DELEATUR
Hova?
Vannak, akik Bukarestet választják. Az ötvenes években Bukarest a második legnépesebb magyar város volt Buda-pest után, mára azonban a magyarok száma a tízezret sem éri el. Bukarest ma rosszul működő, egykori egzotikus színeit és illatát elvesztett város, inkább település. Aki ide érkezik, érvényesülni akar. Az érvényesülés nyel-ve természetesen a román, ám a hang-súly most egészen má-son van: a nyelvhasználaton, amely nem beszéd, hanem (Caragiale világából kölcsönözve a szót:) zsibvásár. A többség azonban ellenkező irányba indul, és Magyar-országon áll meg. Az anyaország kitárt karjai mára leha-nyatlottak. A letelepedők sorsa nem fenékig tejföl. Nyelvileg is új közegbe kerülnek, ami számukra felszaba-dító lehetne, hiszen végre mindenki magyarul beszél, ehelyett azonban kisebbségérzetük növekszik. Különösen az új hangsúlyhoz nem tudnak hozzászok-ni, amit ők úgy fognak fel, mintha az valamiféle testszag volna, tehát megtanulhatatlan. Komoly terveket kovácsolnak, hogy ha-marosan visszatérnek. Ám többnyire csupán egy házat vá-sárolnak valamely székely faluban, vagy két hold földet egy cserjés erdőszélen. Azok, akik továbbmennek Németország, netán Kanada felé, úgy érzik, szá-mukra megállt az idő. És valóban, alig öregszenek valamit. Kiesnek az időből. Magány: eddig csak szóként ismerték, most tapasztalatot szerez-nek; viszont a szót elveszítik. Birtokolni fognak vala-mit, amit mégsem birtokolnak. És akik maradnak? Azokat természetesen a hova? kérdése bénítja továbbra is. A barátságok elhalnak, a szerelmek szikrája kihuny. Kapkodó tekintettel találgat-ják: hova, de hova jutunk?Mernyei Róbert
