Tartalomjegyzék [Látó - 15. évf. 11. sz. (2004. november)] Kezdőlap
+ betűméret | - betűméret
Gulyás Miklós
A svédek*
Dalol a gőzfűtés, lángok lobognak,
a porcukorban kis aranykanál van,
s valami titkos, gyermekkori emlék
bujkál a barna és langyos homályban.
Ott künn eső zuhog. Családi
és idegen nekem e régi kép.
Arany-ősz konttyal bólognak köröttem
a bóbitás, kedves svéd nénikék.
Az ingaóra lassan üt. Teázunk,
s amíg ropogtatom velük a kekszem,
az őszi ködbül, mint egy nyári égbolt,
tekint reám sok nyájas-enyhe kék szem.
Hallgatnak ők is, én is hallgatok,
de csöndjeink nem érnek össze végül,
mivelhogy én magyarul hallgatok,
s ők svédül.
(Kosztolányi Dezső)
Lehettem volna svéd, lehettem volna
a svéd utcákon régi ismerős,
hol svéd a szél, és svédül jő az ősz,
s ha lányom lenne, csak svédül dalolna,
s ha fiam lenne, svédül beszélgetnénk,
rakosgatnánk színes svéd könyveket,
megbámulnánk az idegeneket,
s egy svéd asszonnyal nagyokat nevetnénk,
itt lennénk otthon, ahol nem vagyok,
esténként becsuknám az ablakot,
svéd múltra gondolnék és svéd jövőre,
vagy arra sem, csak hallgatnám a két
gyermek szöszmötölését, s hogy a svéd
csend egyszer majd magába zár örökre.
(Markó Béla)
Felnőtt emberek próbálkozása, hogy utazás révén váltsanak környezetet, hiábavaló. Még ha nem válunk is meg semmitől, amit szerettünk, ha egy téglát sem örököltünk az apai házból, egy rögöt sem a szántóföldből; ha örömmel hagytuk is ott azt a környezetet, mely már elviselhetetlen volt, s miként a bölcs, mindenünket magunkkal hordjuk, és így semmi okunk nincs a visszavágyakozásra - a testnek akkor is megvan a maga honvágya. Az átültetésben a hajszálgyökerek sérülnek meg: más föld idegen táplálékot ad; új tárgyak új gondolatokat, melyek összeütköznek a régiekkel, s ez súrlódásokra és testi-lelki szenvedésre vezet.
(August Strindberg, Csatlós János fordítása)
Svédek a szomszédjaim, svédek a parkunk másik oldalán munkálkodó rendőrök és a tűzoltók az utcánkban, svéd volt a legtöbb kollégám, a könyvtár legtöbb látogatója, a pénztárosnők az áruházban. A gyermekeim svédek. Az ismeretlent is svédnek hiszem. Több svédet ismerek, mint más nemzetiséghez "tartozót" összesen. Negyvenhét éve élek Svédországban, majdnem tizenkilenc évi Óbudai tartózkodás után. Svédországot a tizenkilenc éves, 172 centiméter magas, 1956-ban az óbudai Árpád gimnáziumban érettségizett fiatalember választotta. Magyarságomért nem vagyok felelős, svédségemért igen.
1956. december 14-én kötött ki a komp Helsingborgban. Itt vagyok, ragyogok, mint a fekete szurok.
A nyitány idején a svédek még egy nagy családnak tűntek. A svéd történelem 1956 decemberében kezdődött. Az én beléptemmel. Minden nap egy új szó, egy új kép. Évente 365 szó és 365 kép. Egy évtized alatt 3650 szó és 3650 kép. 47 éve vagyok itt. Az első szóra nem emlékszem. Az első megértett mondatra igen. Tillbaka till naturen. Vissza a természethez. Aztán lassanként kiszálltak agyamból azok a magyar szavak, amik nem kellettek. Utánvét, felperes, előfizető.
Kik ezek az emberek? Hallgatagok és merevek, fárasztóan unalmasak, szeretik a természetet és szorgalmasak. Így írják le magukat a bennszülöttek. Az én véleményemre nem kíváncsiak. És minél hosszabb ideje lakom itt, differenciálódnak, differenciálódunk. A meghatározások értelmetlenekké válnak.
