. Az nem lehet biztos soha senkiben… Hát ezért kell Savonarolának előbb vagy utóbb eltűnnie! Mivelhogy napnál is világosabb: megújulás nélkül egyetlen nemzet sem élhet tartós életet!…
MARIETTA Bárcsak igazad lenne! Bárcsak úgy emlékeznénk vissza néhány esztendő múlva ezekre a napokra valóban, mint egy rossz álomra, amely talán igaz sem volt. Mint egy sötét felhőre, amely csupán a festők képein létezik… Én azonban csak azt látom pillanatnyilag, hogy a nem jó dolgok megszokása roppant kártékony lehet. Hogy félelmetes a szabadságról beszélni azoknak, akik a börtönt többre becsülik!…
10. SZÍN
(A közeledő morajjal mit sem törődve, halkan percegve, leheletkönnyen, mindenféle tétovázgatás, megtorpanás, visszakanyarodás nélkül fut a
sárgásfehér pergamenlapon a frissen meghegyezett ezüstiron; a parányi körívek, akár karámból kiszabaduló juhok a kutyák ugatására, már terelődnek is egységes egésszé a méretre vágott kicsinyke mezőn. A pálcikák
észrevétlen összeakaszkodnak, a pontok körvonalakká válnak, árnyéktalan, leheletkönnyű alakokká, kiknek minden rezzenése valami elérhetetlen
földön túli boldogságot sugalmaz, minden mozdulata következetesen
a tér törvényeivel perel.)
(Botticelli műhelye. Botticelli, Benivieni)
BENIVIENI (kiinti a mögötte betódulni szándékozókat) Áldás, békesség e házra!… Az Úr kegyelme világosodjon mindenkire, aki e falak között szomjúhozza és keresi őt!…
BOTTICELLI Benivieni!… Girolamo Benivieni!… Ez aztán a meglepetés!… Még megélem, hogy egy szép napon még maga a szent életű Savonarola is megtiszteli majd a hajlékomat!…
BENIVIENI Most is ő küldött… Most is tőle hozok a számodra üzenetet…
BOTTICELLI Tőle? Nekem!?… Nekem, az eltévelyedett, megkótyagosodott, mindenki által lenézett, megtagadott, kiközösített festőnek? Az erkölcstelenség firenzei szálláscsinálójának! A hiúság ügynökének?…
BENIVIENI Beszélni akar veled…
BOTTICELLI Velem? Savonarola? Ugyan miről?… Arról, hogy nem járok templomba? Nem gyónok, nem áldozok, nem tisztelem eléggé az Urat?… Vagy inkább arról akar eltársalogni velem, hogy hónapok óra nincs egy tisztességes megrendelésem?… Hogy idestova negyedéve szülővárosom falai közt kegyelemkenyéren élek?…
BENIVIENI Azt üzeni, alkonyat előtt legyél feltétlenül a San Marco oratóriumában! Hangsúlyozom: feltétlenül!… Nagyon nem szeretné ugyanis, ha küldeni kellene érted!…
BOTTICELLI Nem szeretné, mondod?… Azaz meg ne próbáljak nem elmenni! Meg ne próbáljam véletlenül éppen akkor másfelé elfoglalni magam! Másvalakivel eltölteni az időm!… Mivelhogy Girolamo testvér beszélni akar velem! Girolamo testvérnek halaszthatatlan közölnivalója van! S van időm, vagy sem, van kedvem, vagy sem, nekem mindenféleképpen ott kell topognom alkonyat előtt a kolostor kapujában, engedelmesen, várva, esdekelve a beeresztetést… Na, mondd csak szépen, Girolamo barátom, ha már annyi idő után ide dugtad a képes feledet, miért is kell nekem tulajdonképpen odamennem?… Mit is akar tőlem megtudni voltaképpen ez a csuhás lélekkufár?…
BENIVIENI Minden festő ott lesz… Mindenki, aki valakinek is számít ma ebben a szakmában. S aki most itt él, a város területén…
BOTTICELLI S szabadna megtudnom, miért?… Mit akar megtudni tőlünk? Mit akar kiszedni belőlünk, a látvány szolgáiból, ő, a szavak nagymestere?…
BENIVIENI Minden bizonnyal tudja, mit akar! Minden bizonnyal megvannak a maga jól átgondolt indítékai! Firenze üdvözülése múlik minden cselekedetén!…
BOTTICELLI S neked természetesen fogalmad sincs a szándékai felől! Te, a meghitt bizalmi embere, a hivatalos fordítója, a legfőbb világi tanácsadója nem tudsz semmiről!… Mondd, ennyire elfelejtetted azt, hogy voltaképpen hova is jöttél? Ennyire nem akarsz emlékezni semmire? És senkire?… Hogy a barát második énünk, létünk alapja, a lélek fénye, törekvéseink máglyája?… Hogy a barátság a legdrágább kincsünk, legfontosabb értékünk, amit, akár a szemünk világát, óvnunk és ápolnunk kell!?…
BENIVIENI Tudod jól, hogy azóta történt velem egy s más!… Hogy én már réges-rég nem vagyok az, aki idejártam veled esztendőkkel ezelőtt!… Hogy engem időközben megváltottak!… Hogy én, mégha akarnék, sem tudnék a régi hangon beszélgetni veled!…
BOTTICELLI Vettem észre! Szépen átnevelt téged is az a csuhás lélekidomár!
