Tartalomjegyzék [Látó - 15. évf. 12. sz. (2004. december)] Kezdőlap
+ betűméret | - betűméret
Gulyás Miklós
Zsidók*
Én régebben úgy gondoltam, hogy bécsi vagyok, vagy osztrák vagyok,
de a városomban élők közül sokan úgy vélték, hogy nem-árja vagyok, és ennek
megfelelően is bántak volna velem, ha történetesen a kezük közé kerülök. S most,
fél évszázaddal később, jó szándékú emberek minden kétséget kizáróan akarják
meggyőzni honfitársaikat, hogy a "nem árják", a zsidók nem is voltak olyan rossz
emberek, sőt, éppen ők voltak a jók, akik hozzájárultak Bécs dicsőségéhez, sőt,
talán épp ők hozták is létre.
Én osztom néhai barátomnak, Karl Poppernek azon nézetét, mely szerint
az értelmiségieknek ma is igen sok mindenért kell megfelelniük, éppen úgy, mint
régen. Hisz tudjuk, hogy milyen gyakran találtak ki és növesztettek fel különféle
kollektivista mítoszokat.
(Ernst Gombrich)
Ha neve sem lesz a régi vármegyének;
Kerületek-körökről szól az ének,
Melynek közérdekűleg mért határát
Már nem "bogár" után keringve járták;
Lesz, ki parancsol és ki megfogadja,
Törvénynek általános foganatja;
A szolgabírók rémmesében élnek,
Mágnás nem áll fölötte a törvénynek;
Az árvapénztárnok többé nem sikkaszt,
Mert cselekedni már nem úri "sikk" azt;
Ha az adó lesz kétszerannyi, mint ma,
De kulcs, arány csalatkozhatlan minta,
És e cserével mindakettő jól jár:
Hatalmas ország és jómódu polgár;
Mert államát igaznak, szentnek tudva,
Adózó mit keres, el nem hazudja;
Munkás jutalma méltó bér, dicsének,
Közmegvetés árnyéka a herének;
Rangot, cimet nem koldult rend szalagja:
A szellem és erkölcs fensége adja;
Ha mint megannyi Cortez Nándor, multunk
Hajóit eltökélten fölgyujtottuk,
Hogy itt ez új világot, melyhöz értünk,
Meghóditjuk, de vissza már nem térünk;
Nem pislogunk a sirba dicsőségér’;
Csak szent ereklye már az ősi cégér.
Eltünt: új diszbe öltözött a puszta,
Szebb délibáb – jólét fényébe úszva:
Kinvallató pandur s futó betyár
Helyén sürűn a mozdony griffje jár;
Ha németek hozzánk tanulni járnak,
Magyar leányt keresnek gouvernantenak;
Csikós mulat vasárnap frakkot öltve,
Utolsó antisémita kitömve;
Nadrágszij, csáti bot, cigányok sátra,
Nemesség bibliája: ferblikártya,
És – tisztesség nem eshetik kimondva –
Rojtos gatya... kerülnek muzeumba:
Akkor telik be jósigéd, Széchényi!
Dicsőség, boldogság lesz itten élni...
(Vajda János)
Hogyan lehet valaki perzsa?
Kevés zsidót ismertem és ismerek, mégis ebben a témában vagyok leginkább otthon. Széchenyi Istvánt utazásai során megdöbbentette, hogy a legtöbb ember semmit sem hallott Magyarországról, tehát a magyar népről se. Hazáját Terra incognitának nevezte. Ugyanezt elmondhatnánk a svédekről, a norvégokról, a szlovákokról. Tulajdonképen mindenkiről. Kivéve a zsidókról.
Hogyan lehet valaki zsidó? A "zsidó" író fűt-fát megkérdezett, hogy mondják már meg neki végre, mi az, hogy: zsidó. Egy nagybácsija így definiálta: kérdezz meg egy gojt, majd elmagyarázza.