Svédországba nem jöttek el a perzsák, a rómaiak, a hunok, már csak azért sem, mert akkor még Svédország nem is volt. A magyarok, a tatárok, a törökök sem jutottak el idáig. A vikingek - a svédek - bejárták a kontinenst. Harácsoltak és tanultak. Napóleon sem volt itt, Hitler is csak a szomszédokat foglalta el. Sztálin sem jutott el Svédországig - hála a finneknek. Svédország ötszáz éve szabad. Törvényt ha nem is tisztelő, de félő evangélikus lakói élték izolált életüket, nem tartják magukat nacionalistáknak, de hátrányosan megkülönböztetik az idegent. A kontinensen osztálykülönbségeket és koldusokat, egoizmust és cinizmust, katolicizmust és nacionalizmust látnak. Ha jót tesz az európai együttműködés a kamatlábnak, akkor európaiak, ha valami csak a kontinensnek jó, akkor svédek. Azt hiszik, hogy még vannak nemzeti államok, pedig nyelvükért és kultúrájukért kellene aggódniuk.
Kik ezek az emberek? Kik voltak ezek az emberek? Kik vagyunk?
Linné a virágok királya, Celsius a hőmérő királya, Nobel a díj királya.
Svédország királyság. Megszokásból, nosztalgiából. A spermák küzdelmében dől el, ki lesz a svédek fejedelme vagy fejedelemnője. Az intellektuelek (liberálisok, szocialisták, de mások is) helytelenítik ezt, de a népnek, az istenadta népnek tetszik a királyi pompa.
Svédország egyik legnagyobb biztosítóvállalatának igazgatói milliárdokban (nem lejben, nem forintban) kaptak végkielégítést. Mi egyszerű nyugdíjasok pukkadunk meg az irigységtől. Itt is lopnak és csalnak. Sikkasztanak és csempésznek. És, higgye el az olvasó, Svédországot a világ talán legerkölcsösebb népei és kapitalistái lakják.
Italt csak az erre kiválasztott boltokban vehetünk. De micsoda boltok! Királyi a választék. De nemcsak itt a nagyvárosban, hanem a legeldugottabb kis helyeken az Északi-sarkkör közelében is. Meglepne, ha ehhez hasonlókat Párizsban vagy New Yorkban meglelhetnénk.
Az istentiszteleteken alig van résztvevő. De több százezer ember énekel az egyházi kórusokban. Svédországban Bachot többen kedvelik, mint a Megváltót. És tegyük hozzá, hogy a keresztény etika sem áll alacsonyabb fokon itt, mint ahol hisznek az emberek. A templomokra és a temetőkre is ügyel a nép.
Észak-Svédországban néhány száz kilométert utazhat egy hölgyecske vagy egy legény táncolni vagy moziba. (Egy olyan jó film megy Zalaegerszegen, leugrok egy szombat este, mondja a nyíregyházi.) A távolságok errefelé mások. Ystadtól az északi határ olyan messze van, mint Ystadtól Nápoly. Egyszer háromszáz kilométert utaztam Lappföldön, csak néha-néha találkoztam kocsival. Az egész világ elférne Svédországban. De még a svédek sem akarnak az Északi-sarkkör közelében lakni. A fiataloknak nem elég a horgászás, a vadászat, a szeretkezés és az ittasság mámora. Pedig mi is csak ezt tesszük a civilizált városokban - horgászás és vadászat nélkül. Az emberiség visszavonhatatlanul a kipufogógáz illatát választotta.
A svéd kislány dolgozatot ír. A téma: hogyan nézne ki a földkerekség, ha megszüntetnék az országhatárokat? Akkor az egész világ Svédország lenne - írja.
Közel negyven éve vendégségbe hívtak egyetemi tantársam szülei. Jellegzetes délkeleti svéd étellel kínáltak meg. Olyan, mint a mi gombócunk, de hús van benne. A hozzá kínált lekvárhoz nem nyúltam. A házigazda, különben szabómester, felállt és megleckéztetett: "Mi, svédek, ezeréves tapasztalatból tudjuk, hogy ezt lekvárral kell enni." A szája nem habzott a dühtől, ugyanis mértéktartó, civilizált svéd. De ha Dugonics Titusz lett volna!
Svédországban a törvény 1921-ben szüntette meg a békebeli halálbüntetést és 1972-ben a háborúbelit. Az utolsó áldozat egy Alfred Ander nevű volt, aki 1910-ben rablógyilkosságot követett el, először és utoljára használták itt a guillotine-t. Három nagyszabású gyilkosságra emlékezünk. A Verdi által megörökített álarcosbálira, ahol III. Gusztávval végeztek a svéd nemes összeesküvők. Közel húsz éve ölték meg Olof Palmét, a miniszterelnököt, és néhány hónapja (2003 Mikulása van) a svéd külügyminiszterhölgyet, Anna Lindh-et.
