Dicsérő szó a díjazott Látóról
Annak a folyóiratnak a címe, amely az impériumváltozás után Marosvásárhelyen megjelent, Zord Idő volt. Baljós cím, bár Kemény Zsigmondra utalt, de egy nemzetiség kulturális jövendőjét is jósolni akarta. Mégis: Vásárhely szellemi élete a Zord Idő korai megszűnése ellenére is állandóan küldte a jeleket a kultúrába, jeleseit az irodalomba – napjainkig. A Látó is egy rengető változás után jelent meg, 1989 után, egy viharos és kalamajkás múltú folyóirat, az Igaz Szó utódaként vagy inkább annak ellenére. Persze, nem szabad azt gondolni, hogy a sok megalkuváson át működő Igaz Szó jeltelenül és dicstelenül múlt el, a romániai magyar irodalom java azért ott is megjelent. De a Látó mégis más, nem utód, nem folytató, valami új. Először is szerkesztői gárdája nem hivatalnokokból és nem politikai kinevezettekből áll, hanem jó írókból, irodalomszervező buzgalommal megáldott emberekből. Gálfalvi György, Kovács András Ferenc, Láng Zsolt, Vida Gábor neve hitelesíti havonta és most már évek óta ezt a műhelyt. Föltűnő a folyóirat befogadó tágassága, az irodalmi irányzatok közt való megértő és egyesítő szelleme. Még abban a nem könnyű föladatban is jól vizsgázott, hogy a romániai és a magyarországi szerzőket valami jó harmóniában tudja együtt szerepeltetni, nem engedi sem a regionalitásnak, sem az ún. pesti mércének elúrhódását a munkájában. Szép gesztusa, hogy a magyarországi műhelyeket egy-egy számban bőkezűen szerepelteti, bemutatja. Kitűnő fogása, hogy évek során a kritikai rovatát fiatal kritikusokból verbuválta, s mára már az egyik legjobb kritikai szellemű folyóirat a Látó, a régi Kós Károly-féle elhatározást is magáévá tette, kritika nélkül nem lehetséges jó irodalom. A Látó minden mutatványos csináltság nélkül lett a magyar irodalom fontos műhelye, melynek szavára figyelni kell, mely megszólít friss prózájával, verseinek eredetiségével, kritikáinak föltűnő frissességével. A Látó jelen van a magyar irodalomban, időben egyre intenzívebben, hatékonyabban és mindannyiunk számára örömösen. A díj méltót koszorúz, díjosztó szándéka célját elérte.
Ilia Mihály
Elhangzott 2002. december 12-én, a Centrál Kávéházban a Zuboly-díj átadásakor.