BENIVIENI Ne sértegesd! Ő egy szent ember! Őt csak tisztelni és csodálni lehet!…
BOTTICELLI Azt, azt! Mivelhogy lassan már nemcsak az imádkozás rendjét határozza meg ebben a városban, hanem az étkezés módját, a ruházkodás törvényét, a szeretkezés idejét!… Szerinte bőven elég, ha hetenként csak egyszer eszünk húst, a hét többi napján pedig kenyéren és vízen éljünk, öltözködjünk szépen szőrcsuhába, és hamuban üldögéljünk; munka és alkotás helyett pedig reggeltől estig zsolozsmamormogáson és penitenciatartáson járjon örökösen csak az eszünk!… Persze hogy szent ember! Az egész várost egy hatalmas kolostorrá akarja átalakítani!… Csak éppen az élet törvényeiről nem vesz tudomást! Az örömteremtés vágyát szeretné kiirtani az emberek szívéből!…
BENIVIENI Egy időben azért még te sem így beszéltél! Néhány esztendeje még magad is ott tolongtál a Santa Maria Nouvella oszlopai közt. Ott várakoztál minden vasárnap, még ha nem is a legelső padokban… Nem volt Girolamo testvérnek egyetlen beszéde, amit te végig ne hallgattál volna! Nem is beszélve a könyvekről!… Ha jól emlékszem, egy időben magad is „A kereszt diadalát” tartottad a legfőbb olvasmányodnak…
BOTTICELLI Még rajzokat is készítettem hozzá!… De az akkor volt, barátom! Akkor, amikor még én is azt hittem, Savonarola valóban megjobbítja majd az egyházat! Valóban tisztábbá, egyszerűbbé, emberibbé teszi! Valóban a lélek felemelkedésének, a szépség, a jóság, a tisztaság ápolásának az intézménye lesz!… Hogy aztán annál keservesebb legyen a kijózanodásom! Annál kiábrándítóbb a valóságra ébredésem! A rádöbbenésem, hogy a szülővárosom, az újkori Athén, a tánc, a vers, a szabad gondolkozás városa egyetlen hatalmas temetővé változott! Kolostorrá, ahol az emberek parancsszóra esznek, parancsszóra imádkoznak, parancsszóra hálnak asszonyaikkal, parancsszóra öltözködnek!… S még azt mondod nekem, hogy higgyek neki?… Hogy menjek el újra és hallgassam meg ismét a bölcselkedéseit?… Hát nem érted, hogy már nincs kivel beszéljen?… Hogy ha valakit rászedtek a várakozásaiban ebben az elátkozott városban, az voltaképpen én vagyok?…
BENIVIENI A gyűlölség elvette teljesen az eszedet!… A gyarlóságok pusztulása, az egyház megtisztulása, a lelked megváltása, mindez semmi neked?…
BOTTICELLI Girolamo barátom, éhezéssel még senki sem lakott jól! Koplalás miatt még senki sem kapott csömört!… Mit érdekel engem az egyház megtisztulása, amikor körülöttem minden, de minden recseg-ropog?… Mi dolgom nekem a kánonok megjobbításával, a gyarlóságok megváltásával, amikor mindenütt azt látom, hogy az igazság szava nem hatol át a hazugságokkal átitatott butaságokon?…
BENIVIENI „Sajátos hibája a szerencsétleneknek, hogy sohasem hisznek a kedvező fordulatokban.” Épp te ne ismernéd a bölcs Senecát?…
BOTTICELLI De ismerem. Csakhogy én sajnos inkább azt tanultam meg, hogy az életben gyakrabban következnek be a nem remélt, mint a remélt fordulatok. Hogy amitől félsz, barátom, az mindig hamarabb eljön, mint az, amit remélsz!…
BENIVIENI Ma este akkor is ott kell lenned! Érted? Feltétlenül! Kibúvó nem létezik!… Még egyszer mondom: mindenki hivatalos, aki e városban valaha is ecsetet forgatott!…
BOTTICELLI És mit csináljak ott majd, mondd? Mivel csillapítsam le az ingerültségemet?… Üljem végig szótlanul, ellenvetés nélkül a művészetek ismételt lepocskondiázását? Hallgassam végig rezzenéstelen arccal, mint teszi nevetségessé egy félkegyelmű a társaimat?… Ostobaság jóakaratot várni attól, akit tiszta szívedből gyűlölsz! Dőreség abban reménykedni, hogy a farkas egyik pillanatról a másikra kezes báránnyá változik!…
BENIVIENI Jöjjenek tehát inkább érted Valori pribékjei?…
11. SZÍN
(A targoncákon pedig csak nő, egyre nő a „hiúságok halmaza”. A hónapok óta elfojtott szenvedélyek nem ismernek sem ellenvetést, sem kivételeket.
Az elszabadult indulat mindent felkutat: a legfelső emeleteken didergő
padlásszobákat éppúgy, mint a fürdőkamrákat vagy az árnyékszékeket; faliszekrényeket, utazóládákat éppúgy feltúr, mint a szennyeskosarakat vagy a szemetesbögréket. A bosszúállás ördöge örömünnepet ülhet…)
(Machiavelliék lakása. Mona Bartolomea, I, II, III piagnone)
II. PIAGNONE S az ékszerek?…
MONA BARTOLOMEA Miféle ékszerek?…
II. PIAGNONE Hát amivel cifrálkodni szoktatok, amikor vendégségbe mentek: a karkötők, a nyakékek, a derékövek. Amikkel magatokra szoktátok hívni a figyelmet… Felesleges rejtegetned őket, úgyis a kezünkbe kerülnek…
BARTOLOMEA Amink volt, mind odaadtam. A család minden ékszere ott van nálatok…
III. PIAGNONE Ez a néhány megkopott pecsétgyűrű és vékonyka karperec? Ez volna a Machiavelli nemzetség minden vagyona?... Ez azt hiszi rólunk, hogy meszet ettünk!…
I. PIAGNONE Az az érzésem, nem értetted meg eléggé világosan a kérésünket! Mindent ide kell adjál! Érted? Mindent, amit a hiúságok fogalmával jellemezhetünk!…
II. PIAGNONE (kezdi kibontogatni a ládákat) Gyertek, kezdjünk hozzá! Csak feleslegesen húzzuk itt az időt!… Mindjárt bealkonyodik!…
I. PIAGNONE Jobb, ha még most előadod őket. Láthatod: a társaim türelmetlenek…
BARTOLOMEA Mindent megmutattam. Mindent előadtam. Mit akartok még tőlünk?…
II. PIAGNONE Még legalább nyolc házunk van estig! Mikor fejezzük be, ha mindenütt így haladunk?…
I. PIAGNONE A tisztaságot akarjuk megerősíteni. Legelőször is a lelkek körül. Hogy ne legyenek többé kitéve a csábítás szenvedélyének. Sem pedig az ösztönök delejének. Hogy minden gondolatotok csakis a Krisztusé legyen… Szóval hol vannak az eldugott aranyak?