Svédországban vannak népszavazások is. A nép megszavazta, hogy maradjon a bal oldali közlekedés. És akkor bevezették a jobb oldalit. A nép megszavazta az atomerőművek leépítését, természetesen örök időkre megmaradnak. A nép megszavazta szíve akaratának ellenére (a nyereség reményében) az Európai Unióhoz való kapcsolódást. Beléptek az Unióba, elvegyültek a kontinens gyülevészeivel. A közös pénzt leszavazták. Nézem a svéd Európa-ellenességet, látom, hogy Európa sorsa nem érdekli a svédeket, a világ felé csak mint Mikulás tekintenek, szolidaritásról beszélnek, de gyanakodva, mert rajtuk kívül mindenki csaló, nacionalista. Árulják a fegyvereket, öljék csak egymást a népek. Néha nehéz svédnek lenni, de tegyük hozzá, hogy nagyon sok svéd nem svéd.
A svéd kormány meg az országgyűlés fele férfi. Ha egy férfi érdemei nem többek, mint a nőé, akkor nem ő kapja meg a professzori állást. A férfiak mégis nagy általánosságban jobb fizetést kapnak, mint a nők. Én még emlékszem arra az időre, amikor még nem volt nő a kormányban. Az első női minisztert még szabad volt gúnyolni, támadni: boszorka.
1950-ig katolikusok és a zsidók nem lehettek ápolónők és tanítónők. A papok féltek, hogy eretnek gondolatokkal indítják a gyermekeket útnak, eltántorítják doktor Luther tanától. És még jobban, hogy a haldokló földi létének végén nem evangélikusra pillant. 1951-től nem volt kötelező bizonyítani a felekezeti hovatartozást, elismerték a szabadegyházi lelkészek esketési jogát, és elvben lehetővé tették a katolikus kolostorokat. Egy idős apáca mondta nekem, hogy voltak evangélikus papok, akik fenyegetőztek, ha valaki ki akart lépni az államegyházból, ugyanis személyesen kellett jelentkezni a papnál, de hozzátette, hogy olyan is volt, aki gratulált, hogy végre szabadon, lelkiismerete szerint dönthetett hovatartozása felől. Az első katolikus kolostor létesítését - a karmelita rendit - 1961-ben engedélyezték, hosszú országgyűlési vita után. Az engedély ellenzői az apácák természetellenes életmódja ellen tiltakoztak. Az ország lakosságának nagy többsége már rég vallástalan volt, de még javában folyt a zsoltáréneklés. (1956-ban, amikor Svédországba betoppantam, nagypénteken még csak vallási témájú filmeket mutathattak a mozik, táncolni se volt szabad.) 1969-ben megszűnt a kötelező hitoktatás. A vallás helyett a hétköznapi élet etikája került előtérbe, és a zsidó-keresztény vallás mellett mások is betértek az iskola falai közé. 2000-ig az evangélikus egyház állami volt.
A két háború között a svéd szociáldemokraták "a nép otthonát" építették, a szociális viszonyok javultak. Az egyenlőségre való törekvések nemcsak az anyagiakra, de a lelkiekre is vonatkoztak. A lappok és a Torne-völgyi finnek kultúráját és nyelvét üldözték. Aki az óraszünetben pajtásával anyanyelvén beszélt, azt felpofozták. A munkás szakszervezeteket szociáldemokrata tagságra kötelezték. Pár ezer "alkalmatlan" embert még sterilizáltak is. Amit csak 2002-ben tudott meg a nép.
Mindenki jól érezte magát: a nagypolgárok mentek a Víg özvegyet nézni, a munkások meg gyűlésekre és futballmeccsre, feleségeik a hollywoodi szerelmes filmeket, gyerekeik Tarzant nézték. A parasztok nosztalgiáztak a régi szép időkről, az igát húzó lovakról és ökrökről. Az iskola, a felnőttoktatás, a népkönyvtárrendszer kibontakozott, a nedves, hideg lakásokból sokan modernbe költöztek. Svédország tökéletes és egyszínű volt. Mindenki tudta a helyét.
