Hosszú péntek (Színpadi játék)
|
Színházi játék tizenöt jelenetben
„mit is keresnék, ha már keresek valamit,
ha nem a megváltásomat keresném"
(Kertész Imre)
Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című
regényének színpadi változata
Magasztaljuk és szenteljük meg nagy Nevét [közösség: Ámen] e világon, melyet kedvére teremtett, érvényesítse uralmát életetek során, egész Izrael élete során, hamarosan, már a közeljövőben, s mondjátok erre: Ámen!
[Közösség: Ámen! Legyen nagy neve áldott örökre és örökkön-örökké! Legyen áldott…]
Legyen nagy neve áldott örökre és örökkön-örökké!
Legyen áldott és dicsért, dicső és magasztos, fennkölt és hírneves, imádott és megszentelt a Neve annak, aki Szent, áldott Ő!
[Közösség: Áldott Ő!]
Áldottabb Ő minden áldásnál, költeménynél, dicshimnusznál és vigaszéneknél, amit a világon mondanak, s ti mondjátok erre: Ámen!
[Közösség: Ámen!]
Jöjjön nagy békesség és élet a mennyből ránk és egész Izraelre, s mondjátok erre: Ámen!
[Közösség: Ámen!]
Aki békét teremt magasságaiban, az hozzon békességet ránk és egész Izraelre! Mondjátok végül: Ámen!
[Közösség: Ámen!]
(Gyászolók kaddisa)
SZEREPLŐK
B.
KAR
(kilenctagú, hat férfi, három nő)
*
FELESÉG
TANÍTÓ ÚR
FIÚ
LÁNY
DIRI
PÖRGE
(mindannyian a KAR tagjai)
(STÍLUS) A kaddis rituális gyakorlatát követve az előadást a rituális minimumnak, a „minjannak" megfelelő tíz szereplővel létrehozni igazi színházi feladat. A szereplők lehetővé teszik a feleség-férj, az intézet, a Tanító úr stb. jeleneteit színpadi szituációkként, több szereplős szcénákként fölfogni. A „minjan" nem pusztán férfiakból állna esetünkben, de mindenképpen egy, a saját személytelenségükbe burkolózott személyekből álló csoportot gondolunk alatta, pontosan ugyanúgy felöltözött szereplőkkel. Ebben az esetben a vallási-kulturális hagyomány, tulajdonképpen a zsinagóga plasztikai és akusztikai megjelenítése jórészt a szereplőkre hárulna. Ezekben a jelenetekben a monológok párbeszédekké alakulnának, a főszereplő belépne a szituációkba, és kilépne belőlük; a további szereplők ugyanígy kilépnének a csoportból, arcuk lesz, és visszalépnének a karrá tevő, egyneműsítő „maszkba". Ezt a folyamatot az öltözések-átöltözések is hangsúlyozhatják.
(TÉR) A játéktér csupasz padló. A térben található egy fapad, mintha egy zsinagógából került volna oda: szép formájú bútor, de csak egy ember foglalhat helyet rajta. A megszokottnak mondható tárgy (templomi pad) ettől különleges, sőt, titokzatos jel. Halom kisméretű könyv, tíz szék egymáson, egymásban, furcsa szoborként. A háttérben írópultot látunk, amely több funkciót is képes ellátni a játék folyamán.
(ZENE) Visszhangos tér, amelyben a hangok zenével, zörejekkel, olykor ipari hangokkal (vonat, gépkocsi stb.) keverednek. (A megírás folyamán Szemző Tibor lemezeinek a hallgatása sok segítséget nyújtott a dramaturgiai fordulópontok, hangulatok, ritmusok, tempók megválasztásához.)
(SZÖVEG) A tördeléssel a tempót, a ritmust kívántuk érzékeltetni. (A hagyományos jeleneteket realista regiszterben képzeltük el.)
A nézőket a már bent lévő, kilenc színészből álló kar, valamint zene fogadja. Formátlan csomóban vannak, mintha nem is élnének. Fényváltozáskor elkezdődik az előadás, egy-egy apró könyvet vesznek ki a zsebükből, és mormolva, mindenki saját helyet találva a térben, hajlongó mozdulatokat végezve vagy mozdulatlanul állva, olvassák a, vélhetően, imaszöveget. Mielőtt szétszélednének, hangtalanul számba veszik egymást: nincsenek elegen a közös szertartáshoz. A könyvekből hosszú, színes szalagok lógnak ki, furcsa, nagyra nőtt könyvjelzők, inkább akadályozzák, semmint segítik a használatot.
Bejön a térbe B., sietősen, mintha rohanását, valami elől való menekülését elegánsan leplezné, visszafogná. Kopottas bakancs, mellényes fekete öltöny, fehér ing, keménykalap, lóden. A nadrág enyhén rövid, jól látható a cipő magas szára, a hosszú pertli, a világító lábszár. Enyhén, de csak enyhén bohócos megjelenés, mint a hazatérő foglyoké. Egy bőrönd van nála, mintha a lénye magától értetődő tartozéka volna; egy végtag. Papírok vannak benne, jegyzettömbök, füzetek.
A férfi megpróbál imádkozni, legalábbis valamiféle illendőségből bekapcsolódni abba, ami „körülötte" történik, mozdulatokkal kísérletezik, ügyetlenül, meggyőződés nélkül.
ELSŐ JELENET / A TIZEDIK
B. sietős, zaklatott belépése pillanatában
az imádkozók azonnal elhallgatnak, nagy csend lesz.
Felé fordulnak, várakozással.
B. helyet foglal az egyszemélyes padon,
leteszi maga mellé a bőröndöt. Vár
B. zavart udvariassággal
Bocsánat
Bocsánat
Csak tessék
folytassák csak nyugodtan
Van időm
Várok valakit
Kérem
KAR nem mozdul
B. fölkap egy könyvet, kinyitja, keresgél, olvas
Magasztaljuk és szenteljük meg nagy… stb., stb.
Tessék
Innen
Megszámolja őket,
akarata ellenére olyan,
mint egy megtizedelési jelenet
Lássuk csak
Egy kettő három
Négy öt hat hét nyolc kilenc
Ráesik éppen
És tíz
Na igen
Mindjárt gondoltam hogy én leszek az
Akkor ez most éppen jó lesz
KAR
Kikeresi a B. által elkezdett szöveget,
érthetetlen mormolás
B. elindul, felvesz egy marék kavicsot,
képzeletbeli sírokra helyezi;
a levegőbe is tesz kavicsot,
kitartóan, konokul, mint aki csodára vár,
hogy egyszer csak az ő kavicsaira nem hat a gravitáció.
Ezt a szertartást többször is elvégzi az előadás alatt
B.
Na nézd csak!
Nézd!
