Teremtés, történet nélkül

Még éppen hogy levált az ég a földről
– mostoha óra –,
de már benne volt a világ értelme és a naplemente,
már kisugárzott a lélek, de ismert volt
a lélek dermedése is. Egyszerre jöttek.
Az anyag keménységre vágyott,
ám aki segíthetett volna,
hallgatott. Aztán tétováztak,
jobb felé és bal felé
áramlani kezdtek.
Testnek hívták egymást,
de nem érinthették meg a másikat.
Nem forrhattak össze. Tehetetlen dühük
okra és okozatra bontotta a világot,
megjelent sorsuk, s a sors saját
munkáját elvégezte.

A bűntudattal

A bűntudattal üldözöm magam.
A bűntudattal, hogy nem lehetek örök.
Csak szürke, hétköznapi hétfő épp keddre,
mindig keddre felgyulladni kész lámpasorral.
Ilyen magánnyal találkoznál,
ha szeretsz, ha szeretnélek,
de nem lehet.

Tinkó Máté további írásai