BARTOLOMEA Négy gyereket neveltünk fel. Az uram évek óta ágyban fekvő beteg. Mitől lennénk olyan nagyon gazdagok?…
MACHIAVELLI (be) Mi történik itt?…
III. PIAGNONE Nicsak, egy ismerős!…
MACHIAVELLI Ide is eljutottak hát!?…
I. PIAGNONE Miért? Nem kellett volna eljutnunk talán?… Ki kellett volna kerüljük nagy ívben az otthonod?…
MACHIAVELLI S milyen jogon törtök-zúztok itt össze mindent? Miféle rendelkezés alapján? S egyáltalán, ki adott nektek engedélyt arra, hogy idejöjjetek?…
BARTOLOMEA Hagyd el, fiam! Ne feszítsd még te is a húrt! Ezek úgyis azt csinálnak, amit akarnak velünk. Joguk van hozzá…
MACHIAVELLI Miféle jog az, amely hagyja magát csak úgy lábbal tiporni?… Miféle állam az, ahol a törvényeknek kisebb erejük van, mint az ilyesfajta gazembereknek? Ahol a fosztogatást még meg is dicsérik…
II. PIAGNONE (tőrt szegez Machiavelli torkának) Te csak fogd be a szád! Fogd be, amíg szépen vagyunk!.. Jegyezd meg: itt nincs visszapofázás! Nincs huzavona!… Itt most mi parancsolunk!…
12. SZÍN
(A belépő szerzetesek láttán az oratóriumon halk mormogás fut végig.
A parányi teremben szorongó jelenlévők suttogva jelzik, milyen megtiszteltetés számukra az, hogy most egyáltalán itt ülhetnek, itt, ebben a csodálatos hangulatú teremben, Fra Angelico földöntúli derűsségű festményei alatt)
(A San Marco kolostor oratóriuma. Savonarola, Benivieni, Botticelli, Signorelli, Polluioulo, festők)
SAVONAROLA Testvéreim! Régóta készülök találkozni veletek! Régóta megfogant már bennem a gondolat, hogy le kellene már ülni beszélgetni egyszer meghitt közelségben a látvány szakembereivel!… Benivieni a megmondhatója, milyen rég tervezgetem már ezt a találkozást!…
BENIVIENI Valóban!… Több mint egy féléve, hogy szóba került legelőször ez a gondolat!… S igazán nem rajtunk múlott, hogy erre csak most szakíthattunk időt!…
SAVONAROLA Tulajdonképpen haragudnom kellene reátok! Tulajdonképpen káros, felesleges kártevőknek, ingyenélő lélekmérgezőknek kellene kikiáltanom benneteket! Hisz oly fényűző díszítésű képekkel, oly rafinált megmunkálású szobrokkal zsúfoltátok tele a templomainkat, hogy azok már valósággal az Úristen fényességét csorbítják. Én mondom nektek, nagy kárt okoztatok ezzel! Nagy-nagy kárt és nagy veszedelmet! Ha ti is úgy ismernétek, mint én, azt a sok gonoszságot, amit így bujtogattatok, tudom, elálltatok volna már rég a tevékenységetektől! Hiszen a világ összes gyarlóságait a templomainkba csődítettétek!… Gondoljátok, hogy Szűzmária úgy járt, ahogy ti lefestettétek? Úgy vélitek?… Én mondom nektek, ő úgy öltözködött, mint egy koldusasszony, egyszerű ruhákba, alig mutatván valamit is a testéből. És Szent Erzsébet is pont ilyen egyszerűen volt mindig felöltözve. És a többi szentek is!… El kellene már végre tüntetni ezeket a kegyeletsértő mázolmányokat a templomaink belsejéből!…
SIGNORELLI De hát minden festő csak önmagát festheti meg! Minden művész, mikor alkot, azt rajzolja meg, amit a választott témáról a legtalálóbbnak, legkézenfekvőbbnek, legmegfelelőbbnek tart. Ha merev szabályok betartását kérné tőlük számon bárki, a művészet megszűnne művészet lenni!…
SAVONAROLA Valóban. Minden festő önmagát jeleníti meg, nem annyira emberként, mivelhogy olyan oroszlánok, lovak, férfiak és nők alakjait örökíti meg, amelyek hozzá a legkevésbé sem hasonlítanak, hanem festőként, vagyis saját elképzelései függvényében. Ezzel egyet is értek! Távol áll tőlem mindenfajta egyneműsítés-igény!… Ahogy azonban soha nem volt eszemben, hogy a költészet művészetét elítéljem, csupán a vele való visszaélést, éppúgy tőletek is több egyszerűséget, nagyobb alázatot kívánok: ellenkező esetben ugyanis a művészetek csillogása maholnap feledtetni fogja magát a Mindenhatót. Ezt pedig többé ebben a városban nem engedhetjük meg! Mi itt mindannyian Jézus Krisztus földi királyságának a lakói vagyunk! Rajtunk múlik kizárólag, lesz-e Firenzéből új Jeruzsálem vagy sem! Tőlünk függ egyes-egyedül, lesz-e megtisztulás valóban ebben a városban, vagy marad minden a régiben!