Nem hisz a szemének, konokul
Hol vagy?
Milyen vagy?
Pillanatra megáll, szünet
Milyen lennél?
Sötét szemű kislány
Orrocskád környékén elszórt szeplők halvány pöttyeivel?
Konok fiú?
Vidám és kemény szemed akár szürkéskék kavics?
Kövek kopogása
Hát ez nem megy!
A kar minden tagjának kavicsokat ad,
ők is, vonakodva ugyan,
meg akarják állítani a levegőben
a követ, kezdetben félve,
majd közös játékká alakítva
a gyászszertartást
Nem és nem és nem és nem
Odalép hozzá a később tanító urat játszó férfi,
kavicsot nyújt felé
szótlanul, arra bátorítva B.-t,
hogy most az ő kérésére próbálja meg még egyszer
Nem!
MÁSODIK JELENET / „STB" ÉS „JHWH"
Kitartóan „nézi" az imádkozó,
tőle félelemmel, gyanakvással elhúzódó közösséget,
hozzájuk beszél
B.
Nem emlékezni akarok
Habár emlékezni akarok persze
Szünet
Akarok
nem akarok
nem tehetek mást
Ha például beszélek vagy mondjuk írok
emlékezem
Elhallgat, mozdulatlanságba merevedik,
majd ismét, önmagát figyelve, játszik a kövekkel
Vagy ha megmozdulok
nézd csak nézd
na nézd nézd csak:
emlékezem
Rituális mozdulatokat végez,
nevetve
Emlékezik a testem
emlékeznie kell
mint egy életfogytiglanra ítélt fogoly
a kötelező emlékezés életfogytiglani rabruhájában
Abbahagyná, de számára is váratlanul
a Tanító úrra emlékező mozdulatot tesz
A Tanító úr!
Uramisten!
Ismerték?
Nem ismerték?
Fejadag: ez a szó mond valamit?
Igen?
Legalább ennyi…
Mint aki nem hiszi
És mégsem ismerték a Tanító urat
Sajátságos
Nem ismerték és élnek
Életben maradtak sőt még mindig élnek
És nem ismerik
Nem is ismerték
Nocsak!
A Tanító úr a marhavagonok között
ahogy imbolyog felém felém felém
Nos?
De hiszen ott se voltak
Hol voltak maguk egyáltalán?
Hol „voltak hol nem voltak"?
A halálra készülő kicsi arc
A Tanító úr
akinek a példáján megálmodtam
titkos feladatomat és reményemet
Dolgozni dolgozni dolgozni
Egy panelház tizennegyedik emeleti másfél szobás izéjében
Isten bocsá’!
A napégette széljárta lakásomban kuporgok
Föl-fölnézek a ragyogó levegőbe a felhőkre
Ahová golyóstollammal a síromat ásom
Mint egy kényszermunkás
Egy kavics a képzeletbeli sírra;
leesik
Emlékeznem kell
bár nem tudom
miért kell emlékeznem
Szünet; mintha idézetet mondana, éllel
Nyilván a tudás miatt
„az emlékezés tudás:
azért élünk, hogy emlékezzünk a tudásunkra"
Szárazon
Mert nem feledhetjük
amit tudunk
Világos, nem?
Nevet
Történetemből nem tudom meg
mi történt velem
Mi történt?
Mi is történt valójában?
Márpedig erre volna szükség
Megtudni mi történt
Mi történt velem
Az ember mindenképp hibás egy kicsit
Tárgyilagosan
Engem például
előfüttyentettek hogy ássak egy sírt magamnak
és jelenleg még mindig csak az ásásnál tartok
Uramisten!
Tagolva; tárgyilagosan
Tudom
Amit tudok
Élesen vált, ironikusan
Ne féljetek ne ne
Nem holmi „erkölcsi kötelességből"
Nem ugyan kérem
Egyszerűen csak
így vagyunk meg meg meg
Nem találja a szót, köhögésroham
Nem!
Nagy nehezen kimondja
Megteremtve
Na végre!
Bocsánat
Bocsánatot kértem
Azt mondtam bocsánat
Nagy csend
Mindegy
Jól van így jól van
Azért élünk
hogy tudjunk és emlékezzünk stb., stb.
Jó, mi?
Szeretem ezeket a satöbbiket estébéket sötöböket
Játékos élvezettel,
imát mímelve
satöbbi estébé sötöbö
Három betű a kimondhatatlanról
Három betű nem kevés
Majdnem négy
Sötöbö
Meg jöhövöhö
Rövidítés
Egy rövidítés
Majdnem négy betű: sö-tö-bö
felderül az arca
Lehet hogy nincs is több
Csak ez a három?
Estébé – ennyi?
Vagy inkább négy
Ennyi az Egész?
Ismeretlen magánhangzók
a négy vagy három? mássalhangzó közé ékelve
Levegőt kell venni hozzá
Hát ez az: levegőt
Sötöbö-jöhövöhö-sötöbö
Vissza
Előfüttyentettek hogy ássak egy sírt magamnak
és jelenleg még mindig csak az ásásnál tartok
Volt ott egy boldog vak vénember
Fogoly persze hogy fogoly mi más?
Mi? Mi? Mégis mi más?
Tudsz jobbat?
Van más?
Lemondóan legyint,
nem magyarázza tovább
Földhódító csatornamunkának vélte az ásók
csilingelő sikáló zaját
holott sírt ásott ott
méghozzá éppenséggel a saját sírját
Boldog vak vénember
Száraz szemekkel ásta a sírt
A saját sírját
Uramisten!
Az ember mindenképp hibás egy kicsit
Dudorászik I wonder why,
a többiek megbotránkoznak,
elfordulnak, belefognak a mormolásba
Auschwitzban is születtek gyerekek
Tudták? Nem tudták?
Utód utódok
Megy minden tovább úgy bizony
Hova?
Azt kérdezik hova?
Tőlem?
Hát… tovább
Megy megy csak úgy
Egy ideig dudorászik: I wonder why
Fogolynak születni
Ez az én formám
Nézi, mutatja magát
a többieknek
Egy rövidítés íme
Nevet
Megszületnek a kis foglyok és mindannyian
a börtönigazgatóhoz a lágerparancsnokhoz
mit tudom én kihez hasonlítanak
egytől egyig kivétel nélkül
ez az első és nagy parancsolat
Fogolynak születni
Az ő képére és hasonlatosságára
Így vagyunk meg meg meg
Szörnyű köhögés fogja el
Megteremtve
Na végre!
Bocsánat
Bocsánatot kértem
Azt mondtam bocsánat
Szünet, várakozás
Hát ez nem megy
Mindegy mindegy
Jól van így
így jól van
Istenre vonatkoztatva
Vagy van vagy nincs
Hisz oly mindegy
Mert van vagy nincs végső soron egyre megy
Egyre?
