Tartalomjegyzék [Látó - 15. évf. 12. sz. (2004. december)] Kezdőlap
+ betűméret | - betűméret
Kovács András Ferenc
Rudika elégiája
(Melopsittacus undulatus)
Szatmári fészkem régen messzehagytam,
S azóta hány világok váltakoztak:
Utak, lakások, otthonok, szobák,
Hány szőnyeg, asztal, alvadt lámpafény,
Lágy bútorárnyék, lomha körvonal,
Közel s távol mi minden elmosódott,
Megélesült, vagy mássá lényegült át,
Mint hosszan látott festmény egy falon,
Ahogy nyomot hagy, lassan, kép mögöttit,
Miképp formát nyer, észrevétlenül,
Teret betölt, időkbe átivódik,
Mint füst, ha mészbe mélyed megszokottan,
Míg ismerős lesz már az ismeretlen,
S kirajzolódik tán a mozdulatlan
Sok pillanatba süppedt moccanása:
Milyen riasztó és megnyugtató,
Ha könyvlap rezzen, hang az esthomályból,
Megrebbenek, fejem forgatva hallom,
Borzongató, ha lélegezni kezd
Egy nyári függöny, kék lepel redője,
Nem is tudom, mi eshetett velem meg,
S hány mennyezet hány sarka szállt fölöttem,
Vagy szálltam én alattuk szétcsapongón,
Hogyan röpdöstem, s hosszan, gazdikám,
Négy fal között, s hányféle helyszínen
Röpültem és topogtam és csevegtem,
Túrkált a csőröm kedvesek hajában,
Nyakszirten, vállon, édes ujjhegyen
Pihentem meg pihéket csípkelődőn,
S hogy szálltam ismét szép játékaimhoz,
Kalitkámból ki, folyton összevissza,
Vigan cikázva évek légterében:
Hány röptetés az élet, hány szabadság,
Nem is tudom, mióta lettem én,
Hány szem kipörgött, vízcsepp szertefröccsent,
Fogalmam sincs, mióta itt vagyok,
Családra leltem, lányaim csipognak,
Szeretnek engem, ennem, innom adnak,
Beszélnek hozzám, jók velem naponta,
Boldogságom kibontja szárnyait –
Én már sosem, beteg bóbiskolásban
Erőtlenül tollászkodom, megingok,
Hunyorgok, félrefordítom fejem –
Álmomban újra szállok, s mint egy angyal,
Elnémult szárnyaimba fúrom, elrejtem arcom.
(Marosvásárhely, 2004. június – szeptember 25.)
Tartalomjegyzék [Látó - 15. évf. 12. sz. (2004. december)] Kezdőlap
+ betűméret | - betűméret