… Tanuljátok meg épp ezért, miként az élőlények annál szebbek, minél jobban ragaszkodnak az isteni szépséghez és minél közelebb engedik magukat annak ragyogásához, akként a test is annál szebb, minél szebb a lélek maga. Vegyünk például két egyformán gyönyörű asszonyt, egy szent és egy rút léletűt, megláthatjátok, az első mennyivel nagyobb rokonszenvet ébreszt, mint a másik, mennyire hozzátapad minden tekintet. Vagy vegyünk egy rút testű, de szent életű férfit, megfigyelhetitek, mindenki milyen áhítattal nézi, mintha a szentség valósággal kiütközne rajta, és körüllebegné látható módon a testét… És gondolkozzatok el az általatok annyiszor megfestett Szűzanya szépségén, aki annyira tiszta és szent volt, hogy Szent Tamás szerint soha senki életében érzékiséggel szemet reá nem vetett; vagy tűnődjetek el Krisztus szépségén, aki egyazon időben volt Isten és ember. Miket festettetek ti róluk és hoztatok be szentkép gyanánt a templomaink belsejébe? Miféle mázolmányokat állítottatok elénk az oltárainkra, rögzítettetek ecseteitekkel a mennyezeteinkre?… Én mondom nektek, Isten dicsőségéhez méltatlan alkotások ezek! A latrok barlangja maholnap jobban hasonlít a mi templomainkhoz, mint a mindenható otthona!.. Én mondom nektek, alázatosabban és egyszerűbben kellene festenetek!…
(Benivieni figyelmeztetőleg Savonarola vállára teszi a kezét)
SAVONAROLA De hát nem ezért hívattalak ide benneteket! Nem ezért küldettem értetek a legmegbízhatóbb híveimet!.. Ezt elmondhattam volna nektek egy más alkalommal is. Valamikor úgy húsvét környékén… Most másvalamit szeretnék megbeszélni veletek. Másvalamiben várom el a támogatásotokat és a megértéseteket… (Rövid szünetet tart, miközben akkurátusan sorba veszi a jelenlévők arcvonásait. Senkit sem hagy ki) Akik ott voltatok a Dómban ma délelőtt, hallhattátok, mit terveztem el! Megérthettétek, hogy két istennek szolgálni, Molochnak és az Úrnak, mától fogva ebben a városban nem lehet! Mától fogva betiltunk mindenfajta cifrálkodást, fényűzést, szeméremsértő öltözéket és éneket; fiataljainkkal összegyűjtetünk mindenféle erkölcstelen játékot, hangszert, könyvet, festményt, szobrot, ruhát, illatosítószert. Máglyát készítünk belőlük, hatalmas engesztelő áldozatot az Úrhoz; tüzet, amelynek lobogása végérvényesen megtisztítja majd e város falai közt a lelkeket. Oltárt emelünk, amelynek lángja végleg elűzi majd közülünk a romlottságot és az istentelenséget… Nos, ebben a munkában várom a közreműködéseteket!…
SIGNORELLI A miénket!?.. A máglyára szánt képek festőinek a segítségét?…
SAVONAROLA Igen, a tiéteket! Épp azért, mert e képek festői vagytok! És elvárom, hogy holnap délben a máglyagyújtásnál valamennyien ott legyetek! Példás áhítattal, fegyelmezetten, egy-egy saját képetekkel a kezetekben! Végtére is mindannyiotoknak van legalább egy olyan munkája, ami máglyára való!…
BOTTICELLI De hát ez őrültség, atyám! Ez épp olyan, mintha a tulajdon gyermekeinket küldenénk önkezünkkel a vesztükbe!…
SAVONAROLA Ez példamutatás, testvérem! Példamutatás a hitről és az áldozatkészségről! Mondottam már: két úrnak szolgálni többé ebben a városban nem lehet! Vagy velünk! Vagy ellenünk! Tertium non datur! Harmadik út nem létezik!…
13. SZÍN
(A mécses, mint valami parányi élet villódzik a sötétben. A kanóc
fel-felsercen, a pislákoló láng ide-oda imbolyog, a fény mind nagyobb
és nagyobb teret követel magának. A vásznak, ecsetek, festékestömlők
dermedten nézik a kétségbeesett rámolást.)
(Botticelli műhelye. Botticelli, Filipepi)
FILIPEPI Lám, lám, a tékozló fiú visszatért! Az elbitangolt bárány hazaérkezett!… Ugye, milyen hamar megtanul az ember imádkozni, ha úgy érzi, összezárultak a feje fölött a fellegek? Ugye, milyen rövid idő alatt rádöbben arra, hogy mennyire parányi és gyarló az emberi akarat! Hogy mennyire az Úr kegyelmében vagyunk mindannyian!