Mindig ugyanarra az egyre?
Hohó nem árt vigyázni
Fogolynak születni
Ez az én formám
Megmaradtam
tehát vagyok
Nézi a vicces nadrágját
Egy rövidítés
A Tanító úr?
Nem látták?
Pedig jönnie kell
Sötét
HARMADIK JELENET / SZABADSÁD, SZERELEM
Megérkezik, „belép" a Feleség.
B. az írópultnál áll, dolgozik.
A jelenet hosszú csenddel kezdődik
FELESÉG
Egy kicsit késő van már…
B. zavartan
Dehogy, még dolgozom, látod… Mint mindig…
FELESÉG
Sajnálom. Valami közbejött. Szünet. Téged ez valószínűleg már amúgy sem érdekel. Szünet. Itt ülsz az irodalmaddal, olvasol vagy írsz, mindegy, mindegy, egyre megy.
B.
Egyre megy? Hogy itt ülök és dolgozom…?
FELESÉG
Igen, egyre megy.
B.
Vagy úgy…
FELESÉG
Nagy iskola volt ez nekem.
B.
Mi?
FELESÉG
Hát ez az egész.
B.
Ez az egész…?
FELESÉG
Mármint a házasságunk. Szünet. Titokban, a lelkem mélyén gyávának hittem magam, de most már tudom, hogy csak egyszerűen élni akartam. Enyhe nyomatékkal. Élni, érted?
B. nem érti
Élni.
FELESÉG
Igen-igen. Erre mindenképpen jók voltak az együtt eltöltött évek.
B. értetlenül, de nem indulatosan
Voltak?
FELESÉG
Sajnállak. Minden tőlem telhetőt elkövettem, hogy megmentselek, de nem megy. Tehetetlen vagyok.
B. egyre kevésbé érti
Hogy megments? Hogy megments engem?
FELESÉG
Igen. Igen, igen, pontosan. Már csupán hálából is. Hiszen te mutattad meg nekem az utat. Én boldogan elindultam, de éppen te nem tudsz velem tartani. Sajnálom. Sajnállak.
B.
Nem tudok veled tartani. Az úton. Amit megmutattam. Neked.
FELESÉG
Nem. Mert a szabadság, amiről állandóan beszélsz, a szabadság, nem a te szabadságod. És nem is valaki másé… Legalább valaki másé volna, de nem, másé sem.
B.
Nem valaki másé…?
FELESÉG
Nem, a másé sem. Még az enyém sem. És a tied a legkevésbé. Hanem valakik és valamik ellen forduló szabadság. Támadás és menekülés, vagy lehetőleg mindkettő egyszerre. És amikor nem adottak ezek a „valakik vagy valamik", aki ellen fordulhatnál, akkor körmönfontan énrám osztod ezt a szerepet.
B.
Rád.
FELESÉG
De nem úgy, mint szerelmes a szerelmesére, na nem. Hanem, mint hóhér az áldozatára. Mennyi pusztító erő van benned, Istenem, mennyi…! Melletted rám nem az élet, hanem a pusztulás vár. Élni akarok, érted, élni, élni, élni…
Sötét
NEGYEDIK JELENET / HOL VAGY?
A padon ül, félig fekszik, mintha álomból újabb álomba riadna fel,
a fénykúp csak őt takarja ki, később meg a Fiút és Lányt:
kétoldalt állnak, messze, mozdulatlanul nézik, mint egy hajléktalant;
B. nem látja őket, mintha csak B. képzeletének a kivetülései volnának.
A KAR többi tagja nincsen bent a térben
B.
Van itt valaki?
Morajló zene
B. a tér visszhangjait próbálja
Valaki? Valaki?
Teremtett lélek sem
Teremtett lélek – na persze
Csend, nézi saját egyedüllétét
Nem nem gondoltam rá
Védekező hangnem
Nem gondoltam hogy gondolnom kell rá
Míg csak rám nem szakadt az éjszaka
Ez a mindent bevilágító és mégis vaksötét éjszaka
Magánembernek születtem
Magántúlélőnek maradtam
Tessék
tessék
Ha már vagyok
És lennem kell
Megmaradtam tehát vagyok
Ennyi az egész
Az ember mindenképpen hibás egy kicsit
De hát ennyi az egész nem több
Nem voltam hajlandó balek módján bedőlni
Az általános megmaradási szenvelgésnek
És melldöngető szájtépésnek
Mint aki megmaradásából nem csinál gondot
Ennyi
Ennyi az egész
Nem érzi szükségét
Hogy megmaradását igazolja
Hogy megmaradását diadalra váltsa:
a meghosszabbított és megsokasított továbbélésre
Az utódokban
Az utódban
A Fiú felé fordul;
majd hirtelen elhessegeti a képet;
nem néz rá, de neki mondja
Benned
Tagolva, mint akinek erőre van szüksége
kimondani a mondatot
Nem gondoltam rád
Zene
Míg csak rám nem szakadt ez az éjszaka
És elém nem meredt a kérdés
Elém?
Mögém
Rég leélt életem mögé
A kérdés igen igen igen
Elindul feléjük stb.
Hogy sötét szemű kislány lennél-e?
Orrocskád környékén elszórt szeplők halvány pöttyeivel?
Vagy konok fiú?
Vidám és kemény szemed akár szürkéskék kavics?
Zene ki, moraj, férfihangok;
mintha tükörbe nézne, hosszan, kimérten,
a mondat jelentését fürkészve
Az én létezésem a te léted lehetőségeként szemlélve
Vár, mintha válaszra
Vagyis én mint gyilkos
Neki teszi fel a kérdést
Miért kell örökké valamilyen gyalázat felé
Fordult arccal élnünk?
Hosszú várakozás, nincs válasz
Egy másik ember apja
Sorsa istene lenni
Uramisten!
Mintha törékeny kezeddel kézen fogva vinnél
vonszolnál az úton
A gyermekekről fény ki, eltűnnek.
B. hiába keresi őket
Hol vagy…? Hol vagy…? Hol vagy…?
Bolyongás,
majd hirtelen sötét
ÖTÖDIK JELENET / JÓL LÁTTAM-E, AMIT LÁTTAM?
Dúdolni kezd egy dalt, csak félig-meddig érthető,
sokáig a KAR sem ismeri fel, végül együtt éneklik
[„Pszt csönd ne halljunk semmi neszt" ], kifulladásig,
a később Tanító urat alakító férfi táncol, kifulladásig
B. mesélni kezd
Gyermekkoromban voltam először zsidók közt, egy poros alföldi faluban, ahová nyaralni küldtek. Úgy értem, igazi zsidók közt. Nem olyan zsidók közt, amilyen zsidók mi voltunk: városi zsidók, pesti zsidók, vagyis semmilyen zsidók…
EGYIK FÉRFI
De persze nem is keresztények…
B. nevet
Afféle nemzsidó zsidók. Akik a hosszúnapi böjtöt azért megtartják…
TANÍTÓ ÚR
De még mennyire…! Délig föltétlenül… Délig, legfeljebb…
NŐ aki a feleséget játssza, éllel
A vidéki zsidók, hát persze… Ők aztán az igaziak… A rokon néni meg a rokon bácsi: echte zsidók!