Benn ültem pajeszosan, körülmetélve a falak mögött és imádkoztam. Féltem a Mindenható Isten haragjától. Amit tanultunk, az halálkomoly volt. Szabad-e enni tokot, bár nem pikkelyes, vagy a tojást, ha a tyúk szombaton tojta?
És vágytam el a törzstől és a rabbiktól, ki a szabadságba, mondjuk Shakespeare-hez. És a gojok a mi bibliánkat olvasták, a mi nyelvünket tanulták, a megváltójuk is csak egy zsidó eretnek.
És amikor ledőltek a falak, észrevettem, hogy a gojok két csoportból állnak. Akik szeretnek "minket" és akik nem. Természetes – nem kollektív – megközelítésre képtelenek. Egyszer valaki egy hitközségi ünnepen elszavalta Ady A bélyeges seregét. Elismert minket a bocskoros nemes! Ha Ady mondja, akkor biztos sereg vagyunk.
Csurka Istvánnak hívják ma Magyarország leghíresebb emberét. (Hírnevéhez én is hozzájárultam.) Antiszemitizmusát biztos átérzett és átgondolt meggyőződésből választotta, nem zsidó fundamentalista tőke fizeti munkálkodását. Ha ugyanis Csurka nem volna, feltalálnák azok, akik fontosnak találják, hogy legyen zsidó hitközség vagy zsidó nép. A rabbik régen elvesztették hatalmukat, a zsidók ma már nagy ünnepekre se járnak. A zsidó identitást ugyanis az antiszemiták tartják életben. Ugyanúgy, mint a magyart Tudorék és Funarék, mert csak őket veszik komolyan az erdélyiek. A mai szabad Lengyelország még jobb példa. A katolikus egyház táborát veszti, mert nincs fenyegető Oroszország, Poroszország és Szovjetunió. A püspököknek nem a szabadság kell, és visszaálmodják a régi jó vallásüldözést.
Amikor Napóleon megtámadta Oroszországot, összehívta a moszkvai főrabbi a hitközséget, és így szólt híveihez: Ez a Napóleon szereti ám a zsidókat, míg a cár atyuska közismerten antiszemita. Akarjátok-e, hogy legyen itt még évszázadok múltán is hitközség? Ha igen, akkor támogassuk az orosz cárt.
És megszületik a kis zsidó, és hallja, amikor mögötte éneklik, hogy: doremifászólászido – szalonnát eszik a zsidó. Nyolcéves, a Kiscelli-hegyen a keresztre feszített Krisztus, előtte szenteltvíz. A Kiscelli utcai házmester lánya mondja, hogy vessen keresztet. Mutatja, hogyan. Mondja, te most már keresztény vagy. (Éjjel meg bepisilt az ágyba.) Hallja a téglagyári munkásnőt, hogy ennek a kisfiúnak az apja zsidó, de, jó ember. Megállítja egy hatalmas, talán másfél méteres strici, és azt mondja: te zsidó! És továbbengedi. Farkaskölyöknek jelentkezik, a találkozókat a Miatyánkkal kezdik. Ő persze hallgat. Végül a cserkészvezető azt javasolja, hogy járjon inkább a zsidó cserkészcsapatba. Óbudán ilyen nem volt.
Óbudán csak katolikus pajtásai voltak. Jön velük szembe a pap, köszöntik. Laudetur. Csak ő áll ott sóbálvánnyá meredve.
A Horthy-idők zsidótörvényei, a marhavagonok, a koncentrációs táborokban meggyilkolt rokonok tulajdonképpen kevésbé fontosak.
De a palóc Kovács bácsi és az óbudai rendőrök, akik bátyámat bujtatták. A Kiscelli utcai keresztény család, akik kitelepítésünkkor bútorainkat az egyik szobában őrizték; a Zágonyiék, akik értéktárgyainkra vigyáztak; a katolikus pap, aki anyámat mentette ki a sorból. A zsidótlan Óbudán egyszer behívatta a bátyámat az üzletébe egy pék, és kezébe nyomott egy kenyeret: fuss! A háború után Gabi odament megköszönni. Ő erre nem emlékszik, mondta a pék.