A semleges svéd kormány alig néhány üldözöttet fogadott be a fasiszta Németországból. Az antifasiszta kabarét betiltotta, a göteborgi Hitler-ellenes újságot többször elkobozta, a német szerelvényeket átengedte az elfoglalt Norvégia felé. A katonatisztek, magas rangú tisztviselők között a náciszimpátia gyakori volt. A Németországban élő szépséges Sarah Leander, a náci szimpatizáns, híres utazó Sven Hedin és a zeneszerő Hugo Afvén a legnépszerűbbek közé tartoztak. A kapitalisták zsidó arannyal és svéd fegyverekkel kereskedtek (bizonyára a szociáldemokraták tudtával). A zsidó hitközség pedig attól tartott, hogy hírnevüket rontani fogja egy esetleges zsidó bevándorlás. A diákok az uppsalai egyetemen tüntettek a zsidó menekültek esetleges befogadása ellen. Különösen az orvosok féltek a konkurenciától. Sztálingrád után a hangulat megváltozott, a németek által elfoglalt Norvégiával és Dániával szemben nőtt az együttérzés. Az ide menekített dán zsidókat beengedték. A svéd fehér autóbuszok hozták a náci koncentrációs táborokból a még menthetőket.
A rendszerváltás problémamentesen ment, a tegnapi szimpátiákat elfelejtették, mondhatnám, kimagyarázkodások nélkül. A béke napját, a szövetségesek győzelmét a stockholmi Király utcában ünnepelte a nép. A fehér autóbuszok és Wallenberg bizonyították, hogy mi, svédek milyen jók vagyunk.
A háború után a világnak ércre, gépekre volt szüksége. A mi városainkat nem bombázták le, a mi gyáraink egészben voltak. Özönlöttek a megrendelések. Aztán a szovjet megszállás elől menekültek ide a baltiak, egyesek német katonaruhában. Többet adtunk vissza, mint ahányat a Szovjetunió követelt. Kollektíven büntettük őket. 380 német és balti menekültet küldtünk a majdnem biztos halálba. A szovjet szállítóhajónál, a Beloosztrovnál egy balti öngyilkos lett.
Stockholmban a híres városháza szigetén lakom, ahol a Nobel-díj díszvacsoráját rendezik. Öröklakásunk 60 négyzetméter, konyhával, zuhanyozóval. Jövőre balkont kapunk, sajnos csak az udvar felé. Az utca felé néző ablakomból szép parkot látok, fákkal, bokrokkal, játéktérrel, közel kétszázéves zsidó temetővel. A szép kép teljességét rontja a kapunkkal szembeni vizelde. Télen, amikor a fák lombtalanok, a rendőrség nagy épülete és Svédország legnagyobb fogdája is látszik. Utcánkban van a tűzoltóállomás. Lakik itt egy rokkant, jóképű, tolókocsiban ülő, azt hiszem, alkoholista cipész. Szomszédságában munkájukat imádó kárpitos család, a másik oldalon meg cukrászda. Fúvóshangszer-javító cseh, ötven körüli, prágai, néha-néha elbeszélgetünk. Van egy könyvkötőnk is, Bölöni Farkas Sándor Amerika-könyvét ő hozta rendbe nekem, van két óvodánk, egy kis nyomdánk. A gitárüzlet helyére mostanában valamiféle galéria vagy régiségeket áruló költözött be.
A házunk tulajdonképpen három házból áll. Ha a kapunk elektronikus szerkezete nem működik, akkor még két kapu áll rendelkezésünkre. Az udvarunkban kertecske van, meg mosókonyha. Poroló és szárító. Decembertől márciusig villanykörtékkel kivilágított karácsonyfa. Az ablakok karácsonyi díszekkel, úgynevezett adventi gyertyatartókkal, négy gyertyával. Padlásunkon vannak a felesleges holmik és azok is, amelyek kis lakásunkban nem kapnak helyet. Nemcsak a holmik lettek feleslegesek, de az Európai Utas, a 2000, a Vigilia is. Elajándékozom ezeket, ha kell valakinek. De előtte végiglapozom, nosztalgiával gondolok azokra a szép időkre, amikor még a valóságban éltem. De nem bántam meg, hogy Kölcseyért, Deákért, Horváth Mihályért elárultam az új kort. Most meg őket árulom el. A reformkorról szóló könyveket továbbadom, ha van valaki itt a fókák közelében, akit még érdekel a Lánchíd, a pesti árvíz, a pozsonyi diéta, a császári önkény, a gőzhajók, az országgyűlési fiatalok.