B. kilépve pillanatra a beszélgetésből
Rokonok? De hiszen nincsenek rokonaim, senki, senki, senki… Nem is emlékszem, milyen rokonok voltak… Mindegy, egyre megy, réges-rég megásták már sírjukat a levegőbe, ahová elfüstölték őket… Kavics.
NŐ
Na ugye… Echte zsidók, megmondtam…
B.
Igazi zsidók voltak, valóban. Reggel ima, este ima, evés előtt ima, a bornál ima, kézmosás előtt ima… Mondaná. Áldott vagy… Nem jut eszébe a folytatás… Áldott vagy… Ki?
TANÍTÓ ÚR
Áldott vagy Te, Örök Istenünk, Világ Ura, ki megszentelt parancsolataival, és meghagyta nekünk, hogy kezet mossunk…
B.
Ja… Különben derék emberek… Nekem meg kibírhatatlanul unalmasak… Liba meg sólet meg flódni… Liba, sólet, flódni… Improvizál rá egy dalt, a KAR folytatja, bohóckodás.
KAR
Li-sól-fló stb.
B.
Azt hiszem, már kitört a háború, de nálunk még minden csöndes és szép volt, Magyarország a béke szigete a lángoló Európában, itt nem történhet meg az, ami Németországban vagy Lengyelországban, vagy a „cseh protektorátusban", vagy Franciaországban, vagy Horvátországban, vagy Szlovákiában, egyszóval ami körös-körül mindenütt megtörtént és szakadatlanul történik…
KAR fölnöveli, enyhén karikírozva
Nem, itt nem, dehogy… Stb.
B.
Igen, igen… Egy reggel óvatlanul benyitottam a hálószobába, és egy kopasz nő ült a tükör előtt, piros pongyolában… A látomás hatása alatt. Egy kopasz nő… Minden erőmmel abban reménykedtem, hogy talán nem látta, hogy láttam… A rokon néni a hálószobában éjszakára átváltozik: egy fényes fejű kirakati bábu, egy hulla, vagy a nagy parázna… A nagy parázna a tükör előtt – lássuk csak, lássuk… Felkap egy könyvet, keresgél. Megvan… Átnyújtja a könyvet a másik férfinak, aki a Dirit játssza. Olvasd, innen.
MÁSIK FÉRFI
„A vizek, a melyeket láttál, a hol a parázna ül, népek azok és sokaságok és nemzetek és nyelvek. Ezek meggyűlölik a paráznát, és kifosztják, és mezítelenné teszik, és eszik annak húsát és megégetik őt tűzzel…"
B.
Ez az, igen-igen, pontosan ez… Jól láttam-e, amit láttam?
EGYIK FÉRFI zavartan felröhint, elsieti a beleszólást
Persze… Pólisiak, semmi… Egyszerű bigottság… Leberetválja a haját, és parókát visel… Ennyi…
B.
Na nem, nem egészen ennyi… Egyáltalán nem nyugtatott meg apám nevető arca sem, mert léhának éreztem ezt a nevetést, léhának és pusztítónak, ha csupán önpusztítónak is… Vagy egyszerűen csak bárgyúnak, mert nem fogta fel az iszonyatomat, hogy a megszokott rokon néni helyén egy kopasz nő ült a tükör előtt, piros pongyolában… Nem, egyáltalán nem fogta fel ezt a borzalmat, ehelyett további borzalmakkal tetézte, amennyiben elmagyarázta is, és ebből a magyarázatból én semmit sem értettem, csak a tények tisztátalan borzalmát, hogy a rokon néni vallási okokból néz így ki… Csönd. Amikor kezdett mind fontosabbá válni, hogy én is zsidó vagyok, minthogy mint lassacskán kitudódott, ez általában halálbüntetéssel jár, egyszerre csak azon kaptam magam, hogy értem már, ki vagyok: kopasz nő a tükör előtt, piros pongyolában…
NŐ bátorító együttérzéssel
De rajtad nem hajtották végre az ítéletet…
B.
De igen, végrehajtották, rajtam is. A Tanító úr a megmondhatója… Akit várok, tudják… Végrehajtották, igen… Igen, igen…
NŐ meg akarja győzni
Nem, nem, nem…
B.
Mintha bizony szabadon dönthetnék „igen" és „nem" között.
Sötét
HATODIK JELENET / „LÁGERPÓKER"
Társasági fecsegés, zajok, beszélgetés, nevetések;
mintha kártyáznának a nevekkel, mintha valamiféle furcsa,
kívülálló számára alig érthető aukción vennénk részt,
vagy csak egyszerűen egy jól bejáratott társasági szertartáson.
B. jelét adja, milyen terhes neki ez az egész,
a Feleséget (Harmadik nő) játszó nőt figyeli
EGYIK FÉRFI
Figyelem, figyelem, figyelem és koncentráció…! Külön jelentést ad a szónak, nevetések. Koncentrációs gyakorlat következik…!
MÁSIK FÉRFI
Engem már koncentráltak… Én nagyon tudok koncentrálni… Nevetések.
EGYIK NŐ
Engem is!
MÁSIK NŐ
Hát még engem…! Tódítások, nevetések.
NŐ aki a feleséget játssza, tiltakozva
Könyörgöm…!
EGYIK FÉRFI udvariasan, de ellentmondást nem tűrve rászól
Csönd és koncentráció! Szünet. Most pedig mindenki mondja el, hol volt? Hol volt, hol nem volt…? Én kezdem… Mauthausen!
KAR elismerő moraj; mindig azonos intenzitású
MÁSIK FÉRFI
Don-kanyar!
KAR elismerő moraj
HARMADIK FÉRFI
Recsk!
KAR elismerő moraj
NEGYEDIK FÉRFI
Szibéria!
KAR elismerő moraj
ÖTÖDIK FÉRFI
„A" Gyűjtő!
KAR elismerő moraj
EGYIK NŐ
Andrássy út 60!
KAR elismerő moraj
NŐ
Börtön ’56 miatt!
KAR elismerő moraj, szórványos taps
MÁSIK NŐ
Ravensbrück!
KAR elismerő moraj, taps
HATODIK FÉRFI győztes, magabiztos hang
Auschwitz!
KAR elragadtatott felkiáltások
Überolhatatlan! Überolhatatlan!
