„Napjainkat sorra fölgyújtják az esték” címmel a Kortárs szerkesztősége negyedik alkalommal hirdetett játékos, meghívásos költőversenyt. Arra kértünk jeles poétákat, írjanak olyan 14–32 sor terjedelmű, tetszőleges versformájú és hangnemű verset, amely a „Napjainkat sorra fölgyújtják az esték” hívósor mellett még két tetszőleges Babits-verssort is tartalmaz. A játékos versenyre tizenöt jeles pályamű érkezett. A pályázatokat a Kortárs szerkesztősége bírálta el. A magas zsűri úgy ítélte meg, hogy valamennyi vers méltó az első díjra.
Kortárs Művészeti Szalon
Kortárs Művészeti Szalon
a Pesti Magyar Színházban
A Kortárs folyóirat és a Pesti Magyar Színház egy új rendezvénysorozatot indított Kortárs Művészeti Szalon címmel, amelyben különféle művészeti területek egymásba játszó lehetőségeit, találkozásait mutatjuk meg.
2015. május 18-án 18:30-tól a Kortárs Művészeti Szalon vendége lesz Ladik Katalin, költő, Kucsera András, festőművész és „Soso” Lakatos Sándor, szaxofonos, akikkel ezúttal is Kappelmayer Zita fog beszélgetni. Az esten Kucsera András képeiből nyílik kiállítás, élőben hallhatjuk „Soso” Lakatos Sándort zenélni, valamint elhangzanak Ladik Katalin versei.
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a Pesti Magyar Színházba (1077 Budapest, Hevesi Sándor tér 4.)
A belépés ingyenes!
Az ülőhelyek biztosítása érdekében előzetes regisztráció ajánlott.
BővebbenOttlik Emléknap 103
Az Ottlik Emléknap 103 rendezvényen 2015. május 9., délelőtt 10-kor a Kortárs folyóirat és a Hadik Kávéház megkoszorúzta Ottlik Géza emléktábláját a Fehérvári út 15/b (ma Bartók Béla út) alatt. Köszöntőt mondott Hende Fruzsina, a koszorúkat a Hadik Kávéház részéről Ott Anna, a Kortárstól Thimár Attila helyezte el.
Az Emléknap keretében a Hadik kávéházban Sturm László (kritikai rovatvezető) átadta a Kortárs kritikai pályázat díjait. Az 1. helyezett Haklik Norbert, a 2. helyezett Pap Máté, a 3. helyezett Soltész Márton lett. Továbbá a Kortárs Online-on hamarosan olvashatóak lesznek Herczeg Ákos, Luzsicza István, Pogrányi Péter, Bendek Leila, Farkas Gábor, Szilvási Viktória, Visy Beatrix és Handó Péter szerzők pályaművei.
A díjátadás után következő irodalmi beszélgetésen Ottlik műveinek intertextuális vonatkozásairól meséltek a meghívottak: Mosa Diána, Korda Eszter, Hernádi Mária és Szemes Botond.
Képek az eseményrőlzalántiBorongások
Lélek-kivonatok
A kis hercegen dolgozom, az Egri Gárdonyi Géza Színháznak állítom színpadra, meg kell mondjam, lelket próbáló munka a számomra.
Valaki azt mondja, ennél nyálasabb könyvet még nem írtak a világirodalomban. Ráhagyom, annyi bizonyára igaz a véleményből, hogy világirodalomban.
Mondatok, újra és újabb mondatok, amelyekkel kezdenem kell valamit, be kell fogadnom őket, vagy meg kell küzdenem velük.
Forgatom őket a számban, a tudatomban, valahol a mélyben lent. →
Zalán Tibor írói blogjaKortárs Irodalmi Verseny
A Kortárs folyóirat irodalmi versenyt hirdet középiskolások számára. A 3 fordulós tanulmányi versenyre 3-4 fős csapatok jelentkezhetnek. Az I. forduló nevezői, illetve a II. fordulóba továbbjutott csapatok elektronikusan küldhetik be elkészített pályaműveiket. A döntőbe jutó csapatok 2015 szeptemberében a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezendő vetélkedőn mérik majd össze tudásukat, értékes nyereményekért. A győztes csapat minden tagja egy-egy tablet boldog tulajdonosa lesz, és más értékes ajándékokat is kapnak a helyezettek.Versenykiírás: www.kortarsonline.hu/kortars-irodalmi-verseny
Facebook: www.facebook.com/events/817502638323722
KO Blogtér
Sütő Róbert:
Interdiszciplinaritás mint lehetőség a végtelen irodalmi tér megformálására
KULTOK IV.
A József Attila Kör és a KULTer.hu szervezésében idén április 10-11-én negyedik alkalommal került megrendezésre a KULTOK programsorozat Debrecenben. A tavaszi konferencia számos aspektusból kívánta feltárni az irodalomtudomány és egyéb diszciplínák lehetséges kapcsolódási és ütközési felületeit. →
Péter Zoltán:
Nápolyi Lujza
A Teatro di San Carlo vendégszereplése a MÜPA-ban
Az idei Tavaszi Fesztivál utolsó opera produkciója a neves nápolyi színház, a Teatro di San Carlo vendégelőadása volt a Művészetek Palotájában, melynek keretében az Erkel Színház márciusi előadásai után ismét egy Luisa Miller-produkciót hallhattunk, igaz ezúttal koncertszerűen. →
Hírek, események
Más online és offline kulturális folyóiratokat bemutató interjúink:
Geekz filmes blog Soós Tamás: Geekz: filmesblog lazán, szívvel – Interjú Rusznyák Csabával, a Geekz főszerkesztőjével
Vox magazin Soós Tamás: Coolnak maradni: VOX-jubileum – Interjú Tóth Csabával
Hévíz Bodnár Zsuzsa: Irodalmi termál – Interjú Szálinger Balázs, a Hévíz főszerkesztőjével
Katapult irodalmi kör Nagypál István: Flamingókkal a hamutálban – interjú Komor Zoltánnal (Katapult)
Szkholion Farkas Evelin: A kreatív gondolatok lapja – Interjú a Szkholion szerkesztőségével
Bárka Murzsa Tímea: Kilátás a Bárkáról – Interjú Elek Tiborral
dokk.hu Wéber Anikó: dokk.hu: új út az irodalmi kikötőből – Interjú Korányi Mátyással
Gyerekirodalmi fórumok Wéber Anikó: Mindent a gyerekirodalomról! – Interjú gyermekirodalmi fórumokkal
Vörös Postakocsi Farkas Evelin: Tovább a Vörös Postakocsin – Interjú Onder Csabával
FÉLonline Farkas Evelin: FÉLonline: egy színes egész – Interjú Braun Barnával
Librarius.hu Wéber Anikó: Librarius: A hőskorban vagyunk – Interjú Podmaniczky Szilárddal
Prae Stummer Krisztián: Prae: Meghatározások és szerepek – Interjú Balogh Endrével, a Prae főszerkesztőjével
Aprokrif Ballabás Sándor Dániel: Apokrif: kánonon innen és túl – Interjú Nyerges Gábor Ádámmal, az Apokrif főszerkesztőjével
ÚjNautilus portál Kovács Bea: Sok kicsi Nautilus – Beszélgetés az ÚjNautilus portál szerkesztőivel
Műút Pataky Adrienn: A Műút szívügy, aszfaltja a szeretet – Interjú Kabai Lóránttal a Műút portál indulása kapcsán
KULter.hu Adj KULTeret magad mellett… – Bemutatkozik a KULTer.hu és a KULTOK II.Facebook
Holnap Kiadó