Három ember idegrendszeremben előkelő helyen van. Engem egyszer 1944-ben egy csapat gyerek megtámadott, de egy öreg, magyarul alig tudó sváb bottal elzavarta őket. A Kiscelli utcai lakást el kellett hagynunk, kisebbe kellett költöznünk. Lovas kocsin vittük a legfontosabb holmikat. A kocsis odaültetett maga mellé a bakra, foghattam a gyeplőt. Nagymama a védett házból behívatott engem a gettóba. A gettó kapujában a nyilas megsimogatta a hajamat.
1945-re egyesek úgy emlékeznek, mint Aradra vagy Világosra, mások felszabadultak. Kinek a pap, kinek a papné. Egy rokon kiszabadult Auschwitzból. Hazatértekor a Keleti Pályaudvarnál elütötte a villamos.
"Elvesztettük a háborút", hallottuk néha. Volt olyan jópofa, aki még azt is mondta a megmenekült zsidóról, hogy Hitler elfelejtkezett róla.
A kommunista idők nem segítették a kis zsidó fiút, hogy megszabaduljon kisebbrendűségi érzésétől. A szökés motívumait máig sem tudta teljesen feldolgozni. A szovjet tankoktól, a kommunizmustól, a katonaságtól, attól, hogy nem vették fel az egyetemre, attól, hogy Hegyeshalomnál volt a világ vége, menekülés a keresztény fölényeskedéstől, a fullasztó hazaszeretettől. Saját magától. Hogy mi mindent veszített, megírtam más fejezetekben.
Megérkeztem Svédországba, és olyan dolgokkal foglalkoztam négy évtizeden keresztül, amelyek ún. zsidó identitásomnak távlatot adtak. (A papayafa alatt Afrikában ül a falu öregje, a medicine-man, és mondja a fiataloknak, hogy ott messze Európában szisztematikusan gyilkolnak, hatmillió gyarmatosítótól szabadult meg a világ. Addig jó, míg egymást ölik a fehérek, és nem minket!)
A rasszisták érdekeltek, a zsidók alig. Hitler nélkül nem jött volna létre Izráel, amelyet részben a rossz szomszédi viszony tart fenn. Ha ez a viszony olyan ellenséges, mint a keresztényeké Írországban vagy a Balkánon, akkor pár száz évet kell várnunk a megoldásra. És a paranoiás profi zsidók, a profi anti- és filoszemiták polarizálásukkal butítanak. A profi zsidó azt mondja, mindegy, hogy viselkedünk. Úgyis mindenki ellenünk van. A profi antiszemita meg: Mindenki tudja, milyenek a zsidók, hiszen mindig ilyenek voltak. A profi filoszemita meg: A napba lehet nézni, de a zsidókra nem.
Én még Ázsiában sose voltam. Két magyar zsidóval van kapcsolatom Stockholmban, ha zsidókról beszélünk, a témánk a magyarországi antiszemiták és azok a zsidók, akik maguk zárják gettóba magukat. (A stockholmi metrón utazom egy magyarországi zsidó nővel. Nézi az utasokat, akik a világ minden tájáról kerültek ide. Hogyan engedhettek be Svédországba arabokat, négereket meg cigányokat? Én: Még a zsidókat is beengedjük.)
A svéd antiszemitizmus melegágya egy rádiónak indult honlap, a Radio Islam, tele van a legdurvább zsidóellenes anyagokkal (Hitler Mein Kampfja – magyarul is – és példák a globális zsidó összeesküvésre), felelős szerkesztőjét többször elítélték. A honlap indexe 4000 svéd zsidó és zsidóbarát nevet tartalmaz. Erre a halállistára különösen haragszom, mert én nem vagyok rajta.
A svéd filoszemitizmust nem ritkán fundamentalista keresztény antidemokratikus csoportok képviselik. Muszlimellenesek, a Bibliát túl komolyra veszik, Izrael az Isten adománya kiválasztott népének. A palesztinokat nem tárgyalják. És a profi zsidók jobban szeretik azokat, akik kedvelik őket, mint akik nem. (Csurka is jobban szereti az erdélyi magyarokat, mint én.)