HATODIK FÉRFI megismétli, győztesként, tagolva
A-usch-witz…!
KAR moraj, kommentárok
Überolhatatlan…! Auschwitzra nincs magyarázat… Stb.
NŐ
Könyörgöm…! Sírni kezd, majd csend.
B. próbálgatja a győztes hangot, csak Harmadik nő figyel rá
Auschwitz…! Auschwitz…!? Stb. Még jó, hogy nem került rám a sor… Szerencsére megelőztek… A-usch-witz… A-usch-witz… Hát ez nem megy… Nem!
Sötét
HETEDIK JELENET / BEÉRNÉD-E ENNYIVEL?
Éjszakai homály, beeső fény,
B. és Feleség egymás mellett fekszenek,
a Feleség cigarettázik
KAR kívülről beszűrődő, álomszerű, távoli ének, mintha B. lelkének a kivetülése volna
Der Tod is ein Meister aus Deutschland, sein Auge ist blau… Er trifft dich genau…
B.
… Ment minden tovább, ott is… Még ott is… Auschwitzban is születtek gyermekek…
FELESÉG kedvesen
Naponta az iszapba nyomják az arcomat… Naponta… Kitörni ebből, érted, ezt szeretném, veled együtt kilépni belőle és hátat fordítani az egésznek…
B. határozottsággal, nem is a nőnek mondva
A „Nem!" az „Nem"…
FELESÉG vigasztaló hangnemben, majdnem nevetve
Tudom, milyen mélyről fakadhat benned ez a nem, tökéletesen megértem…
B. konokul
„Nem!"
FELESÉG
Azon kívül, amit el kellett szenvedned, szenvedtél-e amiatt, hogy zsidó vagy? Úgy értem, magától a zsidóságodtól?
B. enyhén meglepődve a kérdésen
Ezen gondolkodnom kell…
FELESÉG erőt nyerve a férfi elbizonytalanodásából, átöleli
Látod, mindezekre a kérdéseinkre és válaszokra csakis az egész életünkkel felelhetünk… A teljes életünkkel… A teljességet meg csupán egyféleképpen tudom elképzelni… Egyetlenegy módon…
B.
Nem érted. Ez nem afféle zsidó-nem, ebben én egészen biztos vagyok… Nincs förtelmesebb és gyalázatosabb, pusztítóbb és öntagadóbb az ilyen jól megokolt, racionális nemnél… Nincs ennél gyávább… Elegem van abból, hogy gyilkosok és élettagadók kiáltsák ki magukat az életnek, nincs szörnyűbb, nincs gyalázatosabb, mint az élettagadók kedvéért tagadni az életet… Habár ami a zsidó nemet illeti, arra is lenne épp elég indok… Eljön a nő mellőle. Elég elképzelni egy kétségbeejtő és gyalázatos beszélgetést, elképzelni a gyereket… a gyerekünket… A csak számára látható gyerekhez intézve a szavait. A te sivalkodásodat, amint éppen azt visítod: „Nem akarok zsidó lenni! Nem akarok zsidó lenni!" A nőnek, váltva. Nagyon is elképzelhető, és nagyon indokolt, hogy a gyerek ne akarjon zsidó lenni… Nagyon is… Hogyan is lehetne egy élőlényt rákényszeríteni, hogy zsidó legyen… Hiszen a zsidóságom nekem semmit nem jelent, semmit… Mint zsidóság semmit, mint tapasztalat mindent… Kopasz nőt a tükör előtt, piros pongyolában… És nekem ez elég, tökéletesen beérem ennyivel… „Kimegy", mintha az erkélyre, egyedül akar lenni, otthagyja a nőt. Rágyújt, nézi a feje fölé kifújt füstöt. Valahol messze a térben, megjelenik számára a két gyerek. A „gyerekekhez", tehetetlen szeretettel. Nem adhatnék neked semmit… Mindig lehajtott fejjel járulnék eléd… Se magyarázatot, se hitet, se lőfegyvert… Bensőségesen, mint akik tökéletesen értik egymás szavát. Beérnéd-e ennyivel? Mintha hallott volna egy kérdést. Mennyivel…? Hát… Beérnéd-e velem? Konok, bolyongó ismételgetés. Beérnéd-e…? Beérnéd-e…? Beérnéd-e…?
Sötét
NYOLCADIK JELENET / DE MIÉRT NEM?
A jelenetet a KAR két tagja játssza el.
A szituáció villamoson utazó, egymással szemben ülő apát és
fiút idéz fel. (Az apát nem a Tanító urat alakító színész játssza.)
FIÚ
Anya is itt lehetne velünk… Vajon hol van most anya?
APA mintha nem akarná folytatni a beszélgetést
A következőnél leszállunk.
FIÚ
A másiktól közelebb lenne.
APA határozottan
A következőnél szállunk le…
FIÚ korábbi beszélgetést folytatva
De magyarázd meg, miért…
APA
… punktum…
FIÚ
… miért kellett nekem az intézetbe kerülnöm? Szünet. Miért váltatok el?
APA
Megbeszéltük már, nem?! Számtalanszor megbeszéltük… Vagy nem?
FIÚ
Tudni akarom az igazi okot.
APA
Mert nem értettük meg egymást… Már mondtam…
FIÚ
Anya is mindig ezt hajtogatta… Mert nem értettük meg egymást… Kérdezd meg apádtól, ő is ugyanezt fogja mondani… Nem értettük meg egymást.
APA
Persze, mert nem értettük meg egymást.
FIÚ éllel
De mért nem értettétek egymást, ha egyszer megértettétek egymást abban, hogy nem értitek meg egymást…!
APA
Szálljunk le…
FIÚ
A következő megállótól csak pár lépést kellene visszamennünk. Meg is számoltam, csak…
APA
Leszállunk.
FIÚ
Miért?
APA
Mert visszafelé nem megyek.
FIÚ
De miért nem mégy visszafelé?
APA
Már mondtam: mert visszafelé nem megyek…
Sötét
KILENCEDIK JELENET / KI NEM FOGYNI A MAGYARÁZATBÓL
Teljesen egyedül van a térben.
Sodró jelenet, szinte egyetlen indulatból mondja, hadarja
a szöveget. Tiszta logorea, nagy indulattal.
Egyetlen fénykúp kíséri a térben, mintha az kényszerítené
a beszédre. Szavait „mindenkihez", a közönséghez is intézi,
nem individualizálva persze senkit
B.
Mire?
Mire nincs magyarázat?
Mire?…
Auschwitz! …
Überolhatatlan!
Überolhatatlan!
Hát persze… Vagy úgy
Auschwitzra nincs magyarázat
Nincs magyarázat arra ami van
Úgy bizony
Uramisten!
