DELEATUR
Aranyos vitézi órák
– a miért nem tud lábra kapni a könyvkiadói mesterség Erdélyországban?-ciklusból; hisztéria. – Gondoltam, milyen jó, hogy nemrégiben (2002-ben) a Mentor Kiadónál jelent meg Kovács András Ferenc Aranyos vitézi órák verseskönyve, hiszen végre olyan jó könyvről beszélünk majd az iskolában (BBTE, Bölcsészkar, Magyar Irodalom Szak), melyet nem ilyen-olyan fénymásolatban olvasnak a hallgatók, mint rendszerint, hiszen olyan drágák az igényesebb kivitelezésű könyvek, hogy szóba sem jöhet, hogy azt megvásárolják, hanem a marosvásárhelyi kiadó jóvoltából elfogadható áron itt lesz nekik, kinek-kinek a maga Aranyos vitézi órákja, s akkor nyitja ki, amikor kedve támad, és nem akkor, mikor végre rákerül a sor a könyvtárban, még inkább lóhalálában vizsga előtt, aminek persze semmi haszna, de hát ez a gyakorlat, és nincs más, mert a diákoknak alig van esélyük a legalább néhány fontos könyvet tartalmazó magánkönyvtárat összegyűjteni. Az okok ismertek. A következmények is, nyilván, hogy azok a reménybeli magyartanárok, akik egyetemi éveik alatt xeroxokat böngésztek, aligha fogják vérüket hullatva éltetni a könyvkultúrát. No de mi történt? Annyi, hogy előadáson a hallgatók jelezték, hogy két héten át keresték Kolozsvár és Marosvásárhely könyvesboltjaiban KAF könyvét, mi több, az egyik lány a kiadót is felhívta, hátha onnan beszerezheti, s kiderült: sehol nincsen. De ennek miért így kell kiderülnie? Új könyvről van szó, ismert szerzőről, elvileg ilyenkor a könyvkiadó szerződésben felelősséget vállal, hogy mihelyt eladják az első 1000, 2000 (nem tudom, hány példányban jelent meg, mert ezt újabban nem tüntetik föl a könyveken, pedig jó volna tudni), 5000 példányt, azonnal újranyomtatják. Gondolom. Ennyicskét gondolni nem érdemes. Az órát elhalasztottam, a könyvtárba beviszem a saját példányomat, mert az mégsem lehet, hogy a KAF válogatta Goya-metszeteket ne is lássák. Nem megoldás ez, csak egzisztenciális lealibizés, "jobbmintsemmi"-logika. Sem aranyos nem lesz, sem vitézi. Egy óra, hogy a "Porschevilág bús vengere, szómagyar!"-sornál valahogy asszociáljunk már a "Forr a világ bús tengere ó magyar!"-kezdetű versre, s ha valamiképpen sikerül kibarkochbázni Berzsenyi Dániel nevét is, magyarabbak leszünk, mint valaha. Illetve még bekanyarodtam a Röser könyvesboltba, hátha mégis. És megtörtént: nincsen, természetesen, de mivel olyan szépen kértem, egy elrejtett példány, a régi időkre emlékeztetve, mégis előkerült, ezúttal is köszönöm, s én azon minutumban ki is fizettem érte a tényleg kevés 85 000 lejt, és boldogan adományoztam tanszéki könyvtárunknak. Utána meg beültem Balázs Mihály szegedi vendégprofesszor Boccaccio-órájára, hadd járjon át tájékozatlanságom frusztráló érzése, s hogy bármennyire is pedálozik itthon az ember, olyasmik kötik le idejét, melyek messzire sodorják a komolyan vehető tudománytól. Na persze, Röser úrnál egyúttal megvettem Ligeti Ernő Súly alatt a pálma című munkáját is. 2004. november 8.Selyem Zsuzsa