Harminc lakás van a házban. Húsz éve lakom itt. Óbudán csak tizenkilencet laktam. A Kiscelli utcában meg a Selmeciben. Amikor ideköltöztünk, a legfiatalabbak közé tartoztunk, ma már a legidősebbekhez. A szomszédok úgy hullnak (hullunk). Akkor még gyerekkocsi nem volt a kapualjban, manapság talán tíz is van. Akkor még szigetünkön Európa legöregebbjei éltek, ma már az unokáik. Agneta még él. Férjével vagy harminc éve Törökországba akart költözni (üzlet? diplomácia?). Férje előreutazott, és autószerencsétlenségben meghalt. Olle tartalékos katonatiszt és postaigazgató volt. A lakógyűlések elnöklése után együtt ittunk egy kis konyakot. Elegáns, arisztokrata típus. Nagyon meggyászoltam. Eriksson, jazzongoristának és újságírónak már nem láttam. Valaha alkoholista volt. Ha Hitler elfoglalta volna Svédországot, az apja lett volna Észak-Svédország Führere. Családját kínozta. Hakan hozzám képest fiatalember, az Etnográfiai Múzeumban dolgozik, sokat jár Ázsiába, Svédország elsőszámú Sven Hedin-kutatója. Beszél néha Kőrösi Csomáról, Vámbéryről. Lev Tolsztoj ükunokájának három kicsije van. Sírásuk - nem panaszként mondom - a konyhafalon áthallatszik. Lakott itt egy öreg rendőr, aki gyanakodva ellenőrizte ideköltözésemkor gyülevész hátteremet. Végül, hogy el ne felejtsem: liftünk olyan kicsi, hogy még egy szék sem fér be. Idegennel együtt nem illő utazni benne, mert közösülésnek tűnhet.
Beutaztam az országot, laktunk mindenfelé, csak az utolsó harminc évben élünk Stockholmban, visszatértünk ifjúkorunk ismert helyeihez. Idegen voltam, de az ország nem volt idegen nekem. Nekem könnyebb is volt, mert az idegenségben gyakorlatom volt. A kívülállósághoz, hogy úgy mondjam, hozzá voltam szokva. Svédországban jól érzem magam, mert nincsenek barátaim, meditálhatok, mert békében hagynak.
Beutaztam az országot. Dolgoztam messzi földről idekerült emberek között. Dolgoztam olyanok között is, akiknek már a szomszéd falu is külföld volt. Ismertem embereket, akiknek az értékrendszere talán a XVII. századból való. Egy szigeten például néhány ottlakó utálta a szárazföldieket, és szerette svédségét és a svédeket. A szárazföldiek a svédek 99%-át teszik ki. Idegesített a svéd önteltség és az előítéletek. De még jobban a bevándoroltak önteltsége és előítéletei. A svédek élete hideg és katonás volt, mielőtt mi idejöttünk. De az övék volt. Több mint egymillió Amerikába menekült, az urak meg a szegénység elől. Amikor mi felbukkantunk, zavarba hoztuk őket, de az az érzésem, hogy minket jobban zavart, hogy a paprika ismeretlen volt, hogy semmit nem tudtak róla (mintha mi tudtunk volna valamit is a szárított tőkehalról). Emlékszem, egy kirakatban paprikát fedeztem fel, olyat, mint az óbudai piacon. Hányat akarok, kérdezte az eladó. Mennyi van? Tíz darab. Megveszem az egész raktárat.
Epilógus
Egymillió embert befogadtak. Engem is, de fél évszázad távlatából már szinte én fogadtam be saját magam. Jöttünk, bűzlöttünk a fokhagymától. Jöttünk fekete vagy sárga arcbőrrel, kábítószerekkel, előítéletekkel, amit tapasztalatnak hívtunk, szenvedéseink világbajnoki voltával, a szolidaritás és empátia hiányával, lehetetlen nyelvekkel, lehetetlen vallásokkal és mindenfajta fanatizmussal. De sok mindent el is magyaráztunk (araboztunk, görögöztünk stb.), és még ha zavarba is hoztuk őket, ha nem is érdekelte őket, öntudatlanul tanítottunk is. Persze, svédek, mint egy nagy család, nincsenek. Egy svéd öt politikai párt közül választ, nagy többségük parasztcsalád sarja, rojalisták és republikánusok, ateisták és vallásosak, heteroszexuálisok és homoszexuálisok, különböző futballcsapatoknak szurkolnak, munkahelyükön és a családon belül keserítik egymás életét. Sokáig élnek, csak a japán átlagéletkor magasabb. Ők is halandók, ők is elérmeszesednek, meghalnak autószerencsétlenségben. Eszperantisták és sakkozók, betörők és törvénytisztelők.
Anders Lindeberg mondta: Az egyén számtalan formában mutatkozik, formálja a szokás, a konvenció, a divat és az önteltség. Tulajdonképpen nehéz megmondani, hogy egy népnek melyek is a velejáró tulajdonságai.
* Fejezet a Gyülevész történetekből. Decemberi számunkban: Az Ezeregyéjszaka népei. A zsidók.
Tartalomjegyzék [Látó - 15. évf. 11. sz. (2004. november)] Kezdőlap
+ betűméret | - betűméret