Márpedig Auschwitz volt azaz van
tehát magyarázat is van rá
magyarázat éppen arra nincs
hogy Auschwitz nem volt
azaz nem lehetne magyarázatot találni rá
hogy Auschwitz ne lett volna
hogy ne jött volna
Márpedig pontosan pontosan tudható
milyen lesz amikor bűnöző őrültek ésszerűen néznek a világra
és a világ is ésszerűen néz majd rájuk
vagyis engedelmeskedik nekik
pontosan
pontosan
hibátlanul
Mert igenis ez a magyarázat
ha tudom nehéz is elfogadnotok
hogy közönséges gonosztevők uralkodnak rajtunk
Amint egy bűnöző őrült nem a bolondokházában vagy a fegyintézetben
hanem a kancellárián vagy egyéb vezéri szálláshelyeken végzi
tüstént kutatni kezditek benne az érdekest az eredetit a rendkívülit
a nagyságot hogy önmagatokat ne kelljen annyira törpéknek
világtörténeteteket olyan képtelennek látnotok
Igen
hogy továbbra is ésszerűen nézhessetek a világra
és a világ is ésszerűen nézzen vissza rátok
A nagy ember!
Uramisten!
Gyilkos gúnnyal
Kiváló taktikai érzéke volt ugyebár
mintha minden paranoiás és mániás bolond
nem éppen a kiváló taktikai érzékével tévesztené meg
és ejtené kétségbe környezetét és orvosait
A nagy ember!
Bohóckodik
Szó ami szó nagy ember volt
volt benne valami hogy is mondjam csak megejtő
valami lenyűgöző valami démoni
úgy van démoni vonás
aminek egész egyszerűen nem lehetett ellenállni
Éles, „moralizáló" váltás
Kivált ha nem is akarunk ellenállni
merthogy éppen démonkeresőben utazunk
ocsmány ügyeinkhez
ocsmány vágyaink kiéléséhez már réges-rég éppen egy démon kellene
olyan démon persze
akivel el lehet hitetni hogy ő a démon
aki minden démoniságunkat a vállára veszi
mint egy Antikrisztus a Vaskeresztet
A nagy ember!
Igen
akiket közönséges bűnöző őrülteknek láttok és mondtok
és mégis attól a pillanattól kezdve
hogy a markába kaparintotta a jogart és az országalmát
rögtön isteníteni kezditek
gyalázva is isteníteni
És ki nem fogytok a magyarázatokból
Csak hogy mentsétek lelkeiteket
meg ami egyáltalán menthető
Csak hogy a világtörténések nagyszabású operaházi fényében
lássátok a közönséges rablást gyilkosságot meg lélekkufárságot
aminek így vagy úgy mind a részesei vagyunk vagy voltunk valahogyan
Mind!
csak hogy ne lássátok az előttetek mögöttetek alattatok
és mindenütt tátongó szakadékot
a semmit az űrt
vagyis valódi helyzetünket
És hagyjátok ezt abba végre
hogy Auschwitzra nincs magyarázat
hogy Auschwitz az irracionális az ésszel fel nem fogható erők szüleménye
mert a rosszra mindig van ésszerű magyarázat
Lecsendesedve
amire tényleg nincs magyarázat
az nem a rossz
ellenkezőleg: a jó
Éppen ezért engem már rég nem a vezérek
kancellárok és egyéb címzetes uzurpátorok érdekelnek
akármennyi érdekességet tudtok is elmondani a lelki világukról
Nem
a diktátorok élete helyett engem már réges-rég
kizárólag
a szentek élete érdekel
Mert én ezt találom felfoghatatlannak
én erre nem találok pusztán ésszerű magyarázatot
A jóra
Sötét
TIZEDIK JELENET / TANÚJA VOLTAM, HOGY EMBERT ÖLSZ
B., a feleség. B. az írópultnál dolgozik,
néha keres valamit, széthányja a papírokat, összeszedi.
A felesége mellette áll, mozdulatlanul, nem segít összeszedni stb.
FELESÉG
Velem beszélsz…? Kinek mondod állandóan? Meséld el inkább a Tanító úr történetét!
B.
Már elmeséltem.
FELESÉG
Meséld el még egyszer!
B.
Nem… Egy másik ember apja, sorsa, istene lenni… Uramisten! Hát nem… Hinnem kellene a túlvilágban.
FELESÉG
De hát még ebben a világban sem hiszel…
B. elismeréssel
Valóban nem.
FELESÉG
Mit keresel folyton… Elharapja a szót.
B.
Mániákusan… Ezt akarod mondani… Mit is keresnék, ha már keresek valamit, ha nem a megváltásomat keresném. Mi mást? Végül, legvégül lennie kell valakinek, bárkinek, aki majd szégyenkezik miattunk, és esetleg érettünk…
FELESÉG
Ne, ne haragudj, kérlek…
B.
Nem, biztosíthatlak, hogy nem…
FELESÉG
Néha azt érzem, én már nem is vagyok… Mintha megöltek volna… Mintha megöltél volna, és én tanúja voltam, hogy embert ölsz… Engem… Láttalak, néztelek, kiáltoztam is, legalábbis kiáltozni akartam, hogy én vagyok az, én vagyok… Meghitten és kegyetlenül végeztél velem… Ezt láttam…
B.
Csak folytasd, nem haragszom, mondtam…
FELESÉG
Tudom, hogy túlzás, nyilvánvalóan az, tudom…
B.
Nem, nem… Lehet, hogy nem…
FELESÉG
Úgy viselkedsz velem, mintha soha többé nem tudnád megbocsátani…
B.
Mit?
FELESÉG
Azt, hogy láttalak… Azt, hogy néztelek…
B. zavartan, nem is rá figyelve
Vagy úgy… Nem, nem, dehogy…
FELESÉG
Félreértettem, egyszerűen csak félreértettem a Tanító úr történetét… A Tanító úr, aki a lágerben megmentette az életedet…
B. leállítja
Tudom…!
FELESÉG
Akkor ismertük meg egymást, amikor elmesélted abban a társaságban… Emlékszel… És aznap lettünk egymáséi is… Félreértettem… Ennyi történt… Figyelsz te rám egyáltalán?
B.
Persze, persze… Mondjad…
FELESÉG
Van valakim… Akivel úgy gondoltuk, összeházasodunk… És aki nem zsidó…
B. ránéz
Nem fázol?
Sötét
TIZENEGYEDIK JELENET / A HALOTT OSZTÁLY
Állnak, imádkoznak, étkezés előtt;
hadarás, diákos komolytalanság.
Csak a Diri és Pörge nincs a színen
KAR
„… Add meg, Urunk, a mi mindennapi kenyerünket…" Pisszegés, suttogás. Jön a Pörge… Mi van? Pörge, nem látod? Stb.