BOTTICELLI Most boldog vagy, ugye?… Most azt hiszed, tied a győzelem?… Mert a csuhás jó barátod ismét kifundált valamit! Mert az a sánta lélekkufár újra elbolondította a tömeget!… Ha tudnád, hogy milyen hamis a te boldogságod, s hozzá milyen kurta is! Milyen hamar eljön majd az a nap, amely ezeket az árnyakat elhajtja majd a fejünk felől!… A tévedés szülte öröm, Simone, sohasem tartott soká!…
FILIPEPI Hiú öröm a más bukásában bízni, Sandro, amikor ez már veled előbb megesett! Gyarló remény!… Végtére is neked kell holnap délben máglyára vinned a festményedet! Te bánod meg nyilvánosan a tévelygéseidet!…
BOTTICELLI Semmi sem veszélyesebb, látod, a nem várt ellenségnél! A hívatlan vendég megronthatja még a legmeghittebb pillanataidat is… Azt hittem, ezt az éjszakát még legalább nyugodtan és zavartalanul itt tölthetem! Békében és háborítatlanul figyelhetem, mint illan és távozik el belőlünk az élet! Miként kopog be kéretlenül a kapuinkon a halál!… S most jössz te, hogy diadalünnepet üljél? Hogy kiélvezd magad tulajdon testvéreden!?… Hát tudd meg, Simone, engem nem látsz többet sírni! Én nem alázkodom meg többé semmiféle Girolamo testvér előtt! Végtére is én Sandro Botticelli di Maiano, a festő vagyok!… S elégettetheti valamennyi vázlatomat, a máglyára hordathatja valamennyi állványomat, rámámat, festékemet, az én hírnevem akkor is fennmarad!…
FILIPEPI Amíg meg nem feledkeznek rólad az emberek! Képek nélkül, rajzok nélkül, festmények nélkül! Mire emlékezzenek?… A botrányaidra? A tévelygéseidre? Az Istent káromló kísérletezgetéseidre?… Nincs egyetlen munkád, amely igazán megérdemelné a fennmaradást! Erkölcstelen némbereket, hiú bankárokat, pogány isteneket mintáztál világéletedben!… Most is, ahelyett, hogy magadba szállnál, Dantét illusztrálsz!… Megmondtam neked, Sandro, jó előre: rajtaveszít az, aki két úrnak szeretne egyszerre szolgálni! Keservesen megbűnhődik az, aki egy időben a Pokollal is, meg a Paradicsommal is kacérkodik!…
BOTTICELLI Aki gyűlöli a bűnt, Simone, az az embereket is gyűlöli! Végtére is mindannyian gyarló férgek vagyunk!… Te is, én is, Verino is, Valori is! Sőt, még maga a szent életű testvéretek is: mindannyian bűnben születtünk, bűnben nevelkedtünk!… Miért akartok akkor itt most erőnek erejével bűnbánatosdit játszani? Olyan nagyon hisztek a hatékonyságában talán?… Vagy inkább rájöttetek arra, hogy a tömegeknek újabb színjáték kell, ezúttal farsangi? Újabb látványos ceremónia, újabb hátborzongató hókusz-pókuszra van szüksége, ha már Girolamo testvér Krisztusként kenyeret és halat nem adhat nekik!? Újabb kultuszt kell a számukra kitalálni a régi megszokott helyett, hatásosabbat, meggyőzőbbet, lenyűgözőbbet: hátha így véletlenül feledni fogja a nyomorúságát és az éhségét!? Hátha nem jutnak eszébe a fűtetlen lakásai, otthon síró gyermekei!?… S mindezt, persze, Isten nevében! Minden mondatotokkal a Fennvalóra hivatkozva! Máglyát gyújtani, értéket pusztítani, holnap talán már életet is oltani: a Mindenható álcázó felmentésével a hátatok mögött!… Simone, testvérem, nem gondolod, hogy itt azért valaki hazudik? Hogy valaki valahol benneteket az orrotoknál fogva vezet?
FILIPEPI Szörnyeteg vagy! Kiveszett belőled a legutolsó emberi érzés: az alázatosság legutolsó morzsája is! Azt hiszed, gyarló földi gondolkozásoddal számon kérheted a Fennvalót? Emberi ésszel felfoghatod a Mindenható cselekedeteit?… Te valóban eretnekké lettél ezek között a szentséggyalázó vásznak között!… Te valóban megérdemelnéd, hogy holnap délben ezekkel együtt megégessenek!…
14. SZÍN
(Fenséges éjszaka lett. Mintha nem is télutó, nem is február eleje volna, úgy vibrál, úgy lüktet minden fényforrás az égen. A levegő kékesen ragyog, a csillagok, mint milliónyi parányi mécses, ontják a fényüket, a telihold pedig, mint jóllakott családapa, nyájasan tekint szét a toscanai táj felett. A fiesolei dombok mögött a Tejút lobog áttetsző fátylával, mint a szférák mindenkori jegyajándéka, odébb a Perszeusz hadakozik lankadatlanul a sötétséggel, lábainál pedig a Fiastyúk terelgeti időtlen csibéit, a Plejádokat…)
A San Marco oratóriuma. Marsilio Ficino, Savonarola)
SAVONAROLA Laudetur, pater… Remélem, nem várakoztattalak túl soká!
FICINO Tízszer ennyi ideig is elvárakoztam volna, Girolamo! Tízszer ennyi időt is szívesen eltöltöttem volna ugyanitt, csakhogy még idejében lebeszélhesselek erről az őrültségről, amit ma délre tervezel…
SAVONAROLA Ezért jöttél tehát! Ezért mondtad Benedetto testvérnek, hogy még ma hajnalban szót akarsz váltani velem!…
FICINO Ezért!… Annak a máglyalobbantásnak nem szabad bekövetkeznie. Azzal csak mindent elpusztítanál! Minden értéket, ami ebben a városban keletkezett!
SAVONAROLA Ezt odáznátok el, ha lehetne, valamennyien! Ezt szeretnétek elkerülni mind!… Csakhogy nem lehet, testvérem! Amit elhatároztam, véghezviszem!…
FICINO Gondold meg azért mégis! Nem az erdőben élünk! A mi korszakunk hozta felszínre ismét az eddig csaknem teljesen elnyomott művészetet: a grammatikát, a költészetet, a retorikát, a festészetet, az építészetet, a muzsikát! S mindezt csodálatosmód ebben a városban! Ebben az Arno-parti újkori Athénben!… S akkor te itt most tüzet akarsz gyújtani! Az egész eddigi munkánkat meg akarod semmisíteni?… Nagyon jól tudod, a lángok nem kímélnek meg majd semmit sem!…
SAVONAROLA Ne is kíméljenek! Pusztuljon el minden, ami pusztulásra való! Máglyára velük!… Az ősi egyházban a kelyhek fából voltak, de a főpapok aranyat értek, ma pedig a kelyhek vannak aranyból és a főpapok fából! Avagy nem láttad magad is nemegyszer, mi folyik a templomainkban? Milyen páváskodva, Istent elfelejtve lép be hozzánk nemegyszer a tömeg?… Ha üdvözülni akarunk, páter, ostoroznunk kell! Ha az örök világosság fényességét kívánjuk, tisztává kell lennünk! Isten nem tűri tovább a fényűzést és az erkölcstelenségeket!…
FICINO Ezért kell könyveket égetni? Képeket gyújtani? Pernyévé változtatni mindazt a sok bölcsességet, amit az emberiség Jézus előtt alkotott!
