Babits Mihály verssoraira
Ismeritek a bérházak fonákját?
Fentről tűzoszlop, besistereg a jövő,
s a nehezen szétfoszló délutánból
egy hosszú, irgalmatlan éj bukik elő.
Ifjúságom kávéháza, de messze vagy!
A „klasszikus modernség” nem fér a fénybe,
csak becikkan a félhomályos ablakon.
Isten elménket bezárta a térbe.
Dide halott. Pádi halott. Frici halott.
A két háború egyszer majd elévül.
Napjainkat sorra fölgyujtják az esték –
miből nem lesz tűzfészek náluk nélkül?
Együtt élni az összeroncsolt múlttal:
kéményhomályból adni filmtekercset.
Mert meghal szeretettel, rémülettel,
aki már gyászolni is elfelejtett.
2014. augusztus
Gergely Ágnes további írásai


A Kortárs folyóirat irodalmi versenyt hirdet középiskolások számára. A 3 fordulós tanulmányi versenyre 3-4 fős csapatok jelentkezhetnek. Az I. forduló nevezői, illetve a II. fordulóba továbbjutott csapatok elektronikusan küldhetik be elkészített pályaműveiket. A döntőbe jutó csapatok 2015 szeptemberében a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezendő vetélkedőn mérik majd össze tudásukat, értékes nyereményekért. A győztes csapat minden tagja egy-egy tablet boldog tulajdonosa lesz, és más értékes ajándékokat is kapnak a helyezettek.
A József Attila Kör és a KULTer.hu szervezésében idén április 10-11-én negyedik alkalommal került megrendezésre a KULTOK programsorozat Debrecenben. A tavaszi konferencia számos aspektusból kívánta feltárni az irodalomtudomány és egyéb diszciplínák lehetséges kapcsolódási és ütközési felületeit.
Az idei Tavaszi Fesztivál utolsó opera produkciója a neves nápolyi színház, a Teatro di San Carlo vendégelőadása volt a Művészetek Palotájában, melynek keretében az Erkel Színház márciusi előadásai után ismét egy Luisa Miller-produkciót hallhattunk, igaz ezúttal koncertszerűen.