PÖRGE berobban, rohangál, hangosan kiáltozik
Hiányzik az új lány…! Hol van az új lány…? Nem látta senki? Senki? Na jó, majd meglátjuk… Rapportra! Mindenki rapportra…!
KAR elszórt duzzogások
De hát még nem is ettünk…
PÖRGE üvölt
Rapportra! Elfut a Diriig, jelent. Jelentem, azazhogy a konyhából jelentették, jelentem, hogy eltűnt az új lány!
DIRI
Mi jelent ez…? Mit jelent maga itt nekem? Keressék meg, kérem, és azután jelentsen.
PÖRGE
Igazgató úr kérem, egy senior is eltűnt… A lánnyal… Úgy értem, mint… Akarata ellenére kihangsúlyozza. Mint testnevelő tanár jelentem, ketten tűntek el… Most éppen eltűnve vannak ketten… Azazhogy az új lány a konyháról és a senior… Eltűntek a hálóban… A hálóban, jelentem, a sokágyas teremben… Jelentem…
DIRI
Ne folytassa itt nekem, maga vad… Elnyeli a szitkot. Hívja össze rapportra az iskolát, de azonnal!
PÖRGE büszkén
Igazgató úrnak jelentem, már össze is hívtam őket. Rapportra, igazgató úr…
DIRI
Na menjen, majd jövök… Készítsen elő mindent…
PÖRGE visszafut a többiekhez, akik már sorban állnak. Letakarják fehér terítővel az írópultot, szembefordítják a felsorakozottakkal. Vigyázz! Római egyes, előlépni!
FIÚ
Jelentem, az államilag engedélyezett fiúinternátus diákjai a rapporton megjelentek. Igazolatlanul hiányzik a senior és az új lány…
KAR elfojtott, rémült pusmogás
A lányt, azt nem… azt nem… Ne jelentsd, pupák… Stb.
PÖRGE
Ismételje el, maga vad… Elnyeli a szitkot. Nos, római egyes?
FIÚ
Jelentem, a senior és az új lány államilag engedélyezett, vagyishogy hiányoznak.
KAR súgni akarnak, csiklandós nevetgélés, egyre reménytelenebb a helyzet
Az új lányt nem kell… Stb.
FIÚ riadt eltökéltség
Az új lány, valamint az államilag engedélyezett fiúinternátus, nem különben a senior…
PÖRGE vörös már a feje, elordítja magát
Csend! Vigyázz! Csend! Uralkodik magán. Az új lány a konyháról nem tartozik az „áll. eng." fiúinternátus állományához, római egyes, értettük? Helyre!
Hosszú, feszült csend, várakozás
KAR
Kicsapják a seniort… Úgy kivágják, mint a taknyot… Lehet, hogy megússza karcerrel… Biztos ki… És elkergetik a lányt is… Karcer… Kicsapás… A Diri… Jön a Diri… Stb.
PÖRGE
Igazgató úrnak jelentem…
DIRI
Hagyja csak… Jöjjön velem!
Elmennek az ajtóig, megállnak előtte,
rákészülnek és elkezdik a méltóságteljes dörömbölést.
A jelenet egyszerre abszurd és komoly,
félelmetes és komikus
DIRI
Nyissák ki…! Nyissák ki…!
PÖRGE
Felszólítom magukat, az „áll. eng." fiúinternátus nevében, hogy nyissák ki! Azonnal!
Semmi válasz, a Diri rángatja a kilincset,
egyre kínosabb az egész
DIRI Pörgéhez
Jöjjön!
KAR
Kicsapás… Csak karcer…
A letakart írópulthoz mennek, a Diri megáll előtte,
Pörge szertartásos mozdulatokkal leteszi a Diri elé a nagy fekete
könyvet. A Diri felolvas belőle
DIRI
Az új lányt haladéktalan kirúgásra ítéljük. Kirúgás.
PÖRGE
Kirúgás, értettem.
DIRI súgva
Hallgasson már, az isten szerelmére.
PÖRGE súgva
Az isten szerelmére, értettem…
DIRI fennhangon
A seniort haladéktalan kicsapásra ítéljük. Kicsapás. Az intézet lakóit meg karcerre. Mindenkit kivétel nélkül.
KAR moraj
DIRI
A falazásért. A feljelentés bűnös elmulasztásáért. Karcer! Egy nap karcer, mindenkinek, a víz és az étel teljes megvonása mellett… Végeztem… Elmehetnek…
PÖRGE bután súg, mint aki segíteni szeretne
Méltóztassék megfontolni, igazgató úr, nem férnek be ennyien…
DIRI nem türtőzteti magát
Felváltva, testnevelő úr, a sorszámok szerint, megértette végre…?!
PÖRGE
Jelentem, meg.
DIRI
Akkor mire vár? Végrehajtani!
PÖRGE
Római egyes, előlépni. Lehajol, elveszi a cipőfűzőjét, majd a szíját. A fiú nadrágja lecsúszik, Pörge felkapja, humoros-kínos megalázó szertartás. Karcerbe! Indulás!
Mindenki el
DIRI egyedül; az asztalra borul, és zokog, mint egy felszarvazott férj
Mit tettek velem… Mit mertek tenni velem…
Sötét
TIZENKETTEDIK JELENET / APÁNK ÉS ISTEN ELŐTT
A Feleség pakol, elmenni készül. B. tehetetlenül nézi
B. valahogy meg akarja szólítani
Megnéztem a karcert… Arra sétáltam…
FELESÉG enyhe éllel
Csak tán nem Auschwitzban jártál…
B.
De, majdnem… Én voltam a római egyes… A lágerben más számot kaptam… Egyre megy…
FELESÉG
Gondoltam… A szüleim is folyton ott kószáltak, amíg éltek… Én meg nem… Nem tartottam velük, soha… Csak kényszerből legfeljebb.
B.
Minden olyan, mint volt… Csupa rom, romhalmaz… De a régi felírás azért még kibetűzhető: államilag engedélyezett fiúinternátus… Mintha rá se tették volna a kezüket, azóta.
FELESÉG
Nem is tették, biztosan…
B.
Egy emléktáblát azért kapott, zászlótartóval… A főbejárat melletti falon, jobbra… Itt élt és alkotott… A Diri. Nem hittem volna… Élt és alkotott… Elfüstölték őt is, Auschwitzban…
FELESÉG
Mit alkotott?
B.
Zsidó volt, nocsak.
FELESÉG
Mindjárt gondoltam… Echte zsidó… Ott is maradt Auschwitzban… Mint lényegében te is… Alig van különbség köztetek… Lehet, hogy nincs is… Mit alkotott a szerencsétlen, megtudtad?
B.
Meg. De még mennyire…!
FELESÉG
Na és mit?
B.