SAVONAROLA Micsoda balgaság összehasonlítani Jézust Pitagorásszal, Szókratésszel, Platónnal és a többi filozófussal! Micsoda dőre igyekezet… Mikor jösztök már rá végre, ti Platónnal vacsorázók és Platónnal kelők, hogy a pogányság legnagyobb gondolkodói és a Krisztus hite között egy áthatolhatatlan szakadék létezik?… Hogy egyedül az értelemmel eljuthatunk talán az Isten létezéséig, de sohasem a Szentháromságig?… Mit ér a ti híres Arisztotelészetek, ha még csak azt sem tudja bizonyítani, hogy a lélek létezik?… Miben áll a ti bölcsességetek, ha az egyház nagysága és tisztasága a segítségetekkel egy szikrányit sem gyarapodott?…
FICINO A bölcsesség, Girolamo, arra tanítja azokat, akik szeretik és tisztelik őt, hogy mindig a csúcsok felé törjenek! Hogy mindig a megérteni szánt dolgok felső részénél időzzenek, és sohasem azok lábai előtt!… Jegyezd meg: csakis a bölcs műnek van becse Isten előtt! A bölcs művével és keresésével tiszteli az Urat, míg a tudatlan, minden hozsannájával és tömjénezésével együtt, csak sérti őt!…
SAVONAROLA Szerencséd, hogy régóta ismerlek! Hogy tisztelnem kell hajlott korodat és hitbeli érdemeidet! Messzebbre mentél most az istenkáromlásban, mint bárki eretnek ebben a városban! Jobban eltávolodtál a hittől, mint a legtudatlanabb szántóvető!…
FICINO Én soha másért a filozofálást nem műveltem, csakis a filozofálásért magáért! Soha nem keresem tanulmányaimból, virrasztásaimból, elmélkedéseimből semmiféle hírt, semmiféle érdemet. Csakis a lélek kiművelését. Csakis az általam leginkább áhított ismeretét az igazságnak… A filozófia tanított meg arra, hogy inkább a tulajdon lelkiismeretemtől függjek, mint külső véleménytől; hogy soha ne az legyen a törekvésem, miszerint ne kerüljek hírbe, hanem inkább az, hogy én magam ne tegyek semmi rosszat, semmi lelkiismeretemmel ellenkezőt…
SAVONAROLA És az Isten? Ő hol marad? A Mindenség Fejedelmét hova helyezed ebben a „csodálatos” gondolatrendszerben?…
FICINO Az Isten?… Az emberi lélek mindennap elérkezik az Úrhoz: általa dobog a szívünk, mellünk őt lélegzi be, nyelvünk őt dicséri, fejünk, kezünk, térdünk neki hódol; alkotásaink az ő nagyságát szolgálják. Ő mindenütt jelen van: még a legféltettebb kincseskamrában, legtitkosabb gondolatainkban is…
SAVONAROLA Platón szerint, meglehet! De mi itt Jézus Krisztus anyaszentegyházában vagyunk! A mi tanításunk lényege az alázatosság és a bűnbánat, jelképe a kereszt! Minden más tanítás hamis! Minden más gondolkozás eretnekségszámba megy!… Mert semmi sem maradandó a világon, nagyon jól tudod magad is, ha van valami, ami könnyen változik, úgy a mi életünk az! A kelleténél kissé több hideg vagy meleg, nem is szólva a más lehetséges okok végtelen számáról, a jelenből a túlvilági létbe a szempillantás töredéke alatt billent át minket: ez alól sem egyéni báj, sem gazdagság, sem fiatalság, sem pedig egyéb világi méltóság nem adott felmentést soha! A halál életünk legnagyobb pillanata: a Gonosz akkor képes legutolsó alkalommal győzedelmeskedni a lelkünk felett!… Mi azért élünk, atyám, a világon, hogy megtanuljunk szépen meghalni! Hogy felkészítsük magunkat illő módon arra az életre, ami reánk odaát kiméretett! Ez az egyház legfontosabb feladata! Ezért kell nekünk itt most kiirtanunk mindent, ami nem Istennek tetsző cselekedet! Hogy lelkünk kizárólag csak az Úr rabja legyen!…
FICINO Hogy is írja Szent Ágoston a „Vallomásai”-ban?… „Hála legyen néked, Uram, hogy megadtad nekünk a látást! Íme, kitártad szemünk elé az eget és a földet!… Felséges egységgé igazította egybe kezed a részeket! És beleömlesztetted a fényt, szemünk barátját, a sötétség ellenfelét. És megépítetted az egek erősségét… Megmutattad a földet is, először őskopár, azután kialakított formában, alakot adtál neki, hogy ékes rendje szemünk öröme legyen…” S akkor te itt most a Siralom-völgyét akarod berendezni? Ki akarod irtani a kacagást? Kolostorrá változtatnád az életet!?…
SAVONAROLA Én csak a hiúságok mindennapos kísértéseitől akarom megőrizni az üdvözülni vágyókat! Az emberi gyarlóság csábító jelenlétét pusztítom el!… Én csak azt szeretném elérni, hogy majdan könnyek nélkül tudjátok elhagyni ezt a földet, olyan erős legyen a ti hitetek! Hogy fájdalom és bánat nélkül búcsúzzatok ettől az árnyékvilágtól!… Ehhez pedig nincs szükség sem Platónra, sem Petrarcára, sem Dantéra, sem Ovidiusra! Sem világi cicomára! Sem hamis mázolmányokra! Hanem csakis imára! Csakis bűnbánatra mindenekfelett!… A végítélet óráján úgyis aszerint ítéltetünk meg, ahogy legutoljára mutatkoztunk!…