Tiltakozom a "zsidó" intolerancia ellen, nem hiszek a homogén zsidó (magyar, svéd, román) államban. Izrael úgy viselkedik, mint minden felszabadult állam. Volt uraira akar hasonlítani. A régi kozmopolitizmust az új hazaszeretettel váltja fel. A baráti társaságában van egy arab, de a zsidó kultúrát favorizálja, pedig tudnia kellene, hogy évezredekig együtt fog élni a palesztinokkal.
A zsidóságomra többet gondolok, mint kellene, mert ez valamiféle negatív identitás, amikor egyesek bizonygatják, hogy nélkülem jobb lenne a világ. Tulajdonképpen központi szerepemnek hála, pöffeszkednem kellene a büszkeségtől. Hogy Csurka velem alszik el minden éjszaka. De a filoszemita badarságok talán még jobban dühítenek. Hibátlanná tesznek. Ők is tehetetlen bábbá változtatnak engem. Csak egy karikatúra vagyok, befejezett jellemvonásokkal.
Ha a rabbi kis gyerekekkel pajzánkodik, akkor megírja a Magyar Fórum a zsidó perverzitást. Mi közöm van a rabbihoz? Nekem, aki életemben még egy rabbival sem beszéltem.
Epilógus
A Dohány utcai zsinagógában nem voltam, de a sárbogárdi zsinagóga előtt álltam, és sírtam magamban, mint az ortodox zsidó a Siralomfalnál. Azért mentünk Sárbogárdra, mert a Déli Pályaudvaron épp egy arra menő vonat volt indulóban. Sárbogárdra már régen gondoltam, mert ez egy svéd szó is. Azt jelenti, hogy külön háztartásban élő párok udvara. A sárbogárdi kicsiny és egyszerű zsidó templomot véletlenül láttuk meg. Fatemplom, bemenni nem tudtunk. Csak a zsidó csillag és egy héber nyelvű felirat tanúskodott eredeti feladatköréről. Ma mezőgazdasági szerszámok raktára vagy gabonatároló. Mindenesetre nagyon szegények lehettek az ottani zsidók. Honnan volt nekik rabbira pénzük?
Kiskőrös volt anyám szűkebb hazája, bementem a könyvtárba, ahol kéziratban megmutatták az ottani zsidók életét. Őseim, ami csak féligazság, mert anyám fogadott gyerek volt, a XVIII. században már ott éltek. Biztos tudtak szlovákul is. Valamelyik ősöm talán ismerte a Petrovics korcsmárost. Olyan kicsi lehetett a falu, hogy még köszönni is kénytelenek voltak egymásnak. Megkérdeztem, hogy lakik-e zsidó még Kiskőrösön? Egy család, de nem idevalósiak. Az evangélikus papot nem találtam meg. A katolikus templom nyitva volt, két öregasszony a Megváltó sírját dekorálta a húsvéti misére készülőben. Gyerek volt akkor még, de látta, amikor a csendőrök kísérték a kiskőrösi zsidókat. Ne beszéljen a plébános úrral, nem tud az semmit, nem idevalósi. Keresse fel apámat, ő biztos ismerte a maga nagyapját.
A történetem vége felé megemlítem, hogy a pesti gettó a Terézvárosban volt. Néhány évvel ezelőtt azt javasolták, hogy Terézváros címerében benne legyen a menora, a zsidó gyertyatartó. Zsidó város volt, de hát keresztény országban vagyunk. Csurkáéknak legalábbis az én esetemben igazuk van. Tele vagyok gonosz gondolatokkal, és abban is igazat adok neki, hogy nélkülem szebb lenne az élet.
* Fejezet a Gyülevész történetekből. Januári számunkban: Ibéria és az Újvilág népei. A távol-keletiek.
Tartalomjegyzék [Látó - 15. évf. 12. sz. (2004. december)] Kezdőlap
+ betűméret | - betűméret