Engem…
FELESÉG
Téged? Te vagy az életműve…? Nagyszerű!
B.
Én. Én is… Foglyokat alkotott… Ez volt az igazi életműve… Tökéletesen felkészített minket az auschwitzi appelekre, mert őt is erre képezték ki… Rapporttal, meg szilenciummal, meg memoriterrel, meg az isten tudja még mivel… Nagyszerűen képzett foglyok lettünk… Minden falról a jóságos kormányzó arcképe nézett le ránk, mosolyogva bátorított minket… Éjjel, nappal… Apánk és Isten előtt mindig bűnösök vagyunk… Tudós volt a mi Dirink, nem akárki… Fogolynak lenni: ez lett a főhivatásunk… Az engedelmesség megszállottai lettünk… Elfüstölték… Eredményes neveltetésem végső igazolásaként…
FELESÉG
Béke poraira!
B.
Igen-igen… A Semmi ügyében teljesített szolgálatot.
Hosszabb szünet
B.
Nem zsidó, azt mondod…?
FELESÉG nem érti
Ki?
B. nehezen mondja ki
Hát akid van… Akid lett… Azt mondtad, nem zsidó… És összeházasodtok…
FELESÉG felszabadultan, az elhatározásból merítve erőt
Igen, persze… Nem zsidó… Egyáltalán nem az… Ne kezdjük megint, jó?
B. kitör
Minek nézel te engem? Talán valami negatív fajvédőnek?! Helyes, semmi kifogásom ellene, de lássunk tisztán. Az asszimiláció itt nem egy fajnak… fajnak!? Nevetnem kell!… egy másik fajhoz való… fajhoz? … nevetnem kell!… asszimilációja, hanem a fennállóhoz, a fennálló körülményekhez, a létező viszonyokhoz való totális asszimiláció… Képtelen vagyok asszimilálódni a fennállóhoz, a létezőhöz, az élethez, és ennek ellenére mégis fennállok, létezem és élek, de úgy, hogy tudom, képtelen vagyok rá, ha asszimilálódom, az még előbb megölne, mint az, hogy nem asszimilálódom, ami úgyszintén megöl tulajdonképpen… És ebben a tekintetben tökmindegy, hogy zsidó vagyok-e, vagy nem zsidó, habár itt a zsidóság tagadhatatlan nagy előny… Csakis és kizárólag ebből az egyetlen szemszögből vagyok hajlandó zsidó lenni… Mert fütyülök rá, hogy mi vagyok… Legalább a kudarcra törekedni kell…
FELESÉG
Megyek. Nem mozdul.
Sötét
TIZENHARMADIK JELENET / VAN ITT VALAKI?
Nagy kavarodás, csomagok,
batyuk, kiáltozások, abszurd sietség.
A Dirit játszó színész kiosztja a fejadagokat,
Pörge üvöltözik, lökdösődik stb., apokaliptikus szél süvít.
B.-t olykor megfogják, ide-oda cipelik, leteszik,
teljesen értelmetlenül.
Az egész jelenet álomként hat, egy pokoli álom
B. betegen fekszik, fölemelkedik olykor, figyel
A fejadag! A fejadagom! Hol van a fejadagom?
DIRI elrohanva
Kiosztottam, pontosan kiosztottam. A parancs szerint… Egyszeri hideg élelemfejadag… A parancs szerint… tízesével… pontosan… Valaki elvitte…
PÖRGE éllel
A Tanító úr…! Mindannyiunk makulátlan tanítója és kioktatója… Elrohan.
B.
Vége, vége… Nincs tovább… Ő persze megduplázta az esélyeit… Gratulálok… Itt fogok elfogyni… Elpusztulni… Semmi, semmi, semmi… A semmi… Az én esélyem… Ami a Tanító úré lett… Értem… Tökéletesen értem… Ordít a visszhangtalan térben. Vége…? Vége…? Van itt valaki…? Nincs… Túl sokan vannak… Nincs senki… Fejadag…! Fejadag…! Kell… Kell… Kell… Kell… Teljesen egyedül marad, szinte suttogva. Van itt valaki…? Tárgyilagosan, mint aki a halálra készül. Az én esélyem, a Tanító úr kezében… Megduplázott esély… Logikus… Értem… Jön felé a Tanító úr, imbolyogva, messziről, irreálisan. B. fölemelkedik, majd visszaesik, nyilván képzeleg, azt hiszi. Feladja, lehanyatlik.
TANÍTÓ ÚR kezében csomag, a fejadag. Leteszi a mellére. Számonkérőn
De hát hogy képzelted? Hogy is képzelted? Ugyanúgy eltűnik
B. ismételi magának, közben kikél a betegágyból, és elindult arra, ahol a Tanító úr eltűnt
Hogy képzelted…? Hogy képzelted…?
Sötét
TIZENNEGYEDIK JELENET / „KÖSZÖNJETEK A BÁCSINAK"
Mindenki a színen van, kivéve a feleséget, a fiút és a lányt játszó
színészeket. Ülnek a presszóban, hangulat. B. egyedül, vár, feszülten.
Belép a feleség a két gyerekkel, a B.-től legtávolabbi ponton,
olyan oldalról, hogy B. nem veheti észre őket. A feleség egy
csomagot hoz, kísértetiesen hasonlít a Tanító úr fejadag-
csomagjához. Megállnak, nézik, majd elindulnak felé
FELESÉG
Köszönjetek a bácsinak! Köszönjetek szépen!
FIÚ
Jó napot!
LÁNY
Jó napot!
FELESÉG
Úgy.
B. rémült jókedv
Na nézd csak, nézd!
FELESÉG
A gyógyszerek, tessék. Kedves akar lenni, de nem sikerül. A fejadag…
B. csak a gyermekeket nézi
Igen-igen. Köszönöm. Ügyetlenül. Nem ültök le? Nincs üres szék.
FELESÉG
Nem, mennünk kell, köszönöm. Köszönjetek a bácsinak!
FIÚ
Jó napot!
LÁNY
Jó napot!
FELESÉG
Úgy-úgy!
Sötét
TIZENÖTÖDIK JELENET / NEM, ÁMEN
B. egyedül a nagy térben, fekszik a padlón, összekucorodva,
egyetlen fényben, fokozhatatlan egyedüllétben
B.
Köszönjetek a bácsinak
Szünet
Köszönjetek a bácsinak
Köszönjetek szépen
Szünet
Úgy
Úgy
Szünet
Hallasz?
Hallasz engem?
Szünet
Köszönjetek szépen
Szünet
Nem?
Szünet
„Nem!"
Ámen
(apró kavicsok hullanak a magasból,
az egész játéktérre, kivéve a szereplőt;
mintha manna volna; lassan sötét)
VÉGE
Látó Szépirodalmi Folyóirat