FICINO S mintsem rosszul mutatkozzunk, inkább minden csillogást elpusztítunk magunk körül! Mintsem híjával találtassunk, inkább minden szépséget a máglyára küldünk! Így legalább biztos, hogy nem tesszük ki semmiféle csábításnak magunk! Hogy semmiféle hiúság nem rontja meg a lelkiismeretünket!… Csak tudnám, a Legfőbb Építőmester miért ruházta fel akkor a maga szűk képére alkotott embert szabad akarattal? Miért helyezte akkor őt oda saját döntési joggal a világ közepébe? Miért rejtett bele akkor a születendő gyerekbe mindenféle magot, az élet mindennemű csíráját?… Ki-ki amit ápol, az növekszik meg benne, az hozza meg a gyümölcsét! Láthattad ezt magad is: aki csak a hasának él és a földön csúszik-mászik, növénnyé lesz, aki csak a csábításnak enged és az érzékieket ápolja, állattá változik; de aki az ész dolgait fejleszti és helyes elmeéllel mindent meghatároz, ami körülötte él és változik, az már a szellem embere, Girolamo! Az már égi és nem földi lény!… Min akarsz te itt változtatni, mondd? Miben akarod túllicitálni a mindenség Urát, az Élet Fejedelmét?… A szabad döntés joga egyformán megadatott mindenki részére! Ki-ki azt az utat választja magának, amelyet saját belátása szerint a legjobbnak, legigazabbnak talál! S ebben nem befolyásolhatja őt büntetlenül senki emberfia! Lett légyen az akármennyire is szent életű!… Érted, Savonarola? Isten titkos bölcsességének a törvényeit még te sem szegheted meg! Még neked sincs jogod pusztítani, amikor építened kellene!… Te is csak földi halandó vagy, semmi több!…
SAVONAROLA Én az Úr kutyája vagyok! Nekem akkor is ugatnom kell, ha ezzel a világot megbotránkoztatom! Én nem ezért küldettem ide, hogy bűbájos dolgokról csevegjek veletek! Nekem Krisztus egyházát kell megújítanom! Erre van megbizatásom a Fennvalótól!… S tetszik nektek vagy sem, meg is újítom!…
FICINO Csak aztán vigyázz, maradjon belőle valami a jövendőnek is!
15. SZÍN
(Utcarészlet Firenzében. I, II, III piagnone)
II. PIAGNONE Közhírré tétetik! A városi tanács határozata értelmében a ma déli áldozat-gyújtásnál minden firenzei polgár, asszony, gyerek köteles illő öltözetben megjelenni. Az ellenszegülőket a törvény szigorúan bünteti!… Figyelem, figyelem! Közhírré tétetik!…
16. SZÍN
(Az utca felől, mint méhkasban a rajzás előtt, egyre erősödik a zúgás.
A tömeg mind tömöttebb és tömöttebb sorokban gyúródik a Tanácstér felé. Ott vonulnak a céhek, a kereskedőházak, a szerzetesrendek; a posztóműhelyek munkásai, a ványolómalmok alkalmazottai. Mindenki ott akar lenni
a csodánál, amely megjövendöltetett.)
(Botticelli műhelye. Machiavelli, Botticelli)
BOTTICELLI De hát az ég szerelmére, nem érted? Melyik képemet vigyem oda most, mondd? Melyik munkámat? Melyik gyermekemet?… Amióta csak hazajöttem, mind csak ezen jár az eszem. Melyik énemet égettessem el? A fiatalságomat? A férfikoromat? A vágyakozásaimat? A szerelmeimet?…
MACHIAVELLI S kegyelmednek ott kell lennie feltétlenül?… Indok, kibúvó, rosszullét kegyelmed számára nem létezik?…
BOTTICELLI Savonarola megmondta világosan: számon tart mindenkit! Minden festőt, aki ma ebben az elátkozott városban él! Nem odamenni egyenlő a Podesta tömlöcével! Odamenni pedig?…
MACHIAVELLI Aki időt nyer, életet nyer, Mester! Kegyelmednek pedig most időre van szüksége! Sok-sok időre! Ha már abba a munkába belekezdett, amit nekünk a tegnap este megmutatott! Azt kell befejeznie! Azt a vállalkozást! Méghozzá nyugodt körülmények között!…
BOTTICELLI De hát Savonarola megígértette velünk!…
MACHIAVELLI Ígéret! A kényszerből tett ígéreteket kényszerből tartjuk meg!… Hogy mondták a régi Rómában: „Csellel kell harcolnia annak, akit a fegyver nem tesz egyenlő értékűvé.” Aki túl akar élni egy vihart, annak ismernie kell a természet titkait… Annak tudnia kell, hol található a legközelebbi menedék… Más, hitványabb munkája nincs idehaza? Egyéb festményféleség? Olyasvalami, amit kegyelmed is eldobnivalónak ítél?…
BOTTICELLI Niccolo, én festő vagyok s nem mázolósegéd! Én selejtes munkát nem tűrök meg magam körül!…
MACHIAVELLI Nem azt mondtam, hogy kész festmény legyen! Valami vázlat, valami tanulmányféleség! Hogy legyen idő ezalatt a többit elmenekíteni!… Valami értéktelen kacat a padláson őrzött limlimok közül…
BOTTICELLI A fél város ismeri a képeimet! Tucatnyian megfordultak nálam csak ezen a héten is! Gondolod, ilyen könnyen port hinthetnék az emberek szemébe? Ilyen könnyen becsaphatnám a felebarátaimat? Ilyen sunyin, ilyen közönségesen?… Akkor már inkább a halál, mint a szégyen! Inkább a méregpohár, mint ez a megaláztatás!…
MACHIAVELLI A balsorsban, mester, könnyű megvetni az életet! A szerencsétlenségek özönében megváltásnak tekinteni az elmúlást!… Az idő azonban nem áll meg! Fortuna szekere így vagy úgy, de mindenféleképpen döcög tovább! Nekünk itt most egyetlen feladatunk van, egyetlenegy: túlélni! Túlélni ép ésszel, mindenre felkészülten, s lehetőleg észrevétlenül!… Erre gondoljon ilyenkor, amikor ilyesmiket beszél, s ne a város véleményére!… Ne a mában, a holnapban gondolkozzon!…
BOTTICELLI De hát én festő vagyok, Niccolo! Nekem a jó hírem a mindenem! Ha elkótyavetyélem, semmit sem érek! Az utca nyelve a piacokon pillanatok alatt ízekre tép!…
MACHIAVELLI Ne törődjön most ilyesmivel! Heves a tömeg beszéde, ámde nem tartós! Annál hamarabb kifárad, minél nagyobb hévvel fog bele! Röpke óra bármikor lecsillapíthatja a legdühöngőbb tengert is!…
BOTTICELLI Szavak, Niccolo, üres szavak! A tények azonban most erősebbek mindenféle beszédnél! Én tegnap estétől fogva immár csak vagy-vagyban gondolkozhatom!…
MACHIAVELLI Aki elhamarkodottan beszél, nagyon hamar megbánja. Igazán nem olyan időket élünk, hogy megengedhetjük magunknak a vagy-vagyokban való gondolkozást! Hogy a világot körülöttünk egyértelműen fehérre vagy feketére színezzük!… Az élet ma sokkal szövevényesebb!… De amíg a beteg lélegzik, még van remény! Amíg a szív működik, még minden újrakezdhető!… Erre gondoljon ilyenkor, s ne a szorongató jelenre! A veszteségek számlálgatása helyett a számbajöhető lehetőségeken törje inkább a fejét! A világ nemcsak ebből a szerencsétlen napból áll!…
BOTTICELLI De a tömeg…
MACHIAVELLI Mondtam és újra mondom Petrarcával együtt: „amit a tömeg vél, hívságos, amit mond, hazug, amit szidalmaz, az a jó, amit helyesel, az a rossz, amit magasztal, nemtelen, amit csinál, ostobaság”… Érti, Mester?… Nekünk itt most nem a mában, és nem is a holnapban, hanem a holnaputánban kell gondolkoznunk! Nem a ma sérelmeit, a magunk panaszait, siránkozásait kellene hajtogatnunk, valahányszor kitárulkozunk! Felül kellene már egyszer ezeken emelkedni valahogy! Előrenézni hittel, reménykedéssel! Ezek az idők így nem maradhatnak fenn! Boldogabb idők következnek reánk!…
BOTTICELLI A színtvallás órája előbb-utóbb mindenki számára elérkezik, Niccolo! Előbb-utóbb mindenkinek döntenie kell hírnév vagy szürkeség, boldogulás vagy megkeseredés, megalázkodás vagy felemelkedés lehetőségei közt! Előbb vagy utóbb mindannyian rálépünk arra az útra, amely tulajdon megméretésünkhöz vezet! Arra az útra, amelynek a végén élet és halál között kell elkerülhetetlenül választanunk! Ki mondja meg akkor majd nekünk, hogy merre induljunk? Ki fogja meg a kezünket és irányít, hogy ez, és csakis ez az a cselekedet, ami számunkra kizárólagosan üdvözítő lehet!? (Mind jobban erősödő harangzúgás és dobpergés hallatszik) A történelem minden órájának más és más parancsa van, tudom. De mi ez a parancs itt és most, erre felelj!? Melyik az az út, amely bennünket ebből a sötétségből teljes bizonyossággal a napfényre vezet?… Nekem itt most nem sziporkázó elmélkedésekre, citátumok sokaságára vagy platóni szépségekre van szükségem! Hanem gyakorlati tanácsokra, arra, hogy mi a rossz és mi a jó ebben a pillanatban nekünk!… Hallod, Niccolo?… Nekünk itt most tűz és víz, élet és halál, pusztulás vagy megmaradás között kell választanunk. Tertium non datur! Harmadik megoldás nem létezik!… Mit tegyek, mondd?… Melyik úton induljak?… Válaszolj, ha tudsz!… Miért nem felelsz?…
(A háttérben lassan felizzik a „Hiúságok Máglyája”. A hatalmas, csaknem palota nagyságú emelvényre odahordódott mindama „csalárdság” és „istentelenség”, amit a piagnonék az elmúlt napok folyamán a város legkülönbözőbb részein összegyűjtöttek: az elkobzott könyvek, a megrontottnak minősített játékok, a betiltott hangszerek; ott voltak az erkölcstelennek ítélt ruhák, a bűnre csábító szobrok, a kacérkodásra szolgáló ékszerek. A máglya körül pedig ott tolong az egész város, a hatalmas téren moccanni sem lehet a fekete díszbe öltözött emberektől. Még az erkélyek, ablakok, árkádtetők is zsúfolásig telnek későn érkezettekkel. Mindenki látni akarja a tisztulás tüzét.
Botticelli is odaáll egy-egy képpel felsorakozó társaihoz. Rezzenéstelen arcával, élettelen tekintetével szinte tükörképe lesz a máglya túloldalán várakozó Domokos-rendieknek. A lélekharang mind hangosabban és hangosabban cseng. A festők egymás után a máglyára hajítják a festményeiket. Botticelli marad legutoljára.)
MACHIAVELLI (túlordítva a tömeget) Mester! Gondolja meg! Még semmi sincs elveszve!… Még ott van az ecset az ujjai közt!…
(A lángok mind magasabbra és magasabbra törnek, a perzselés mind
elviselhetetlenebb lesz: eléri a legelső sorokat, az oldalt állókat,
a díszhelyen ülőket. A perzselt szövetszag lassan mindent betölt.
A harangszó egyre csak erősödik.)
Függöny
Látó Szépirodalmi Folyóirat